A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-28 / 5. szám

JULIUS PODLIPNÝ kiállítása 1977 december nyolcadikén nyitot­ták meg ünnepélyesen Bratislavában Julius Podlipný, Romániában élő, szlovák származású festőművész — teljes életművét felölelő — kiállítá­sát. A megnyitón jelen volt Gajdo­­šík elvtárs a SzNT alelnöke, Micha­­lička elvtárs Bratislava* város polgár­­mesterének első helyettese, Krivoš elvtárs a Matica slovenská intézője (ő tartotta az ünnepi beszédet is) és számos vendég. Megjelent Carol Cosma Románia bratislavai főkon­zulja is. A kiállítást Milan Jan­­kovský, a Galéria igazgatója nyitot­ta meg. Julius Podlipný Pozsonyban szü­letett 1898. április 12-én. Apja moz­donyvezető volt és 1907-ben egy vasúti baleset során meghalt. Az özvegy kilenc gyermekével előbb Budapestről Pozsonyba, majd onnan ismét a fővárosba költözik (1912- ben). Állandó társuk a nyomor. A 14 esztendős Julius alkalmi mun­kákat vállal, hogy segítsen a család sorsán. (Volt pékinas, újságárus, mázoló, kifutó fiú stb.) Esténként pedig rajzolni tanult egy előkészítő iskolában. 1917-ben beiratkozik a budapesti Képzőművészeti Akadé­miára, ahol Réti István növendéke lesz. Már az első évfolyamban fel­hívja magára a figyelmet, rajzait első díjjal jutalmazzák, s ezért né­hány hónapot Nagybányán tölthet a festőiskolában. A Tanácsköztársaság idején kifejtett tevékenységéért a Horthy-rendszer üldözi, kénytelen elhagyni az országot. Temesvárott telepedik le 1926-án, és magánfestő­iskolát nyit. Amikor a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia Temes­várra költözik (1934-ben) Podlipnýt kinevezik az Akadémia tanárává. Harminc éven át tanította itt a raj­zot és a figurális kompozíciót. Julius Podlipný alkotásait eddig több mint 40 kiállításon láthatták a nézők, Romániának szinte vala­mennyi kulturális központjában. Mű­vészete mind a szakmabeliek, mind a látogatók körében elismerést vál­tott ki. Ez a mostani bratislavai kiállítása az első bemutatkozása szülőföldjén. Keresztmetszetét adja Julius Pod­lipný eddigi munkásságának, a kez­detektől egészen napjainkig. Podlipný képei elsősorban jelleg­zetes témavilágukkal tűnnek ki. Nyomorékok, koldusok, a kapitalista rendszer kizsákmányoltjai és meg­­alázottjai — ővelük vállal sorsközös­séget, az ő tragikus sorsukat ábrá­zolja, és magukhoz öleli őket, mint­ha csak édestestvérei volnának. A régebbi korok festői előszeretet­tel ábrázolták a koronás uralkodókat és finomarcú szeretőiket, az elhízott bíborosokat, s általában a hatalma­sok, a gazdagok világát — Julius Podlipný ugyanolyan mesterségbeli tudással kopaszfejű, elkínzott tekin­tetű, ráncos arcú koldusokat eleve­nít meg a vásznakon és a karton­lapokon; itt minden apró vonás nemcsak a fájdalom, a megalázott­­ság kifejezője, de a tiltakozásé is, az elidegenedés és az emberi ke­gyetlenség elleni tiltakozásé. Olykor már úgy tűnik: ezek fölött a fejek fölött gloriola ragyog ...- pd -A ▲ magányos halász (1938) 4 A vak család (1935) Vak zenészek (1930) TŰZKERESZTSÉG A tűzkeresztség eredeti értelmé­ben azt jelenti, hogy a katona elő­ször vesz részt csatában, ütközetben, ahol bizony nem gombóccal dobálóz­nak, hanem éles tölténnyel lőnek. Nos, a mi színházi tűzkeresztségünk — bár nem ment vérre, azért csata volt a javából. Már a darab címe is erre utalt — Urbán Ernő Tűzkereszt­ség című szövetkezeti tárgyú szín­művével nyitotta meg ugyanis kapuit az akkor újonnan megalakult Ma­gyar Területi Színház 1953. január 31-én. Ez az első bemutató jelentette a tűzkeresztséget a 16 színésznek, Műnk István rendezőnek és a szín­házalapító igazgatónak, Fellegi Ist­vánnak. Éppen huszonöt éve, hogy a társulat tagjai megvívták és — megnyerték ezt az első csatát. A Tűzkeresztség sikeres bemutatójá­val indult meg a színház immár huszonöt éves kulturális tevékeny­sége, mindennapos harca a közönsé­gért, az új emberért. Most nem idézek az akkori kriti­kánkból, hiszen ezek — érthetően — mind ünnepi hangvételűek voltak, s valamennyi a dicséret hangján szólt. De soha nem felejtem el azóta elhúnyt barátom és osztálytársam, Tóth Tibor költő és műfordító, a fe­lejthetetlen „Muki“ gratulációját az előadás után: „Nagy élmény volt, pajtás, ez az előadás — mondta. — Tehetségesek vagytok, lelkes ma­gyar emberek vagytok, nagy jövő előtt állótok. Boldog lehetsz, hogy ezt csinálhatod!“ Hát azóta csináljuk is, társaimmal, akikkel 25 éve el­kezdtünk. Bár azóta erősen meg­fogyatkoztunk... Képünkön: Fekete Gyula, a fe1ejtheteden Gyuszi bácsi, mint a Tűzkeresztség Szíjártó kulák­­gazdája és Lelkes Magda, aki a da­rabban feleségét, Sohár Lidit ját­szotta. Gyuszi bácsi húsz éve pihen a gútai temetőben, fiatalon halt meg 1957-bcn, Lelkes Magda már nyugdí­jas. Itt él Komáromban. SIPOSS JENŐ 15

Next

/
Thumbnails
Contents