A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-08 / 28. szám
A VILÁG MINDEN HEGEDŰJÉNÉL SZEBBEN... A CSEMADOK Központi Bizottsága a bratislavai Népművelési Intézettel, a galántai járási és városi szervekkel együttműködve június 3-4-én megrendezte a IV. Kodály-napokat. Újra bebizonyosodott, hogy a karéneklés a hazai magyar öntevékeny művészeti mozgalom egyik legnépszerűbb, legközkedveltebb s figyelemre méltó sikereket felmutató formája. Joggal felmerül hát a kérdés: a legutóbbi országos seregszemle óta előbbre lépett-e és művészi színvonal tekintetében hol tart ma a hazai magyar kórusmozgalom? Természetesen, a Kodály-napok sokrétű szakmai tapasztalatainak részletes elemzése elsősorban a kórusmozgalmat irányító szakemberek és karvezetők feladata. Az én észrevételem két fontos, meghatározó szempontot érint. Éspedig: a legutóbbi galántai országos kórusfesztivál óta énekkari mozgalmunk minőségében előre lépés, mennyiségében megtorpanás tapasztalható. Három évvel ezelőtt ugyanis kereken harminc kórus küldte el benevezését, ebből négy körzeti seregszemlén választották ki azt a tizennégy kórust, melyek akkor meghívást kaptak a Kodály-napokra. Ezúttal - sajnos - a jelentkezők száma jelentősen megcsappant, összesen 21 kórus műsorát tekintette meg a három kerületi elődöntőn az idei Kodálynapok válogató bizottsága. (A közép- és kelet-szlovákiai elődöntőkön 6-6, a nyugat-szlovákiai kerületi minősítési versenyen 15 kórus lépett színpadra.) Itt jegyzem meg, hogy a készülődés heteiben voltak, akik feleslegesnek tartották a kerületi dalostalálkozókat. Ezzel kapcsolatban csupán annyit: a tamáskodók véleményével szemben szükség van kórusaink területi „elődöntőire", hiszen így nemcsak egy szűkkörű értékelő-válogató bizottság hallgatja meg az énekkarokat, hanem a széleskörű nagyközönség is; kórusaink pedig egy fesztiváli szereplés semmivel sem pótolható élményével gazdagodnak. A galántai országos kórusfesztivál megerősítette mindazokat az észrevételeket, melyeket már a minősítési versenyek kapcsán is leszögezhettünk. Egyre jobb kórusaink felkészültsége, az énekkarok többsége jól ismeri a színpadi szereplés törvényeit igyekszik betartani az intonációt és a helyes kiejtés szabályait. Kórusaink ugyanakkor tisztában vannak az egyes szólamok szereplésével, a dinamika, a technikai felkészültség és a minél tisztább hangzás fontosságával. Általában hozzáértő körültekintésről és jó ízlésről tanúskodott a karvezetők műsorválasztása is, bár egyszólamú népdalokból lényegesen többet is elbírna kórusaink repertoárja. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy nincs mit csiszolni, javítania a kórusok munkájában. A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a helyes kiejtésre, a felszabadultabb előadásmódra. Ezek a fogyatékosságok elsősorban szigorúbb kórusfegyelemmel, azaz a szürkének tűnő, köznapi próbák lelkesebb látogatásával küszöbölhetők ki, s talán azzal, ha a Csallóköztől a Bodrogközig minden kórus munkájába több fiatal is bekapcsolódik. A Kodály-napokon szereplő 13 kórus kiegyensúlyozott teljesítményét bizonyítja, hogy a Gulyás György érdemes művésznek a debreceni Kodály-kórus művészeti vezetőjének elnökletével működő bíráló bizottság csak hosszas szakmai vita után tudott dönteni a helyezésekről. A Havasi József vezette kassai (Košice) Csermely-kórus győzelméhez a versenyben nyújtott teljesítmény alapján ugyan aligha férhetett kétség, de Gulyás György, érdemes művész, a debreceni Kodálykórus karnagya értékeli a kórusok teljesítményét Prandl Sándor felvételei a gútai (Kolárovo), somorjai (Samorín), diószegi (Sládkovičovo) és galántai kórusok között megosztott második és harmadik helyek már az énekkarok kiegyensúlyozottságáról tanúskodnak. A fentiekből nyilvánvalóan kitűnik, hogy az idei Kodály-napokat értékelve a pozitív tapasztalatok vannak döntő fölényben a fesztivállal kapcsolatos esetleges elmarasztaló észrevételekkel szemben. A következő Kodály-napok még nagyobb sikere érdekében ellenben ezekről is szólni kell. Hibának tartom például, hogy a seregszemle második napjának délelőttjén a szabadtéri színpadon rendezett hangzás- és térpróbákon kívül nincs semmilyen műsor, lényegében nem történik semmi, s így egy kissé ellaposodik a fesztiváli hangulat. Az idén ez különösen érződött, mert előző este a Vass Lajos Erkeldíjas zeneszerző vezette budapesti Vasas Szimfonikus Zenekar, illetve Szűcs Róbert és Judt Arnold bratislavai operaénekesek közös hangversenye valóban nagyszerű művészi élményt nyújtott. Már a legutóbbi Kodály-napok kapcsán szó volt róla, hogy érdemes lenne kísérletet tenni egy-egy szűkebb körű stúdióműsorral vagy akár éjszakai kamarahangversennyel, ahol eleven hangszermuzsika, esetleg hanglemezek segítségével behatóan foglalkozni lehetne Kodály Zoltán felbecsülhetetlen értékű munkásságával. Csak megismé-A Kodály-napokat az énekkarok és a közönség közös éneklése zárta telni tudom, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló ötletek megvalósítása még pezsgőbbé, még tartalmasabbá s feledhetetlenebbé tehetné az alkalomról alkalomra jogos érdeklődéssel várt országos kórusfesztivált. És még egy „apróság": örültünk, hogy Galánta tarka zászlókkal és színes jelmondatokkal üdvözölte az idei Kodály-napok résztvevőit, ugyanakkor az amfiteátrum színpadáról hiányzott Kodály Zoltán bölcsességet, megértést sugárzó arcképe, vagy legalábbis egy Kodálymottó . . . Galántán június 3-4-én két napon át zengett, szárnyalt a dal; hazai magyar amatőr kórusmozgalmunk legjobb énekkarai csaltak elégedett mosolyt a nézők arcára. Már-már estébe hajlott a vasárnap délután, amikor a szabadtéri színpadon sor került a legnagyobb kórus: a közönség és az énekkarok közös éneklésére. Felemelő, szép érzés volt, hiszen ezernél is többen daloltak egyszerre! Bátran, örömmel, teli torokból. Vass Lajos vezényletével beteljesedett a kodályi üzenet: „Van a gégétekben olyan hangszer, hogy szebben szól a világ minden hegedűjénél . . .“ Szólt is - minden hangszernél ékesebben. M. P. MÉRCE A SIKERES Az idei, immár tizenötödik Jókainapok seregszemléjén is elhangzott olyan vélemény, hogy a három seregszemle közül az amatőr színjátszók fesztiválja volt a legszínvonalasabb. Ez mindenképpen kellemes meglepetés, s annál inkább örülhetünk ennek, mivel a múlt években épp itt, a színjátszóknál találkoztunk a legtöbb hiányossággal és középszerűséggel. A mostani színjátszó-fesztivál műsora dramaturgiai szempontból már a Jókai-napok előtt gazdagnak és sokszínűnek ígérkezett. Nemcsak azért, hogy a klasszikus szerzők (Jókai, Szigligeti, Wilde) mellett a mai drámaírók (Solovič, Frýda) is helyet kaptak a műsorban, de elősorban a választott darabok műfaji megoszlása miatt. A színházkedvelő közönség bő választékot kapott: a romantikus történelmi drámától és a színműtől a zenés vígjátékon keresztül a krimiig kedve szerint válogathatott a színlapon. Nemcsak a műsorválasztás tekintetében lehetünk tanúi ennek a felfrissülésnek: a résztvevő csoportok szereplőinek életkorát illetően is megfiatalodott a mozgalom. A vágkirályfai színjátszók olyan egyedülálló bravúrt vallhatnak magukénak, amellyel ma egy színjátszó csoport sem dicsekedhet: 1974 óta megszakítás nélkül résztvevői a Jókainapoknak. Az idén ismét Jókai-darabbal mutatkoztak be: Bozó László átdolgozásában A lőcsei fehér asszony című történelmi drámát hozták el Komáromban. Ez az együttes, amelyben szerencsésen ötvöződik az idősebb nemzedék tapasztalata és a fiatalok lendülete, most is bebizonyította, hogy rendszeres és céltudatos munkát végez s változatlanul ott a helye legjobb együtteseink között. A népes szereplőgárdából Vincze Tibort és Morovics Imrét, valamint a címszerepet alakító Vincze Matildot emeljük ki, aki az idei fesztivál legjobb női alakításának díját vallhatja megáénak. A Vincze-család tagjai közül a felsorolásban utolsóként említjük Vincze Gábort, a rendezőt, a csoport régi és mostani sikereinek kovácsát. A másik Jókai-darabot — Kovács Kálmán színpadi átdolgozásában — a vámosfalusiak mutatták be, akik a C- kategóriájú együttesek kerületi versenyének győzteseként először vettek részt a Jókai-napokon. A gazdag szegények színre vitelével ez a dunaszerdahelyi járás kis községéből való csoport nem csupán osztatlan sikert aratott, de egyben arra is jó példaként szolgál, hogy mit eredményezhet néhány lelkes és tehetséges műkedvelő összefogása akár a legkisebb községben is. A munkában és a sikerben oroszlánrésze volt Oláh Ödönnek, aki nemcsak rendezője volt a darabnak, de — a műkedvelőknél gyakran előforduló kényszerű szerepcsere folytán — szinte az utolsó pillanatban bravúros beugrásra is vállalkozott. Ö játszotta el Kapor Ádám szerepét, s ezért az alakításáért elnyerte a legjobb férfi szereplő díját. A királyhelmeci Városi Művelődési Ház színjátszó együttese. Ján Solovič: 6
