A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-08-12 / 33. szám

Ez a felvétel Martoson (Martovce), a falumúzeum udvarán készült. A ház előtt látható munkaeszköz a „fejeső­­kelme". Régebben szőlőkarót faragtak segítségével. (Fister M. felvétele) A Ndebele Mapog törzs festett házai a dél-afrikai Transvaalból: Henri Ma­tisse is ihletet meríthetne belőlük. Jacqueline Onassis, egy amerikai elnök és egy görög milliárdos „attraktív" özvegye új udvarlót tart, a szaud­­arábiai Adnan Kashoggi személyében. Mindketten ugyanabban a New York-i házban laknak, a rossz nyelvek szerint azonban nemcsak szomszédi kapcsolat­ban vannak egymással. Tavaly tűzték a lengyel mozik műsorá­ra a „Bólék és Lőlek nagy utazása" című - egész estét betöltő rajzfilmet. A zenés filmben a rokonszenves két kisfiú első ízben szólalt meg a mozi­vásznon. Képünkön: a film egyik jele­Kecskenyáj jelent meg Washingtonban, a kongresszus épülete előtt: elégedet­len farmerek így tiltakoztak a kormány agrárpolitikája ellen. Paul Hitchmough angol fiatalembert feljelentette a rendőrségen egy hölgy, hogy bombákat készít. A rendőrök ko­molyan vették a dolgot, ám kiderült, hogy a „bombák" viaszból készülnek és tulajdonképpen - gyertyák! Különösen Londonban van nagy keletjük. # George Liberace zongoraművész bri­liáns kéztechnikájával és édeskés re­pertoárjával lopta be magát a 35 éven túli hölgyek szivébe. Nos, a zongorista most új partnerrel lép föl, mégpedig eddigi soförjévél, akit zongorázni, sőt kottát olvasni is megtanított. A kettős nemrég Londonban tartott hangversenyt. A mester frakkot viselt, amely a szi­várvány minden színészen tündökölt, tanítványa pedig strucctollas Öltözékben nete. „kápráztatta" el a közönséget. ZS. NAGY LAJOS CERUZASOROK A jóindulatú ember Mindössze öten ülünk a kis vidéki váróteremben: közvetlenül a kijárat mellett három nő, két idősebb vagy legalábbis középkorú asszony, és egy tizennyolc év körüli, iruló-piruló szőke lány. Nem messze tőlük, egy pirospozs­gás, ravaszkás tekintetű, erdészforma férfi, pörge zöld kalappal a fején; no, és kissé távolabb a társaságtól, e sorok írója. Az egyik asszony a szőke leány any­ja. Ö beszél legtöbbet, a másik, nyil­ván réglátott ismerőse bólogatva hall­gatja. De a zöldkalapos férfi is csupa feszült figyelem.- Őszre lesz az esküvő. Jaj, édes Marikám, ha tudnád, mennyi most a gondom, még a bútort se vettük meg, azt se tudom kapunk-e má addig va­lami rendesebbet, nekem végépp nem tetszenek ezek a modern bútorok, de­­hát Ernő is csak ehhez ragaszkodik, ámbár azt mondta, hogy neki mindegy, elviszi ő Erzsikét, akár egy ingben is, de azért tudom, hogy neki is a modern bútor tetszik, hiszen tudod, mérnök, kell hogy adjon magára.- Oszt hány éve? - szól közbe a ba­rátnő, csak úgy mellékesen.- Mennyi is, Erzsiké? — kérdi a ma­ma kis zavarral küzdve.- Negyvenkettő - mondja Erzsiké le­sütött szemmel, pirosán.- Ügy negyven körüli - ismétli meg a mama némileg módosítva a választ - de viszont nagyon jó és rendes em­ber, nem iszik, nem dohányzik, meg oszt teljesen oda van Erzsikéért. . .- Meg oszt. . . mérnök is, igaz-e? - szól most közbe egészen váratlanul és illetlenül a zöldkalapos. A mama idegesen kapja fel fejét a váratlan közbeszólásra. De a zöldkalapos nem tágít, szelíden tovább kérdez.- Oszt - hangjából a süket is kiérzi a gúnyt - elvált már legalább?- Nem is volt még nős - csattan fel a mama éles hangon - de. . . de egyáltalán mi köze magának ehhez? A zöldkalapos nyugodtan néz a ma­mára.- Tulajdonképpen semmi - mond­ja -, épp csak az jutott eszembe, miért nem tudott megnősülni eddig egy ilyen jó ember. Aki se nem iszik, se nem dohányzik, tetejében még mérnök úr is ... ?- Dehát mi köze hozzá .. . ? — kiált­ja a mama és félő, hogy rögtön sírva­­fakad.- Semmi - szögezi le a férfi és ci­garettára gyújt. - Legfeljebb annyi, hogy egy ilyen fiatal lánynak, nem egy ilyen jó férfire lenne szüksége.- Itt nem is szabad cigarettázni - mondja a mama sírás hangon. A zöldkalapos csak legyint.- Oszt miért nem iszik a mérnök úr? Biztosan gyomorbajos. Oszt miért nem dohányzik? Biztosan tüdőbajos. Oszt miért olyan jó és rendes, hogy eddig még egy nőt se boldogtalanított? Talán nem bízik önmagában? S most abban bízik, hogy a kis, tapasztalatlan Erzsi­ké. . . Közelebb lép és egyenesen a mama szeme közé néz:- Megnyugtathatom, nénikém, hogy egy ilyen szép fiatal lánynak nem jó férfire, hanem egyszerűen csak Fér­fire van szüksége, nem olyanra, aki nem dohányzik, nem iszik, meg egyéb dolgokat nem csinál, meg szereti a modern bútort, hanem olyanra, aki ura tud lenni, esetleg nem is lesz jó, de ha kell, esetleg jól elnáspágolja Erzsikét, de mindenesetre nem a diplomáját fogja neki mutogatni az ágyban. És .. . a derekát se kell még kenni. (E sorok írójának olyan érzése volt, hogy a zöldkalapos férfiben szinte or­­giázik a rosszindulat és a káröröm.) A nők kétségbeesetten pislogtak az órára nem jön-e még a vonat, Erzsiké két tenyerével takarta el lángoló arcát. Ki tudja, mi lett volna, ha nem törté­nik valami. . . ? De történt. Kinyílt az ajtó és gyönyörű, áttetsző nyári ruhában, hajában valamiféle me­zei virággal, belépett egy szép, barna fiatalasszony. Tekintetét mosolyogva hordozta körül a savanyú társaságon, aztán, mint aki mindennel tisztában van, a zöldkalapos férfihez lépett, s mint valami balett-táncosnő, vállára ejtette a kezét:- Jenőke, már megint? - csak ennyit kérdezett. Aztán kedvesen az asszo­nyokhoz fordult, akik valahová, a meny­­nyezeten túlra néztek:- Ugyan, ne haragudjanak már sze­gényre! Bolondokat beszél, ha nem va­gyok mellette, de amúgy nagyon jó és rendes ember.. . De aztán hirtelen megrökönyödik és beleszagol a levegőbe:- Te Jenő, - kiáltja dühösen — te megint cigarettáztál ... I Jenő meg zöld kalapját igazgatva, kissé túlzott buzgósággal nyitja ki az ajtót tündéri felesége előtt. Ezen még Erzsiké is elmosolyodik. KOVÁCS JÓZSEF: DOHÁNYZÓK — Légy szíves, dobd már ide a gyu­fádat! ... — Tessék!... — Kössz! . . . (Húsz perc múlva): — Lökd ide a gyufádat! . . . — Nesze! .. . Add vissza, én is rá szeretnék gyújtani! . . . (Húsz perc múlva): — A gyufádat! ... — Itt van ... Ne rakd zsebre, ne­kem is kell! .. . — Ááá!... Pardon!... (Húsz perc múlva): — Gyufát! . . . — Pillanat! . . . Ne zavarj! . . . ösz­­szekeverem a számokat! . . . (Két perc múlva): — No, mi lesz?! . . . — Hogy-hogy mi lesz?! . . . — Adod már?! . . . — Mit?. . . — Hát a gyufát! .. . — Jaa! .. . Igen! . .. (Húsz perc múlva): — Mi a fenének rakod el állan­dóan ! . . . — Mit?! . . . — Azt a nyavalyás gyufát! . .. Saj­nálod talán?! ... — Megszoktam ... így mindig kéz­nél van. — Neked igen, de nekem nem! . . . — Akkor vegyél magadnak! ... — ... Nesze! ... — Mi ez?! . .. — Húsz fillér!... gyufára!... Ne­hogy kipusztulj! . . . Egyébként ne­kem is van! . . . Zabáid meg a tié­det! .. . Zsugori disznó!... (A fo­gashoz lép. Zakója zsebéből ki­emel egy doboz gyufát és sértő­dötten rágyújt!) 9

Next

/
Thumbnails
Contents