A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 4. szám
A hatvanéves RÄCZ OLIVÉRT • • •• ® c e I koszontjuk Hatvan esztendő hosszú idő, különösen olyan író életében, aki szakadatlan munkában tölti az életét: hiszen a megnyugvás halált jelentene, feledést, enyészetet, akkor is ha száz évig élne. Az író élete mindennapos újjászületés és küzdelem, feltranszformálása agyának és szívének, értelmének és érzelmének. Rácz Olivérben ezt a megújuló írót-költőt, közéleti férfit köszöntjük, aki hatvan esztendejével nagyívű parabolát jelent hazai magyar irodalmunkban, s most is, ma is tud újat és meghökkentőt produkálni, mint például új könyvével, az Álom Tivadar hadparancsával. Rácz Olivér felemlekedésének útja viszonylag magányos volt. Nem tartozott sem az első, sem a második lírai hullámhoz, nem kötődött szorosabban a hangadó irodalmi körökhöz, talán azért, mert évtizedekig Košicében (Kassán) élt és működött, távol a fővárosi magyar irodalmi centrumoktól. Versei, amelyek az ötvenes évek derekától jelentek meg, híven tükrözték a klaszszikus irodalmi műveltséget, verskultúrát, formai tökéletességet. Költészete kétségtelenül a nyugatosok nagy nemzedékének hatását tükrözi. Versei már kezdetben felfigyelteltek cizellált stílusukkal, a szavak szárnyalásával, s érezhető volt hogy forma és tartalom harmonikus egységben jelentkezik, a vers erősen hangsúlyozza a zene és a ritmika törvényszerűségeit. A költő az igazságot kereste, amikor a szépség és a tökéletesség felé törekedett. Akkoriban néhányan megbírálták a valóságtól kissé elvonatkoztatott lírájáért. Nem volt igazuk. Rácz. költői világa, emberi magatartása, esztétikai kulturálisága nem engedte, hogy programverseket írjon, meghazutolja eszményeit. A politikum, az antifasiszta elkötelezettség ott volt verseiben, de nem harsányan és tolakodóan, hanem mélyen, gyökérzően. Az. egyéni út, a szépség és emberség kimondásának önfegyelme így emelte meg Rácz Olivér költészetét, ez rakott rá késpbb patinát. Első kötetének, a Kassai daloknak recenzora ünnepi szavakkal harangozta be a költő érkezését: „Rácz Olivérben a szlovákiai magyar líra új csillagát kell köszöntenünk. A keleti Kassán tűnt föl, de fénye az ország nyugati részébe is elhatol. Még azok is, akik csak ritkán vesznek kezükbe versesgyűjteményt, új élményekkel, ritmusokkal és sorokkal gazdagodva olvassák majd Rácz Olivér Kassai dalok című színes, forró lírájú, értékes kötetét...“ A kötetnek általános sikere volt; annak ellenére, hogy nem a mai alacsony példányszámban jelent meg, hamar elfogyott, s második kiadásban is (máigegyedülállón) megjelent. A kötet verses prológusában határozott erkölcsi és politikai irányt szab a költő, természetesem nem a szokásos hurráoptimizmussal: „Hiszek a versben. Hiszem, hogy kell a vers,/ hogy gyors jelent jövővel egybefogjon, és hogyha kell, vádat s mementót kongjon: emlékezz, ne felejts!“ A kötet több témakört ölel föl. A múltra emlékezvén a kapitalizmus, majd a fasizmus embertelenségét dokumentálja, balladáiban a történelmi Kassát idézi, majd több cikluson át a szerelemről énekel leheletfinoman, mégis szenvedélylyel. Pasztellszínekben simulnak egybe hangulatképei, a kassai táj fényét, vonzó derűjét érzékeltető poémái. Rácz Olivér több gyermekkönyvet is írt: Állatmesék, öcsi csacsi kalandjai, A pórul járt kandúr, Puffancs, Göndör és a többiek stb. Fáfory Zoltán írta ez utóbbi ifjúsági művéről: „R.ácz Olivér nagysikerű, pozitív hatású „Puffancs“-a, mely mint a nagy szárazság utáni eső szívódott fel a gyermekek ereibe, szinte parancsolóa.n jelöli ki a követendő utat: minél több ilyen nagyszerű gyermekkönyvet I“ A költő önálló verseskötetének megjelenése után áttért a prózára s 1964-ben nagyszabású regénnyel jelentkezett. A Megtudtam, hogy élsz című regénye az új szlovákiai magyar prózairodalom kiemelkedő alkotása, s benne történelmünk legviharosabb időszakáról nyújt megrázó és hiteles képet. „Meglepetés és ünnep számunkra ez a könyv, amely vitathatatlanul a csehszlovákiai magyar irodalmi élet nagy eseménye“ — mondotta róla Egri Viktor, Fábry Zoltán pedig tanulmányban elemezte Rácz teljesítményét: „A regény csillagragyogása, lelke a lírai realizmus. A lírai realizmus szívig ható vállalás, lélcgzel-fojlogató mellre ölelés. Szolidaritás. Hűség. A jónak, az igaznak, a szépnek a kicsengése. Minden, ami emberségi károsodás, és erkölcsi ficam nélkül vállalható. Az a líraiasság, amely a költészetet a legmagasabbrendű realitássá avatja: kinyilatkoztatássá... Rácz regénye az eszméiés és eszméltelés könyve . ..“ Rácz Olivér új könyve, az Alom Tivadar hadparancsa, előbbi könyvére is rálicitál, a kritikák egyöntetűen a szlovákiai magyar próza egyik legkiemelkedőbb teljesítményének minősítik. Rácz műfordítóként is hatalmas munkát végzett, műfordításköleteinek száma immár negyven körül jár: Hviezdoslavtól, Váleken ál Kratochvilig ível az út, a hídépítő szerep, az írói és erkölcsi teljesítmény, népek barátságának útját egyengető munkája. Mint közéleti ember, kultúrpolitikus, a kulturális ügyek miniszterének helyettese, a Csemadok Központi Bizottságának vezetőségi tagja is szinte emberfeletti munkát végez, nem lankadva, bizakodva, reménykedve a népek emberségében, barátságában szlovákiai viszonylatban is. Hatvan esztendős a költő, de optimizmusa töretlen. Tapasztalatokkal gazdagon és bölcsen tekint a világba. „Mit üzen a fiataloknak, a nyomában járóknak?“, kérdeztem tőle az egyik interjú alkalmával. „A fiataloknak üzenni mindig nagyon hálás dolog — mondotta —, de egyben nagyon nehéz feladat is. A fiatalok lényegéhez, lelki alkatához hozzátartozik az, hogy türelmetlenek, sietve hozzáteszem, hogy ez jó így és helyes, mi is ilyenek voltunk az ő korukban. Az a fontos, hogy ők ezt a teremtő, alkotó türelmetlenséget tovább vigyék és örökül hagyják a következő nemzedékre. Ami azonban az írást illeti, azt hiszem, akkor végzik a legokosabban munkájukat költők és írók egyaránt, hogyha a kísérletezés, az új utak keresése közepette nem feledkeznek meg arról, hogy a mi életünk végtelenül gazdag élményekben, nemcsak a múlt, a jelen is gazdag benne, s ha az ember érdekes és izgalmas témákat akar keresni, akkor a legokosabb, ha megáll az utcán, vagy akár otthon, szobája ablakában, és végigpillant az életen. Azt üzenem nekik, szeressék, tanulmányozzák az életet, írjanak sokat őszintén élményeikről, és türelmetlenségük legyen alkotó, tevékeny türelmetlenség .. A költő 1918-ban született Košicében (Kassán). Apja tanár volt, házukban sokszor megfordultak írók és művészek, a város jelesei. Ez a környezet, ez a forrongó és érdekes gyermekkor indította az irodalom felé. Iskoláit szülővárosában, Bratislavában és Szegeden végezte. Tanár, majd iskolaigazgató lett Kassán. Ma Szlovákia fővárosában él és dolgozik... Mi, olvasói, ismerősei, barátai szeretettel, nagy-nagy megbecsüléssel köszöntjük dr. Rácz Olivért: erőt, egészséget és további alkotó kedvet kívánunk munkájához. DÉNES GYÖRGY (Tóthpál Gyula felvétele) Rácz Olivér versei: HISZEK A VERSBEN Hiszem, hogy vannak ünnepi igék, miket az élet tölt meg tartalommal, mint szemhatárt a hegyhát zöld falombbal, vagy mint az ég kékkel a tó vizét. Hiszem, hogy vannak álmok s álmodok, kik ismerik a dolgok tisztult mását, eszmék jogán a zengő szó varázsát, s a holnapokért lengő lobogót. Hiszem, hogy vannak alkotó erők, kik az időt, mely mély, akár a tenger, megőrzik híven képpel és kerettel, mert ők az őrzők és szövegezők. Hiszek a versben. Hiszem, hogy kell a veri, hogy gyors jelent jövővel egybefonjon, és hogyha kell, vádat s mementót kongjon: emlékezz, ne felejts! OLY SOKSZOR KÉRTELEK Mint gályarab, úgy vontatom feléd az életen, a nagy vizen, az életem. (örvénylő víz ez: komor és setét, csillagja nincs, a tükre fénytelen.) Te szép szigete áldott pihenésnek: nekem már vállam s szívem is sajog. (És vontatom a gályát s el nem érlek, és vontatom a gályát s meghalok.) Oly sokszor kértelek, hogy küldd elém hajóc, mert messze a part, s te is messze vagy, s fáradt a gálya és a gályarab. Oly sokszor kértelek, hogy küldd elém hajó l szívemre lengő lobogód alatt, álmok hajóját: ringó derekad. NEM VAGY TÖBBÉ EGYEDÜL A téli esték bús során mély homály ül a dolgokon, s le eltűnődsz a sorsodon, a mostohán, az ostobán. Magadban halkan rendezed a múltadat, a villanót, és régi dallal ringatod a lelkedet, a csendeset. Tűzhelyed tücske hegedül, arról, hogy tél-esték során senki sem virraszt mostohán, csak te vagy mindig egyedül. De meglobban a lámpafény, és vele rebben a szemed: titkon üzentek most neked, csak ennyit: várj, még van remény. Titokban, mint a gondolat, vagy falevél, ha földre hull, vagy mintha éjben csillag gyúl s a fénye lopva ér falat. Tűzhelyed tücske hegedül, s a szíveden meleg fut át: tudod: most gondoltak terád, most nem vagy többé egyedül. 11
