A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-09 / 37. szám
talra, hátha megkínálnak egy ollóval. T. szünet nélkül duzzog; hogy megvigasztaljam őt, rendelek még egy üveggel a kitűnő bolgár borból. Hajnalban kerülünk haza, azonnal elalszom s azt álmodom, hogy pirosra sülve fekszem egy tálcán s egy hatalmas rák akarja lenyírni a fülem. Rémülten ébredek. HÉTFŐ: Ma a szomszédék kisfia fogott egy teknösbékát, állítólag a sátrak mögött találta, ott bandukolt szegény, teknősbéka módra, lassan, mintha tisztában lenne azzal, hogy rengeteg az ideje, hiszen százötven évig is elélhet, ha valami rendkívüli baleset nem éri. Sajnos a baleset bekövetkezett, a szomszéd kisfiú képében jelent meg, aki fogta páncéloshátút és egy vödör vízbe tette. Bántóan rossz csere lehet egy vödör víz a Fekete-tenger helyett. A fiú elhatározta, hogy hazaviszi. Hiába magyarázom neki, hogy ez állatkínzás, otthon ez a teknős hamarosan elpusztul. Meg se hallgat, hóna alá kapja, mint valami aktatáskát s viszi őt legeltetni. Az anyja — piroshajú fiatalasszony — buzgón helyesli csemetéje műveleteit. Mindkettőjükre megharagszom, s úgy döntök, az első adódó alkalommal kiszabadítom a fogoly teknősbékát s visszaadom a tengernek. KEDD: Ma nagy napunk lesz: kirándulunk Neszebarba. Méghozzá hajón I Reggel nyolckor indulunk Szozopolból. Vagy százötvenen lehetünk a hajón, amely elég erősnek látszik ahhoz, hogy ezt a mintegy száz kilométernyi utat megtegye velünk. Egy valami aggaszt: állítólag már ilyen rövid hajóúton is tengeri betegséget kaphat az ember. Főleg T. miatt félek, jómagam bízok sokat próbált gyomromban. Fölöttünk többszáz fehér tengeri sirály vijjog baljós hangon. Illés Endre azt írja valahol, hogy a sirály a világ legrondább hangú madara. Lehet, hogy így van, nekem mégis nagyon rokonszenvesek, ahogy itt köröznek, „vitorláznak" hajónk fölött. Megszólal a hajókürt s elindulunk északnak. A tenger szelíden hullámzik, mi szelíden ringatódzunk, gondtalanul, mint a csecsemők. A tenger fekete, miként az nevéhez illik is. De csak a hajó nyugati oldalán — keletre úgy szikrázik és villog, hogy megfájdul a szemem. Három sirály hűségesen követ bennünket egész úton, ettől szinte meghatódok. Csak később veszem észre, hogy egyáltalán nem a hűség röpíti utánunk őket, a hajóról kenyérdarabokat, narancshéjat és egyebet hajigáinak nekik, azt kapkodják fáradhatatlan mohósággal. Néhány kilométer után a tenger erősebben kezd hullámzani, a vécék előtt felsorakoznak az első tengeri betegek, némi kárörömöt érzek, amikor a legelsők közt megpillantom a teknösbékát foglyul ejtő fiút. A tenger bosszúja, dünnyögöm magamban, de aztán ijedten észlelem, hogy forogni kezd velem a hajó. — Beteg vagy? — kérdi T mély érdeklődéssel a hangjában. — Ugyan, hova gondolsz! — nyögöm ki vitézül a s fedélzeti korlátba kapaszkodva igyekszem csillapítani a hajó forgási sebességét. — De bizony, nagyon sápadt vagy! — mondja s igyekszik a szemembe nézni. Ez már egy kissé bosszant, sz a nagy érdeklődés. Elindulok a hajó belseje felé, ahol felszálláskor egy csinos büfét láttam. Közben persze, mint valami hindu fakír, igyek szem úrrá lenni testem, főleg gyomrom felett, s ez száz grammnyi lengyel vodka segítségével sikerül is, igaz, hogy a tengerből már Neszebarig semmit se látok, ki se mozdulok a büféből. Továbbá azt is elhatározom, akármennyi pénzem is lesz még ebben az életben, sose veszek hajót. Még hajójegyet se! A régi Neszebar törökös házaival, bizánci stílusú templomaival annyira megtetszett, hogy Üj-Neszebarba már át se mentünk. Csak ámuldoztam, hogyan kerülhetett ilyen kis helyre (300 méter széles, 850 méter hosszú félsziget) ennyi templom. Van belőle vagy tizenöt, állítólag régen több mint ötven volt. A legszebb a Szent István székesegyház, oda be is mentünk, végigcsodáltuk gyönyörű, csak a közelmúltban restaurált freskóit, majd kiültünk egy tengerparti sziklára s megbámultuk a hatalmas óceánjáró hajókat. . . J. Dubeň felvételei RABLÓTÁMADÁSOK ÉS KÖVETKEZMÉNYEIK A kérdés, hogy mi is tulajdonképpen az ember sorsa, ősidőktől fogva foglalkoztatta az embereket, kimerítő és megnyugtató választ azonban sohasem sikerült rá találni. Közmondásaink szerint „Ki mint vet, úgy arat", „Ki-ki a maga szerencséjének kovácsa", Petőfi pedig ezt írja egyik ismert versében: „Gyáva eb a sors, csak csahol...“ Mindebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy mindenki maga alakítja a saját sorsát, a saját életét. Szocialista társadalmunkban jórészt ez csakugyan így van: sorsunk leginkább a munkához és a társadalomhoz való viszonyunktól függ. De valóban csak „jórészt" van így, nem teljes mértékben. Hiszen - sajnos - nálunk is nemegyszer előfordul, hogy valaki beleavatkozik a másik ember életébe, annak ellenére, hogy az d másik őt semmivel nem bántotta, tehát semmi okot sem szolgáltatott erre a beavatkozásra. S a károsult nemegyszer egész életén át viseli e „beavatkozás" következményeit. Az adott esetben a rablás bűncselekményére gondolok. A Büntető Törvénykönyv 234. paragrafusa szerint a rablás olyan bűncselekedett, amikor a tettes erőszakkal vagy erőszakkal való fenyegetéssel idegen dolgot tulajdonít el. Sajnos, ezek a visszataszító és embertelen bűntettek az utóbbi időben már nemcsak nagyobb városokban, de a falvakban is előfordulnak. Elkövetőik általában aszociális elemek, akik már azáltal is a társadalom „nyakán" élősködnek, hogy nem dolgoznak sehol, semmilyen t-fékeket nem hoznak létre. S élősködnek azáltal is, hogy eltulajdonítanak olyasn,!*. ami nem az övék. Néha az is megtörténik, hogy olyan fiatalok követnek el bűncselekedetet, akik mindaddig rendezett körülmények között éltek, az alkohol hatására azonban elveszítették ítélőképességüket. . . Tekintettel az efféle bűncselekmények rendkívüli társadalmi veszélyességére, bíróságaink szigorúan büntetik a tetteseket. A legcsekélyebb értékű dolog eltulajdonításáért is legalább három év szabadságvesztéssel lakóinak a bűnösök. E bűncselekedetek még veszélyesebbek a társadalomra nézve, ha tettesek csoportja követi el - méghozzá sorozatosan vagy pedig brutális módon. A szemléltetés kedvéért csupán néhány példát említek. 1977. július 6-ón nyolc óra tájban Kassán (Košice) a Tomašik utcában a 21 éves Ladislav Regi helybeli lakos, foglalkozás nélküli, megtámadott három elsőosztályos ipari tanulót. Fizikai fölényével élve, fenyegetően lépett fel velük szemben és pénzt követelt tőlük. Amikor a fiúk haboztak átadni neki a náluk levő pár koronát, fenyegető szavait tettekre váltotta. Az egyiktől öt koronát vett el, a másiktól egy tranzisztoros rádiót. Hála a közbiztonsági szervek munkájának, a tettest kinyomozták és letartóztatták. A vizsgálat folyamán bebizonyosodott, hogy a viszszataszító bűncselekményt valóban Regi követte el. Az esetet a Kassai Városi Bíróság tárgyalta, s Ladislav Regit a II. javító-nevelő csoportban letöltendő három és fél évi szabadságvesztésre ítélte. A bíróság ezen kívül az intézeti alkoholelvonó kúrát is elrendelte. Az ítéletet a Kassai Járásbíróság jogerőre emelte. A másik eset még megdöbbentőbb. Ugyancsak Kassán történt, 1977 júniusában. A Valaliky községből származó 29 éves Michal David követte el. Annak ellenére, hogy korábbi büntetésének letöltése után még rendőri felügyelet alatt állt, kihasználta egy család figyelmetlenségét, és a nyitott ablakon keresztül behatolt a lakásba. Azzal a fenyegetéssel, hogy megöli a családtagokat, a házban levő összes pénz átadását követelte. Hogy nagyobb súlyt adjon szavainak, egy konyhakéssel megsebesítette a lakás tulajdonosát. Ennek lányát - akit ugyancsak konyhakéssel fenyegetett és megsebesített - átcipelte a másik helyiségbe és próbálta megerőszakolni. A lakásból háromezer koronát vitt el és egy fekete öltönyt, ezt magára vette, s ott hagyta helyette a saját szerelőruháját. A közbiztonsági szervek ezt a tettest is kinyomozták és letartóztatták. Kegyetlen tettéért a Kassai Járásbíróság III. javító-nevelő csoportban letöltendő 10 év szabadságvesztésre ítélte. A tárgyilagosság kedvéért el kell mondanunk, hogy — sajnos — a károsultak nagy része bizonyos szempontból maga is elősegíti bűncselekmények elkövetését: sokan ugyanis túlságosan is jóhiszeműek ismeretlen személyekkel szemben. Főleg a nők, még akkor is, ha tudják, hogy büntetett előéletű személyről van szó. Számos férjhez menni akaró nőt becsapnak a kalandorok, ügyes mesével állva elő, hogy nem sikerült az életük, s mennyire vágynak rendezett családi életre. Az áldozat legtöbbször későn veszi észre, hogy szélhámos áldozata lett. Ugyanilyen könnyen be lehet csapni azonban egyes férfiakat is, főleg ha alkohol hatása alatt állnak. A tapasztalt bűnöző tudja, mikor kell elővenni a mézesmadzagot — amely legtöbbször egy ifjú barna lány alakját ölti magára: ez kivezeti az áldozatot egy előre megbeszélt helyre, ahol aztán a banda tagjai megverik és kirabolják. A harmadik eset is Kassán történt, már az idén. A Kovács utcában megtámadtak és kiraboltak egy fiatalembert, amikor egy éjszakai mulatozás után a vele szórakozó lányt kísérte haza. Háromezer koronától és egy kétezer korona értékű karórától „szabadították meg". A tettest ezúttal is sikerült kézrekeríteni. Az R. K. elleni bizonyító eljárás már befejeződött, a bűnös most vizsgálati fogságban van s várja megérdemelt büntetését. 1977 első felében — rövid idő alatt - egész bűncselekmény-sorozatot hajtottak végre a trenčíni járásban, főleg Nové Mesto nad Váhomban. A nyomozás eddig 52 esetre derített fényt. A bűncselekmények nagy része lopás volt, de tíz rablás is előfordult. Az egyik károsultat a tettesek halálosan megsebesítették. A bűncselekménysorozat azért is figyelemre méltó, mert 19 vádlott szerepel az ügyben. Közülük 16 fiatalkorú (11 cigány származású). A vizsgálat mór befejeződött, s az ügyész javaslatot tett a bírósági eljárás megindítására. A rablás, a személy elleni erőszak a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik. Veszélyezteti a közbiztonságot, s azon felül, hogy az áldozat anyagilag s olykor egészségében károsul, az átélt félelem az illető lelkiállapotára is káros hatással van, főleg fiatalkorú áldozatok és idős személyek esetében. A közvélemény figyelemmel kíséri a biztonsági szervek és a bíróságok munkáját, s helyesli, ha szigorúan büntetik azokat, akik nem riadnak vissza a legbrutálisabb erőszaktól sem, hogy céljukat elérjék. PAVOL VRAVKO, rendörőrnagy 17
