A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-16 / 38. szám
ALLOTTIJK IMSTIJK ÁTTIJK Déltől háromig A Frank D. Gilroy rendezte amerikai filmről azt olvastam a plakáton, hogy a „vadnyugat" paródiája. Nos, ebben annyi igazság van, hogy a film valóban a vadnyugaton játszódik, egyébként azonban a tőkés világ bármelyik részében is játszódhatnék, mert nem egy bizonyos területre jellemző, tehát nem „regionális", hanem egy általános (legalábbis o kapitalizmusban, az üzlet világában általános) társadalmi jelenséget parodizál. Mert miről is van tulajdonképpen szó? Lejátszódik egy banális szerelmi történet egy magányos hölgy és egy bankrabló között — méghozzá déltől háromig (azaz három rövid órácska alatt). Közben megérkezik a hír, hogy a bankrabló társait — „munka" közben — lefülelték. A bankrablónak eszében sincs a segítségükre sietni, szerelmese ösztönzésére azonban útnak indul, hogy kiszabadítsa őket, azaz hogy aludjon egyet valahol a mezőn. Közben felismerik és üldözőbe veszik, mire levetkőztet egy szerencsétlen fogorvost, leüti, ruhát cserél vele és elmenekül. És itt következik a tulajdonképpeni paródia: a meggyilkolt fogorvost eltemetik mint bankrablót — akit később kikiáltanak a bajtársiosság mártírjának, sőt hősének. A déltől háromig eltelt időről pedig regényeket és színdarabokat írnak, a szerelmi idill színhelyéből — az Amanda nevű hölgy házából — idegenforgalmi attrakciót (tehát „üzletet') csinálnak. Mikor a történet valóságos hőse — a fondorlatos módon életben maradt bankrabló — előkerül, senki sem hiszi el, hogy valóban ő az. Hiszen a legendában annyira megnőtt, megszépült, hogy a maga jelentéktelen valóságában már senki sem hajlandó ráismerni. Végül a bolondok házában talál nyugalomra, mert csak a bolondok hiszik el róla, hogy ő valóban ő, és nem valami csaló. A film két főszerepét Charles Bronson és Jill Ireland alakítja. Varga Erzsébet évkönyve, a Haza, szülőföld, nemzetiség nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy a nemzetiségi lét és tudat szerteágazó problematikáját fogja össze. Az RSZK-ban — mint erre az évkönyv egyik fejezete, Az együttélés hétköznapjai, rámutat — számos nemzetiség élét miliányi magyar, mintegy 360 000 német, de található itt ukrán, (szláv származású) lipovén és töröktatár népesség is. A nemzetiségek jelentős részét alkotják az ország lakosságának; létük történelmi realitás, jogegyenlőségük biztosításáról, sajátos kulturális kérdéseik megoldásáról a jövőben is gondoskodni kell tehát. A nemzetiségi kérdés — mutat rá az évkönyv vezércikkszerű állásfoglalása — feltételezi a folytonosságot: a szüntelen változást, a már elért eredmények meghaladását, az anyanyelvű kultúra rendszeres fejlesztését, a rugalmas igazodást az állandóan változó társadalmi szükségletekhez. Az RKP főtitkárának szavait idézve: ......meg kell teremteni az előfeltételeket, hogy a fiatalok, nemzetiségi különbség nélkül, bejuthassanak összes oktatási területeinkre; ott, ahol a nyelv kérdése szükségletként jelentkezik, mint ilyent kell megoldani, biztosítva a feltételeket, hogy a fiatalok azon a nyelven tanulhassanak, amelyet a legjobban ismernek." Az óvodától az egyetemig főcím alá sorolt írások a nyelv — ismeretszerzés — műveltség kérdéskört taglalják, rámutatva: úgy kell foglalkozni a tanulókkal, hogy „anyanyelvűket minél gazdagabb irodalmiságga! és minél árnyaltabb szokmaisággol" sajátítsák el, s anyanyelvűk teljes értékű birtoklói legyenek. A továbbtanulás döntő tényezője a szaktudás; o kolozsvári műegyetemen magyarul, sőt németül is felvételizhetnek o diákok. Tanügyi kérdések mellett foglalkozik az évkönyv napjaink állandó feladatával, az önképzéssel, szakmai továbbképzéssel is; szómba veszi a műszaki, orvosi, mezőgazdasági könyvek kiadásában elért eredményeket s a további teendőket; fölméri a „népi szabadegyetemek" (többé-kevésbé: a mi művelődési klubjaink) tevékenységét. A szépirodalomnak s a nemzetiség múltjával-jelenével foglalkozó társadalomtudományoknak is nagy teret biztosít az évkönyv. Eligazító esszé kíséretében mintegy száznegyven erdélyi magyar íróról közöl rövid életrajzi és könyvészeti adatot. Ismerteti azt a nagy sajtóműhelyt, melyben huszonhat magyar napi és hetilap, ill. folyóirat készül. Szól a színházkultúra gondjairól, melyekben hat magyar színpad és három bábszínház osztozik; elemzi a televízió hétfőnként jelentkező háromórás magyar adásának a műsorpolitikáját; számba veszi o romániai magyar zene- és képzőművészet eredményeit. A részterületekből egy nemzetiségi kultúrának olyan képe kerekedik ki, amely számunkra is szolgál ötlettel, ihlettel és tanulsággá1!. Zalabai Zsigmond KÖNYV Haza, szülőföld, nemzetiség A romániai magyar lapok és folyóiratok okos kezdeményezése évről évre új és új kiadványokat, ún. évkönyveket segít életre. A munkamegosztás elvét szem előtt tartva, o Korunk évkönyvei mindenekelőtt a romániai magyar tudományosság fejlesztését célozzák, az Utunkéi az irodalmi-művészeti élet egyegy területét térképezik föl; az A Hét pedig főleg társadalmi, politikai és művelődési kérdésekre összpontosítja a figyelmét. Az utóbbi hetilap 1978-as A vers folytatása JUHASZ FERENC: Szerelmes hazatántorgás Megszoktuk már, megszokhattuk: Juhász Ferenc egyetlen nagy verset ír. Darabokban, ér-tolulásos, nagy vérrögökben öklendezi magából a kort; a megélt, megszenvedett huszadik századot. Sámáni révületben, eddig többezer sorban. A mindent-kimondás akarása az ő költői ars poétikája. A példa nem egyedülálló: hirtelenében Herman Broscht állítanám mellé, csak egyetlenként a sok közül. De nem is ez a lényeg — a többszörösen is „megrágott" szó, vagy o gáttolanul áradó. Ilyen formátumú költőnél a szerepvállalás az elsődleges: vállalni a sorsot a Mindenféle gyűjtő akad: Max Wahren például kenyérfajtákat gyűjt. Kollekciójában mindenféle alakú és nagyságú, különféle lisztből sütött kenyér akad. A szerinte legszebb kenyerekkel fényképezkedett le. Két évvel ezelőtt néhány leány az amerikai Portlandban búváregyesületet alapított, mert megunták a fiúk állandó piszkálódását, gúnyolódásait. A csak nők számára nyitott egyesületnek már ilyen rövid idő alatt is több mint hetven tagja lett. Montevideo állatkertiében öt kis tibeti macska látott napvilágot. A Tibet hegyeiben élő macskafajta nehezen visel el más éghajlatot. A gondos ápolás következményeként azonban két kis macska életben maradt. • „Miért nem megy férjhez p barátjához, ha már nyolc gyereke van tőle?", kérdezte egy kiváncsi újságíró a harmincegy éves Elvira Springtől. A válasz igy hangzott: „Még nem elég érett a házasságra." legfojtóbb hurok-szorításban is, mint a nemrég meg siratott nemzedéktá'rsa, a fehérített-vászon tisztaságú Nagy László hagyta ránk örökül. Ha csonttörő is, ha gerinc-roppahtó is — de egyetlen és megismételhetetlen, cipelni-méltó. S Juhász Ferenc újira és újra tovább gyűrkőzik a rémmel, amely őt is megkörnyékezte, amiről vallott is nemrég egyik írásában. Új könyve, a Szerelmes hazatántorgás is az egyetlen vers folytatása. Szándékosan mondom igy, mert hiába a címek, ciklusok s a költészet megszokott, több ezer éves dogmái, ez a könyv is azon koncentrikus körök láncolatának egyik gyűrűje, melyet maga Juhász Ferenc világegyetem-lírának nevez. Tántorgott pedig ő eddig is, szerelmesen és mindig hazafelé (hiába az élettárs halálának, mint választóvíznek kinyilatkoztatása); az út folytatódik a fájdalmas, elérhetetlen pont felé. Nagy versek, vers-szövegek, játékos, mégis halálos komolyságé vers-virágok, üzenetek, tanúságitételek könyve a Szerelmes hazatántorgás. Olyan nagy verseket olvashatunk benne, mint a Tűzvész-idő, vagy az ellentétes véleményeket kiváltó, La ti növi ts Zoltán halálára írtat. Több rendbéli üzenetét a magyar líra élő és holt nagyjainak. Illyésnek, Németh Lászlónak. De Marxnak, Kossuthnak is. Külön figyelmet érdemel a kötetbe fölvett és szervesen odar illeszkedő hat interjú is, melyek más és más megvilágítást adnak Juhász költői világának, más és más pontokból sarkítják a küzdő embert. Szülőföld, magyarság, egyetemesség; miért gyűlölte szülőfaluját s miért a kései közelítés mégis; a teljes emberpusztulás; az élet értelmében hirvnitudás; a szívbe petéző halott—darazsak — megannyi létkérdésre adott válasz Juhász Ferenctől. A sírva is optimista, a létet igenlő huszadik századi költő hitet adó könyve a Szerelmes hazatántorgás. Kövesdi Károly HANGLEMEZ Missa Solemnis 1855 tavaszán fejezte be Liszt Ferenc Missa Solemnis (Esztergomi mise) című alkotását, melynek megkomponálósáio a törökdúlás idején lerombolt esztergomi bazilika újjáépítése után, ennek felszentelése alkalmából, kérték fel. A Missa Solemnist a szerző a bazilika felszentelésekor maga vezényelte. Liszt az egész kompozíciót egy monumentális, romantikus szonátaként fogta fel, melynek egyes tételei szerves egységet képeznek. Az egész mű alaptémáját a Glóriatétel fanfár témája képezi. A Benedictas a Christe eleison nyitótételből bontakozik ki, a befejező tétel, az Agnus Dei pedig az egész mű összefoglalásoként csendül fel. A kompozícióra jellemző a téma-metamorfózis, mint a legfőbb formáló eszköz, mely lehetővé teszi, hogy azonos alaprajzú dallamok ellentétes karakterek hordozóivá váljanak. Az első ízben 1856 augusztusában bemutatott művet az új Hungarotonlemezre a Magyar Rádió és Televízió Énekkara és Szimfonikus Zenekara játszotta fel Ferencsik János vezényletével. A szólókat Kincses Veronika, Takács Klára, Gregor József és Korondy György éneklik, az orgonaszólót Margittay Sándor adja elő. A kitűnő felvétel magas színvonalú előadásban eleveníti fel Liszt Ferenc ünnepi kompozícióját, amely szimfonikus költeményeihez és zongoraversenyeihez hasonlóan szerves része a Lisztéletműnek, sajátos zenei nyelvének. Sági Tóth Tibor 8
