A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-01 / 14. szám

[HALLOTTUK

iilLVASrilJK

Á1TIJIÍ

■HnMHHflBBH

SZÍNHÁZ

Főszerepben:

Dráfi Mátyás

Mór önmagóban a puszta tény is örvendetes: a magyarországi színházak fölfigyeltek a MATESZ művészeire! A most zajló jubileumi évadban színházunkból hárman is kaptak tehetségük bizonyítására meghívást. Beke Sándor Miskolcon rendezett nagy sikerrel, Ropog József Békéscsabán vendégszerepeit, a legutóbb pedig jeles színészünk: Dráfi Mátyás a Győri Kisfaludy Színházban kapott főszerepet.

Ismétlem, valóban örvendetes ez a tény, hiszen köztudomású, hogy a MATESZ komáromi s kassai részlegének művészeit a ritkánál is kevesebb alkalommal kényezteti a sors tévé- vagy filmszerepekkel és sajnos a Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztősége — szerény lehetőségei miatt sem foglalkoztatja adásaiban színházunk színészeit. Nem véletlenül említette baráti beszélgetéseink egyikén épp Dráfi Mátyás: — Szerepálmaim tulajdonképpen nincsenek, inkább arra vágyom, hogy alkalomról-alkalomra más társulatban, idegen színészekkel is játszhassak. . . Az ilyemi sokat segít abban, hogy az ember új eszközökkel gazdagítsa művészi kelléktárát, hogy új játékstílusokkal ismerkedjen.

Nos, Győrött, a Kisfaludy Színházban teljesítették óhaját és felkérték őt Majakovszkij: Gőzfürdő c. szatirikus játékának főszerepére. Hadd tegyem hozzá azonnal: Dráfi Mátyás élt is az alkalommal és Diadalov figurája pályafutásának egyik emlékezetes alakítása lesz.

Az előadás számos pillanatában külön testtartása van a bürokrácia csimborasszóját megjelenítő Diadalovhoz. Tévedhetetlen és magabiztosan öntetszelgő mosolya. Fellépése, félfogadási módszere a szélhámoskodó törtetőkre emlékeztet. Ahogy o Majakovszkij-szacira egy pilléren: a bürokrácia elleni harc oszlopán nyugszik; az előadásnak is egy figura: Diadalov — Dráfi Mátyás a pillére. Régen látott lendülettel, sodró erővel, cinikus eleganciával és sok-sok színnel, hangulattal. Itt-ott talán túlságosan is rájátszik Diadalov törtető alantasságára, hogy egy perccel később újra valami belső zaklatottság űzze, fontoskodva telefonáljon, az égvilágon mindenhez értsen, ingerülten beszéljen oz alattvalóival — miközben elővillantja ennek a könyökölő, magakellető, tudálékosan fontoskodó figurának igazi arcát. Domonkos Sándor felvételén Dráfi Mátyás és Forgács Kálmán az előadás egyik jelenetében.)

MIKLÓSI PÉTER

KÖNYV

GEORGINA MASSON:

Impéria

impériuma

(Kurtizánok a reneszánszkori Itáliában)

Nincs okunk panaszra, a hetérákról szóló irodalom bőséges anyagából válogathatunk, kedves görögjeinktől egészen a modern írókig. Byzantiumi Aristophanés katalógusától, Plutarchos és Aretino könyvein át Appollinaireig. A modern francia költő ugyanis olaszfrancia nyelven adta újra közre pár évtizede a velencei kurtizánok tiszteletdíjairól először 1535-ben megjelent könyvecskét, sőt először is ír az érdekes kiadványokhoz s bibliográfiát is csatol hozzá. ízelítőül közlöm a könyv feliratát Ráth-Végh István „Hatalom és pénz" című munkája alapján: A velencei rimák díjjegyzéke, avagy párbeszéd egy idegen és egy velencei úr között; ebben minden velencei kurtizán dijai és személyi tulajdonságai adatnak elő, némely mulatságos eset kapcsán, amelyet ezek a hires hölgyek rendeztek a szerelmeseikkel.

Aretino fűszeres gúny iratai, Ráth- Végh szellemes könyvei és Eduard Fuchs háromkötetes erkölcstörténete után a Masson-könyv nem sok újat nyújthat. Nevek, évszámok, hivatkozások, tömegéből alig hámozható ki a könyvecske lényege, vagyis a reneszánsz kori velencei és római kurtizánélet. A sok egybehordott adattól, névtől, levél- és könyvrészletektől szinte zümmög az ember feje, ám a karcsú kiadvány a fölkutatott anyag bősége ellenére sem tudományos, a szerző általánosításai közhelyek, silányak.

Sajnos, a fordítás is elsietett: nemegy érthetetlen mondat magyartalanság akasztott meg az olvasásban. Inkább akkor a „tudománytalan" Ráth- Végh és a szórakoztató Aretino vagy a velencei rimák díjjegyzéke, levelei, verse, mintsem ez a papiros-szagú világ! VARGA IMRE

JAAN KROSS

Négy monológ Szent György ürügyén

Azoknak, akik örök becsű alkotásokkal ajándékozták meg a világot, vagyis a nagy mestereknek az életét, korát regényben, versben, drámában, filmben rögzíteni: hálás feladat. Sok-sok ilyen munkát jegyez már tudatunk — silányokat és kitűnőt is. Az észt író, Jaan Kross rendhagyó kisregénye Michel Sittow, a tizenöt-tizenhatodik századi nagy tallini festőművész Nyugat-Európából való hazatérését s otthoni megdöbbentő-megalázó fogadtatását mondja el: négy monológban. A kisregény formája nagyszerű lehetőségeket teremt: a festő gyámja, szépséges arája, a tallini céhmesterek félszemű feje, valamint maga a zseniális Sittow mondja el egy-egy kis remekmű-monológban, hogy mit gondolnak kölcsönösen egymásról és korukról, valamint arról a nevetségessértő tényről, hogy Sittownak, a németalföldi festők nagy tehetségű és immár hírneves tanítványának a szülővárosában maradásáért a helybeli üvegfestő céhmestereknél kell egy évet inaskodnia. A megaláztatás alantas komédiája közben Kross mesteri módon támasztja fel a tizenhatodik századi Tallin tisztes polgárait, nagy élvezettel és derűvel gúnyolja kicsinyes gondolkodásukat, kapzsi féltékenységüket, a helybeli szent törvények és előírások rozsdás és szűk vaskalapja alatt suttogó, tolongó, ármánykodó, rémüldöző, mégis hatalmasan basáskodó mestereket.

Krossnak sikerült valami fontos: Izabella spanyol királyné, Szép Fülöp és V. Károly udvari festőjének a honvágyát megfogalmazni: a zseniális Sittow megistenül gyerekkora városában. Látja és tudja a vaskalap fejedelmeit, alattomos tervüket is ismeri — s megérti gyarlóságaikat. Miért ne? A királyokét is megértette, hiszen így kuncog rajtuk: Meg kell vallanom, néha, a szórakozás kedvéért megkérdeztem az én katolikus királyomat, Ferdinándot, milyen színűre fessem a lábzsámolya bojtjait, lilára vagy zöldre, s figyeltem, hogy fontolgatja ezt az országos fontosságú kérdést. Amikor hosszú és alapos töprengés után válaszolt, mindig vagy az első, vagy a második szint választotta, egyetlenegyszer sem mondta: döntsd el magad. És sohasem talált ki egy harmadik színt. Azt hiszem, ez már túlterjedt volna a királyi gondolkodás határain.

S a tallini céhmesterek mégcsak királyok sem voltak! Az ő kívánságuknak ne vetné alá magát? Hogy ezért az áldozatért szülőföldjén dolgozhasson, kimondhassa korát, népét, gyermekkorának szent tájait komoly, zengő és világos egyéniségével? Nem. A nagy lélek, a lélek nagysága másként fogalmaz: legyen övék életem 365 napja, az aranygyűrű az én ujjamat ékesíti ezért, és végül is: szívem, szellemem, halhatatlanságom is az övék lesz részben Igaza lett: Sittow munkáit Berlin, Budapest, Washington, Bécs, Detroit, Koppenhága, London, Milánó, Moszkva, New York, Párizs, Portland (Oregon), Tallin, Philadelphia múzeumai és magángyűjteményei őrzik.

KULCSÁR FERENC

RÁDIÓ

Ali kikapott,

és én most szomorú vagyok, nem azért, mert mint mondani szokás „minden idők legnagyobb ökölvívója" kapott ki, hiszen még lesznek idők, s lehetnek Alinál nagyobb bokszolok is. Azért vagyok szomorú, mert úgy érzem, a sportkommentátorok örülnek annak, hogy végre megverték a nagyszájú Alit.

Nagyszájú volt az igaz, szinte hisztérikus jeleneteket rendezett a szárítóban — és a szoritón kívül is. Egyre csak azt ordibálta, hogy ő a legnagyobb és a legszebb és szinte sirt, ha ezt nem mindenki hitte el neki.

Egyszer elvették tőle a világbajnoki címet, mert nem vonult be katonának, sőt kijelentette: nem hajlandó Vietnamban harcolni, hiszen őt a vietnamiak nem bántották. Börtönre Ítélték.

És — öt év kiesés után — visszaszerezte ocsmányul elorzott világbajnoki címét. És újra boldogan kiabálhatta, hogy ő a legnagyobb, a legszebb.

Közben persze milliókat keresett, és milliókat szedtek el tőle. Egyszál magában, két öklében, ragyogó reflexeiben bízva harcolt szinte egy egész hadsereggel, a protibox üzéreivel és hiénáival.

„Tekintsenek most már egyszerű amerikai állapolgárnak" — kérte állítólag utolsó veresége után.

Távozhatott volna a szoritóból dicsőségének teljes lényében. Miért nem tette? Nem tudom. Lehet, hogy hiúságból, lehet hogy a pénz miatt, lehet, nem tudta elhinni hogy ő is öregszik . . .

Nem tudom, de nem is érdekel. Mégsem osztozom a sportkommentátorok örömében. Hiszen egy nagyszerű sportember távozik a nyilvánosság elől, s ezt én csak sajnálni tudom.

Az, hogy vereséggel távozik, nem érdekes.

Nem vagyok hajlandó megtanulni az új világbajnoknak, Ali legyőzőjének a nevét! —zsélyi—

Az alma nem esik messze a fájától — a moszkvai Állami Cirkusz új műsorában nemcsak a világhirü bohóc, Oleg Popov lép fel, hanem a lánya is.

Konga, Bangi és Satcho a hallei állatkert üzemi konyhájának állandó vendégei.

1978 Japánban a „ló éve". Nem csoda hát, ha a ló szinte minden üzlet kirakatában megjelenik. A képünkön látható állat fejét gyémántok, smaragdok és gyöngyök díszítik — a drágakövek értékét a szakemberek egybillió yenre becsülik. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy Japánban több mint egymillió munkanélküli él.

0 Hogy a kórházakban vett mintákat gyorsabban eljuttassák a patológiai intézetbe, a brit Plymouth város egészségügyi vezetői úgy intézkedtek, hogy meg kell inditani a „galambpostát". A szállítási idő — ami gépkocsival átlagosan fél óra — a galambpostával 4 percre csökken.

0 Uj rekordról érkezett jelentés Gundarcoo-ból (Ausztrália), ahol egy „versenyen" a 806-os rajtszámú éticsiga kedvező szél mellett rekordidő — 19 perc - alatt járta végig a 182 centiméteres versenypályát.

8