A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-29 / 18. szám
ín a vasműben Már jóval a gyár bejárata előtt, az országúton is érezni lehet az üzem sajátos közelségét: egyre sűrűbbé válik a forgalom, hatalmas tehergépkocsikkal találkozunk; valamivel távolabb vasércet, hulladékvasat vagy már kész acélgyártmányokat szállító vasúti szerelvények csörömpölnek. Az országúton és síneken közlekedő járműveknek sietős a dolguk, akár üresen, akár megrakodva mennek, hiszen a kassai (Kosice) Kelet-szlovákiai Vasmű termékeire egyre nagyobb szükség van az ipari termelés, illetve a népgazdaság minden szakaszán. Kassáról jövet úgy tíz-tizenöt percnyi autózás után döbben rá az ember, hogy a Vasmű tulajdonképpen már nem is Kelet-Szlovákia metropolisában, hanem sokkal inkább Nagyida határában terül el. A gyárkapu sorompójától nézve sejtelmesnek tűnik a szabályosan sorakozó tártályok és kanyargó vezetékek érdekes világa, melyek fölé mutatóujjakként emelkednek a szürkésfehér füstöt pöfékelő kémények . .. Mintha valami fantasztikus, távoli világ képét vetítené elénk ez a látvány. Néhány pillanatnyi szemlélődés is elegendő ahhoz, hogy szárnyalni kezdjen az ember fantáziája s akár néhány robotot is odaképzeljen ebbe a kémény- és csölabirintusba ... Hirtelen egy barna hajú, barátságos férfi nyújtja felém a karját és ezzel kiszakít az ábrándozásból : — Milan Marcinák vagyok, a szakszervezet vállalati bizottságának alelnöke. Ha jól értettem a telefonban, brigádnézőbe jött hozzánk. Bólintok. — Nehéz lesz kielégítenem a szándékát ... — Nehéz? Talán hanynt'-'han a brigádmozgalom? Jóízűen fölnevet. — Épp fordítva! Inkább a „bőség", azaz a szocialista versenymozgalom népszerűsége és elért eredményei hozzák zavarba az embert, ha ilyen kérdést szegeznek a mellének. — Éspedig? — Nézze, a munkaversenyek különböző formáiban a Vasmű dolgozóinak 96,5 százaléka vesz részt. A szocialista brigádmozgalom a legelterjedtebb versengési módszer összesen 855 ilyen kollektívát tartunk nyilván, tagságuk pedig meghalodiu a tizenötezer főt. Csupán tavaly. IX. szakszervezeti kongresszus, a S?:;SZ országos kongresszusa és a N gy Októberi Szocialista Forradalom 6tí. évfordulójának tiszteletére e munkabrigádok tagjai 10 620 egyéni és 5 778 kollektiv kötelezettségvállalást tettek . .. Ember legyen a talpán, aki eldönti: melyik brigád példája szerepeljen a nyilvánosság előtt. . . Még percekig tanácskozunk, aztán az elnök mégis kimondja a végszót: — Az acélöntők Stefan Klobusovsky és Emil Kapec, a hídépítő üzem karbantartó részlegén pedig Lőrinc Ferenc brigádjával beszéljen ... Persze, szinte valamennyi brigád megérdemelné, hogy említés essen róla — fűzi hozzá rövid tűnődés után. A veröfényes tavaszi napsütést a karbantartók műhelyében enyhe félhomály váltja föl. Kalapácsok, köszörűk, reszelök zaja, hegesztöpisztolyok szikrázó villogása fogad. Lőrinc Ferenc jól megtermett, kerek arcú, derűs férfi. Ilyen derűsnek ismeri őt a 28 tagú brigád minden tagja is. Brigádvezetöje és egyben művezetője is a karbantartó csoportnak. Külön irodahelyiség áll így rendelkezésére, itt beszélgetünk. Kérdezés nélkül is dicséri a kollektívát. Ez a brigád tulajdonképpen még a hatvanas évek elején alakult és az 1968/69-es társadalmi válság időszakában sem bomlott fel; majd a szocialista munkaverseny újszerű feltételeinek értelmében 1971-ben alakult újjá. Első feladatuknak azt tekintették, hogy öszszeszokot, jó kollektívát kovácsoljanak a tagságból és folytassák a brigád korábbi, jól bevált munkamódszereit. A gyakorlatban ez annyit jelentett, hogy szabad teret engedtek az emberek egyéni kezdeményezésének. Az újjáalakulást követő első időszakban így aligalig múlt el egy-egy hét anélkül, hogy valaki ne állt volna elő valamiféle újabb ötlettel vagy javaslattal. Az üzemvezetőség és a szakszervezet részéről nem is maradt el az elismerő megbecsülés: a Lőrinc brigád rövidesen megkapta a szocialista brigádok bronz fokozatát. Csakhogy általában evés közben jön meg az étvágy! Ha ilyen jó ütemben sikerült megszerezniük a „bronzot", most már az ezüstfokozat mielőbbi elnyerését álltak versenybe. És ha addig „csupán" jó brigádnak ismerték ezt a kollektívát, azóta valóban összeforrott s példamutató közösségnek tartják őket. Többségük a dolgozók esti iskoláján vagy az üzemi oktatás keretében gyarapította tudását, és jelentős anyagmegtakarítással járó újítási javaslatok egész sorát nyújtották be. Persze, ez csak töredéke a brigád munkahelyi és társadalmi aktivitásának. Az eredmény ezúttal sem váratott magára: a bronz után, a szocialista brigádok ezüst fokozatát is megkapták. Most pedig — az aranyra esélyesek! Ennek elnyeréséhez — mindennapi munkájuk és korábban vállalt más kötelezettségeik maradéktalan elvégzése mellett — egy különösen merész vállalást tettek. Az üzem gazdasági vezetőségének, a pártszervezetnek és a szakszervezeti bizottságnak támogatásával elhatározták, hogy legyártják a Bratiszlavában épülő új szakszervezeti, műszaki és kulturális központ acélszerkezetének több elemét. — Megéri a fáradság? A brigádvezető egyből, határozottan válaszol: — Mondhatnám, hogy öntudatból tesszük, mert szocialista brigád vagyunk. Mondhatnám, hogy a magasabb keresetért, hiszen ha többet teljesítünk, a fizetés is magasabb. De egy harmadik körülmény is van: becsülettel helytállni, tudni, hogy bármikor számíthatnak ránk. A Kelet Szlovákia Vasmű acélöntő üzemében Stefan Klobusovsky és Emil Kapec brigádvezetök kalauzolnak. Mindketten egy-egy kiváló kollektíva élén állnak, de mindkét brigádnak megvannak az egyedi sajátosságai is. A Klobusovsky vezette Cagarin-brigád — mint azt a neve is sejteti — a figyelemre méltó munkaeredmények mellett az űrkutatással kapcsolatos ismeretek bővítésére és a szovjet űrhajósokkal való személyes kapcsolatfelvételre „szakosítja" magát; az Emil Kapec vezette munkabrigád pedig elnyerte már az aranyfokozatot! — Minden tonna többletért keményen megdolgozunk — mondja a brigádvezető. — Szinte naponta valami újat, korszerűbbet kell kitalálni, hogy növekedjék a termelés. Ami pedig különösen fontos a kohász szakmában: késlekedés nélkül közbeavatkozni, ha termeléskiesést jelentő műszaki hiba áll elő valahol. Ilyenkor valóban egy emberként dolgozik az egész brigád. — Ez lenne az elnyert arany fokozat titka? Elmosolyodik. — Titka? Nincs ennek különösebb titka, pusztán annyi, hogy meg akarjuk mutatni: mire vagyunk képesek! Ehhez pedig elegendő kokiliára és olvasztott acélra van szükség. Evégett állandóan kapcsolatban vagyunk az előkészítő brigád vezetőjével. Higyye el, valóban egyszerű — akarat és becsvágy kérdése az egész. Amíg miderröl beszélgetünk, fenn méltóságteljesen úszik a futódaru. Rajta függeszkedik az öntő üst, benne közel kétszáz tonnányi izzó acéllal. Egy előmunkás int: ezzel az üst kifolyó nyílását egyenesen a kokilla fölé irányította. Egy mozdulat a tolózáron és sziporkázva, hangos surrogással ömlik a tűzfolyam. Borzongatóan szép látvány, mégis ösztönösen hátrább húzódom. Meg is kérdezem a brigádvezetőtől, nem félnek- e az izzó acél közelségében? — Félelemözet nincs bennünk, bár c férfimunka ez a javából. Az izzó, sziporkázó nyersacél inkább óvatosságra inti az embert. E szavak hallatán Stefan Klobusovsky, a Gagarin-brigád vezetője veszi át a szót. — Olyan szakma a miénk, ahol erős az emberek egymásrautaltságának érzete. Tulajdonképpen ez kovácsolta és kovácsolja ma is szilárddá munkabrigádjainkat. Úgy érezzük, hogy önmagunknak van erre szükségünk, így nem csoda, hogy brigádunk törzsgárdája még az alapítók közül való. Vállaltuk, hogy szocialista módon élünk, dolgozunk és tanulunk. Ehhez tartjuk magunkat. — Milyen emberekből áll a Gagarinbrigád? — Fegyelmezett kohászokból, akik értik a mesterségüket és tisztelik egymást. Akit „zavarnak" ezek az elvek, az önmagát zárja ki a kollektívából ... És persze, ez még távolról sem minden, hiszen a közösségi céloktól sem sajnáljuk az időt és fáradságot. A Gagarin-brigád esetében ez nemcsak azt jelenti, hogy készséggel vállalnak rendkívüli műszakokat, hogy tevékenyen bekapcsolódnak a különböző környezet- és városszépitési akciókba, hogy védnökséget vállaltak a felsőbankói (Horny Bankov) állami gyermekotthon és egy kassai általános iskola fölött, hogy készséggel vállalnak különböző társadalmi kötelezettségeket; hanem azt is, hogy az űrkutatás avatott szakemberei. Nem túlzás ez az állítás, hiszen személyes ismerősük volt Jurij Gagarin és a későbbi szovjet űrhajósok közül is többen, beszélgettek már az Interkozmosz űrkutatási program vezető beosztású csehszlovák dolgozóival; a brigádból ketten ott voltak tavaly a prágai nemzetközi űrkutatási kongreszszuson, ahol személyes barátságot kötöttek Vlagyimir Akszjonovval; beszélgettek a csehszlovák ürpilóta, Vladimír Remek oktató tisztjével; és ami különösen izgalomban tartja a brigádot: néhányon rövidesen a szovjet űrhajósok központjába, a közismert Csillagváros ba látogatnak! Természetesen, nem ebből, hanem az acélból él a brigád. Tavaly például több mint félmillió korona értékű anyagot sikerült megtakarítaniuk, ez idén pedig — Gagarin űrrepülésének 17. évfordulója alkalmából — harminchat egyéni kötelezettségvállalást tettek. — Valóban a termelés a legfontosabb a mi munkánkban — mondja Emil Kopec. — A műveltség folyamatos gyarapítása és a társadalmi munka természetes elkötelezettség, aki szocialistának vallja magát, nem is lehet meg enélkül. Elsődleges feladatunk azonban az, hogy gazdaságosan és pontosan dolgozzunk, feltárjunk minden rejtett tartalékot. Szerintem minden brigádtag kötelessége, hogy nemcsak a kitaposott utakon járjon, hanem a saját fejét is használja. Ezzel eredményeink fokozása mellett mindannyiunk munkáján is segítünk. Ebben látom a szocialista brigádok legfőbb küldetését. ® Lehet, azzal vádolja most az oivasó a riportert, hogy csupa dicséretből és elismerő szóból áll ez az írás. Lehetséges, ám az újságíró kötelessége, hogy a valóságot tükrözze. Brigádnézöben járva a Kelet-szlovákiai Vasműben e mozgalomért lelkesedő, határozott és őszinte férfiakkal találkoztam. Megérdemlik hát, hogy a riporter is épp ily őszintén tudósítson elhatározásaikról, munkájukról. MIKLÓSI PÉTER Fotó: GYÖKERES GYÖRGY 13
