A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-05-13 / 20. szám

VÉDETT FÉRFIAK Karinthy Frigyes Capillária című kisregény-remekében olyan világba kalauzolja el az olvasót, amelyben a nők alkotják a társadalmat, a szel­lemileg és fizikailag teljesen elkor­­csosult férfiak pedig a civilizált élet­ből kirekesztve tengetik életüket. A szerző a mű alcímében Gulliver hatodik utazásáról szóló beszámoló­nak nevezi könyvét, ezzel is utalva arra, hogy nagy író elődjéhez hason­lóan nem egy kalandos utazás törté­netét örökíti meg, hanem a társada­lom visszásságait figurázza ki. A kis­regény befejező részében a főszerep­lő kalandos utazásából hazatérve le­vonja a kellő tanulságot, emellett megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy az emberi társadalomból a fér­fi nincs kirekesztve. Nem szolgál ezzel a megnyugtató boldog érzéssel Robert Merle, ismert francia író közelmúltban szlovákul is megjelent regénye, a Védett fér­fiak (Les hommes protégés — Muzi pod ochranou). A tudományos-fan­tasztikus regényírók sorában is szá­­montartott szerző előző alkotásaihoz hasonlóan ebben a könyvében sem a távoli jövő csodálatos vagy bor­zalmas eseményeit örökíti meg, ha­nem a fantasztikum eszközét fel­használva tart mai világunk elé görbetükröt. A regény cselekményét az Egyesült Államokba helyezi, egyrészt azért, hogy a regényében leírt járvány po­litikai következményeit ilymódon is fokozza, másrészt, hogy Oriana Fal­­laci riportkönyvéhez hasonlóan ala­posan elverje a port az amerikai feminista mozgalmakon. A férfiak körében egy újfajta, gyógyíthatatlan agyhártyagyulladás tör ki, amely minden tizenhat és hatvan év kö­zötti férfit elpusztít. A csapás követ­kezményei szinte beláthatatlanok: felborul a két nem számbeli egyen­súlya, szinte teljesen megbénul az ország politikai és gazdasági élete, felbomlik a hadsereg. Ekkor ragad­ják magukhoz a hatalmat a feminis­ták, akik a rasszizmushoz hasonló nőuralmat vezetnek be. Férfigyűlö­letükben odáig mennek, hogy ami­kor lehetővé válik az emberek sza­porodása a férfiak közreműködése nélkül — elhatározzák a megmaradt férfiak kiirtását. A regény főszereplője az olasz származású Martinéin doktor, aki a fertőző kór okát kutatja és egy ellenszérum előállításán fáradozik egy elzárt kutatótelepen, ahova csak ritkán szűrődik be a világ zavaros eseményeiből egy-egy hír. Merle utolérhetetlen eleganciával ír a legsikamlósabb kérdésekről is. Érzékletesen ábrázolja például azt, amikor kiderül, hogy a betegség a férfiassággal függ össze, hogy sokan inkább feláldozzák ezt a ..tulajdon­ságukat“, csakhogy megmentsék az életüket. Ezzel viszont akaratlanul is egy új kasztot hoznak létre a tár­sadalomban. Martinelli doktor végül megtalálja a csodaszert, a járvány azonban olyan pusztítást végzett a férfiak között, hogy a feministák rémural­mának megdöntése után is a nők maradnak hatalmon — igaz, ezúttal kényszerűségből. (ozogány) A fiatal szerzőt — noha szín­műfordításával már találkoz­tunk — eddig elsősorban mint költőt és jó tollú riportert tartja számon az irodalmi élet s az olvasók. Az utóbbi esztendőkben Batta György gyakran beszélt arról, hogy az irodalmi műfajok közül egyre inkább a drámaírás kérdése foglalkoztatja. Nem alaptalanul, mert a Népművelési Intézet pályá­zati felhívására megírta első s rög­tön pályadíjat nyert drámáját. A MATESZ dramaturgiájának ösz­tönzésére átdolgozta, tovább csi­szolta a darabot és most élete első premierjére készül. Vajon hogyan s főképpen miért cserélte föl a lírát és a riportot színműírásra? — Életem harmincas éveinek de­rekán járok, ilyenkor már egyre sűrűsödnek az emberben a külön­böző élettapasztalatok — mondja Batta György. — Rájöttem, hogy sok-sok olyan élményanyag rakó­dott le bennem, amit mór nem tudok versben kifejezni, illetőleg nem úgy, ahogy valóban érzem. A saját gondolataimat versben is elmondhatom, óm az objektív konf­liktusokat szerintem csak úgy lehet megidézni, ha azt az ember szín­padon is lejátszathatja. zönségnek címzett üzenete ugyanis nem több, de nem is kevesebb, mint hogy napjainkban: az atom­korszakban is létezik szerelem; hogy a férfiak ma is szerelemre tudnak lobbanni a tünemények­ként felbukkanó nők iránt; hogy a szerelem elől nincs menekvés, hi­szen a lányok is rendkívül érzéke­nyek e titkosan bizsergetö jelzések iránt. Darabomban egy középkorú, sok kalandot megélt férfi, egy fut­ballista és egy, élete első szerel­mére lobbanó fiú járják a „kakas­­táncot" a csinos légikisasszony kö­rül napjainkban — és valószerűen, mondjuk, száz esztendő múlva . . . A cselekmény mozgatója a kulcs­figurákat irányító riporternő, de ha­gyományos értelemben vett fősze­replője nincs a darabnak. Szándé­kom, hogy inkább a téma dominál­jon. — Éspedig? — A közönség szórakozva érez­ze, hogy a szerelem lényege válto­zatlan, hogy senki sem tud mene­külni előle, pusztán a megjelenési formái különbözőek. Ha a színpadi megvalósítás ezt tükrözi majd, úgy elértem célomat. A KAKASTANC ÜZENETE — Régen érdeklődsz a színház iránt? — Nézőként, átlagos színházlá­togatóként régen. Egy napon azon­ban foglalkoztatni kezdett a pár­beszédek elevensége, a színpad belső törvényszerűsége. Tanulmá­nyozni kezdtem a színpadi szituá­ciók felépítését, aztán első próba­tételként színműfordítást vállaltam. Amikor elfogadták munkámat és a saját mondataimat hallottam visz­­szacsengetni a színpadról, akkor kerültem valóban közel a színház­hoz. A vers nyújtotta keretet szűk­nek érezve eldöntöttem, hogy az újságírás mellett drámaírásra fo­gom összpontosítani erőmet. Nem titkolom, hogy bemutatásra váró első darabomon évekig dolgoztam. — A színmű címe: Kakastánc. Va­jon mi a mondanivalója, a cselek­ménye? — A tematika tulajdonképpen elvont, mégis nagyon közel áll mindenkihez. Az érzelmek valósá­gáról, a szerelemről szól. Tudom, nem írtam ezzel semmi újat, mivel azonban ez a téma valóban örök, úgy gondolom, számot tarthat a közönség érdeklődésére. Ha az ember valami kedveset, valami fel­­emelően szépet lát, úgy többnyire sóhajt egyet. . . Azt szeretném, hogy az én darabom is egy ilyen könnyed színpadi sóhaj legyen egy fiú meg egy lány, vagy ha úgy tet­szik, hát egy férfi meg egy nő sok­féleképpen megelevenedő kapcso­latáról. — Miért éppen Kakastánc? — Tudajdonképpen a kifejező szimbólum kedvéért. A darab kö-Beszélgetés BATTA GYÖRGGYEL — Ki rendezi a Kakastáncot és kik lesznek a szereplői? — A próbák a MATESZ igazgató­­főrendezőjének, Konrád Józsefnek irányításával folynak, aki ötletes megoldásokkal a komáromi társulat sok színésznek adott lehetőséget. A riporternőt Németh Ica, a Fiút Pőthe István, a Futballistát Holo­­csy István játssza; a Kakas szere­pét Boráros Imre próbálja. A Lányt kettős szereposztásban gyakorolja a színház: Kuczman Etát rendkívül érzéki s átélt színészi eszközökkel játszó színésznőnek tartom, de Mák Ildikó vonzó szépsége, kedvessége ugyancsak nagyszerűen illik a légi­kisasszony figurájához. — A darabot olvasva, mintha az abszurd dráma jegyei is fellelhetők lennének benne . . . — Valóban vannak ilyen „be­ütések". Műfaji meghatározás tekin­tetében magam sem tudom ponto­san hová sorolni. Hivatalosan vi­dám játék két részben, de lehetne komédia vagy akár lírai groteszk is. Volt egy elképzelésem, sokáig ma­gamban hordtam a mondanivalót, ezt írtam meg. Hogy mennyire lesz életképes a színpadon, az a bemu­tatón és a későbbi előadásokon fog eldőlni. — Milyen érzés első darabbal jelentkezni és vannak-e további drámaírói terveid is? — Amikor ez a beszélgetés zaj­lik, harminc nap van hátra a be­mutatóig; amikorra mindez az ol­vasó kezébe kerül, már csak órák lesznek hátra a függöny fölgördü­­léséig . .. Hát így változik az én kedélyállapotom is. Az egyik napon szinte belefásulok az izgalomba, másnap teljesen nyugodt vagyok, mert tapasztalt rendező és kiváló képességű színészek vették párt­fogásukba a Kakastáncot. Van­nak-e további terveim? . . . Irodalmi munkásságomat az első ősbemuta­tó sikerétől vagy bukásától függet­lenül, drámaíróként szeretném foly­tatni. Három ötlet foglalkoztat, de egyelőre még korai lenne beszélni róluk, majd talán az első premier után. — Mit vársz hát a MATESZ komá­romi társulatának küszöbönálló be­mutatójától? — Azt a csodát, amire a papírra vetett párbeszédeknek szükségük van, hogy a nézők előtt megeleve­nedjék a játék. Izgalommal várom, mennyit tanulhatok majd az első bemutató tapasztalataiból. Elvisel­ném, hogy a kritika esetleg elma­rasztaljon, hiszen a szerző, a ren­dező, a színész és a kritikusok közös szándéka mindig a jó szín­házi előadásokra való törekvés; de nem szeretném, hogy a közönség esetleg csalódottan távozzon az előadásról . . . Hiszen nincs ember, akit az életében csak egyszer is meg ne érintett volna a szerelem mindent elsöprő szele! . . . — A Kakastónc ősbemutatója Ko­máromban (Komárno), a Szakszer­vezetek Házának színpadán, május 19-én, pénteken; az idei Jókai­­napok megnyitásának előestéjén. Sok sikert! (m. p ) Foto: Prandl Sándor 15

Next

/
Thumbnails
Contents