A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-07 / 41. szám

A PRÁGÁI METRO MÁSODIK ÜTVO NALÁNAK MEGNYITÁSA építésénél a legnagyobb akadályt a nuslei völgy áthidalása jelentette. Itt azonban a Gottwald-hid hathatósan se­gített. Ezúttal azonban a legforgalma­sabb utcakeresztezödések és terek a régi folyammeder homoklerakódásai, a máladó palaközetek között, az óvá­ros román, gótikus és reneszánsz mű­emlékei, valamint a Moldva folyó medre alatt kellett az alagutakat fúrni. A prágai polgárok, akarva nem akarva, kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy nagy dolgok történnek a föld alatt. Villamosaik, buszaik óriási kerü­lőkkel - tehát késésekkel is érkeztek meg végállomásaikra. Vasárnapi sétái­kon pedig azt hitték, hogy közvetlenül bombatámadás után értek le a Vencel tér alvégére, a Mústekre. Aztán az év egyik napsütéses szom­batján, pontosan augusztus 12-én meg­nyílt a Metro második szakasza, az IA vonal. De az IA vonal építésének kü­lönlegességéről, nehézségeiről beszéljen helyettem inkább Ing. Jaroslav Gran, a prágai Metrostav igazgatóságának egyik felelős munkatársa, a fiatal és rokonszenves mérnök, aki cikkem anya­gához hozzásegített. — Hát igen, ez a 4600 méter hosszú útszakasz, hét állomásával valóban ke­ményebb dió volt, mint a Káčerov— Sokolovo-i vonal. A geológiai, a forgal­mi problémák itt sokkal bonyolultabbak voltak, nem is szólván a kulturális és történelmi jelentőségű műemlékek meg­óvásának törvényszerű szükségességé­ről. A legtöbb ember meg van győződve róla, hogy a legnehezebb feladatot a Moldva alatti alagút létrehozása jelen­tette. Az első pillanatban én is rábó­lintanék, hogy így van. Ám ha eszembe jut a Mustek (Hidacska) állomás és az innen a folyóig vezető útszakasz, akkor kissé zavarba jövök és szeretnék pót­­vizsgázni. Mert a Mustek környékén van a prágai táj geológiai összetételében, az omladozó sziklaközetekben az úgy­nevezett prágai törés. Itt a föld alatt olyan építkezésekre bukkantunk, me­lyeket nem lehetett megsemmisíteni. A Metro műsteki lejáratánál látható például az a három pilléres kőhidacska (eredetiben), melyen az óvárost védő sáncokon át be lehetett jutni a város falai mögé és amely az itteni útkeresz­teződésnek nevet adott. Jó néhány ódon házat leromboltunk, a forgalmat is átirányítottuk, ám ami a föld alatt volt, a gáz- és vízvezetékek hálózatát, a földalatti áramvezetékeket és az igen fontos nemzetközi telefonkábelek töm­kelegét megrongálás nélkül áthelyezni és megóvni nagy gondot okozott. Ter­mészetes a hatalmas, nagy teljesítmé­nyű modern szovjet mechanikus fúró­pajzsok szerepét ezen a terepen az emberi agy és a kéz vette át. A nem mechanizált gépekkel dolgozó emberek lettek e nagyszerű küzdelem protago­­nistái. Védtük is őket, amikor dobogó szívvel vágtak neki tizenhatméternyi mélységben a Moldva alatt a próba­­alagút fúrásának. Ismerem már ugyan az On elméletét a gótikus katedrálisok Václav Povondra, az egyik podbabai vendéglő fizetöpincére télen, nyáron hostivafi családi házából kelt útra na­ponta, hogy eljusson munkahelyére. Körülbelül annyit utazott keleti perem­otthonából a nyugati Dejvicébe, mint az a polgár, aki Bratislavából Piešťany­­ba utazik a gyorssal, hogy az Éva strandon napfürdőzhessen. S mindezt naponta kétszer. De Václav Povondra nem volt az egyedüli szenvedő alanya a fővárosi tömegközlekedés fogyatékos­ságainak. Tíz és százezrek szidták na­ponta a Közlekedési Vállalat igazgató­ságát, a városi tanácsot, szidtak azok bizony csapot-papot. .. És joggal: Mert az Aranyos Város, ódon utcáival, terei­vel idők múltán közlekedési labirintussá vált. Nem is csoda, hogy a Povondrák, a Novákok, a Musilok és a többi száz­ezrek arról álmodoztak, hogy egyszer majd Prágának is lesz földalattija. Hiszen a legújabb európai statisztikák ékesszólóan bizonyították, hogy az egy­milliós lakosú európai városok között a prágai tömegközlekedés van a leg­súlyosabban megterhelve. Míg Bécsben a városi közlekedési eszközöket évente 472 millió utas veszi igénybe, München­ben 289 millió, Montrealban pedig csu­pán 272 millió, addig Prága villamosain és buszain 572 millió ember tolong. Az álom sokáig álom maradt. Voltak ugyan a két világháború között olyan széleslátókörű városatyák is mint pro­fesszor List és Belada mérnök, akik konkrét javaslatokat sőt kész terveket terjesztettek az. akkori polgármesterek elé. Eredménytelenül. Aztán jött Hitler, és a második világháború. A felszaba­dulás után pedig az elődök és a törté­nelem súlyos öröksége hosszú évekre gúzsba kötötte a népuralom képviselői­nek kezét. Ami késett, nem múlott. A hatvanas évek elején már konkrét formákat öltött egy úgynevezett felszín­­alatti villamosvasút terve, ami tekintve Prága urbanisztikai és geológiai viszo­nyainak komplikáltságát, fából vaskari­ka lett volna. Végre 1967-ben alapos felmérések, szondázások és számítások alapján figyelembe véve a moszkvai Metro ta­pasztalatait, szovjet segítséggel meg­született a prágai földalatti villamos­­vasút, a Metro terve és nyomban munkaprogramja is. Az első csákány­ütéseket, melyek a fővasútállomás köz­vetlen közelében hangzottak fel, rövide­sen a legmodernebb szovjet fúrópaj­zsok, törő- és zúzó gépek lármája vál­totta fel. A prágaiak kezdetben alig vettek a nagy építkezésről tudomást. Csupán a gyakori földalatti robbantá­sok és a meg-megremegö föld jelezték, hogy a föld mélyében valami történik. Pedig igen sok minden történt. Sár és viz, por meg homok és porladó, hasa­­dozó sziklák között hősök születtek. Ismertek és névtelenek, akárcsak a gó­tikus katedrálisok építésénél, ahol a mű volt a fontos s nem az építő neve. Lassan méterről méterre, kilométerről kilométerre fúrták, vágták az alaguta­kat s aztán megszületett a prágai Metro 9 és fél kilométer hosszú első útszakasza, az IC vonal, kilenc állomás­sal. Köztük a legszebb, legimpozánsabb a Gottwald-hídi állomással, ahonnan Prága feledhetetlen panorámájában gyönyörködhetnek az utasok. Hazánk felszabadulásának harmincadik évfor­dulóján, 1975. május 9-én nyílt meg ez az útszakasz. S jól emlékszem, a prá­gaiak tömegesen és órák hosszat utaz­gattak Európa legfiatalabb és legszebb Metróján. Míg ök utazgattak és szórakoztak, alattuk már épült a további útszakasz. Ez a lecke azonban már jóval nehe­zebb volt, felelősségteljesebb feladat elé állította az építőket. Az IC vonal névtelen épitőiröl, s lényegében helyes­nek is/ tartom. Ennek ellenére mégis szeretnek néhány nevet megemlíteni, azokét,/ akik áldozatos munkájukkal és hősies / magatartásukkal egész kollektí­vákat lelkesítettek és vittek győzelemre. Természetesen a munkában - teszi hozzá Gran mérnök mosolyogva - így szeretném megbecsülésemet és tisztele­temet kifejezni legalább néhányuknak, Így Jiri Pŕibylnek, Josef Koŕineknek, Mi­kuláš Litváknak, Miloš Fišernek, Jaroslav Maršalnak, František Stanéknak, Milos­lav Náhlíknak és Václav Hromásnak,

Next

/
Thumbnails
Contents