A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 1-2. szám
fáklnbordtzM Imegbecsülést ÉRDEMLŐ Ikultúrmunkasok MOTTÓ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY Egy vagyok azok között... Szüleim is tevékenykedtek a CSEMADOK-ban. Édesapám a járási bizottságnak és a helyi szervezet vezetőségének is tagja volt. Mikor kicsi voltam, gyakran elvittek magukkal a próbákra, én is ott csetlettem-botlottam a felnőttek között, ízlelgettem a szép magyar szót. A próbákon szerettem meg édes anyanyelvűnket. Amit ott és akkor magamba szívtam, ma tudatosan tovább adom másoknak. Pedagógus vagyok. Életem értelmét abban látom, hogy tanítok. S nemcsak gyermekeket, felnőtteket is. Nagy felelősség nyugszik a nemzetiségi pedagógusok vállán. Nagy mértékben rajtuk múlik, hogy a csehszlovákiai magyar kultúra a jövő mindennapjaiban jelen lesz-e s fejlődik-e. Évről évre szomorúan tapasztalom, hogy nem minden kollégám érzi a felelősség súlyát, pedig mi, pedagógusok, a kultúra fáklyahordozói vagyunk, illetve annak kellene lennünk! A saját nemzetiségünk érdekében kifejtett kulturális tevékenység hazafias tett, kötelesség és szívügy. „Mindenki a maga helyén ...” — írta Fábry Zoltán. Nos, én a CSEMADOK vrbovkai (Ipolyvarbó) helyi szervezetében dolgozom több-kevesebb sikerrel. Azon vagyok, hogy tudásom legjavát nyújtsam, s szerény képességeim szerint a legtöbbet adjam annak a közösségnek, amelyben élek. Negyedik esztendeje irányítom a helyi szervezet munkáját. A majd fél évtized alatt sok szép eredményt értünk el. Legkiemelkedőbb sikerünknek tartjuk a „Tavaszi szél vizet áraszt” országos népdalverseny döntőjében Gyüre Jánosné szólóénekesünk szereplését. Első helyen végzett. De ugyanúgy eredménynek tekintjük a menyecskekórus és a folklórcsoport sorozatos meghívását és fellépéseit a Zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon. Folytassam tovább, vagy már dicsekedésnek tűnik? A Fábry-vetélkedőn az országos elődöntőig jutottunk el. A CSKP megalakulásának 55. évfordulója tiszteletére meghirdetett versenyben csapatunk második helyezést ért el a döntőben. Szeretném megemlíteni azt is, hogy amikor megbíztak a helyi szervezet munkájának irányításával, 53 főből állt a tagság. Ma viszont százon felüli a taglétszám. A Hétnek csupán öt előfizetője volt. Ma huszonhármán fizetnek elő a CSEMADOK KB képes hetilapjára. A tagdíjakat mindig időben rendezzük. Néhány irodalmi és történelmi témájú előadást is tartottunk. Voltunk színházban, képtárban, rendeztünk képzőművészeti kiállítást, és jártunk Ady Endre sírjánál. Magától értetődően az említett akciókat közös erőfeszítéssel valósítottuk meg. A lelkes vezetőségi tagok fáradozása sem járna sikerrel, ha a tagság közömbösen szemlélné erőfeszítéseinket. Köszönet illeti mindazokat, akik eddigi munkánkból tevékenyen részt vállaltak. Elégedett persze nem vagyok, nem lehetek. A munkánkban mutatkozó hiányosságok lehangolnak. S mindent elkövetek, hogy tevékenységünk zökkenőmentes legyen. Faluhelyen ma már a mezőgazdaságban is szép számmal dolgoznak értelmiségiek. Sajnos, közülük csak nagyon kevesen kapcsolódnak be a helyi szervezet munkájába. Bosszant a közéletünkben megnyilvánuló visszhangtalanság. Nemzetiségi sajtónkban napvilágot látnak jelentős cikkek, tanulmányok és kritikák. Ezeket az esetek többségében csend követi. Nem akad tollforgató, URBÁN ALADÁR aki hozzászólna a felvetett problémához, aki vitázni, bizonyítani és megvalósítást szorgalmazni merne? A CSEMADOK Velký Krtíš-i (nagykürtösi) járási bizottsága népművelési szakbizottsága irodalmi albizottságának én is tagja vagyok. Tavasszal azzal bíztak meg, hogy sürgősen állítsak össze egy prospektust Mikszáth Kálmánról. Megtettem. Felkértek, terjesszek elő javaslatot a járási kulturális napok programjára. Szívesen munkához láttam és elkészítettem három példányban. Tervet nyújtottam be a járási Ady-vetélkedőre is. Mostanáig semmi hírt nem kaptam munkáimról. A CSEMADOK járási konferenciáján szervezetünk nevében felhívással fordultam a járás többi helyi szervezetéhez e vidék két nagy szülötte — Madách Imre, Mikszáth Kálmán — szobrának felállítása ügyében. Visszhangtalan maradt ez a kezdeményezésem is. A sikertelen próbálkozásnak pedig a kedv elveszítése az eredménye, önkéntelenül is eszembe jut itt Katona József találó mondata „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése, élelméről gondoskodik, és — elhallgat.” Mi, „fáklyahordozók”, nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárkit is elveszítsünk. Néha a lelkeseknek sem árt a lelkesítés. A jól végzett munkát becsülni kell. Az embert is, aki végzi. Néhány éve kérdőíven kérdezték tőlem, milyen kulturális tevékenységet végzek bizonyos feltüntetett szervezetekben, őszinte válaszomból hízelgő képet nem kaptak rólam a kérdőív összeállítói.* A CSEMADOK nem szerepelt a többi szervezet között! Elvárhatom-e ennek alapján, hogy kellően értékeljék a munkámat? Nézetem szerint a CSEMADOK országos, járási és helyi szinten is nagyobb erkölcsi elismerést érdemel. Közművelődési munkánkban előfordulnak hibák, tévedések, s „növeli, ki elfödi a bajt” (Ilylyés Gyula). A CSEMADOK tevékenységében mutatkozó „bajok” fölfedését is kötelességemnek érzem, mert ahogy Iluh István fiatal magyarországi költő is írta: „Én nem vagyok lám/ Szépszájú kegyelt/ Ellenkezőleg/ De népet hazát/ Igazán az szeret / Ki rosszat is kimond.” / Tudom, még nincs itt a Kánaán. Anyagi jólétben élünk, de még sokan nem tartanak igényt szellemi táplálékra. Van tehát miért küzdenünk, nekünk, kultúrmunkásoknak. A szellem napvilága még nem ragyog minden ház ablakán ... „Megéri-e a fáradtságot a munka?” — teszi fel a kérdést a tisztelt szerkesztőség. Petőfivel válaszolok erre, aki azt írja: „Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel...” de Gorkijtól is idézhetem: „Ahol a mun-» ka öröm, ott az élet boldogság.” Nekem öröm a munka. URBÁN ALADÁR Megjegyzés! * A Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatási Minisztériumának az általános és a középiskolák számára kiadott rendeletében egészen konkrétan szó van arról, hogy támogatni kell a tanítóknak és a nevelőknek az egyes társadalmi szervezetekben végzett munkáját. Ezek között a szervezetek között ott van a CSEMADOK is. Igényeljük a szakmai tanácsadást Elnézésüket kérem, hogy kérdéseikre nem küldtem be határidőre a válaszomat. Nem volt rá időm. A lučeneci (losonci) járási építőipari vállalatnál dolgozom, mint villanyszerelő. Sok az elfoglaltságom. De hogy a lényegre térjek! 1934-ben születtem Vrbovkában (ipolyvarbón). Korán megszerettem a népdalokat. Iskolás koromban megtanultam értékelni és becsülni a hagyományokat. Kezdetben egyszerű tagként vettem ki részemet a CSEMADOK helyi szervezetének munkájából, mikor azonban mostani lakhelyemen, Bušincében (Bússá) a pedagógusok közül senki sem vállalta az éneklő csoport vezetését, én álltam a csoport élére. A feladatvállalás kötelességeket rótt rám. Zenei alapismereteim bővítése céljából jelentkeztem a Népművelési Intézet karvezetői tanfolyamára. Az eddigi tapasztalatok arról győztek meg, hogy ha valaki belekóstol a kulturális munkába, és a munkáját siker koronázza, nem tudja abbahagyni ezt a tevékenységet. Hozzátartozik az életéhez. Szerintem tehát a kulturális munka megéri a fáradságot, bár nem mindig megy könnyen és simán minden. A munkahelyi és a kulturális feladatok öszszeegyeztethetők. Persze számolni kell azzal, hogy a falusi embernek napi munkája elvégzése után még otthon is akad dolga. Ha részt akar venni a kulturális munkában, ez a szabadidő vagy az otthoni munka rovására megy. Elért eredményeinkre nem csupán én vagyok büszke, de az egész falu. Három éneklő csoportot sikerült alakítanunk. Ebből az egyik cigánycsoport. Népdaléneklésen kívül felelevenítettük a már-már feledésbe merült népi szokásokat. Több ízben egész estét betöltő műsorral mutatkoztunk be a közönségnek. Igyekezetünk eredményének kell elköny-FAJCSlK JÁNOS vélni mindenképpen, hogy ma már nem csupán a tagok, de az egész falu is becsüli saját hagyományát. Az utóbbi években elég sokat szerepeltünk. A részletes felsorolásra nincs mód. Néhány kimagasló és valóban élményt jelentő szereplésünkre mégis emlékeztetnék. 1974-ben csoportunk bekerült a „Tavaszi szél vizet áraszt” országos népdalverseny bratislavai döntőjébe. Népművészeti csoportunk fellépett a járási népművészeti fesztiválon. Zeliezovcére (Zseliz) és Gombaszögre is meghívót kapott. Női, valamint cigány éneklő csoportunk 1976-ban sikeresen szerepelt a „Tavaszi szél vizet áraszt” országos népdalverseny elődöntőjében. Most sem tétlenkedünk. Augusztus végén aratóünnepélyt rendeztünk községünkben. Kulturális munkánkat mind a faluban, mind a járásban pozitívan értékelik. Még azok is, akik nem kapcsolódnak be aktívan a helyi szervezet életébe. Amit hiányosságként említhetek meg, hogy nem részesülünk kielégítő szakmai irányításban és tanácsadásban. Azt is hibának rovom fel, hogy többnyire nem újságírók írnak munkánkról, hanem a falusi kulturális élet vezetőitől kémek beszámolót. Saját eredményeinkről írni nem a legszerencsésebb dolog. Kulturális életünk irányítóinak többször kellene meglátogatniuk a helyi szervezeteket. FAJCSÍK JÁNOS 6
