A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-08 / 15. szám

Emil Boleslav Lukác szlovák költő, érdemes művész neve nemcsak hazájában, nemcsak a Duna menti országokban, de távolabb is ismert. A 77 éves költő nagyon sok helyen megfordult életében, sok országot bebarangolt, sok embert, főképpen művészeket, irodalmárokat ismert meg. Hírvivő és hírhozó volt: hírt vitt hazája népeiről, hírt hozott idegen tájakról. Szerelmese a magyar és a francia literatúrának. Fordítói munkásságának legjavából kiemelhetjük az utóbbi esztendők két. nagy antológiáját, a francia költőkből fordított Gyöngyházcsöppeket és a Duna vallomása című — a hétszáz éves magyar költészet legszebb darabjait felölelő — kötetet.

Az utóbbi hónapokban — 77 évét meghazudtolva — Lukác többször járt külföldön, többek között részt vett a Budapesti Nemzetközi Költőtalálkozón, amelyet Ady centenáriuma alkalmából rendeztek ... Ellátogatott Franciaországba is. ahol a két ország írószövetségei közötti egyezményt írták alá. A költővel most arról beszélgetünk, milyen tapasztalatokat hozott ezekről a találkozókról. Lukác előbb a nemzetközi költőtalálkozóról nyilatkozik:

— Már sokszor részt vettem ilyen nemzetközi költőtalálkozón, három évvel ezelőtt például a nagyszabású Petőfi-ünnepségeken. A Petőfi-ünnepségek azért voltak nagyszabásúak, mert az egész földkerekségről összesereglettek a Petőficsodálók és a Petőfi-fordítók. Egy tudományos jellegű konferencián — amely a Magyar Tudományos Akadémián zajlott le — magam is felszólaltam. örültem, hogy találkoztam egy seregnyi külföldi költővel, akik Petőfit fordították. Ott ismerkedtem meg két újkeletű francia barátommal, a két Petőfi-fordítóval, Jean Rousselot-tal és Jacques Gaucheronnal. Az előbbi Petőfi kisebb költeményeit, az utóbbi pedig Petőfi Apostolát ültette át francia nyelvre. Azóta is barátok vagyunk. Jean Rousselot közben a Francia Írószövetség elnöke lett... Hát így születnek a barátságok.

— Mondanál néhány szót a legutóbbi pesti költőtalálkozóról ?

— Meghívtak a találkozóra mint Ady-fordítót és -kutatót, de úgy is szerepeltem, mint a Szlovák írószövetség tagja. Itt is nagyon sok külföldi irodalmár találkozott és ismerkedett meg egymással. Barátságot kötöttem a lengyel, a spanyol és a macedón Ady-fordítóval. Az állami ünnepségek az Erkel Színházban folytak, ahol egy nagyszabású Ady-verssorozatot adtak elő a legkitűnőbb színészek és versmondók. Meglátogattuk az új Ady-múzeumot is, amely a költő Veres Pál-utcai lakásán van berendezve aprólékos gonddal, de ízlésesen. Az ünnepségek súlypontja azonban nem Pesten, hanem Debrecenben volt, ahol nagyszabású — Adyt minden oldalról megvilágító — konferencián vehettem részt. Ott voltak a magyar irodalmi és tudományos élet legtekintélyesebb Ady-szakértői. Részemre a legizgalmasabb és leglenyűgözőbb előadás a Keresztúrv Dezsőé volt, aki elsősorban egyéni vallomásai alapján értékelte Adyt. Mintha a saját magam Ady-élménye támadt volna fel szavai nyomán.

ÍROK

NÉPEK

(Beszélgetés E. B. Lukác szlovák költővel)

amely kezdődött az Ady világba való behatolással, ezt követte a mélységes megdöbbenés, majd a lassú, de annál igazabb azonosulás Ady nagyívű életművével. Valami mágikus varázslat igézett meg minket... A másik nagyon fontos, különösen számomra fontos előadó, Dobossy László, a kitűnő francia irodalomtörténész volt, aki szlovákul is jól beszél. Ö az Ady-fordításokról beszélt, és aprólékosan ismertette a cseh és szlovák Ady-fordításokat, köztük az enyémeket is. Dobossy előadása után magam is szót kértem, s ugyanolyan módon, mint Keresztúry, felvázoltam az Adyhoz vezető egyéni utamat, a vele való szellemi kapcsolatomat. Azt hiszem, eléggé eredményesen beszéltem, mert előadásomat nagy ovációval nyugtázták.

— Milyen tanulságokkal gazdagodtál a nemzetközi találkozókon?

— A legnagyobb tanulság, amire rádöbbentem, az, hogy Ady költészete állandóan él és hat, befolyásolja a lelkeket. Ügy éreztem, hogy a magyar költészeten belül minden más költő műve elhalványodott. És még élesebben megmutatkozott Ady költészetének gondolati hatóereje. Ezt a Szlovákiai Írószövetség Központi Bizottságának ülésén is elmondtam, mert tanulságul is felfoghatjuk a mai szlovák költészet számára. Hogy miért? Azért mert megmutatkozott, hogy a költészet nemcsak öncélú játék, hanem valami küldetéses fáklyaláng, amely világít és melegít a nemzetnek és a társadalomnak. Ezt gyakran elfeledjük, s aztán csodálkozunk, hogy a modern

költészetnek nincs eléggé nagy hatása. íme. Ady erre a legkézzelfoghatóbb tanulság. Szóval szükségünk van nagy költészetre és olyan irodalomra, amely azonosulni tud a nép széleskörű törekvéseivel, sorsával, jövőjével. A költőnek, mint Adyriak, vátesznek kell lennie, de ez nem zárja ki a saját élményvilágot, a szubjektív megnyilatkozások visszatükrözését sem. Én ebben látom a költészet jövőjét és szükségletét.

— Milyen Ady-kötetet adnak ki nálunk a közeljövőben?

— Részese vagyok egy nagyon szép vállalkozásnak. A Tátrán kiadó legközelebb megjelentet egy bibliofil Ady kötetet Ján Smrek és a saját magam tolmácsolásában. A kötet azért is érdekes, mert két nyelven, szlovákul és magyarul hozza a verseket. Nagy örömmel várom a könyv megjelenését.

— Nemrégiben Ján Kozák cseh író, érdemes művésszel, a Csehszlovák Írószövetség elnökével és Dr. Zabkay Vladimírral, a Szlovák Írószövetség Külügyi Osztályának vezetőjével részt vettél Párizsban azon az ünnepélyes aktuson, amelyen aláírták a két ország írószövetségei közötti egyezményt. Mi ennek a jelentősége?

— Többször voltam már Franciaországban, ismerem a francia irodalmat és egész életemben azon fáradoztam, hogy a két irodalom és ezáltal népeink közelebb kerüljenek egymáshoz. Mint előbb említettem, tíz éve jelent meg a Gyöngyházcsöppek című antológiám, amely a francia költészetet mutatta be. Ehhez nagy segítséget kaptam francia barátaimtól. Ennek a munkának egyéni eredménye is volt, tiszteletbeli tagja lettem a Francia Írószövetségnek. Engem érzelmileg is érdekelt tehát, hogy az egyezmény a két írószövetség között megvalósuljon. Az egyezményt a Francia írószövetség pompás székházában írtuk alá ünnepélyes keretek között. Az ünnepség a csehszlovák nagykövetség helyiségében folytatódott. Az egyezmény létrejöttében és megkötésében nagy szerep>e és érdeme van a Francia Írószövetség említett elnökének, a kiváló Petőfifordítónak, Jean Rousselot-nak, aki most éppen egy nagyszabású szlovák költő antológia fordításán dolgozik. Az egyezmény megkötése új távlatokat nyit a praktikus irodalmi produktumok megismeréséhez. Tartalmazza a kölcsönös látogatásokat a két írószövetségen belül, egyéni és csoportos alapon. Biztosítja az írók műveinek ismertetését kölcsönös alapon, olyan folyóiratokban, amelyek leginkább foglalkoznak az irodalommal. Az egyezmény kihatással van olyan értelemben is, hogy megkönnyíti a kiadókkal való érintkezést.

Nem tértünk haza tehát üres kézzel. Megkezdhetjük munkánkat, amely a két irodalom közeledését segíti elő. Tőlünk és tőlük, a francia íróktól függ, milyen távlatokat nyitunk a jövőben. Annyit még elmondhatok, bővítettük baráti körünket a francia írók soraiban. Nagyon szép és emlékezetes volt az a gesztus is, amikor a Csehszlovák Nagykövetség estélyén Jean Rousselot cseh és szlovák költők verseit szavalta franciául, a saját kitűnő fordításában.

DÉNES GYÖRGY

Varga Erzsébet / LÁTSZATEPISZTOLA

Bállá Kálmánnak (válasz az Irodalmi Szemle 1978/1. számában közölt kritikára)

írj te csak a versről verset: szavakról és szóközökről, kis betűkről, nagy betűkről, hosszú á-ról, rövid ü-ről.

Ne kételkedj, hidd el, hogy ez világrengető nagy téma, főleg, hogyha szenvtelenül formálja meg alkotója.

Ha nem vagy vak, kösd be szemed, ne bámuld a zord világot — írj te csak a versről verset, s éljeneznek a titánok.

Meg se rezzenj, ha ég a ház vagy ha felrobban egy bomba: érzésből csak „látszatvers” lesz

s „látszatkölíö” az írója.

Meghal anyád? Elhagy apád?

Bármi gyötör: le ne írd — könnyed is csak „látszatkönny” lesz, bírálód majd bizonyítja:

— Közérthető? Az se baj, majd rásütjük, hogy sematikus; mindjárt kicsi lesz a költő

s óriási a „kritikus”.

Főként, ha a nézeteit idézettel támogatja

— nem-odaillővel, persze, no de ez már mások gondja; mindegy az, hogy mit bizonyít, fő, hogy nagy-nagy költő írta,

s bár nem „passzol” a szövegbe, hosszabb lesz így a „kritika”.

A „kritika”, mely csak dorongol,

értéket nem lát s nem keres:

nesze, költő, idd fenékig,

tiéd a fekete leves;

mért nem írsz a versről verset?

— lehetnél nagy statikus s nem mondaná „látszatversnek” versedet a „kritikus”.

Nem vagy vak? Hát kösd be szemed! Ne bámuld a zord világot!

Verset írsz? írj érthetetlent!

S éljeneznek a titánok.

11