A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-13 / 20. szám
VERONICA BERTOLLI: Egy angliai gyűjtés során a beteges gyermekek résiére 240 ezer font jött össze. A szép összeget a tévé népszerű gyermekszinésze, az ötéves Rebecca Jackson egy nagy fészekben, két rendőrbácsi segítségével vitte be a bankba. ■ Egy angliai kisváros hitelbankjának alkalmazottai sokáig nem értették, miért kezd szeszélyeskedni és hibás adatokat közölni a komputer, ha egy fiatal munkatársnő közeledik hozzá. Végül kiderült, hogy a hölgy öltözetének egyes nylonból készült darabjai a bűnösök. A szintetikus szál villamostöltésű és ez zavarja a komputer normális munkáját. ■ Egy nőnek öltözött férfi Kaliforniában 20 perc alatt két bankot rabolt ki. Menekülése előtt mindkét alkalommal egy pirospozsgás almát nyomott a bankalkalmazott kezébe. A gyümölcsöt a rendőrség lefoglalta ujjlenyomatok keresése céljából. ■ Apróhirdetés egy brüsszeli lapban: „22 éves gyorsíró, szőke, kezdő, azonnali foglalkozást keres. Kissé dadogó A londoni kutya-világbajnokságon a foxterrierek kategóriájában Evelyn Howels kedvence lett az első. A kis kutyus a hangzatos címhez illő méretű serleget főnökök előnyben." % Jacqueline Bisset 178 cm magas, 63 kiló és - házasságellenes. „Ez a pálya egész embert kíván önmagában még akkor is, ha később nehéz lesz egyedül" - mondta egyik interjújában. Szabad idejében olvas, fest, kézimunkázik, de kevés a szabad ideje. Ha azt kérdezik tőle: hogyan él?, azt feleli: „Azt hiszem, boldogan." ^ A japán motorkerékpár-gyártás egyik csúcsa a Kawasaki Z 1000. Jellemző adatai: négy henger, két felülfekvö vezértengely, 85 LE 8000 f/p-nél, 200 km/ó fölötti végsebesség. A berúgó kar csak tartalék, mert - mint minden ekkora gép - a Kawasaki Z 1000 is önindítóval készül. CSEVEGEK A SZOMSZÉDAIMMAL A kedves olvasó bizonyára egyetért velem, ha azt mondom, vannak olyan napok, amikor valósággal minden kihull az ember kezéből. Ma például egyszerre elromlott a televízióm. Amikor meg akartam nézni, hogy mi történt, — a szemüvegem lecsúszott az orromról és ripityára tört. Miközben a szemüveg elvesztésén búslakodtam, a tej kifutott a lábasból, és az egész lakás undorító szaggal telt meg. Ráadásul pedig a megfázott macskám annyira prüszkölni kezdett, hogy megpróbáltam orvosságot belédiktálni. Szemüveg híján valószínűleg melléöntöttem a cseppeket, mert a macska nyivákolni kezdett és megkarmolta az arcomat. Leültem a padlóra és sírva fakadtam. Jól tudtam, hogy ez ostobaság, de semmit sem tudtam kezdeni. A kozmás tejszaggal átjárt szobában sírdogálni kellemetlen volt, így hát kimentem az erkélyre. A mélybe nem néztem, idáig még nem jutottam, viszont észrevettem a szomszédaimat, akik vidáman integettek és azt kiabálták, hogy nézzek be hozzájuk. Mindjárt jobb lett a hangulatom. Amikor az ember meg tudja osztani valakivel a baját, akkor az mindjárt nem látszik olyan szörnyűnek. A szomszédok leültettek a pamlagra és a legmeghatóbb együttérzéssel érdeklődtek, hogy miért vagyok ennyire lehangolt. Milyen együttérző emberek! így feleltem: — Tudják, az egész azzal kezdődött, hogy elromlott a televízióm . . A szomszédasszony félbeszakított: — Jaj, elfelejtettem bekapcsolni a tévét! Hány óra van? Istenem, tudtam én: elmulasztottuk az orvosi tanácsokat, nekem pedig már második napja úgy hasogat a derekam . . . Szomszéd: Ha vasárnap nem közvetítik a meccset, akkor — akár tetszik, akár nem — én kimegyek a stadionba. Én: Mihelyt pedig lehajoltam, hát a szemüvegem . . . Szomszédasszony: Annyira beleálit a fájás a derekamba, hogy képtelen voltam lehajolni. Én: . . lepottyant — és ripityára tört! Szomszéd: Lehet, hogy rádión közvetítik, mint a múltkor, de ez nem valami érdekes. Szomszédasszony: Azt mondják, célszerű a fájós derekat tigrisbőrrel dörzsölni — de honnan vegyek? Én: Akkor meg ráadásul kifutott a tej . . . Szomszéd: Úgyis gyengécskén játszanak, ha meg az ember rádión hallgatja, akkor egészen . . . Szomszédasszony: Kíváncsi vagyok, hogy a szintetikus tigrisbőr megfelel-e? Én: És a macskám úgy prüszköl, hogy hallgatni is fáj . .. Szomszéd-: ... de talán mégis közvetíti a televízió? Én: Megpróbáltam orvosságot adni neki, de nagyon . . . Szomszédasszony: A műanyag általában vacak, Talán a derekamba is éppen azért állt belé a fájás, mert a bundám műszőrméből van. Én: ... ideges szegénykém. Megpróbáltam egy kanálnyit belédiktálni . . . Szomszéd: Bezzeg, ha mindenki úgy játszana, mint Georgescu ... Szomszédasszony: Annak az ostoba libának, aki fölöttünk lakik, műperzsaszőnyege van. Ahogy rázni kezdi az erkélyen . . . Én: ... a macska meg valamiért karmolni kezd . . . Szomszéd: Ki karmol? Az, akinek műtigrisbőre van? Szomszédasszony (gyanakodva): Kiről beszélsz te? Én: ... Karmol, én meg, képzelje, elsírom magam. Szomszéd: Micsoda átkozott nőszemély, nem elég, hogy a szőnyegét a fejünkre rázza, még karmol is! Szomszédasszony: Te csak ne beszélj lyukat a hasamba, ki ez a te imádott Georgescud? Még hogy a stadionba készülsz! Én: És akkor annyira elszorult a szívem . . . Szomszédasszony: Karmol is! Majd én kikarmolom a te szépséges Georgescud szemét, érted! Szomszéd: Mi az, meghibbantál, öreglány? Úgy látom, nem a derekadra, hanem az agyadra ment! Én pedig mosolygok. Már nem sírok. Megkönnyebbültem. Jólesik, amikor az ember elbeszélgethet valakivel, kiöntheti szívének bújátbaját. . , Gellért György fordítása VENDÉGSÉG — Ne nézd az órát — mondta vendéglátóm — az idő magát teremti, mint tél a havat, a jeget, a ködöt. Igyál, most ünnep napja jött el, igyál. S ittunk. Borult fölénk fekete égbolt, majd megvirradt belül a szemünk mélyén, s úgy tűnt, befelé is látunk, önmagunk árkaiba. Teltek a percek, teltek az órák, s már dobbantani mozdult a láb, akár húsz évvel azelőtt, ha táncba indultunk. Ó szép, összecsukott örömök egykori fényei! S a játék is, csattanó tenyereink bizsergése: a bódulatok, s az ocsúdások! — Tölts! — mondtam. — Tölts barátom, az ünnep napja jött el, éveid fordulója. Ittunk reggelig. A bő sugárzású napot magunkhoz pereltük tanúnak. Ó, micsoda reggel volt az! Micsoda reggel, éveid fordulóján. Megáradt körülöttünk a csend, kitágultak a határok. S akkor újrakezdtük, beléhajolva a délelőttbe. Aztán jött a postás, s egy képeslapot tett eléd. Elolvastad, s felém nyújtottad — Pajtas! Az unokám írt. Én pedig olvastam István unokád levelét: „It naralunk a mamánál. De esik az eső, sárvan, kyse mehetünk. Soksor cokol és nad'mamat is Pifu." — Lám, hogy megnőtt a legény, már tud írni — jegyeztem meg csendesen. Gál Sándor 9
