A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-08-05 / 32. szám

(Balról) Barusz Ernő agrármérnök, a szövetkezet elnöke, Könözsi Richárd hnb-tikár és Zalaba András főkönyvelő

Pathó Gyula, a muzslai helyi nemzeti bizottság elnöke

„AHOL CSAK KELL, SEGÍTÜNK"

A kultúrház ügye került szóba a szövetkezeti elnök, Barusz Ernő hivatali szobájában is. Sokat várnak ettől az új létesítménytől. Elsősorban azt, hogy a fiatalok megkedvelik és kellőképpen kihasználják. Könözsi Richárd hnbtitkár abban bízik, hogy hamarosan alakul egy színjátszócsoport és rendszeresen fog dolgozni, elvégre most már van hol. A faluban működő társadalmi szervezetek, elsősorban is a CSEMADOK számára sokat jelent, hogy elkészült a kultúrház. A szövetkezet vezetői ígéretet tettek, hogy nemcsak a helyiségeket bocsátják a rendelkezésükre, de ha úgy adódik anyagilag is támogatják a kulturális tevékenységüket. Hogy ezek nem pusztán szavak, azt az is bizonyítja, hogy a faluban működő menyecskekórust - a szó szoros értelmében — a szövetkezet ruházta fel, a fiataloknak pedig (nem is kevés

pénzért) hangszereket vásárolt; most már csak az kell - mondják tréfásan -, hogy az a zenekar meg is alakuljon.

(S ha már a szövetkezetről esett szó, szeretném helyreigazítani egy korábbi tévedésemet. Vagy fél évvel ezelőtt azt írtam egyik cikkemben, milyen sok gondot okozott a muzslai szövetkezetnek a gazdag paradicsom-termés értékesítése. Mint utóbb kiderült, az eset máshol történt, nem Muzslán. Sőt ott meg sem történhetett, mivel a muzslai szövetkezet nem foglalkozik paradicsomtermesztéssel.)

ÉS A JOVÖ ... ?

Pathó Gyula szerint nem várhatók gyökeres átalakulások. Szeretnék széppé, lakályossá tenni a falut, hogy mindenki jól érezze magát benne. Az idén befejezik a villanyhálózat felújítását, s talán elkészül az az 1200 méter vízvezeték is, amellyel teljessé válik a

falu vízellátása. Azért a feltételes mód, mert a dolog nem a muzslaiakon múlik. Ök a lelkesedésüket és a tenniakarásukat már számtalanszor bizonyították. Ha rajtuk állna, a posta is régen elkészült volna, egyelőre azonban csak a helyét jelölték ki.- Csak azt sajnálom, - mondja Pathó Gyula - hogy a leendő posta helyén mór a gyümölcsfákat is kivágtuk, abban a hiszemben, hogy hamarosan megkezdődik az építkezés.

Hamarosan megkezdik egy új üzletközpont építését is, mivel üzletek dolgában a falu eléggé rosszul áll. Még hosszan sorolhatnám a megvalósítandó feladatokat, de nem kívánom a kedves olvasót fárasztani. Annyit azonban mindenképp szeretnék leszögezni: a

muzslaiak - Pathó Gyula szavaival - „két lábbal állnak a valóság talaján és egészséges optimizmussal tekintenek a jövőbe". (lacza)

(Prandl Sándor felvételei)

ényei és gondjai

HÉTVÉGI

Nemrég ünnepeltük az építők napját. A párt- és állami vezetést képviselő küldöttek az építők országos kerületi, járási és helyi szinten megtartott ünnepségein a dicséret, de egybema kritika hangján szóltak az építők munkájáról. A dicséret hangján azért, mert ki is tagadhatná, hogy minden hiányosság ellenére az építők keze nyomán szemünk láttára változik meg környezetünk. Oj lakóházak, egész települések jönnek létre, gombamódra nőnek ki a földből a lakóházak és üzemek. Aki egy-egy városban vagy faluban csak régen járt — mondjuk, tíz-tizenöt évvel ezelőtt — valóban elcsodálkozik. Mi minden változott, mi minden történt azóta, amióta utoljára itt járt. Az ember hosszabb távoliét után úgy érzi, hogy nem tud tájékozódni. Szüksége van tanácsra, ha valahova el akar jutni. Igen. Építőink keze nyomán változik külső világunk, a régi házak helyébe újak épülnek, melyek kulturáltabb, egészségesebb életet biztosítanak millió és millió ember számára. Az ifjú generációt már csak az idősebbek elbeszélései emlékeztetik az alacsony, földszintes házakra, a nyirkos pincelakásokra, amelyek annyi proletárcsalád lakáskultúráját fémjelezték, a háború előtti években. Mindez ma már a múlté. Az összkomfortos lakás ma már társadalmunkban minden ember létszükséglete. Társadalmi igény, s ennek fokozott kielégítése az építőipar dolgozóit dicséri. No de nincs öröm üröm nélkül. £s így van ez az építőipar területén is. Mert hisz minden eredmény ellenére, sokszor boszszantó az építkezések befejezésének eltolódása, az, hogy beköltözés után a menyezetről leválik a vakolat. Az. hogy felépítjük a nagy településeket, de idejekorán nem gondoskodunk üzlethálózatról, óvodáról, és sokszor még bekötőutakról sem. Sőt olyasmi is megtörténik, hogy egy épület átadása után tizenöt évvel jönnek rá, hogy az egyik lépcsőházra nyíló lakásokat elfelejtették rákapcsolni a csatornahálózatra. És több figyelemmel elkerülhető. Ami engem személyesen még jobban bosszant, az az, hogy országszerte, ahol lakásokat vagy településeket építünk, olyan helyeken, ahol eredetileg erdők, vagy fák voltak, minden meggondolás nélkül rendszeresen kivágunk minden fát és bokrot, csak azt nem tudom, hogy miért. Sír az ember szíve, amikor húsz-, negyvenéves fák dőlnek ki, melyeket egy kis körültekintéssel meg lehetne menteni a jövő generáció számára. Ez nagyon fontos, mert a szocialista városok fő jellemzője, ahogy azt a szovjet^ példák mutatják, nem az élettelen kőrengeteg, de a fákkal és bokrokkal tarkított, egyszóval az olyan település, amely kihasználja a természeti környezetet. Ezzel elérnénk azt, hogy ne kellene újra kezdenünk a faültetést, és nem kellene várnunk húsz-negyven évet, amíg a facsemetékből olyan fák lesznek, amelyek árnyékot és ózondús levegőt biztosítanak a környezetnek. Igen, a környezet védelméről van szó. És ez nemcsak a környezetvédelemmel foglalkozó dolgozók és intézetek feladata. de az építőké is. Ezért kívánom, hogy az építők ilyen értelemben a jövőben körültekintőbben végezzék a munkájukat az egész társadalom megelégedésére.

3