A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-12 / 33. szám
Ez a felvétel Martoson (Martovce), a falumúzeum udvarán készült. A ház előtt látható munkaeszköz a „fejesőkelme". Régebben szőlőkarót faragtak segítségével. (Fister M. felvétele) A Ndebele Mapog törzs festett házai a dél-afrikai Transvaalból: Henri Matisse is ihletet meríthetne belőlük. Jacqueline Onassis, egy amerikai elnök és egy görög milliárdos „attraktív" özvegye új udvarlót tart, a szaudarábiai Adnan Kashoggi személyében. Mindketten ugyanabban a New York-i házban laknak, a rossz nyelvek szerint azonban nemcsak szomszédi kapcsolatban vannak egymással. Tavaly tűzték a lengyel mozik műsorára a „Bólék és Lőlek nagy utazása" című - egész estét betöltő rajzfilmet. A zenés filmben a rokonszenves két kisfiú első ízben szólalt meg a mozivásznon. Képünkön: a film egyik jeleKecskenyáj jelent meg Washingtonban, a kongresszus épülete előtt: elégedetlen farmerek így tiltakoztak a kormány agrárpolitikája ellen. Paul Hitchmough angol fiatalembert feljelentette a rendőrségen egy hölgy, hogy bombákat készít. A rendőrök komolyan vették a dolgot, ám kiderült, hogy a „bombák" viaszból készülnek és tulajdonképpen - gyertyák! Különösen Londonban van nagy keletjük. # George Liberace zongoraművész briliáns kéztechnikájával és édeskés repertoárjával lopta be magát a 35 éven túli hölgyek szivébe. Nos, a zongorista most új partnerrel lép föl, mégpedig eddigi soförjévél, akit zongorázni, sőt kottát olvasni is megtanított. A kettős nemrég Londonban tartott hangversenyt. A mester frakkot viselt, amely a szivárvány minden színészen tündökölt, tanítványa pedig strucctollas Öltözékben nete. „kápráztatta" el a közönséget. ZS. NAGY LAJOS CERUZASOROK A jóindulatú ember Mindössze öten ülünk a kis vidéki váróteremben: közvetlenül a kijárat mellett három nő, két idősebb vagy legalábbis középkorú asszony, és egy tizennyolc év körüli, iruló-piruló szőke lány. Nem messze tőlük, egy pirospozsgás, ravaszkás tekintetű, erdészforma férfi, pörge zöld kalappal a fején; no, és kissé távolabb a társaságtól, e sorok írója. Az egyik asszony a szőke leány anyja. Ö beszél legtöbbet, a másik, nyilván réglátott ismerőse bólogatva hallgatja. De a zöldkalapos férfi is csupa feszült figyelem.- Őszre lesz az esküvő. Jaj, édes Marikám, ha tudnád, mennyi most a gondom, még a bútort se vettük meg, azt se tudom kapunk-e má addig valami rendesebbet, nekem végépp nem tetszenek ezek a modern bútorok, dehát Ernő is csak ehhez ragaszkodik, ámbár azt mondta, hogy neki mindegy, elviszi ő Erzsikét, akár egy ingben is, de azért tudom, hogy neki is a modern bútor tetszik, hiszen tudod, mérnök, kell hogy adjon magára.- Oszt hány éve? - szól közbe a barátnő, csak úgy mellékesen.- Mennyi is, Erzsiké? — kérdi a mama kis zavarral küzdve.- Negyvenkettő - mondja Erzsiké lesütött szemmel, pirosán.- Ügy negyven körüli - ismétli meg a mama némileg módosítva a választ - de viszont nagyon jó és rendes ember, nem iszik, nem dohányzik, meg oszt teljesen oda van Erzsikéért. . .- Meg oszt. . . mérnök is, igaz-e? - szól most közbe egészen váratlanul és illetlenül a zöldkalapos. A mama idegesen kapja fel fejét a váratlan közbeszólásra. De a zöldkalapos nem tágít, szelíden tovább kérdez.- Oszt - hangjából a süket is kiérzi a gúnyt - elvált már legalább?- Nem is volt még nős - csattan fel a mama éles hangon - de. . . de egyáltalán mi köze magának ehhez? A zöldkalapos nyugodtan néz a mamára.- Tulajdonképpen semmi - mondja -, épp csak az jutott eszembe, miért nem tudott megnősülni eddig egy ilyen jó ember. Aki se nem iszik, se nem dohányzik, tetejében még mérnök úr is ... ?- Dehát mi köze hozzá .. . ? — kiáltja a mama és félő, hogy rögtön sírvafakad.- Semmi - szögezi le a férfi és cigarettára gyújt. - Legfeljebb annyi, hogy egy ilyen fiatal lánynak, nem egy ilyen jó férfire lenne szüksége.- Itt nem is szabad cigarettázni - mondja a mama sírás hangon. A zöldkalapos csak legyint.- Oszt miért nem iszik a mérnök úr? Biztosan gyomorbajos. Oszt miért nem dohányzik? Biztosan tüdőbajos. Oszt miért olyan jó és rendes, hogy eddig még egy nőt se boldogtalanított? Talán nem bízik önmagában? S most abban bízik, hogy a kis, tapasztalatlan Erzsiké. . . Közelebb lép és egyenesen a mama szeme közé néz:- Megnyugtathatom, nénikém, hogy egy ilyen szép fiatal lánynak nem jó férfire, hanem egyszerűen csak Férfire van szüksége, nem olyanra, aki nem dohányzik, nem iszik, meg egyéb dolgokat nem csinál, meg szereti a modern bútort, hanem olyanra, aki ura tud lenni, esetleg nem is lesz jó, de ha kell, esetleg jól elnáspágolja Erzsikét, de mindenesetre nem a diplomáját fogja neki mutogatni az ágyban. És .. . a derekát se kell még kenni. (E sorok írójának olyan érzése volt, hogy a zöldkalapos férfiben szinte orgiázik a rosszindulat és a káröröm.) A nők kétségbeesetten pislogtak az órára nem jön-e még a vonat, Erzsiké két tenyerével takarta el lángoló arcát. Ki tudja, mi lett volna, ha nem történik valami. . . ? De történt. Kinyílt az ajtó és gyönyörű, áttetsző nyári ruhában, hajában valamiféle mezei virággal, belépett egy szép, barna fiatalasszony. Tekintetét mosolyogva hordozta körül a savanyú társaságon, aztán, mint aki mindennel tisztában van, a zöldkalapos férfihez lépett, s mint valami balett-táncosnő, vállára ejtette a kezét:- Jenőke, már megint? - csak ennyit kérdezett. Aztán kedvesen az asszonyokhoz fordult, akik valahová, a menynyezeten túlra néztek:- Ugyan, ne haragudjanak már szegényre! Bolondokat beszél, ha nem vagyok mellette, de amúgy nagyon jó és rendes ember.. . De aztán hirtelen megrökönyödik és beleszagol a levegőbe:- Te Jenő, - kiáltja dühösen — te megint cigarettáztál ... I Jenő meg zöld kalapját igazgatva, kissé túlzott buzgósággal nyitja ki az ajtót tündéri felesége előtt. Ezen még Erzsiké is elmosolyodik. KOVÁCS JÓZSEF: DOHÁNYZÓK — Légy szíves, dobd már ide a gyufádat! ... — Tessék!... — Kössz! . . . (Húsz perc múlva): — Lökd ide a gyufádat! . . . — Nesze! .. . Add vissza, én is rá szeretnék gyújtani! . . . (Húsz perc múlva): — A gyufádat! ... — Itt van ... Ne rakd zsebre, nekem is kell! .. . — Ááá!... Pardon!... (Húsz perc múlva): — Gyufát! . . . — Pillanat! . . . Ne zavarj! . . . öszszekeverem a számokat! . . . (Két perc múlva): — No, mi lesz?! . . . — Hogy-hogy mi lesz?! . . . — Adod már?! . . . — Mit?. . . — Hát a gyufát! .. . — Jaa! .. . Igen! . .. (Húsz perc múlva): — Mi a fenének rakod el állandóan ! . . . — Mit?! . . . — Azt a nyavalyás gyufát! . .. Sajnálod talán?! ... — Megszoktam ... így mindig kéznél van. — Neked igen, de nekem nem! . . . — Akkor vegyél magadnak! ... — ... Nesze! ... — Mi ez?! . .. — Húsz fillér!... gyufára!... Nehogy kipusztulj! . . . Egyébként nekem is van! . . . Zabáid meg a tiédet! .. . Zsugori disznó!... (A fogashoz lép. Zakója zsebéből kiemel egy doboz gyufát és sértődötten rágyújt!) 9
