A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-14 / 3. szám
vethetem is le a kabátomat, a jókedvű erdőőr alighanem atomreaktort szereltetett a kályhájába. Farkastól, medvétől sem kell félnünk, hiszen már a második vadászpuska jelenik meg a láthatáron. Különben is a pézinoki erdőgazdaságból éppcsak ez a kétfajta hazai fenevad hiányzik. Mór akinek hiányzik. Nekem nem, annyi szent! ... És talán még attól sem kell rettegnünk, hogy nagyhirtelen meghalunk, hiszen alig foglalunk helyet, egyszercsak halljuk, hogy kocsi áll meg a ház előtt, kivágódik az ajtó és nagy szitkozódással megérkezik a híres bratislavai sebészfőorvos. Mindenesetre alaposan összeszid körülbelül minden szentet, de főképpen a csúszós utat, csak azután öleli meg erdészbarátait. így tehát már a haláltól sem félünk. Annál jobban fél Misa a fényképezőgéptől. Talán azért, mert még sosem látott ilyesmit, lévén csuprán egy Misa névre hallgató őzgida, vagy talán, mert kollégám a köd miatt villanófénnyel dolgozik. Nem könnyű őt lencsevégre kapni. Folyton egy megláncolt, hatalmas farkaskutya közelébe húzódik, az viszont a gazdája szerint, valósággal szerelmes az őzikébe, s legszívesebben minden idegent széttépne, aki csak hozzáér vagy ránéz Misára. A kutya nevét nem tudom, mérgében elfelejtett bemutatkozni. x x x x x x A pézinoki erdőgazdaság 20 000 hektárnyi területtel rendelkezik, ebből maga az erdő 6500 hektár. Tizenhat műszaki-gazdasági dolgozójuk, harminchat állandó favágójuk és tizenkét idénymunkásuk van. A gazdaság a negyedik kategóriába tartozik, tehát szinte „legnehezebb” az országban. Tavaly mégis ők nyerték el az erdőigazgatóság vóndorzászlaját. Remélik, hogy az idén is náluk marad. A fenti adatokat már a gazdaság irodaházában tudtam meg Vojtech Dubínytől, a gazdaság vezetőjétől. Mást is megtudtam tőle. Például, hogy az orvvadászat egyáltalán nem kifizetődő. A törvény szigorúan bünteti. A közelmúltban egyiküket tizennyolc hónap szabadságvesztésre ítélte a járásbíróság. És természetesen az okozott kár megtérítésére. Dubiny elvtárs egyébként negyvennégy évet dolgozott már le az erdészetnél. Két éve nyugdíjjogosult, de még dolgozni akar, mert szereti ezt a munkát. Sokáig a žilinai erdőgazdaság vezetője volt. Irodájának egyik falán kitüntetések, elismerő és díszoklevelek garmadája, nem számoltam meg, de lehet vagy ötven. — Ezt szolgáltam ki a negyvennégy év alatt — mondja a vezető. — Szép szolgálat volt! — teszi hozzá barátja és helyettese Slávik elvtárs. Ľ. ABSOLON (1) és PRANDL SÁNDOR felvételei — Ez itt mind Ausztriának megy! — mutat az ölfarakásokra Slávik erdész — azt hiszem, valami cellulózgyárnak. Az iránt érdeklődöm, ki és hogyan állapítja meg, hogy melyik fát kell kivágni. — Természetesen a körzet erdésze. Elsősorban az ágasbogos, görbe, roszszulnőtt fákat vágjuk ki, amelyeknél nincs remény, hogy ilyen szép, sudár faóriásokká nőnének, mint emezek itt — mutat az út túlsó oldalán álló, toronymagas fákra. Lefele persze könnyebb lenne az út, ha nem kellene minduntalan attól rettegnünk, hogy egyszercsak szépen hanyattvágódunk a csúszós havon. No de azért sikerrel leérünk a völgybe. Útközben némi prófétai tudásra is szert tettem. Nevezetesen: megjövendölhetem, hogy az idei tél nem lesz túl kemény. Tán mondanom sem kell, hogy erre is Slávik bátyánk tanított meg. Hogy miért nem lesz túl hideg az idén? Mivel az állatok elég soványak, nem igyekeztek vastagabb zsírréteget gyűjteni magukra, egyszóval nem félnek attól, hogy fázni fognak. Hát akkor mi se féljünk! Nem is félünk. Különösen ebben a kedves erdészházban nem, ahova néhány percre betérünk s amelynek gazdája druszám: Ľudovít Zúbek erdész. A hidegtől itt végképp nem kell félni, épp ellenkezőleg, egy perc múlva már 13
