A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-12 / 33. szám
IRODALMI PARÓDIÁK Paródiaírással Duba Gyulán kívül szinte senki sem foglalkozik irodalmunkban, örvendetes jelenségnek tarthatjuk tehát, hogy a napjainkban fellépő fiatal nemzedék tagjai közül többen is érdeklődnek ez iránt a mindeddig elhanyagolt műfaj iránt. Olvasóinknak ezúttal két ifjú „parodistát" mutatunk be: az újságíró Kövesdi Károlyt, valamint Gyurkovits Rózát, a bratislavai Komenský Egyetem ötödéves magyar-szlovák szakos bölcsészhallgatóját. KOVESDI KAROLY: Gabriel Garcia Marquez: A böhöm-libák elveszettsége S akkor az ujjbögyük meglátta a Napot. Fönt volt, s tudták, ez így nem mehet tovább.- Halljátok a semmit? - kérdezte valaki.- Halljuk — felelték mind a százötvenen. Hallgattak hát, s érezték, Madridban most kezd bedagadni a nők torka. Éhesek voltak és nemileg érettek.- Mi vagyunk a böhömlibák - jajdult fel valaki a mestergerendán.- Ezeknek mindegy. A hajót is ledobták a toronyból, pedig a halott varjak emléke nem büdös. Már a krétakörből zümmögött az eső. A padló alól szivárgott föl, ahol a halottak pattogtatták az esemyőgombokat. Ott lebegett közöttük a tudat, hogy ez az eső pontot tesz mindenre. Elmossa az egyenlítőt, a délutáni tornácon szundikáló mágnesességet, s ha majd kilépnek a ház elé, a piranák is sírni fognak. Már a szurdokig ért a hallgatásuk. Akkor bedobbant a Mama Bamba. Vállán átvetett emlőivel megállt előttük. Némileg érettek voltak, s tudták, ez így nem mehet tovább. Először sóbálvánnyá meredtek a látványtól, aztán kiolvadtak, kicsapódtak és leülepedtek. Az átlényegülés után riadtan vették észre, hogy tompulni kezdenek az ujjbegyeik.- Aludjunk egy fényévet - mondta valaki és lassan lebegni kezdett a Halottak Kapufélfája felé. Utána mind a százötvenen. Csak a disznófarkak lobogtak utánuk. Az egyik soktonnás hulla fölött - valaki masnit kötött árbocrúdszerűen fölmeredő ösztökéjére — döbbentek rá, hogy el kell veszniök. Aztán este lett, s így szóltak:- Ideje meghámozni a billiárdgolyókat. Pilinszky János: Delelő agónia Ontják a csöndet. Mészárok. Legények. A riadatból előszédeleg a parton izzó egyetlen reményem, mit meglelendvén elveszíthetek. Tarkócsönd. Nyögő jászolban föl-le térdepel. Utána menny-nyek? Amíg csak bírom. Együtt culpálunk. Alvó istenem: vérszomjas virágok ó, mily ihos. GYURKOVITS RÓZA: (Tandori Dezső): Zalán megtandorodása n. Vörösmarty mihály fiktív hagyatékából * * * legbb csak a <*> — / azt igen de ez: nem az amaz 1/ Most mikor nekik és nekik stb „Hat kis gyertya leég de az örök világosság fényeskedik.“ lábjegyzetek: * muszáj-herkules * * inkább hektor 1/ ... öt év múlva . . . Dafni, ebből már eposz lesz ... (Iró-olvasó találkozó helyett) Elsősorban csak az mondható el róla, ami elmondható róla. De azt a műalkotás is elmondja. Már a cím megadja a tartalmat és a módszert. így is elképzelhetjük. Száz oldalakra rúgó tíz énekes époszt ilyen tömör alakban, mert nemcsak a szó szól, a jel is jelez. Sőt, maga az írásra felhasznált papír és toll (ill. nyomdafesték) is szerves része a műalkotásnak. A befogadó is. Illetve elsősorban csak a befogadó. Vegyük a címet: ismert történelmi és irodalomtörténeti tényekkel állunk szemben, egy kis megszorítással. Poetica licencia. A sajátossá tétel új módozata. Ismertségénél fogva a tartalmi ismertetés elmarad. Gondolatébresztő, mélyen intellektuális indítású a mű: az első sor (*) egyetlen jelből áll, kötetlen, szabad teret biztosítva a befogadó fantáziájának. Belefér ama bizonyos tíz ének, tartalmastul, formástul, hexameterestül. A második sor (** legbb) viszont erősen megszorító jellegű. Az előbbi szabadságot korlátok közé kényszeríti. Támpontként a szerző lábjegyzetet ad művéhez, amelynek elolvasása nem kötelező, sőt, elhanyagolható. Meditációra hajlamos befogadói maguktól is rájönnek arra, amit a lábjegyzet jelez. A műalkotás epikus része ezzel le is zárul. A továbbiakban a költő igyekszik lírai módon tömöríteni mindazt, amit erről a műről elmondtak, elmondhattak és elmondhatnak. A jövőben. A második szerkezeti egység a költői feladat nehézségeit, szépségeit, sikereit és sikertelenségeit mondja el. A végtelen. Meditáció. A táró zárójel egyszerre érzékelteti a műalkotás nyitottságát, a stílus perspektívikusságát és a kor zárt-tártságát. És a túláradó líraiságot. A szakaszzáró sor egy egész életművet foglal magába. Még harminc évet. S jelzi, hogy az epikus részben tárgyalt mű lírai betétjeinek folytatása következik. (Erre utal a lábjegyzet is. Mellőzhető.) A harmadik szerkezeti egység a műalkotást időben, térben és társadalomban helyezi el; egyszersmind a költő rezignációjának is tanúi lehetünk. A zárósor kifejezi a hódolatot, az eposz maradandó értékeit felismerő és megmentő utód alázatos tisztelgését a szerző szelleme előtt. íme, a szavak nélküli költészet, az eposz, az irodalomtörténet és kritika, íme, minden, mi mondható róla, mondható róla. DÉNES GYÖRGY két verse: BECENEVEK Míg ifjú házasok vagyunk, éjjel-nappal turbékolunk. A zöldfülű férj szól: — Galambom- Kutyuskám - gügyögi az asszony. Gyémántkukac, aranybogár, pillangó meg pintyő madár, cirmos cicuska, kisegér.. . Boldog szívünkbe belefér egy egész állatsereglet.- Szeretsz, mókuskám? Én szeretlek. Később, ahogy múlnak az évek, vaskos szó is nyelvünkre téved. Kivált, ha összezördülünk s villámokat szór a szemünk. Már nincs kutyus, aranybogár, annál több ökör és szamár, sündisznó, medve, vadbivaly, majmokból mindenféle faj. Már nem galamb és nem cica, csak holmi kotlóstyúk, liba, károgó varjú, papagáj .. . Noé bárkája lesz a száj. Megöregszünk s két vén madár üldögélünk a régi fán s eszünkbe jut a régi báj: gyémántkukac, aranybogár s egy egész állatsereglet. . .- Szeretsz, vén varjúm? Én szeretlek. SZAMÁRISKOLA Volt egy szamáriskola, csupa szamár járt oda, nagy szamarak kis szamara, szamár apa szamár fia. Nem tanultak semmi mást, csak két betűt: í-t meg á-t, ez volt minden tudományuk, pedig folyton járt a szájuk. A karámban, sűrű porban iá-t ordítottak sorban. Szólt a szamártanító:- Megy a lecke, nagyon jó! Látom, most már mind okos, itt van hát a papiros! Bizonyítvány bizonyítja, mi a boldogulás nyitja. Szól az egyik tanuló:- Milyen okos lettem, ól Jaj, de fincsi, jaj, de jó, többet tudok mint a ló. Szól a másik nyihogva:- Rájöttem a titokra, szamárlétrán — jó dolog -, majd csak fölkapaszkodók- Iá, iá — kiabálnak s egyre peckesebben járnak, hivatalt kap egyik-másik, ügyet intéz: ordít, ásít. 11
