A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-14 / 3. szám
DOLGOS ÉLET ■ Hosszan nézek ennek a magas homloké, dús szemöldökű férfinek az arcába. A fotóriporternek alkalmas pillanatban, őszintén sikerült őt megörökítenie. A hangja is épp ilyen közvetlen s készséges volt, amikor telefonon arra kértem: találkozzunk, mert be szeretném őt mutatni lapunkban. FŐNÖD ZSIGMOND nem keresett kifogást, nem mondta azt, hogy majd a jövő héten, hanem már másnap tetszés szerint fölkereshettem a lakásán vagy munkahelyén, a Dimitrov Vegyi Művekben ... És most, személyes beszélgetésünk után is ilyen közvetlennek maradt meg az emlékezetemben. Csupán attól tartok, a nyomdában nehogy megfakuljon, megkopjon okos egyszerűségét tükröző szemének élénk pillantása, tekintetének tiszta ragyogása. Mert ez a tiszta ragyogás, ez a nyílt tekintet egy becsületes munkásélet legőszintébb tükre. ■ Vállas, kerek arcú, határozott férfi, ötvenkét éves. A legfeltűnőbb a keze. Ujjai állandóan foglalkoznak, játszanak valamivel. Egyéb híján egy cigarettásdobozzal vagy gyufaskatulyával is. Ősszel múlt huszonnyolc éve, hogy a Dimitrov Vegyi Művek alkalmazottja. Nemesócsán született, kitanult autómechanikus, de közvetlen szakmájában kevés időt töltött. A negyvenes évek második felében sorstársai ezreihez hasonlóan ő is megjárta Csehországot, 1949-ben pedig a falubéliek közül tizenötödmagával följött Bratislavába, hogy az akkoriban épülő „dimitrovkában“ találjon állást. Fonód Zsigmond 1950-ben belépett a kommunista pártba, röviddel később tagja lett a munkásőrségnek is. Azóta csaknem három évtized telt el és ő becsülettel elvégezte a rá bízott feladatok mindegyikét. A változás „mindössze“ annyi, hogy az egykori automechanikusból, majd gyári munkásból művezető lett. Dióhéjban ennyi az élete. A valóságban sokkal több. De egy teljes élet fölelevenítéséhez nemhogy egy, de száz beszélgetés is kevés lenne ... ■ Fonód Zsigmond apja napszámosként kereste szűkös kenyerét, így a szegénység mindennapos vendég volt a családban. A szülői házban szívta magába a haladás eszméit, ezért nem is véletlen, hogy már huszonnégy-huszonöt éves fejjel párttagnak jelentkezett; .a munkásőrség soraiba pedig az édesapjával együtt léptek. — A népi milíciában edződtem igazi kommunistává — mondja halkan, de férfias keménységgel. — Akkoriban más volt még a nemzetközi helyzet és a belpolitikai erőviszonyok sem voltak még egyértelműek. A napi munka mellett rendszeres szolgálatokba jártunk, ezzel erősítettük a munkáshatalmat. Az ötvenes évek elején sokan voltak, akik még nem nyugodtak bele a munkásosztály februári győzelmébe, lesték az alkalmat, hogy visszafordítsák a történelem kerekét. Ugyelnün kellett, nehogy alkalmat adjunk egy ilyen fordulatra. Az üzem viszkózselymet gyártó részlegént zakatoló gépek alkatrészeit készítő műhely művezetője az évek folyamán az üzemi munkásőrség hidászalakulatának szakaszparancsnok-helyettesévé lépett elő. Feladatait azonban ma is egy „közkatona“ fegyelmével és pontosságával végzi. — Az utolsónak szoktam elhagyni a gyakorlóteret... Megszoktam, hogy leellenőrzöm, nem maradt-e utánunk egy-egy elejtett lövedék, gránát vagy egyéb veszélyes játék — mondja szúrós tekintettel, miközben ujjai szüntelenül morzsolnak valamit. Aztán újabb cigarettára gyújt. — A fürgeségem már nem a huszonéveseké, de egyelőre úgy érzem, hogy szükség van rám a munkásőrök között. Ma is akadnak, akik csak nehezen nyugszanak bele a szocializmus sikereibe hazánkban. 1968-ban tőlem is többen megkérdezték: meddig akarok még a munkásőrség tagja maradni? — Mit válaszolt? — Hogy amíg fegyvert tudok tartani a kezemben! Azokban a tíz évvel ezelőtti válságos hónapokban Fonód Zsigmond — becsületes társaihoz hasonlóan — éjjel-nappal készültségben állt. A legnehezebb hetekben előfordult, hogy alig került le a csizma a lábáról, mert a műhelyből őrségbe, őrségből munkába sietett. — Sokmindent megéltem már az életben, ezeket a tapasztalatokat ál kell adnom a fiatalabbaknak... És az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra — mondja mélyet szippantva cigarettájából. ■ A munkásőrségnél megszokott fegyelemnek, pontosságnak a napi munka során, az alkatrészgyártó műhelyben is nagy hasznát veszi. — Vállalt feladatainak, a tervet teljesíteni kell. Az esztergapadokon, marógépeken dolgozó embereknek nem mondhatom, hogy késik az anyag, nincs megfelelő szerszám, pontatlan a tervrajz vagy esetleg a jövő hónapban pótoljuk azt, amivel most lemaradunk. A munkának zavartalanul menni kell. Munkaidőben vagy túlórában, de el kell végezni! — Mondja el egy napját! Elmosolyodik. — Egyszerűek, nincs bennük semmi különös. Dolgozom. A műhely, a munkásőrség, a társadalmi kötelességek és a család négyszögében élek. Tényleg, a család! Itt dolgozik Fonód Zsigmond öccse, fia, egyik lánya és még a felesége is ... Derült arccal fogja tréfára a szót: — így legalább nem kapok otthon szidást, ha váratlanul gyűlésre vagy gyakorlatra hívnak és nem tudok időben hazamenni. Nálunk a családban marad minden. ■ Hosszan tudtunk volna még beszélgetni, de Fonód Zsigmond az órájára nézett. Déli egy óra múlt tíz perccel. Nem akarta beszélgetéssel befejezni a műszakot. B. M. P. Kontár Gyula felvétele ZS. NAGY LAJOS „Vágom a fát hűvös halomba, fényesül a görcse sikongva, zúzmara hull szárnyas hajamra, csiklándani benyúl nyakamba — bársonyon futnak perceim." (József Attila) Az alábbi sorok írója • erdő mellett született, gyerekeskedett, tehát kimondottan jó viszonyban van vele, ismeri tavaszi és őszi színeit s szikrázó téli szépségét, hangulatait, hangjainak egész regiszterét, virágainak szín- ésiHatpompáját, madarait nemcsak tollúkról, énekükről is felismeri. Sajnos az utóbbi időben már lazább a kapcsolatuk, amiről természetesen nem az erdő tehet ... Most zúzmorásj fák alatt ballagunk fel egy jókora dombra. Kísérőnk František Slávik, a perinoki erdőgazdaság vezetőhelyettese. Vállán vadászpuska. Mivel most az őz kivételével, minden vadra vadászati engedély van, magamban azért fohászkodok, elénk ne kerüljön valami erdei négylábú. Nem szeretem a vérontást. Szerencsére csak szarvasnyomokat látunk a hóban. Azt, hogy ezek szarvasnyomok, természetesen Slávik mester közli velünk. Meg is kérdezem tőle, vajon mindenféle állatnyomot felismerne? Jót nevet a kérdésemen. Ha még. erre se' lenne képes negyvennyolc éves erdészfejjel, azonnal nyugdíjaztatná magát. Közben azért figyelem a remek erdőt s csodálkozom is, mert a domb alján vörösfenyők között, feljebb bükkfaerdőben megyünk. Mi az, itt megfordult a világ? Kísérőnk, mintha csak kitalálná nagy töprengésem okát, elmagyarázza, hogy ezek ültetett fák, tehát egyáltalán nem kell megijednem, itt sem bomlott fel a természet nagyszerű rendje. Jómagam legszívesebben a tölgyek, bükikök, akácok, egyszóval a lombos fák dicsőségét zengeném, mint afféle síksági ember, de úgy érzem, ebben SJávik mesterrel is egyetértünk, mert a büszke fenyőfákat szinte egy pillantásra sem méltatja, annál többet és lelkesebben beszél a bükkről meg a tölgyekről, ezen nem is csodálkozom, hiszen gazdaságuk erdeinek mintegy nyolcvanhárom százaléka lombos. Arról beszél, hogy bizony az erdő nemcsak szín és hangulat, madárdolos menedék, gyógyír a megviselt idegekre, hanem mindenekelőtt: nyersanyag, energiaforrás, pénz, valuta. Arról, hogy mekkora nemzeti kincs például a tölgy. S még* nagyobb lehetne, ha fafeldolgozó iparunk fejlettebb lenne, ha nem nyersanyagot, hanem kész ipari terméket szállítanánk külföldre. Eközben megérkezünk a favágókhoz. Fülsiketítőn visít a villanyfűrész, csattog- a fejsze, szaporodnak a „hűvös halmok”, az ölfarakások. Ez bizony kemény férfimunka! A Sturdík Matej-vezette szocialista munkabrigád dolgozik itt. Maga a vezető egy hatalmas vörös traktorral vontatja a fákat a rakodóhelyre. Két évvel ezelőtt ezzel a traktorral nyert országos bajnokságot. A csoportnak öt tagja van, jól megtermett, szélesvállú emberek, nem lenne jó velük ujjat húzni, különösen Gembeš Vincenttel, aki éppen 195 centi magas és úgy dobálja a behemót fatörzseket, mint Toldi a malomkövet. Megtudom tőle, hogy harminchét éves, három gyermek apja és a múlt hónapban 4200 korona volt a tiszta keresete. Egyébként a favágók átlagos havi fizetése négyezer korona. Egy dolgozónak évente 10 000 köbméter fát kell kivágnia, legallyatnia, felaprítania. Slávik barátunk nagy gyorsan ki is számítja, hogy ez kb. 2500 fa kitermelését jelenti. Valóságos kiserdő! 12
