A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-26 / 35. szám
A szlovák nép fasizmus ellenes, nemzeti felszabadító harcának kicsúcsosodása, a Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak történelmi-társadalmi szempontból volt döntő jelentőségű esemény, egy új korszak kezdete, hanem a háború utáni szlovák irodalom fejlődését is meghatározta, sőt még napjaink szlovák irodalmában is jelentős szerepet játszik. Szinte nincs is a mai szlovák irodalomnak olyan képviselője, aki ne foglalkozott volna vagy ne foglalkozna ezzel a történelmi jelentőségű eseménnyel. Eddig mintegy százra tehető a felkelési témájú műalkotások száma, s ez a szám valószínűleg a jövőben is emelkedik majd. Hiszen a Szlovák Nemzeti Felkelés a szlovák nép legjelentősebb történelmi cselekedete, amely nemcsak antifasiszta harc volt, hanem egyúttal kiállás is egy új társadalmi rendszer, a szocializmus mellett. Számos írónak éppen a Szlovák Nemzeti Felkelés adott tollat a kezébe, hogy megírja a szemtanú, illetve az aktív harcos visszaemlékezéseit, hogy életre keltse halott társait, újra meg újra felidézze a felkelők álmait és vágyait, s konfrontálja azokat a mával; de azok az írók is vissza-visszatérnek hozzá, akik személyesen ugyan nem vettek részt benne, de felismerték az új élet igazságát. A felkelésre természetesen a költészet reagált először (a rövid versek a felkelés idején és könnyebben megjelenhettek, mint a hosszabb lélegzetű írások). Andrej Plávka, aki személyesen részt vett a felkelésben, az 1947-ben kiadott Ohne na horách (Tüzek a hegyekben) című kötetében gyűjtötte össze felkelési témájú verseit: ezekben a költeményekben a szlovák nép hősiességét énekli meg, amely szerinte — s ezt helyesen látta meg - a hazai forradalmi hagyományokból fakadt.. Ugyanezt a gondolatot hangsúlyozta a Domovina moja (Szülőföldem) című - 1953-ban megjelent — kötetében is, de ebben már a Szlovákia háború utáni fejlődése fölött érzett örömének is hangot ad. Milan Lajčiak harcos költőegyéniségét ugyancsak az SZNF formálta. A felkelés harcosainak állított emléket a Súdružka moja zem (Elvtársnőm, földem), az Ich nezarastie bodľačie (Őket nem növi be a bogáncs) és a Krvavý potôčik (Véres patakocska) című köteteiben. A Felkelés visszhangját Stefan Žáry és Pavol Horov köteteiben is megtaláljuk (hogy csak az - olvasóink körében is - legismertebb költőket említsük). A Szlovák Nemzeti Felkelés témája először az 1947-1950-es években élte „virágkorát": erről a korról általában úgy beszélnek az irodalomtörténészek, mint a szocialista realizmushoz való „frontális átmenet" koráról. Ezekben az években több mint harminc felkelési témájú könyv látott napvilágot, a prózai jellegű irodalmi alkotások (regények, novellák) között azonban csak egy kiemelkedő művet találunk: Peter Jilemnický Krónikáját (1948), amelyet sok tekintetben máig sem tudott senki felülmúlni. Peter Jilemnický (1901—1949) személyesen ugyan nem vett részt a Felkelésben, sokéves kommunista A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS VISSZHANGJA A SZLOVÁK IRODALOMBAN tapasztalatai azonban lehetővé tették számára, hogy reálisan és egyszerűen, de ugyanakkor művészi szinten ábrázolja azokat az eseményeket, amelyeknek nem volt szemtanúja. Jilemnický itt világosan és félreérthetetlenül megmutatja, hol kell keresni az új irodalom hőseit; óva inti az írókat attól, hogy nemlétező alakokat gondoljanak ki. A műalkotásnak szerinte mindenekelőtt azokat az embereket kell megjelenítenie, akik tudták, miért harcolnak; sokan ugyanis a „betyárkodókat", a „jánošíki“ dacból harcolókat állították felkelési témájú műveik középpontjába (a legismertebb írók közül itt csak Ludo Ondrejovot említjük példaként). A Krónikának nincs központi cselekménye, az egyes eseményeket (epizódokat) csak az elbeszélő, Gondos erdész személye köti egymáshoz. Jilemnický itt elsősorban azt dokumentálja, hogy a fasizmus elleni harc társadalmi szükségszerűség volt, amely sokáig érlelődött, tehát a felkelés nem úgy érte a népet, mint derült égből a villámcsapás. A Krónika hősei egyszerű emberek (és nemcsak kommunisták), akik hős voltukat tulajdonképpen nem is tudatosítják, hiszen egyszerűen csak emberi módon, emberségesen viselkednek; legnagyszerűbb, leghősiesebb tetteik is magától értetődő emberi cselekedetek. A Krónikával körülbelül azonos időben látoti napvilágot Vladimír Mináč Smrť chodí po horách (A halál jár a hegyekben) című könyve, amelyet akkoriban a Krónikával egyenrangú műalkotásnak tartottak, később azonban maga a szerző állapította meg róla, hogy „szubjektíve igaz, objektíve azonban helyenként kevésbé hiteles, lelkesen írt, de nem tökéletes" mű. A Krónika történelmi és művészi hitelességének színvonalát csak tíz év elteltével érte el újra a szlovák irodalom, méghozzá éppen Vladimír Mináč Generácia (Nemzedék) című regénytrilógiájának első két részében, az 1958-ban kiadott Dlhý čas čakania (A várakozás hosszú ideje) és az 1959-ben megjelent Živí a mŕtvi (Élők és holtak) című könyvekben. Mináč alakjai itt valóban reprezentatív társadalmi típusok; főleg azt ábrázolja hitelesen, amit hőseiben „réginek" nevezhetünk. Regényében még felbukkannak a Jánošík típusú hősök (pl. Labuda), de a szerző azt is meggyőzően bizonyítja, hogy az efféle individuális lázadás már nem képezheti az elnyomás elleni igazságos harc lényegét. A Szlovák Nemzeti Felkelés természetesen más írók műveiben is meghatározó szerepet játszik (Ludo Ondrejov, František Hečko, Rudolf Jašík stb.), de - sajnos — ezeknek a műveknek a többségét nem mérhetjük ugyanazzal a mércével, amellyel Jilemnický vagy Mináč regényeit. Köztudott, hogy az ötvenes évek elején főleg a sematizmus nyomta bélyegét az irodalomra. A sematizmus ellen lépett föl aztán Alfonz Bednár az 1954-ben kiadott Sklený vrch (üveghegy) című művével. Bednár sematizmusellenességének azonban az lett az eredménye, hogy létrejött a sematizmus „fonákja", amelyben az individuális fölébe kerekedik a társadalminak, a véletlen a tipikusnak. Bednár számára elvesznek a történelmi és a társadalmi összefüggések; társadalomból kiszakított alakjait gyakran csupán néhány ösztön „összességeként" ábrázolja. A „rossz" szerinte örök, amelyet semmiféle történelmi esemény, még a Felkelés sem tud megváltoztatni. Művének (amelyről okvetlenül el kell ismernünk, hogy élvezetes olvasmány) legfontosabb eredménye az, hogy megszabadít bennünket a „százszázalékos hősök“ illúziójától; ezzel szemben viszont a szlovák nemzet helytállásának, történelmi vizsgatételének korát, a Felkelést is megfosztja mindattól, ami nem ösztönös, hanem tudatos volt benn, ami nemcsak nehéz, de szép is volt. Sorolhatnánk tovább a Felkelésről szóló vagy a Felkeléssel kapcsolatos műalkotásokat, a Felkelés élményéből táplálkozó szerzőket, hiszen eddig - mint már említettük - körülbelül száz ilyen témájú könyv (regény, novellás- és verseskötet) látott napvilágot. Jilemnický és Mináč már említett műveit azonban egyik sem múlja .elül. A Szlovák Nemzeti Felkelésről viszont minden bizonnyal elmondhatjuk, hogy továbbra is determinánsa marad az új szlovák irodalomnak. Hiszen Szlovákia mai valósága is belőle fakad, benne gyökerezik. VARGA ERZSÉBET TÖRÖK ELEMÉR; Töprengek, tehát még vagyok 1. Hallgatni, nem szólni, közönybe dermedten olvasni az Idő mágikus jelekkel teleírt könyvében? Vagy éppen sorsunk útján fáklyát lobogtatni, hogy el ne tévedjünk? 2. Torkunkig szisszen a bizonytalanság keserűsége, tűnődünk árnyékok horkanó sűrűjében. körös-körül vakít a fény és a homály. Éljünk fényben, vagy sötétben? Melyik esélyt választjuk, a bélyeges jövőtlent? 3. Számbavéve a vállalható jelent s jövőt, készítsük értelmes holnapok jöttét, s mondjuk ki naponta megosztható felelősséggel: Élni akarunk, tündökletes-szép, tiszta Emberséggel, s nem jövőtlenül nézni lassú elmúlásunk. KONTÁR GYULA FELVÉTELE 4. Emberségünk tiszta mása legyen elég a kötve oldozó helytálló biztatásra, hogy az Ember teremtő hatalma szüljön egyforma egyenlőséget osztó okos törvényeket. 5. Bennem az Idő tánca kering. Szoktatom kezem az ölelésre, s jelként felemelem, hogy mindenki értse. Én nem csodát remélek. Töprengek, tehát még vagyok: hitem gyökerei mélyek, túlélik a csillagokat. 11
