A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-25 / 13. szám
A felhők alól kikukucskál a napsugár s vidáman köszönti az embereket: — Keljetek föl, jó emberek! A nap is felült Zsibrica hegyére, csupa madárfütty a reggel! És mozdulnak, mocorognak a porták lakói. Az aszszonyok kezében suhog a szoknya, ráncot vet a kendő. Lobban a láng, a tűzhelyen s a füst fölszáll a tiszta égboltra. A fák napsugárban fürdenek, a föld tavaszvárón lélegzik. Virágvasárnap van. A lányok is kidörzsölték szemükből az álmot és izgatottan öltözködnek. Hiszen ma van a „villőzés", a tojásszedés napja. A portákon nagy a sürgés-forgás. A lányok, asszonyok, de még az öregasszonyok is szoknyákat teregetnek, pruszlikot simogatnak, giancolják a rámós csizmát. A lányok sietve öltözködnek, igazgatják ruhájuk ráncait. Szépítkezik a lány, hogy tüzesedjen a legény, hogy megcsodálja az ünneplőbe öltözött rózsaszálat. Az egyik zsérei házban a szoba közepén szöszke kislány illeg a tükör előtt. Barna menyecske öltözteti. öreganyó is figyeli őket és nem állhatja meg szó nélkül: — Hű de szép ez a leányka, de cifra! Olyan mint a bimbózó rózsa! — Szép, ha szépen felöltöztetik — kuncog a fiatalasszony, miközben sebesen jár a keze. A fiatalosszony a komód fiókából előveszi a szépen összehajtogatott pruszlikot és odanyújtja: — Ihol, ni! Bújj csak bele, húgom, hadd lám. nem nótted-e ki tavaly óta. Erzsiké jobbra-balra perdül, hajlik, mint a nád. A menyecske meg összecsapja a tenyerét. — Szép vagy, mint a rózsa! öreganyé arcán mézes mosoly játszik: Cifra, mint a páva! Kint csattan a kapu. Barna lányszem kandikál be a konyhába: — Nénémasszony! Felkelt már Erzsiké? — Fel már, lányom fel — mondja mosolyogva a ház asszonya és bekiált a tiszta szobába: — Erzsók, gyere ki, mert megjött Margitka. Tárul a tiszta szoba ajtaja. Kiperdül Erzsiké, ragyogva, mint a napsugár. — Várj még egy kicsit, mindjárt indulhatunk. Csak magamra kapom a nagykendőt. A szőke kislány sietős mozdulattal keríti magára a zöld rojtos kendőt. Aztán kezükbe kapják a tojásszedő kosárkákat meg a szalagokkal megtűzdelt friss füzgallyat, a „villő"-t, és elindulnak tojásszedni. Tcvasziasan süt a nap s ők a községháza elé igyekeznek. Ott már körben állnak a lányok. Cifrán, sugárzóan. Erzsiké meg Margitka közéjük toppannak — Itt «'agyunk! — Ideje már! — morcoskodik egy szöghajú csitri. — Jaj. de szépen kicsipted magad, Erzsiké — pillog rájuk Virág Juliska. Hű, de szép a «ruhád! Meg a csizmád! — Sose dicsérd! — emelinti karját Hajas Rózsika. — Miért ne? A legényeknek is teccik majd biztosan . . . Jókedvűen kacarásznak, de Margitka sürgeti a lányokat: — Most már induljunk! — Hová megyünk legelőbb? — Talán Kovácsékhoz, a Jóskáékhoz. A lányok kényesen lépegettek a tavaszi sárban. Mikor odaértek a kiszemelt ház ablaka alá, megint körbe verődtek, integettek a cifra fűzfagallyal, így köszöntve o kikeletet. Arcuk belepirult, ahogy zümmögni, énekelni kezdték a villődalt: Villö. villö, selemsátor várd meg villö, várd meg, hagy vegyem rám gyócsingemet, hagy húzzam lel sárga csizmám, ha nem tojott a kakas, egye meg a larkas. Kitárult az ablak s kerekképü asszony hajlott ki rajta: — Hej-lónyok, bizony nem tojott meg a kakas . . . No, de adjátok csak a kosárkát, hadd rakom bele a tojást... Tuggyátok-e hogy a kendermagos tojta, azúrt olyan szép hófehér. Bizony, bizony, a kendermagos — Azt hittük, hogy a kakas... a kis kakas — kacagtak a lányok. A tojást óvatosan a kosarakbo rakták és felcsipogtak, mint a kiscsibék. — Gyerünk tovább! — Gyerünk, menjünk! — Isten veletek, lányok — kiált utánuk Fanni nenő. A lányok tovább mennek, s nemsokára a következő ház ablaka alatt kántálnak: — Villö, villö, selemsátor... Megint előkerülnek a kosárkák és a gazdasszony jó szívvé! adja a tojást. Tréfaszó, kacagás hangzik köröskörül. A lányok tovább lépegetnek az úton át, s komoly homlokú kis házak alatt, mennek a tavaszba üdén és kedvesen. Mennek tojásszedni húsvét ünnepére. . . A lányok az ünnepre szépen megfestették, kicifrázták a tojásokat. Nagy volt az izgalom, még nagyobb a kíváncsiság. El elszaladtak egymáshoz tojásnézni. Vajon melyikük festette-himezte a legeslegszebbre. Es megteltek a szakajtók, a fonott kosárkák himes tojással a locsolkodó legények örömére. Bor is került az asztalra a hűvös pincemélyből. Megfőtt a húsvéti sonka, megsült a kürtös kalács, meg a torta . . . Jó sokáig fenn voltak húsvét első napján, de alig hogy lehúnyták szemüket, megint kelni kellett, mert felült a nap a csitári hegyek tetejére. A lányok jóformán magukhoz sem tértek, már megzörgették a kaput és feldobogtak a súlyos legényléptek. Megjöttek a locsolkodók. Nyikorgott az ajtó és kicsapódott. Legényhad ömlött be rajta nótásan, virágoson. Körülnéztek és nagyokat rikkantottak:-- Bátyámuram, hol a lánya? Hol van az asszonynép?-- No bizony, hogy hol van? Tudom is én! Keressétek meg őket, hisz van szemetek — mordul az öreg Gubics János, de ravaszkásan mosolyog az orra alatt. A legények csuprokba mérik a friss vizet és belökik a tiszta szoba ajtaját. — Itt vagytok! No, gyertek csak, gyertek! Loccsan csordul a friss víz. A lányok asszonyok csuromvizesen sikoltoznak. — Jaj, csak a kezemre öntsétek, csak a tenyerembe ! — Hogyne! Zsupsz a nyakába. A ház asszonya kiszökik a szobából. Frissen pereg a nyelve: — Jaj, juj! Ti akasztófára valók! Nem vagyok én már csitri lány. Göthőt kapok a hideg víztől. Csuromvizes még az alsóm is. Ezt még megkeserülitek! — Sebaj, nénémasszony! Sebaj! A hervadó virágot is meg kell öntözni néhanapján. A gazda széket tol a nagy. terített asztalhoz. — Öljetek le hát, fiam! A pityókás legények nem kéretik magukat, letelepszenek. A ház gazdája tölt a kisüstiből, és poharat emel: — Isten éltessen mindnyájunkat! — Boldog húsvéti ünnepeket, bátyámuram! Vidáman folyik a terefere s a lányok is kimerészkednek a tiszta szobából... A locsolkodók esznek, isznak s egyre jobb a hangulat. De egyszerre csak elszedelőzködnek s indulnak tovább, más házakhoz, más lányokhoz. A ház leánya osztja a hímes tojást, melyet a legények zsebre raknak. Másnap, „suhodó kedden" a lányok bottal strázsálják a legényeket és ha megpillantanak egyet is, alaposan rájuk vernek a sómfavesszővel. Azt tartják erről, hogy az a legény, akit megvesszöznek, megsuhodnak, nem lesz beteg, örökkön-örökké egészséges mnrad. D. Gy. FOTÓ: KONOZSI 15
