A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-13 / 20. szám
CS JÓZSEF:- Ilyen csoport létezéséről nem Is tudott. Hogyan folyt le a csoportátvétel? Kolja Bernben bemutatott Otto Pünter svájci újságírónak, akinek Pakbo volt a fedőneve. Baloldali szocialista volt. Rokonszenvezett a Szovjetunióval. Széleskörű kapcsolatai voltak sajtó- és diplomata körökben. Katonai információkat szerzett Németországról és Olaszországról. Nem akarom ismételni a történelemből ismert tényeket a németek terjeszkedéséről. Még a semleges Svájc is mozgósította hadseregét. Anglia és Franciaország pedig hadat üzent Németországnak. Ez a körülmény bénitólag hatott csoportom munkájára. Megszakadt az összeköttetés a Központtal. Egyetlen rövidhullámú adónkat csak a legvégső esetben vehettük elő. Idegesített a tétlenség. 1939 decemberében azonban valaki átutazott Genfen, és levelet dobott a postaládámba. Az üzenet úgy szólt, hogy a Központ megbízottja révén hamarosan helyreáll a kapcsolat. Aztán megérkezett lakásomra egy nő, fedőnevén Szonya. A kérdései: milyenek a lehetőségei a hírszerzésre, milyen segítséget kérek a rádióadó működtetéséhez, milyen helyzetben van a Geopress, s van-e pénzem? Mondtam, hogy szükségem van rádióadóra, képzett rádiósokra, további lakásra, kódokra, rejtjelekre, az adásvétel időpontjának megállapítására és pénzre. Két hónap múlva egy bizonyos „Kent" nevű férfi jelent meg a lakásomon. Átadta a rádió-összeköttetéshez szükséges dokumentumokat, a munkámra vonatkozó utasításokat, a rejtjelköny-Nyugaton számos könyvet irtak arról, kikkel dolgoztam Svájcban. Ezekben a kiadványokban sok a valótlanság. A hírszerzői hálózat kiépítéséről nem bocsájtkozom részletekbe. A leglényegesebb dolgokat érintve szeretném elmondani mindazt, hogyan lendült bele csoportom a munkába. Genfben olyan házban béreltem lakást, ahonnan nem tarthattak szemmel. 1936 közepén életre keltettem sajtóügynökségemet, a Geopresst. Időszerű térképeket adtam ki. Előfizették újságok, könyvtárak, intézmények a világ minden részéből. Bejáratos lettem a Népszövetség épületébe. 1937 júniusában levelezőlapot kaptam Párizsból. Azt írták a sorok közé láthatatlan tintával, hogy a francia fővárosban találkoznom kell a Központ megbízottjával. Találkoztunk, jelszót váltottunk, és „Kolja" közölte velem, hogy a tőle kapott feladatokat fogom végrehajtani. A Központot akkor nagyon érdekelték a Franco tábornok támogatására Spanyolországba irányított olasz egységek. Az adatok megszerzése végett többször utaztam Olaszországba. Persze „kereskedelmi" ügyben, a térképészeti ügynökség tulajdonosaként. A szerzett információkat Párizsban közöltem Koljával. 1938 áprilisában egészen váratlanul a lakásomon jelent meg párizsi „ügyfelem". A központ utasításával. Vegyem át a svájci csoport vezetését. vet és a pénzt. Megismertetett a rejtjelzés fortélyaival, s lediktált néhány táviratot. Azzal utazott vissza Lausanneba, hogy a Központ majd közli velem a hivójeleket, a hullámhosszokat és az adások időpontját. Hát így történt . . .- Nemrég újabb könyv jelent meg a második világháborús svájci és németországi hirszerzésről. Bernd Ruland „Moszkva szemei" című müvében a német véderő hírközpontjába vezeti el az olvasót. Itt tejesített szolgálatot ö és az a két híradós kisegitönö, akik Hitlerellenesek voltak és életüket kockáztatva juttatták el Svájcba a német hadvezetés legféltettebb titkait. A könyvben ön és legfontosabb munkatársai is szerepelnek (Eduard, Maud, Jim, Sissy, Taylor, Rosa, Lucy). Rendes és fedőnevükön. Kik voltak ezek az emberek? És ki volt Lucy, aki a német véderő legféltettebb titkait kiszolgáltatta? Tudja-e már a világ, hogy a német vezérkarból kik bocsátották rendelkezésükre a pontos információkat? Edmond Hamel (Eduard) rádiótechnikus, rádióüzletes, javítóműhellyel is rendelkező genfi lakos volt. Baloldali szocialita és antifasiszta nézeteket vallott. Kitünően értett a rádiótechnikához. Felesége (Maud) osztotta férje meggyőződését. Megtanulta ö is a morseábécét. Alexander Footetal (Jim) Szonya révén ismerkedtem meg. A spanyolországi nemzetközi brigádban harcolt a fasiszták ellen. Lausanne-ban helyezte üzembe készülékét. Harmadik rádiósunk Margarete Bolli (Rosa) lett. Szintén antifasiszta meggyőződésű szülök gyermeke. 1942 őszén már három adónk működött Svájc területén. További fontos feladatunknak az újabb informátorok szerzését tekintettük. Egy napon utasított a Központ, hogy vegyem fel a kapcsolatot a genfi Ester Bösendorferrel (Sissy) és vegyem át csoportjának a vezetését. A hölgy gépírónő volt a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnál. Munkakörével összekapcsolódott hírszerző tevékenysége. Az ö révén sikerült később együttműködnöm olyan hírforrással, mint Schneider (Taylor) jogász, aki német állampolgár volt és fordítóként dolgozott a munkaügyi hivatalnál. 1942 végén ö hozta kapcsolatba Ester Bösendorfert Rudolf Rösslerrel (Lucy), akinek a segítségével bejuthattunk a Wermacht szentélyébe. Rössler német antifasiszta emigráns volt Svájcban. Hogy kik szolgáltatták ki neki a német vezérkar terveit, döntéseit, ezt a mindmáig kiderítetlen titkot 1958 decemberében vele együtt temették el. Állítólag halála előtt elmondta Schnieper nevű svájci barátja fiának, kik voltak az „áruló tisztek", de azzal a kikötéssel, hogy a nevüket csak húsz év Jl£0-(ÜL 2ét 1 i t” if " ; aiIHr' .
