A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-01 / 14. szám
Ez az öt, hangszer alakú zenélő óra a 18. században készült. Ha felhúzzák őket, Mozart és Haydn szerzeményeit, a Marseillaise-t és egy népdalt játszanak. Jelenleg egy stockholmi múzeumban „koncerteznek". A görög származású Yianni Georgiu Essezben tart éttermet, és maga gondoskodik vendégei szórakoztatásáról. Akrobatamutatványainak nagy sikere van: a produkciókba még csak két foga tört bele. Az Érchegység középső részén, közel a csehszlovák határhoz terül el a közkedvelt NDK-beli üdülőhely: Seiffen. Ez a pillanatfelvétel még télen készült. Tom Williams 60 éves, gyerekkora óta pásztorkodik Wales gyéren lakott északi tájain. Jelenleg 1670 birka van a gondjára bízva: állatait csak azért bízta másra egy hétig, hogy átvegye az év pásztorának kijáró dijat, amit neki ítéltek. Ez volt életének első utazása. # Ladarkh indiai város a nők paradicsoma. Minden ladarkhi nőnek három-négy férje van, akik a háztartás ellátásával foglalkoznak. Aki elveszíti a nők kegyeit, azt a helyi brahman kolostorba küldik. íme, egy „csemege — zenészek számára: a ké pünkön látható kettős hár fa a Lipcsei Hangszermú zeumban tekinthető meg. 0 Az egyik szardíniái labdarúgó klub, a Polisportiva de Dolianova különös módon vásárolt játékost: egy kecskét és egy sonkát adott érte. • Helyi vonatkozású megjegyzés egy francia lapban: „Tegnap hirt adtunk róla, hogy Abott úr és felesége, akik Clermont külső kerületében lak nak, menekülni kényszerültek égő házukból. Ma felkértek bennünket, hogy kö zöljuk: Abott úr nőtlen. Egyedül menekült." A Ml MINDENNAPI MALACPECSENYÉNK —- Hogy tudsz lelőni, író létedre egy olyan szép madarat, mint a fácán? — szegezte nekem a kérdést egyik ismerősöm a vadászati idény kellős közepén. A kérdés elől akkor kitértem valami közhellyel, (ha jól emlékszem, még Hemingway-re is hivatkozván), amely ismerősömet — láthatóan — kielégítette. Engem azonban nem. Mégpedig azért nem, mert többször elhangzott már ez a kérdés, ha nem is szó szerint ilyen megfogalmazásban. A lényege volt mindig ugyanez. Sőt, akadt, aki egyenesen gyilkolással vádolt: író, aki öl, azaz vizet prédikál és bort-akarom mondani vért iszik . . . Na, ebből elég volt, határoztam el egy ilyen támadás után. Itt tisztázni kell a tisztázni valókat, mert végül elvetemült gonosztevővé válók néhány fácánkakas, vadnyúl és vadruca elejtése miatt. Kezdjük hát a tisztázást, azaz az elhangzott vádakra, kérdésekre a válaszadást, mégpedig társadalmi és biológiai vonatkozásban egyaránt. A vadászat társadalmi — és történelmi — vonatkozásai általában ismertek. A kőkorszak, vagy a jégkorszak embere vadász volt. Nem sörétespuskát használt, hanem kőbaltát, vagy egyszerű fahusángot a vad elejtésére. A tudomány mai álláspontja szerint a kőbalta az emberi nem fejlődésében minőségi előrelépésnek számított. Az én véleményem szerint a kőbalta és a sörétespuska között a különbség nem etikai, hanem műszaki: mindkettő a zsákmány pedig a homo primigenius és a homo sapiens éhségét volt hivatva csillapítani. A helyzet változatlan ma is. Csupán ma minden magasabb szinten folyik. Az állatok egy részének domesztikációja (háziasitása) feleslegessé tette a „mindennapi vadászatot." Sport lett, nemes szórakozás, kellemes időtöltés, kikapcsolódás, de úgy, hogy a gazdasági haszna is pontosan kimutatható. Vad- és természetvédelmi munkájukat — mármint a vadászokét — éppen csak érintem, holott az is megérne egy rövidebb eszmefuttatást. De most ettől eltekintek. Nézzük inkább a kérdés (vád,, biológiai vonatkozásait. Az élővilágban létezik az u. n. biológiai lánc. Ennek lényege, hogy a felsőbbrendű fajok az alsóbbrendűekkel táplálkoznak. Minden ilyen láncnak van egy utolsó láncszeme. A ragadozóknál ilyen az oroszlán, a tigris, a madarak között a sasfélék. Ezeknek már a természetben nincsenek „ellenségeik"; kivéve az embert. E biológiai láncon belül zajlik az a körforgás, amelyet a természet egyen-AZ ÖNGYILKOS Tulajdonképpen parancsra tellem. „Ha legközelebb kimentek, fogjál nyulat". (A „ki" egy rozoga fabódét jelent nyolc-tíz kilométerre a várostól, erdő mélyén.) Rideg vaskelepcére káposztát kötöznek, lel is húzzák, csak ki kell biztosítanom. Kunyhó-matuzsálem. Már részévé fogadta, nem csak eltűri az erdő. Vagy a nyulak túl szelídek, vakmerőek errefelé — ott kergetőznek falai tövében. A kelepce néhány lépésnyire az ablakrész elé kerül. Megigézett borzongással meredünk rá az üveg mögül. Zsuzsó veszi észre. Magányos nyúl, egyedül bóklászik riongva. . . Megáll a csapda fölött, larkasszemet néznek. . . — Gyanakszik, megsejtett valamit — mormogom Zsuzsának, de úgy érzem nem megsejtésről van itt szó, ez a nyúl tudja mi az a rideg szerkezet. . . Már-már felsóhajtok, amikor odébbszökell, de hirtelen megtorpan. Pont súlyának nevezünk. Mindezek felett, ahogy már említettem, ott áll az ember — lévén mindenevő — aki a maga értelmével, és műszaki vívmányaival e körforgás irányításába képes beavatkozni. S be is avatkozik. Fajokat, fajtákat véd a végső kipusztulástól, szaporítja őket, más esetben, (túlszaporodás) elvégzi a szükséges szelekciót. Egyszerűbben: vadászik. Ha szerencséje van, a mi körülményeink között, évente elejt néhány nyulat, vadkacsát, fácánt, nagyvadas területen vaddisznót vagy szarvasbikát... Egy közepes falusi háztartásban két-három hónap alatt a gazdasszony több baromfit vág le, mint egy átlagos vadász, egész évi zsákmánya. Azok, akik megbotránkozva nekem szegezték az írásom elején megfogalmazott kérdéseket, azon a tényen, hogy a gazdasszony elnyisszantja a csirke vagy a kacsa nyakát, egyáltalán nem háborodtak fel. Sőt, nyugodt lelkiismerettel odaülnek az asztalhoz, s jóízűen elfogyasztják a csirkepaprikást, a kacsasültet vagy — disznótorok idején — a májashurkát. Közben jókat nevetnek, anekdotákat hallgatnak és mesélnek, s eszükbe se jut, hogy ők is részesei egy „bűnténynek", amelyet valaki helyettük követett el: elvágta a csirke, a kakas vagy a disznó nyakát. De lehet, hogy mint „közreműködők" is szerephez jutottak: pl. fogták a disznó lábát, amíg a bölér leszúrta a visítozó állatot. A városi ember számára ez ma már nem ilyen testközeli; ő fagyasztott csirkét, kacsát vásárol, sertésbordát, karajt, marhacombot. Az eleven, élő állattal ritkán kerül kapcsolatba. Amit vásárol: nagyüzemi végtermék. Az előzmények nem érdekesek. A fagyasztott csirke a fontos! Pedig vannak előzmények is. A csirkét fel kell nevelni, levágni, megtisztítani, fagyasztani. Mindez mp nagyüzemi technológiával történik. Hogy ennek mi köze a vadászathoz? Csupán annyi, hogy az emberrel szemben a csirkének, sertésnek, szarvasmarhának semmi esélye sincs az életbenmoradásra. A fácánnak, vaddisznónak, szarvasnak azonban mindig van esélye a vadásszal szemben arra, hogy megmeneküljön. S ez lényeges különbség! Főleg, ha a vadász nem elég ügyes, nem jó lövő, kevésbé járatos a természet dolgaiban. Olyan különbség ez, amely annak, aki a mindennapi malacpecsenyéjét nyugodt lélekkel fogyasztja el, meg sem fordul a fejében. Gál Sándor NYÚL szemben velünk és néz, mereven, lekókadt füllel, valami mélységes, nagynagy nyugalommal. Erre mondják: halálosan nyugodt, beletörődő, önmagát leladó. Aztán elindul és majdnemhogy kecsesen szökken a kelepcébe... A csattanás nem hallatszik ide, csak belémhasit és Zsuzsó szisszen lel. Kirohanok, dühösen feszítem széf a két éles fogazató vaspántot, de a nyúl természetesen már nem él. Bundája, a kelepce és tenyerem vörösük vérétől. Szedelőzködünk, haza megyünk. Nem mondjuk ki, csak tudjuk: ez a kirándulás aljas kelepce martaléka lett. — Tulajdonképpen öngyilkos lett. . . Vajon miért!? — motyog Zsuzsó tűnődve. — Nem sikerült — mondom otthon kurtán és örülök, hogy beérik ennyivel./ Csak az esti film alatt morgolódnak: — Mi a frász van veled, már vagy tizedszer voltál kezet mosni!? Pálházy József 9 A nyugati országokban új divat indult hódító útjára: a zsilettpengék helyett a nők most különféle csontok kópiáit viselik a nyakukban. Ezek a kópiák azonban drágaköböl készülnek. A római Colosseum közelében épülő aluljáró munkálatai közben a régészek és az építészek megvizsgálták a közel kétezer éves épület alapjait. Megállapították, hogy szinte teljesen azonos módon rakták le őket, mint a mai felhőkarcolókét: tehát ismét bebizonyosodott, hogy nincs új a nap alatt.
