A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-08 / 28. szám
Következő számunk tartalmából: Neumann János portréja RÁTONYI RÓBERTRÓL TISZTA FORRÁSBÓL A CSALLÓKÖZ NÉPI ÉPÍTÉSZETE Címlapunkon M. Borský, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. A „Z" pavilonban divatos ruházati cikkek keltettek nagy érdeklődést MIKLÓSI PÉTER S VASARI JEGYZETEK Május végén és június elején az ország lakossága jelentős részének figyelme Brünre (Brno) irányult: a nézelődn’i és főképpen vásárolni szándékozók százezrei „randevúztak" Morvaország központjában, a közszükségleti cikkek árusítással egybekötött hagyományos kiállításán. Nem túlzás, ha azt mondom, ezúttal minden út Brünbe vezetett; társasgépkocsik százai és a személygépkocsik végeláthatatlan sora nehezítette naponta a népszerű dél-morvaországi nagyváros központjának amúgyis zsúfolt forgalmát. Mintha Ástál Ágcsernyőig mindenki egyszerre kapott volna vásárlási kedvet . . . „Tíz napig Brno lesz az ország legnagyobb áruháza!" mondta találóan ünnepi megnyitójában Štépán Horník, a Cseh Szocialista Köztársaság kormányának alelnöke. És szinte szó szerint igaza volt, hiszen a kiállítási csarnokokban mintegy 90 ezer négyzetméternyi területen csaknem ötszáz kiállító vállalat kínálta áruját. Többségükben a termelési szövetkezetek és a helyi gazdálkodási üzemek kisebb-nagyobb egységei mutatták be mindazt, amit mielőbbi szállításra ajánlanak — a vegyipar legmodernebb termékeitől a híradástechnika, a kozmetikai és ruházati cikkeken át a lakberendezési és bútoripar legújabb gyártmányaiig, vagy akár a tüzeléstechnikai ipar termékeiig. Persze, a Hlinky utcai vásárváros pavilonjaiban kígyózó sokaság mellett a közszükségleti cikkek árusítással egybekötött kiállítása egyben arra is kiváló alkalom, hogy a hazai szakemberek és kereskedelmi szakértők megismerkedjenek a partnervállalatok, avagy éppen a konkurrens cégek legkorszerűbb gyártmányaival; hogy választ kapjanak a várt újdonságok és a régebbi termékeken végrehajtott változtatások minőségére. Ennek kapcsán hadd idézzem még egyszer a CSSZK kormányának alelnökét: „Napjaink legfontosabb üzenete minden vállalatnak, hogy a legkorszerűbb és legjobb minőségű terméket állítson elő a leggazdaságosabban. Ezért mindenki számára bőségesen van látnivaló s tanulnivaló a vásáron!" És valóban: százezerszámra érkeztek az érdeklődők és a vásárlók a BRNO ’78 jelszó alatt ismert kiállításra. Már az első napon nem kevesebb, mint hatvan ezer ember tolongott a földszintes és emeletes kiállítási csarnokokban. Készpénzben több mint két és fél millió korona értékben vásároltak különböző ipari és lakberendezési cikkeket; a későbbi hónapokban szállításra kerülő árucikkekre elfogadott megrendelések hitelértéke pedig további másfél millió koronát közelített meg. És ezek csak a BRNO '78 első napjának, azaz első kilenc órájának adatai ! Az esti órákban újabb áruszállítmányok érkeztek, éjjel feltöltötték a polcokat és reggel kilenckor újra megnyíltak a vásár kapui . . . Minden további adat helyett hadd mondjak el már csak egyetlen számot: a kiállítás első szombat-vasárnapján csaknem félmillió ér-Ki szántja föl a kertet? A falusi ember - az egykori parasztember - haláláig dolgozott. A régi mondás szerint „addig, amíg a kapa ki nem esett a kezéből". A henye életet nem ismerte. Ha mégis akadt ilyen napon sütkérező, kispadon pipázgató parasztember, a lalu közössége előtt semmi-embernek számított. Az idők során - a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok megalakulása óta - azonban a paraszti, falusi közösségekben is egy sor olyan változás jött létre, amely a korábbi életformát tőből lorditotta ki. Ma már vannak lakainkban olyan nyugdíjasok, volt szövetkezeti dolgozók, akik a jól megérdemelt nyugdíjból élnek. Persze azért nem ülnek tétlenül naphosszat; ha kell „bedolgoznak" a szövetkezetbe. S hát minden valamire való falusi embernek van kertje, szőlője, s abban mindig akadt elég tennivaló. Különösen tavasz jöttén, ha az idő jobbra lordul. Csakhogy nem mindig és nem mindenhol mennek rendjén a dolgok. Vagy legalábbis nem olyan rendben mennek, ahogy azt az emberség s a tisztesség megkívánná. Az alábbi történet is példa erre. Kórházban, tehát olyan környezetben hallottam, ahol nagyon őszinték az emberek, amikor az egyik szobatársamnak, idősebb férfinak, panaszkodott egy hetven év körüli aszszony. Azt panaszolta, hogy a szövetkezet elnöke nem adott sem fogatot, sem traktort arra, hogy a kertjüket fölszántsák. Nem ingyen kértük, mondta a néniké, megfizettük volna a szántásért járó pénzt. De a szövetkezet elnöke csak nem adta meg az engedélyt. Most mi lesz a kerttel? Ű is, a lérje is öregek, lölásni nem bírják . .. Pedig kellene az a kis krumpli, zöldségféle. De így? Felveri maholnap a gyom az egészet . . . Hallgattam a csendesen csordogáló 2
