A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-01 / 14. szám
A TUDÁS MŰHELYÉBEN A kisváros közepén egy most csen- j des, de legtöbbször zajos és eleven épület egyik részében található nyolc tantermével, kétszázhúsz diákjával és 16 tanórával o magyar gimnázium. Abban az épületben, amelyben hajdan a Pázmány Péter Gimnázium volt. Sokszor megfordultam tantermeiben, folyosóin. Legtöbbször érdekes, tanulságos és izgalmas járási szavolóversenyeken. De más alkalmakkor is. Mór a folyosón megkapott az iskola levegője. Komolyság és tudóst áradt még a falakból is. Lehet, hogy az okosan összeválogatott jelmondatok keltették bennem ezt az érzést. Lehet, hogy az a sok szép és jó vált bizonyossággá előttem, amelyet a gimnáziumról Senecben (Szencen) és a környéken hallottam. De az is lehet, hogy éppen az a tabló hatott meg és gondolkodtatott el legjobban, amely az igazgatói és a tantestületi szoba között függ a falon, és büszkén hirdeti mindenkinek, aki ótlé- j pi az épület küszöbét, hogy a tantermekben, a fizikateremben, a kísérleti laboratóriumban, a két tornateremben, az irodalmi, honvédelmi és fotókörben, valamint a sportkörben érdemes fiatalokat komoly tudással felvértezve készítenek fel az életre vagy a főiskolai továbbtanulásra. „Diplomásaink, főiskolai hallgatóink, büszkék vagyunk rátok!" — hirdeti a tabló és megannyi fénykép, az ebben az iskolában érettségizett orvosok, mérnökök, jogászok, tanárok, tanítók, újságírók, egyetemi tanársegédek, pszichológusok stb. fényképe. Egy dátum jut eszembe. 1972. augusztus 24. Azon a napon a bratislavai repülőtér impozáns épületének előcsarnokában jár- > tarn. Az IL—18-as utasszállító óriásgép Moszkvába indult. Fedélzetén diákokkal. Háromszáztíz fiatal döntött akkor úgy az országban, hogy a Szovjetunióban folytatja tanulmányait. S a százötven szlovákiai fiatal között jó néhány magyar is volt. Sorra meginter- j júvoltam őket, most azonban csak Görföl Zsuzsát idézem, aki tanulmányai színhelyéül Leningrádot választotta. „Újságírói főiskolára megyek — mondta magabiztosan. — Néhány év múlva jelentkezem maguknál a Hétben, gyakorlatra!" — Apja, Görföl János még elmondta, hogy a lánya a szenei gimnáziumban érettségizett, és az, hogy most hamarosan útrakél, az a szenei iskolának és közszeretetnek örvendő igazgatójának, Herdics Jánosnak köszönhető. Görföl Zsuzsa azóta mór ré- i gén végzett, búcsút mondott Leningrádnak. Az Új Szó szerkesztője és — boldog kismama. Nemcsak a repülőtéren, másutt is találkoztam a szenei gimnázium egykori növendékeivel. A CSEMADOK récéi (rétéi) helyi szervezetének von egy önzetlen, lelkes, tudományos ismereteket népszerűén terjesztű előadója (jelenleg angyalbőrben). A neve: dr. Pomíchal ; Richard. Munkahelye: a Komensky Egyetem természettudományi kara. Beosztása: tanársegéd. Szencen érettségizett ő is, és azért lett falujának lelkes kultúrmunkása, mert volt iskolájában az a „szokás", hogy a gimnáziumba került fiatal belép a CSEMADOK szenei szervezetébe, érettségi utón pedig átlép faluja vagy városa szervezetébe. A kulturális munka tehát a szenei diók számára nem idegen, nem lehet idegen. . . Az ország majd minden egyetemére, főiskolájára elkerül egy-egy Szencen érettségizett magyar fiatal; úgy veszik nyakukba a világot, ahogy hajdan a város nagy szülötte, a kitűnő zsoltárfordító, filológus, a magyar irodalom kiemelkedő egyénisége, Szenei Molnár Albert tette. Húsz éve áll fenn — mai szervezetében — a gimnázium, húsz éve hirdeti mindazoknak, akik tantermeiben, folyosóin megfordulnak, hogy a tudás hatalom. Az aránylag rövid két évtized alatt megközelítőleg ezren hagyták el az iskolát, s közülük körülbelül ötszázan jutottak el hazai és külföldi egyetemekre, főiskolákra. Négyszázegynéhány évvel ezelőtt még csak Szenei Molnár Albert volt egyedül, aki innen elindulva nekivágott Európának (negyven évig élt Németországban, Svájcban és Olaszországban). A szenei magyar gimnázium némelyik érettségizett diákjának az útja is átível ma az országhatárokon, hogy közéi s távoli országok felsőoktatási intézményeiben sokszorozzák meg itt szerzett tudásukat. S úgy mennek el a legjobbak a távoli egyetemekre, hogy iskolájukra, tanáraikra és igazgatójukra sehol nem hoznak szégyent, üres tarsollyal egyik sem tér haza. Jelenleg több mint kilehcvenen folytatják tanulmányaikat hazai és külföldi felsőoktatási intézményekben, s a most érettségiző ötvenegy diák közül huszonhét adta be felvételi kérelmét különböző főiskolákra. Persze, azokra is büszke az iskola, akik érettségi után munkát vállalnak. Nincs hivatal, intézmény o nyugat-szlovákiai kerületben, ahol ne lenne a gimnáziumból kikeírült fiatok Ők is a húszéves iskola jó hírnevét öregbítik. Jönnek és mennek a fiatalok két évtizede, egymásnak adják a kilincset. A távozók vidáman, mégis szomorúan, az érkezők nagy-nagy tudásszomjjal. Az iskola hatalmas, vaskos krónikáját lapozgatva sűrűn találkozom ballagó diákokról készült fényképekkel. A ballagok élén az örökké fiatal, csupa szív Herdics János igazgató, Párkány Antal igazgatóhelyettes (aki a Madách Könyv- és Lapkiadó által 1975-ben megjelentetett, figyelmet érdemlő könyvében jelölte meg Sas Andor helyét a csehszlovákiai magyar kulturális életben, Mázik Mária és mikor melyik osztályfőnök. Évről évre diákok búcsúznak a tanároktól, az alsóbb osztályosoktól, a szenciek búcsúznak a kisváros életébe komolyságot, vidámságot és elevenséget vivő, érettségi előtt álló fiataloktól. Ballag már a vén diák.. . Most búcsúzunk és elmegyünk. . . Járják a tantermeket, a folyosókat, o szenei főutcát. S akik távozni készülnek — tovább, tovább! —, azok emlékeznek. Hamerlik Miklós Hrubý Sárból (Hegysúrról) jár be. A nyitrai Mezőgazdasági Főiskolára jelentkezett, s most így összegez: „Szép és hasznos éveket töltöttem itt. Úgy érzem, hogy tanáraimtól mindent megkaptam amivel a továbbiakban boldogulhatok." A jelkai (jókai) Buday Edit a bratislavai Műszaki Főiskola gépészmérnöki karára nyújtotta be felvételi kérelmét: „Aki tanulni akar, az itt elsajtithat mindent, amire a továbbtanuláshoz szüksége lesz. Jól felkészítenek bennünket a főiskolára." Horváth Éva a Komensky Egyetem gyógyszerészeti karára jelentkezett: „Sajnálom, hogy már nem sokáig vehetek részt a mindig érdekes biológiaórákon." (Tóth Endre a biológiatanár). A Podunajské Biskupi - ce-i (pozsonypüspöki) Gulyás János a Komensky Egyetem újságírói korán szeretné folytatni a tanulmányait: „Örülök, hogy ebbe a gimnáziumba kerültem. Szlovákul például úgy megtanítottak itt, hogy a szlovák iskolába járó barátaim sem tudnak különbül. Sajnos, ők viszont már magyarul beszélnek nagyon rosszul." Beszélgettem elsősökkel is. Összegezve véleményüket: hallották, jó iskola, szigorúak, de igazságosak a tanárok, azért jöttek ide, mert anyanyelvükön akarnak tanulni. Egyiknek a magyar nyelv és irodalom órák tetszenek nagyon (Sasvári Márta tanítja). Súlya, jelentősége van a gimnáziumnak a diákok, a város és a környék életében. Az iskola kulturális csoportja gyakran szerepel helyben, a környék falvaiban s néha külföldön is. A balatoni nemzetközi diáktáborban szervezett vételkedőn sikeresen megállták a versenyt a magyaroszági tanulókkal; tavaly októberben a magyar-csehszlovák barátsági hét keretében kétnyelvű kulturális műsort adtak Mosonmagyairóvárott. Az egyik magyaroszági lap igen elismerően irt szereplésükről. A Sportélet is élénk. Kézilabda-csapatuk például többszörös kerületi és szlovákiai bajnok. Figyelmet érdemlő tevékenység folyik az iskola foto-, honvédelmi és irodalmi körében. Párkány Antal, Sasvári Márta és Tóth Erzsébet vezetésével a diákok kéthavonként megjelenő lapot szerkesztenek Új Hang címmel. Az iskolának tizenhat tanára van, ők irányítják a lüktető, eleven diákéletet. Idősebb és egészen fiatal pedagógusok a legteljesebb egyetértésben alapozzák meg a tanulók tudását. Párkány Antal volt — két évig — a gimnázium első igazgatója, Herdics János pedig már tizennyolc esztendeje áll az iskola élén. 1968 márciusában az I „Érdemes pedagógus" megtisztelő címmel tüntették ki. Talán nem is találkoztam még nála szenvedélyesebb pedagógussal. Persze azért az iskola falai között érzi igazán jól magát, hiszen vérbeli pedagógus. Huszonhét éve oktat, nevel. Az iskola eredményeivel, a tantestület minden tagjával elégedett. Máskor is hallottam mór tőle az őszinte, keresetlen szavakat kollégáiról: „Szeretem őket, s úgy érzem, ök is szeretnek engem. Úgy élünk, dolgozunk e falak között, mint egy igazi, szorgalmas, nagy család. Mindenben segítjük egymást...“ MACS JÓZSEF PRANDL SÁNDOR felvételei Erre a tablóra tanárok és diákok büszkék A fizikateremben 12
