A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-13 / 20. szám
Ü HALLOTTUK LVASTUK Á1TIJK SZÍNHÁZ Népmulatság (ŐSBEMUTATÓ AZ ÜJ SZÍNPADON) Úgy tűnik, ínséges időket élünk a hazai szerzők tollából született, eredeti zenés komédiák tekintetében. Legalábbis átmenetileg: a bratislavai Új Színpadon látott V. Sikula — M. Kovácik — I. Bázlik szerzőhármas Népmulatság című közös alkotása alapján. Főképpen Viliam Sikula librettója kerekedett igénytelenül gyengére, nincs benne ötlet és ennek megfelelően — sajnos — nem ad leleményes, szellemes, hatásosnak mondható színpadi szöveget sem, Marián Kovácik dalszövegei sem túlságosan eredetiek, így Igor Bázlik zenéje bármennyire is melodikus meg fülbemászó, csak itt-ott tudja előrelendíteni az egyébként egy helyben topogó cselekményt. Az eJőadás néhány valóban derűs perce ily módon nem a szerzők, hanem a népes szereplőgárda tehetségesebb, saját ötleteik alapján komédiázó színészeinek (G. Veclová, K. Cálik„ V. ISIosjar és A. Báláz) érdeme. Csoda hát, ha ilyen körülmények között tulajdonképpen Tomás Berka díszlete és Jozef Sabovcík koreográfiája jut főszerephez; a néző pedig ennek megfelelően rossz álomként jelentkező mesének érzékeli az előadást. . . . . . Hol volt hol nem volt, lehet, hogy az üveghegyen meg az Óperenciástengeren is túl egy faluban élt Marta és Vinco, akiket még a sors is egymásnak rendelt; nemúgy azonban a szüleik, akik még a község szövetkezetesítésének időszakából halálos ellenségeskedés közepette élnek. De talán feledésbe is merülne ez az „ősellentét", ha a falu két kotnyeles bajkeverője: Koso és Stipula nem szítaná a parazsat, nem ütné bele mindenbe az orrát, nem akarna fúvószenekart alakítani az aratóünnepélyt követő népmulatságra, nem eresztené árokba a szövetkezet traktorát miközben Marta és Vinco a szalmakazal tövében a jövőjükről ábrándoznak; ha Irma, a férjére féltékeny A. Smotlák felvételén az efsz-efnök és lánya: J. Rózsival s G. Svercelová sokgyerekes cigányasszony nem keresne igazságtételt az efsz elnökénél, aki egyben a boldogtalanul szerelmes Marta apja; ha Mrnco, a kocsmáros nem tartaná be oly drákói szigorral a tíz óra előtti alkoholkimérési tilalmat; ha . . . Ám végül mégis minden elsimul, megoldódik, a két fiatal egymás nyakába borulhat és itt a vége, fuss el véle. Persze, ha kivártad a végét. Mert többen voltak, akik már a szünetben elfutottak. Miklósi Péter RÁDIÓ Tíz perc irodalom Mi mondható el tíz perc alatt — rádiós keretek között — az irodalomról. írókról, művekről? Sok is, kevés is! Attól függ, ki mondja. Tíz perc — ha nem is nagy idő — elég ahhoz, hogy szépen csengő frázisokat halljunk egy-egy író, költő munkásságáról, személyéről; de ahhoz is, hogy tömören, okosan gazdálkodva a műsoridővel a lényegre tapintson a beszélő, a fontosat, az igazat mondja. A Csehszlovák Rádió magyar adósának szombat délutánonként jelentkező műsora volt már ilyen is, olyan is. A legutóbbi adás kellemesen meglepett. A szerkesztő — kissé vontatott hangon — bejelentette, hogy a következő percekben Zalabai Zsigmond ismerteti Tóth László „Átkelés" című, közelmúltban megjelent kötetét. Felhangzott a kérdés, Zalabai válaszolt. Gondos pontossággal fogalmazott, igyekezett elkerülni a nyakatekert mondatokat, még hanghordozása is a szöveg jobb megértéséhez vezetett. Lényeges, találó volt minden szava. Amit első hallásra nem ért, nem fog fel a hallgató, annak már lőttek: a mondat elején egy bonyolult gondolattársítás — és értelmetlenné válik az egész gondolat. Zalabai ügyesen kerülte ezt, s annak ellenére, hogy a fölöslegesen fölhangzó kérdések — az interjú formában megoldott könyvismertetés — csak zavarták a hallgatót, rövidítették az amúgy is rövid műsoridőt. (Az ismertetés végén még egy vers is elhangzott az adásban.) És még egy apró észrevétel : a kérdés-felelet forma azért sem célszerű, mert erősen érezhető volt, hogy a megkérdezett olvasta a válaszokat Ez még nem lenne baj, hiszen ilyen rövid idő alatt nem lehet kapásból, felkészületlenül beszélni. Azt viszont tudatosítani kellene a szerkesztőnek, hogy így összekeverednek a műfajok. Sokkal hitelesebb, hasznosabb megoldás lett volna kérdezés nélkül beszéltetni Zalabait. Hiányosságokat említek, holott az írás elején leszögeztem, hogy tetszett az adás, ami igaz is. De ezek a hiányosságok ebben az esetben a műsorszerkesztésre vonatkoznak és nem a tartalomra. — zolczer — FOLYÓIRAT Gyermekopera Moszkva kellős-közepén, a Kreml és a Vörös-tér közelében találjuk a világ első (és egyetlen) gyermekoperáját. Igazgatónője s egyben főrendezője Natália Szacova, a Szovjetunió nemzeti művésze. Az APN tudósítójának arra a kérdésére, miben látja e zenei gyermekszínház legfőbb jelentőségét, egyebek között a következőket válaszolta : — Elsőrendű feladatunknak azt tekintjük, hogy a szovjet gyermekek legszélesebb rétegeivel megkedveltessük a komoly zenét. Meggyőződésem, hogy a zenével hatványozott színdarabok, hatalmas esztétikai hatással lehetnek gyermekeinkre, neveli szépérzéküket, növeli művészet iránti vágyaikat. A hat-hét éves gyermekeket természetesen a mesék vonzzák, a tíz-tizenhat éveseket annak örülnek, hogy velük egykorú társaikkal találkozhatnak a színpadon, hogy saját cselekedeteiket szembesíthetik a színpadi hősök tetteivel. Az igazgatónő továbbá elmondotta, hogy a színház fennállásának tizenkét éve alatt, mintegy harminc darabot mutattak be; operákat, baletteket, oratóriumokat, dramatizált szimfonikus koncerteket. A gyermekközönség tetszését talán legjobban Prokofjev Péter és a farkas c. szimfonikus meséje, Rauchverger Piros sapka c. operája és Komanovszkij Hófehérke c. zenés játéka nyerte meg. Legutóbb Marek Minkov Csodálatos zene c. operáját mutatták be, amely tudajdonképpen opera az operáról, amely a gyermekek számára feltárja e műfaj „titkait", egyszerűen és vonzóan mutatja meg a gyermekeknek „hogyan készül a zene".- APN - zs -FILM Fehér fal A Stig Björkman rendezte Fehér fal című svéd filmet félig-üres nézőtér előtt vetítették a bratislavai Slovan filmszínházban. A magukat „igényesebbnek" tartó nézők pedig a közvetítés alatt szállingóztak el a nézőtérről. Miért? Véleményem szerint azért, mert ez az igazmondó, nagyon őszinte és elgondolkoztató film a tulajdonképpeni „nagyjelenet" — vagy mondjuk ki nyíltan: az ágyjelenet — után kezdődött. Nem volt benne gyilkosság, erőszak, sőt még egyszerű „bunyó" sem; az meg, hogy művészi igénnyel készült, úgy látszik, nem érdekli a mi „szórakozni" vágyó közönségünket. A történet „hőse" nem Belmondotípusú vagány, hanem egy egyszerű elvált asszony, bizonyos Monika Larsson (Harriet Andersson alakítja) — az ő egy napját mutatja be a film hajnaltól az éjszakába nyúló estéig. Az ő egyéni tragédiája bontakozik ki előttünk képről-képre, s ezt a tragédiát akkor is érezzük, amikor Monika Larsson igyekszik jól érezni magát, vagy úgy tesz, mintha jól érezné magát. A fehér fal, amellyel végül egyedül marad, mindvégig ott van a háttérben, a hétköznap apró eseményei — küzdelmei és örömei — mögött. S azt sem mondhatjuk, hogy a rendező azért bocsátkozik a magánélet boncolgatásába, mert bizonyos „kényes" társadalmi kérdésekről akarja eltereni a figyelmünket. A Fehér fal című filmet éppen azért tarthatjuk értékes műalkotásnak, mert általános emberi és társadalmi problémát igyekszik a saját eszközeivel — nem megoldani, de legalábbis a figyelem középpontjába állítani. VARGA ERZSÉBET Hat éve már, hogy Olaszországban megalapították a Rodolfo Valentinodijat, az olasz származású világhírű filmszínész emlékére. A szobrocskát azok a színészek nyerik el, akik beírták nevüket a film történetébe. Ezidén a kitüntetettek között van az amerikai Rita Hayworth és az olasz Alberto Sordi. Képünk a két művészről ja díj átvétele után készült. Rita Hayworth, a hajdani híres Gilda már évek óta nem forgat, Alberto Sordi azonban az Egy olasz Amerikában című filmnek nemcsak a főszerepét alakítja: ö a rendezője is. Megbukott a vezetői vizsgán Eddie Kidd, az akrobata motorkerékpározás világbajnoka. Eddig még nem vizsgázott, mert szerinte túl veszélyes motorkerékpárral közlekedni. 8
