A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-16 / 38. szám
ZS. NAGY LAJOS Andy Bluer valamikor egyike volt Amerika legjobb golfjátékosainak. Most világitótorony-ör, s havonta 28 napot egy kis szigetecskén tölt. A fennmaradt 2-3 napot a parton tölti: természetesen egész idő alatt golfozik. • A franciaországi alkoholellenes liga elnöke azzal fejezte be egyik előadását, hogy nincs már messze az a nap, amikor az emberiség minden bort, vodkát és aperitivet a tengerbe önt. „Hiszek ebben és nagyon szeretném, Régen elmúlt a barokk operák csodálatos világa, a középkori színházak tüzijátékos látványossága. Ma már csak az éjjeli mulatókban és a zenés vígjátékokban vannak igazi trükkök. Például a párizsi Lidoban, ahol ezek a „lepkék" fellépnek. Nagy volt a magyar épitőmunkások meglepetése, amikor egy soproni új lakótelep építésénél rájöttek, hogy soksok évszázaddal ezelőtt a bronzkori emberek is ugyanezt a helyet választották településük számára. Az itt talált leletekkel most a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének ha igy lenne," kiáltott fel az egyik hallgató. „On bizonyára tökéletes absztinens", fordult hozzá az előadó. „Ó, nem, én búvár vagyok" - hangzott a válasz. 50TOLSM * "p-rf ra* ’ír |Zt POLSKA 4«0/t POĽSKÁ POLSKA 52* /g\ POLSKA |50Z<- POLSKA QZ< POLSKA dolgozói foglalkoznak. A Lengyel Posta új bélyegsort bocsá-9 A Szovjetunió térképén minden évben megjelenik 20 új város, minden héten nyolc új üzemet vagy vállalatot és harmincnégy ezer lakást adnak át rendeltetésének. tott ki „A lengyel vasút" címmel. A nyolccímletű sor bélyegein a lengyel vasút történetével kapcsolatos nevezetes állomásépületeket és vasúti mozdonyokat mutatnak be. ■■nm A képünkön látható - középkori erődre emlékeztető - Khilandar kolostor a Khalkidiké félszigeten található. A közelében még ma is megvannak egy dór templom utolsó maradványai. CERUZASOROK UTAZÁS ELŐTT Azt mindenki tudja, még e sorok írója is, hogy külföldi utazáshoz mindenekelőtt útlevélre van szükség. Akadnak azonban szórakozott emberek, akiknek csak két nappal az elutazás előtt jut eszükbe, hogy megnézzék útlevelüket: érvényes-e még? Aztán, ha kiderül, hogy már „lejárt”, futkosnak fűhöz-fához, segítsenek meghosszabbíttatni az útlevél érvényességét. E ceruzasorok írója is közéjük tartozik. Minden futkosás fölösleges volt. Az útlevélosztály tisztviselői kedves emberek, szó nélkül meghosszabbították a „passzust” újabb öt évre, sőt még a „hála-borovicskát” is elutasították egy könnyed kézmozdulattal, mosolyogva. Ez hát rendben lett volna. A csomagolás következett, ami megintcsak nem gyerekjáték. El kellett dönteni például, vigyek-e szalmakalapot vagy ne vigyek. A bolgár tengerparton nagyon tűz a nap, mondották ismerőseim, okvetlenül szükségem lesz egy szalmakalapra. Az utolsó előtti délután tehát szalmakalap után futkostam. Sikerült is vásárolnom egy szép széleskarimájút — hasonlítottam benne Al Caponera. Azt is közölték velem, ne feledkezzem meg az úszómatracról. Erről most hallottam először, akárcsak a „békáról”, amivel felfújják. Sikerült egyet kölcsönkérnem. Aszpirin, napolaj, borotva, úszónadrág és még vagy hétszázféle szükségleti holmi — körülbelül enynyi minden kell kétheti tengerparti nyaraláshoz egy házaspárnak. Es legalább egy jókora bőrönd. Utolsó esténkén már csak ez hiányzott. E csekélység miatt majdnem lekéstük a vonatot, elvégre szalmakalapban mégse vihetem ezt a rengeteg holmit — de végül minden megoldódott, találtam egy öreg skakutyát a padláson. Bőrönd volt az is valamikor, épp csak a zárak hiányoztak róla. Sebaj, átkötöttem a nadrágszíjammal. Igaz, a feleségem csak három méternyi távolságban mert követni, elfogódottan s olyan piros arcai, mintha a forró bolgár nap máris megégette volna őt. A VONATON kiderült, mi mindent felejtettünk otthon. Hogy csak egy példát említsek: a szalmakalapot. UTAZÁS UTÁN A rozoga bőröndnek az volt az előnye, hogy a vámtisztek bele se néztek, nyilván azt hitték, hogy csak ide utazunk a szomszéd városba, így nem látták s meg sem vámolták azt a rengeteg kagyló- és csigahéjat, amit a tengerparton gyűjtöttem, s amelyek csaknem felét kiszorították a fentebb említett iszonyú sok holminak. így maradt Szozopol mellett egyebek között az úszónadrágom, a teljes borotvakészletem, a kölcsönkért gumimatrac és a családi békességem. Ezzel szemben hoztam néhány üveg finom rákiját (bolgár borpárlat), sajnos a felét — a vámtisztektől való félelmemben — már a vonaton megittam, egy kagylókból összeragasztott (és útközben szétesett) sótartót, két vadászpuska alakú golyóstollat (fiaim szerint giccs mind a kettő), továbbá hazahoztam alaposan összeégett bőrömet, napszítta lelkiismeretemet és a Burgaszban vásárolt, csinos bolgár szalmakalapot. Mindent egybevetve, nem lettem szegényebb, mint amikor elindultam. Csak az elhagyott holmit kell újravásárolnom ...! A „BECSÜLETES" PINCÉR Nem nagyon gyakran találkozhatunk, főleg a vendéglátóiparban a becsületes jelzővel. Rendszerint az újságcikkekben, karcolatokban bírálat éri a pincéreket és általában a vendéglátást. Az én cikkem is eredetileg ilyen lett volna, ha a körülmények nem úgy alakulnak, hogy kénytelen vagyok egy véletlen folytán változtatni írásbeli véleményemen, bár egyrészt ez nem is igazságos, amint később kiderül. Külföldi vendégünk érkezett, és ezért elhatároztuk, hogy este szórakozni megyünk. Választásunk a bratislavai Jalta éjszakai bárra esett, amely átalakítás után, elegánsan fogadja az odatévedőt. A zene kitűnő volt, a felszolgálás első pillanatban gyors. De sajnos, egy dolog miatt súlyosan elmarasztalható a minket felszolgáló pincér. Amikor első ízben alkoholmentes italt azaz Pepsi-Colát rendeltünk, mert bizony a mulatóhelyen logikus, hogy az ember általában szeszes italt fogyaszt, nagyon furcsán nézett ránk, és az eddig eléggé udvarias pincér egyszerre teljesen megváltozott. Megszűnt kedves lenni, és ami a legjobban meglepett, miután kihozta számunkra a Pepsi-Colát, egyáltalán nem jött többé az asztalunkhoz, hiába szólítottuk. Amikor már jó két órát hiába vártunk, kénytelenek voltunk lemondani azon szándékunkról, hogy nem iszunk szeszesitalt, és a másik pincérhez fordulni, könyörüljön meg rajtunk. Kérdik, mi ebben a becsületesség? Ez a bírálni való. Azért, mert ha az ember valahova elmegy és a belépődíj befizetése után nem óhajt szeszes italt fogyasztani, mondjuk gyomor- vagy epebaja miatt, akkor ignorálni kell őt? Harcolunk az alkoholizmus ellen újságcikkekben, statisztikai kimutatásokat végzünk az alkoholfogyasztásról, alkoholizmusról, túlzott alkoholfogyasztás által bekövetkezett autóbalesetekről, családi tragédiákról és még sorolhatnám. Bizonyára nem egyedülálló az a véleményem, hogy nem ártana egy-két alkoholmentes italt kiszolgáló éjszakai mulatóhelyet nyitni országszerte és természetesen Bratislavában is, ahol a pincérek nem húznák félre a szájukat, ha a vendég akár szódavizet is rendel. Csakhát ez a véleményem szerint tragédia lenne a pincérek részére. És itt kell szólnom a becsületességről. A cikkben említett pincér ugyanis becsületesen visszaadta a felkínált borravalót, amit nem tudtunk mással magyarázni, mint azzal, hogy megsértettük, mert nem rendeltünk szeszes italt, kevés volt a számlán az összeg, nem lehetett bennünket, a józan embereket, becsapni, és ez bizony tragédia. Éppen ezért el sem tudom képzelni a vendéglátóipart alkoholfogyasztás nélkül. De mindenesetre, jóleső érzés volt, hogy a pincér mindennek ellenére „becsületes” volt. PLOCZEKNÉ M. E. 9
