A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-09 / 37. szám
Tetőfokon az izgalom Csendes utcában áll a korszerű óvoda tanévben hatvanra rúgott az óvodát látogató gyermekek száma. A mintegy 1800 lélekszámú falucska egyharmada cigány. Annak ellenére, hogy a cigánycsaládoknál bőségesebb a gyermekáldás, ekkor még cigánygyerekek át nem lépik az óvoda küszöbét. Hosszú, fárasztó és szívós felvilágosító munka folyik, arról próbálják meggyőzni a cigányszülőket, mennyi előny származik abból, ha gyermekeiket óvodába járatják. Már állt az új épület, de még évek teltek el, hogy az első cigánymama kézenfogva kisgyermekét elvitte az óvodába. Nem bizonyult hát hiábavalónak az igyekezet, a sok családlátogatás. 1971- ben még csak hét cigánygyermek látogatta rendszeresen az óvodát, ebben az évben már huszonötén jártak ide. Szerepe van ebben annak is, hogy sok cigánycsaládnak megváltozott az életkörülménye. A rendszeres munka, az állandó jellegű alkalmazottság, az építő társadalomba való bekapcsolódás befolyásolta a cigányok többségének életszemléletét. Bár a cigánygyermekeket akkor is felveszik az óvodába, ha csak az apa dolgozik, egyre több család akad, ahol az anya is munkát vállal. Nézem a szőke, barna, fekete fürtös fejeket, amint az asztalsor mellett ülve az ebédre várakoznak. Csinosan öltözött, tiszta, ápolt valamennyi. Kétségtelen, hogy egyenlő feltételek mellett indulnak. A későbbiek folyamán azután egyre nagyobb a lemorzsolódás. A nyolcadik, kilencedik osztály elvégzése után a cigánygyerekek csak igen ritka esetben tanulnak tovább. Hiányzik belőlük és szüléikből az egészséges becsvágy, a lehetőség kínálta javak elérésére? Talán ez sem zárható ki, de a dolog sokkal bonyolultabb, külön tanulmányozást igényelne. ülnek a gyerekek a hosszú folyosón sorban álló asztalok mellett, s tetszik nekem az az ötletesség, amivel a külön ebédlő kérdését megoldották. A régebbi és az új pavilont összekötő tágas folyosó valóban alkalmas rá, hogy egyben ebédlőül is szolgáljon. Linóleum borítású padlóját könnyű tisztán tartani, még ha kisebb-nagyobb „balesetek" elő is fordulnak olykor az étkezésnél. És tetszik az a megoldás is, amellyel kétszeresére növelték a férőhelyek számát. Ugyanis rendelet állapítja meg, hogy egy gyermekre hány négyzetméter helynek kell jutnia. A hálószobákat az ágyak ügyes összerakásával játszó-tanuló szobává alakítják át. Ez naponta többletmunkát jelent, de az összeszokott jó kollektíva számára ez nem jelent nehézséget. Idén történt meg elsőízben, hogy Vasi igazgatónőnek egy gyermeket sem kellett elutasítania. Nagy szó ez, mikor köztudomású, hogy milyen versengés folyik az óvodai férőhelyekért. Sok szülő már gyermeke születése után különböző protekciók igénybevételével igyekszik gyermekének a majdani helyet biztosítani. Tervbevették már a harmadik pavilon megépítését is. A járás láthatólag szíván viseli a csallóközcsütörtöki óvoda gondját, valószínűleg annak igen jó eredményei miatt. Az óvonénik magánszorgalomból sajátkezűleg sok-sok bábfigurát készítettek és bábjátékokat játszatnak a gyermekekkel. Nem kell külön hangsúlyozni, milyen kulturálisnevelő hatása van az ilyesminek. A járási bábszínjátszó versenyen igen jó eredménnyel vettek részt. Jó érzés tudni, hogy ilyen falusi óvodáink is vannak már, mint amilyen a csallóközcsütörtöki. És hogy éppen itt tettem látogatást, az nem véletlen. Nemrégiben egyik írásomban hangot adtam aggodalmamnak, hogy itt elferdített szöveggel énekelnek egy régi gyermekdalt. A glossza megjelenése után jelentkezett Vasi igazgatónő, s kijelentette, hogy a kérdéses dalt náluk nem tanították, mert nem szerepel a tantervben. Joggal tehettem fel, hogy a kisgyermek a dalt az óvodában tanulta. (Azóta beszéltem szülővel, akinek gyermeke másutt jár óvodába és gyermekétől ugyancsak változott szöveggel hallotta a gyermekdalt.) Hogy Csallóközcsütörtökön nincs így, ennek csak örülni tudok, legfeljebb még egy kérésem lenne: tanítsák ezt a dalt is és még más szép régi mondókát, éneket, akár terven kívül is. Illő lenne ehhez az óvodához, ahol ilyen szép, eredményes munka folyik. ORDÓDY KATALIN különböztetett figyelmet, amellyel ilyen módon is megtisztelik őket. Jó érzés benyitni ezekbe a korszerűen berendezett, könyvekkel gazdagon ellátott könyvtárakba. Nézni, ahogy jönnek-mennek az emberek, kicsik és nagyok, kezükben a már kiolvasott vagy a már kiválasztott könyvvel. Lopva lesni a könyvtárosok arcát, leolvasni róla az örömet, az elégedettséget. Vagyis azt, hogy értelme van a munkájuknak. Egyre nagyobb a tábora azoknak, akik állandó könyvkölcsönzők, kopottra, rongyosra olvassák a könyvtár legjobb könyveit, és naponta bizonyítják, hogy a könyvtárosokra szükség van, s a jövőben még nagyobb szükség lesz rájuk. Azt hinné az ember, hogy az ízlésesen berendezett, könyvekkel gazdagon ellátott falusi és városi könyvtárak ellenségei a könyvesboltoknak. Mert hiszen miért adjon ki az ember azért pénzt, amit lakóhelyén is megtalál, sőt mi több, ingyen hozzá is juthat. Örüljünk annak, hogy ez nem így van. Legalább is nincs így a könyvesboltokban eladott könyvek nagy mennyisége szerint. Az emberek ugyanis nemcsak kölcsönzik, de vásárolják is a könyvet. Egy-egy író műve ma már természetes és értékes ajándéktárgy. Szülők kedveskednek vele a gyermekeiknek, nagyszülők az unokáiknak. A barátok is legtöbbször könyvvel tisztelik meg egymást. Az emberek költekezésének egyre inkább természetes részét képezi a könyvvásárlás. Kell a ruha, az élelem, és már kell a szellemi táplálék is! Az tapasztalható különösen vidéken, hogy a szocialista társadalom bizonyos fontossági sorrend kialakítására is megtanította az embereket. Előbb épüljön fel a ház, mert bizony ma már megszólják azt, aki még mindig a régit, a szüleitől örököltét tartja jónak. Aztán ha felépült, kerüljenek bele a legdivatosabb bútorok, a konyhába pedig a legmodernebb háztartási gépek. S ha anyagilag újra helyrerázódtunk, begördülhet az udvarunkba az autó. Mert van ennek is, annak is, miért ne lehetne nekünk is? S mikor már ház is van, autó is van, egyre jobban bántani kezdi a szemünket az a sivárság, amely az új bútorok üres könyvespolcairól valósággal riasztóan hat. Ha lassan is, de ki-ki felismeri, hogy az új házakba nemcsak polcok, könyvek is kellenek. S a felismerés a cselekvés mozgatórúgója. Nem egy olyan helyen jártam az utóbbi időben, ahol már a szép kötésű könyvek is díszei az új lakásnak, ahol örvendetes módon keletkezőben vannak az olvasásigényt kifejező házi könyvtárak ... M. J. Csehszlovákia Kommunista Pártjának két legutóbbi kongresszusa hangsúlyozta: az emberek munkáját aszerint kell elsősorban megítélni, hogy milyen politikai és munkaeredményeket érnek el a rájuk bízott területen. Minden ember értékelésének alapja tehát a társadalom számára végzett munkájának mennyisége és minősége. Ez a kritérium kell hogy a káderpolitika gerince legyen. Teljesen világos, hogy ennek a kritériumnak következetes alkalmazása az egyedüli út ahhoz, hogy elkerüljük a szubjektivizmust a káderpolitikában. A kádermunka csak akkor lehet eredményes és a társadalom számára hasznos, ha az embereket nem külső formai megnyilvánulások szerint, de munkájuk következetes értékelése alapján Ítéljük meg. Társadalmunkban túlnyomó többségben ez így is van, amit a termelésben, a politikai és a kúlturális munkában elért eredmények is igazolnak. Persze mint minden más területen, itt is vannak még fogyatékosságok. Sokszor megtörténik, hogy embereket aszerint Ítélünk meg, hogy milyen szépen és simulékonyan viselkednek, beszélnek stb. Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy ezekből a lényegtelen külső formai dolgokból kiindulva ítéletet mondjunk emberek fölött, anélkül, hogy megnéznénk, vajon milyen az illetőnek a munkához való viszonya, menynyire sajátította el az irányítás lenini módszereit és milyen eredményeket ér el munkájában. Megtörténik az is, hogy egy-egy értekezlet vagy gyűlés vitájában a „magas" szinte megfogalmazott vitafelszólalás, mert ennek tartalma megfelel az üzem vezetőinek, csak azért, mert nem bíráló, elégséges ahhoz, hogy a felszólalót előléptessék. Azt viszont, akinek felszólalása bíráló hangvitelű, pesszimistának nevezik. Persze nem az, csak az eredményeken túl jobban izgatják a hibák és a társadalmi problémák, mint másokat. Ezzel kapcsolatban - sokéves tapasztalataim alapján - sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon a különböző jelentéseket, amelyeknek célja, hogy hű képet adjanak a valóságról, miért kell addig „vasalgatni", amíg az észlelt fogyatékosságokból csak imitt amott marad benne valami, az is csak nagy általánosságban. Kinek hasznos az ilyen jelentés, az ilyen munkamódszer. Azt hiszem senkinek. Hiszen ezek a jelentések arra szolgálnak, hogy a felsőbb párt- és állami szervek helyes tájékoztatást kapjanak azokról a társadalmi problémákról, amelyeknek ismerete a döntések meghozatalához szükséges. Ezért is kell, hogy a társadalmi élet minden területén következetesen alkalmazzuk a kritikai elemzés módszereit. 3
