A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-08-05 / 32. szám

Kővetkező szórnunk tartalmából :

Varga László:

AMI NÉLKÜL NINCS KENYÉR

Zolczer János: LAKATLAN PORTÁK

Gál Sándor:

NEMCSAK

GÖRÖGDINNYE

Mészáros József:

A NYÁRASDI PÉLDA

Kubicska Klára:

EGYÜTTMŰKÖDÉS MŰVÉSZI VONALON

Címlapunkon P. Haško, a 24. oldalon Prandl Sándor

felvételei

A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald

Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS - Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási

szám: SÜTI 6/46.

Muzsla 2500 lakosú község, alig tíz kilométernyire Párkánytól (Štúrovo). Ennek a ténynek sokáig csupán közigazgatási jelentősége volt, de mióta felépült a papírgyár, Párkány egyszeriben fontosabb lett a muzslaiak számára, mint bármikor is annak előtte, noha a város időközben még járási székhely státuszát is elvesztette. Az okokat aligha kell sorolnom. Ma a muzslaiak jelentős hányada a papírgyárban keresi a kenyerét, a helyben foglalkoztatottak száma egyre fogy.. Sokan el is költöztek a faluból (tíz év leforgása alatt több mint háromszázan), bár ez a folyamat mintha megállt volna az utóbbi időben.

A szövetkezet munkaerő-hiánnyal küzd, s ezen csak a gépesítés segíthet valamelyest, mivel a fiatalok többsége nem kíván a mezőgazdaságban dolgozni.

De hiányzik az a negyvenvalahány asszony is, aki naponta Magyarországra jár át dolgozni.

KULTÚRHAZ - FELESBEN

Pathó Gyula, a helyi nemzeti bizottság elnöke mondja:- Muzslán az elmúlt tíz esztendő során annyi minden létesült, mint régebben ötven év alatt sem. Ennek ellenére én mégsem vagyok elégedett. Hogy miért? Hát főleg azért, mert az érsekújvári (Nové Zámky) járás sok falujához képest elmaradtunk a fejlődésben. Egy időben mintha megfeledkeztek volna rólunk; talán azt gondolták, hogy mivel nem vagyunk központi falu, az igényeink is szerényebbek. Csak akkor döbbentek rá, mennyi még itt a teendő, amikor felhívtuk rá az elvtársak figyelmét. Ebből mi is megtanultuk, hogy nem lehet - de nem is érdemes - ölhetett kézzel ülni és lesni a csodát. Sürgetni kell a dolgokat, de ha kell: érvelni, makacskodni is. Én jól tudom, hogy a járási nemzeti bizottság nem rendelkezik korlátlan beruházási alappal. Az elvtársaknak nagyon is meg kell fontolniuk, hová tegyék, kinek adják azt a pénzt. Végül az lesz, hogy a tervezettnél többen kapják, de csak azzal a feltétellel, ha a helyi nemzeti bizottságok vállalják, hogy „Z"-akció keretében valósítják meg a beruházást. Ez ugye, mondanom sem kell: kompromisszum. Azt az összeget amivel kevesebbet kaptunk a falu lakosainak társadalmi összefogásával kell pótolnunk. Az ezzel járó nehézségek közismertek, mi mégis ráálltunk erre a kompromiszszumra, mert a falu érdekeit tartjuk szem előtt. Hogy mit szól ehhez a lakosság, az mór nem a járásiak dolga. Nekünk, tehát nekem, Könözsi elvtársnak, a titkárnak, és a helyi nemzeti bizottság többi dolgozójának, valamint a képviselő elvtársaknak a feladata, hogy meggyőzzük az embereket, hogy szükség van a társadalmi összefogásra. Itt az én szobámban minden héten megbeszéljük a „haditervet". Mit kell

Átadásra várva (az új kultúrház)

sürgősen elintézni, elvégezni azon a héten. Szétosztjuk a feladatokat, s a következő héten mindenki beszámol róla, mire jutott. Rájöttünk, hogy sok esetben a szervezésen múlik az egész. Valamennyi képviselőnek megvan a maga körzete a faluban, s abban a körzetben ő felel azért, hogy az emberek mindenről kellő időben tájékoztatva legyenek. Ugyancsak a képviselők feladata, hogy körzetükben megszervezzék a társadalmi munkát. A lakosságra igazán nem lehet panasz. Az emberek többsége készségesen segít, néha egy-egy szombat délelőtt annyian összejönnek, hogy mindegyiküknek nem is jut munka. Csakhát ennek a „Z"-akciónak van egy másik baja is, amit mi már sajnos nem tudunk orvosolni. Vegyük példának a kultúrház építését. Amíg az alapokat kellett ásni, vagy betonozni, addig ment minden mint a karikacsapás. Az emberek összejöttek, mindenki ott segített, ahol kellett. Igen ám, de amikor már kényesebb munkát kellett végezni, akkor hiába volt az igyekezet, szakemberek nélkül nem ment a dolog. A munka leállt, s mi vártuk, hogy mi lesz. Ha szerencsénk volt, és a járási nemzeti bizottság azévi tervében benne volt a mi kultúrházunk építése is, akkor az illetékes kivitelező vállat emberei hívásunkra annak rendje és módja szerint megjelentek. Ellenkező esetben „csúszott" az építkezés. Most ott tartunk, hogy a kultúrház gyakorlatilag kész, csak még a színházi berendezés hiányzik, amit Martinból ígértek, de egy kis utánajárással az is itt lesz hamarosan. Egyébként el kell mondanom, hogy a kultúrház építési költségeinek felét a muzslai szövetkezet fedezte. Ez is azt bizonyítja, hogy a falu és szövetkezet vezetői között jó a kapcsolat. A kultúrhózat a szövetkezet veszi „pártfogásába", mivel a működtetéséhez a helyi nemzeti bizottságnak nincs kellő anyagi fedezete.

Egy község eredn

2