A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-14 / 3. szám
TEJSZÍNHAB ÉS KÁVÉZACC (Ordódy Katalin: Kiküldetés) Ordódy Katalin Kiküldetés című regénye alighanem egy új műfaj kezdetét jelenti a csehszlovákiai magyar irodalomban; ez a műfaj pedig a kávéházi regény. A félreértések elkerülése végett azonban meg kell jegyeznem, hogy az elnevezés nem a cselekmény színhelyére utal, hanem arra az írói módszerre és elbeszélői stílusra, mely sokban emlékezte^ a kávéházi asztaloknál folytatott beszélgetésekre. Mindenfélét hallani ezeknél az asztaloknál; nemritkán olyan történeteket is, amelyekre azt szokták mondani: nahát, ez egy kész regény, meg kellene írni. A mesélő — aki többnyire nem hőse, legfeljebb szemtanúja csupán az esetnek - természetesen nem veszi komolyan a buzdítást, mint ahogy a javaslattevő sem, s mirte kilépnek az utcára, talán el is felejtik az egészet. Néha azonban megtörténik, hogy akad valaki, aki tollat ragad és papírra veti a regényt. A könyv megjelenik és — nagy közönségsikert arat. (Ettől még lehet valóban jó is, de nem ez a jellemző.) Nem tudom, hogyan keletkezett Ordódy új regénye, de elképzelhető, hogy épp a fentebb vázolt módon. Legalábbis erre utal számos körülmény; például az a felszínesség, ahogy hőseit, különösen a főhőst, Melek Juditot ábrázolja. Lehet, hogy furcsán hangzik, de le kell írnom: Ordódy Katalin nem ismeri eléggé ezt a hőst. Sok mindent sejt róla, talán néhányszor alaposabban szemügyre is vehette egy presszóban vagy egy kávéházban, ez azonban egy főhős bemutatásához, s kivált megformálásához - kevés. Ordódy Katalin számtalan dolgot szeretne elhitetni erről a Melek Juditról. Ehhez azonban nem elegendő egyszerűen kijelenteni: Judit ilyen meg olyan, szereti az édesanyját és a kissé bogaras nagynénjét, jóravaló teremtés, aki rajong a muzsikáért, kivált a szimfonikus zenéért, de egy operát is végighallgat, egy balettet is megnéz, ha úgy adódik. Van egy hűséges barátnője — Lonci —, aki talán még az írónál is jobban ismeri Juditot. No és persze itt van Török Bálint, a Nagy ö, aki Melek Juditból egy teljesen új embert farag. Hogy ezt miképp teszi, nem derül ki; de el kell hinnünk, hogy így történt. Melek Juditból, ebből a szürke kis patikusnőből Török Bálint hatására — szinte máról holpapra — egy tehetséges kutató lesz; célratörő, önmaga értékeit felismerő ember, aki egyszerre lekötelezettje Török Bálintnak, de ugyanakkor tőle független egyéniség is. Kétségtelenül izgalmas metamorfózis, amit azonban az író - sajnos - nem tart szükségesnek ábrázolni, ehelyett szüntelenül visszakalandozik a múltba, hogy, bár, érdekes, de a mondanivaló szempontjából mégiscsak lényegtelen epizódokat elevenítsen föl. Ennek a regénynek az az egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy rossz pillanatban indul. Amikor először találkozunk Judittal, addigra már szinte minden lényeges esemény lezajlik. S végeredményben a - kissé naturalisztikus - kezdet, ha szabad így fogalmaznom, lelövi a poént is. Már ekkor kiderül, hogy Juditot nem kell féltenünk: hazafelé utazik. Az „emlékezési technika" a modern regények szinte ORDÓDY KATALIN KIKÜLDETÉS MADÁCH nélkülözhetetlen kelléke; csakhogy ebben az esetben nem volt a legszerencsésebb dolog ezt választani. Az Írónő szerint Judittal, attól a pillanattól kezdve, hogy megismerkedett Török Bálinttal, egészen addig, amikor is végleg úgy dönt, hogy nem marad a férfival Svájcban, hanem hazajön, szóval ezalatt a nyolc év alatt nagyon sok minden történt. Ennek ellenére a regény kerete az a három nap, amely alatt Judit megérkezik Svájcból Pozsonyba. Azt képzelné az ember, hogy ez kiváló lehetőség a tömörítésre, ehelyett épp az ellenkezője történik: a szerkezet szétesik, az emlékek meglehetősen rendszertelenül kavarognak Judit képzeletében. A történet nyűglődik a rákényszerített forma hámjában. Aminek folyamatosan kellene haladnia a megadott cél felé, az lépten-nyomon kerülőkre kényszerül. Ennek a regénynek tulajdonképpen a „szonátaforma" felelne meg a legjobban, ehelyett egy „szimfónia-átirat" lett belőle. A Kiküldetés egy viszontagságos kapcsolat története. Egy nem mindennapi szerelemé, ha úgy tetszik. Ha az írónő mindezt ábázolná és nem csak leírná, akkor még hihető is volna, hogy egy ilyen heves érzés hat évi elszakítottság után is lüktet, még ennyi idő múltán is akad parázs, amely lángralobban. Juditot ez a kapcsolat felszabadítja, de ugyanakkor gúzsba is köti. Amikor Bálint disszidál, Judit életében egy nagy űr támad. Minden erőfeszítése, hogy a férfit elfelejtse, hasztalannak bizonyul. Végül adódik a nagy lehetőség — a kiküldetés —, hogy újból találkozzék vele, s most egyszeriben választania kell: vagy kinnmarad ő is, vagy pedig visszatér és folytatja Bálint nélkül ott, ahol abbahagyta. Ez így néhány mondatban leírva nagyon is tetszetős, csakhát épp az a probléma, hogy a regény cselekményét mozgató nagy érzésről még a legnagyobb jóindulattal sem tudom elhinni, hogy valóban ilyen. Ellentmondásosnak tűnik az is, hogy a szenvedélyek és érzelmek ellenére Juditot végülis intellektuális okok kényszerítik elhatározására, noha sejtjük, hogy Bálint iránt érzett szerelme is alaposan megrendült. Az írótól senki nem kéri számon sem a filozófia, sem az ökonómia, sem egyéb tudományok ismeretét. Ám ha saját maga úgy dönt, hogy bizonyos dolgokról, amelyek elméleti kérdéseket is érintenek, beszélnie kell, akkor nem elégedhet meg azokkal a hézagos és felszínes ismeretekkel, amelyekkel egy átlag újságolvasó rendelkezik. Melek Juditnak többször is „alkalma nyílik" rá, hogy megvilágítsa nyugati állampolgárok előtt a szocialista társadalom lényegét és a két világrendszer közötti különbségeket. E beszélgetések során az író kölcsönvett gondolatokra támaszkodik, s bár a regény mondanivalója indokolttá teszi, hogy ezekről a kérdésekről szó essék, igen szűkszavúan intézi el a dolgot. Szóltam mór róla, hogy milyen kevés lényeges adatot tudunk meg a főhősről. Arról a közegről pedig, melyben Judit, Bálint és Ilona mozognak, szinte semmit. Valamennyien faluról városba került magyar értelmiségiek, de ennek nincs különösebb jelentősége - legalábbis a regényben -, s az író nem is érzi szükségét, hogy az ebből a helyzetből adódó problémákat alaposabban szemügyre vegye. A regény legrejtélyesebb figurája - Török Bálint. Tulajdonképpen másik főhősnek is tekinthetjük, hiszen Melek Judit minden tettének ő a mozgatója. Furcsa módon azonban róla csak annyit tudunk meg, amennyit egy iskolai irodalomkönyv árul el valamely író regényének sokadik szereplőjéről. Érthetetlen, honnan van olyan .bűvereje, amellyel szinte varázsló módjára avatkozik vele Judit életébe, s ezáltal a regény cselekményébe. Kétségtelenül hitelesebb lehetett volna ennek a motívumnak az ábrázolása, ha az író komolyabban odafigyel a maga teremtette helyzetre, arra konkrétan, hogy Judit lényegében nők között él születése óta. (Vissza-visszatér ugyan egy orosz katona emléke, de aligha hihető, hogy egy tíztizenkét hónapos kisgyermek tudatába olyan mély nyomot véssen az alakja.) Ordódy idilli képet fest erről a „női családról": a három nő nem civakodik, nem veszekedik egymással, még csak hangosabb szó sem hangzik el közöttük. Jurit barátnője, Ilona is csupa megértés és jóság . . . Ezek után képzeljük el, hogy adva van egy hús-vér férfi, aki alaposan felkavarja Judit érzelmeit; ebben a helyzetben szinte törvényszerűen bekövetkezik a konfliktus. Ordódy szerint azonban Bálint felbukkanása mit sem változtat a nők egymáshoz fűződő kapcsolatán. Valóban, a papírfigurák nem éreznek semmit. XXX Ordódy Katalin új regénye korábbi műveihez viszonyítva egyértelműen visszalépésnek tűnik. Elsősorban a szerkesztés és a lélekábrázolás elnagyoltsága a gyengéje, de problematikus a mondanivaló kifejtésének módja is. Az író hőseit nem húsból és vérből gyúrta, hanem gyorsan elmálló kenyérbélből. Melek Juditot őszintén becsülném és tisztelném - ha élne. De ebben a könyvben nem sikerült megelevenednie. Ordódy stílusa is megfakult; nem tudok visszaemlékezni egyetlen eredeti hasonlatára, egyetlen ízes mondatára sem. Kell-e még ezek után külön hangsúlyoznom, hogy a Kiküldetés elhibázott regény? LACZA TIHAMÉR DÉNES GYÖRGY: Sírj vigaszt, ha bírsz Sírj vigaszt (ha sírsz), dobd oda lelkedet, ha bátor férfi vagy. Sírj vigaszt, ha bírsz. Ki bátor itt s ki az igaz? Ha mellébeszél a költő, nem gyújthat gyertyát a tavasz. A nép nyelvén sírd a vigaszt. Benned van ő s te benne lész. Nélküle hiába gyomlálod a gazt. Vele csak. Nélküle soha. Ha nem fogja kezed s nem lát a szívedbe, hová mész akkor? Hová mész? Hova? Ne hódítson el ostobán az álhit, hogy magad vagy s hogy nem fontos a nép. Ö számít csak, ha valaki számít. így hát versed dajkálja a nép, ha fájsz, ha sírsz a leikéért teszed. S úgy pusztulj el, hogy támadj föl elébb. MOLNÁR LÁSZLÓ: Hellasz volt valahol ami rég lehetett de azért bizonyos hogy nincs neki egy feledettebb tette se bár sokfele járt botjával utat kereső vándorprédikátor és elmondta emberi szemmel soha nem látott hatalmas oszlopok nem tarthatják már az eget s nem jöhet ellene senki se már mert szeme fényét elvette tőle a nap és ahogy hallja a világ csak nem akar megszépülni sötétben mert ő az a vak akitől várják válaszukat tudósok s őszhajú bölcsek 14
