A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-11 / 11. szám
NAGY LÁSZLÓ ENDRE Kopócs Tiborról már elmondhatjuk, hogy érett művész, remekül ismeri a festészet és a grafika mesterfogásait, de remélhető, hogy ezek nem válnak rutinná nála. A villámcsapásszerű ráeszmélés vagy hosszú töprengés, mérlegelés eredménye ez a látás- és ábrázolásmód? Nem kérdezem meg tőle, hiszen a válasz bizonyára az lenne, hegy — ez is, az is. Grafikai alkotásait nézem. A művésszé érés, az alkotó munka folyamatában már eljutott odáig, hogy meg tudja találni a helyes arányokat. Ezekben a műveiben belső ritmus lüktet. Mindegyik lapnak megvan a maga sajátos ritmusa, feszültsége. De ugyanígy lírai rezdülések is kiérezhetők az egyébként feszesen fogalmazott művekből. A szépség csábos varázsa magával ragadja a nézőt, s a művész mondanivalója elgondolkoztatja. Lehet-e ennél többet nyújtani? Azt hiszem, aligha. Igazi, örök emberi értékeket mutatnak fel ezek az alkotások, de újfajta, megfogalmazásban, technikai kivitelben, anélkül, hogy öncélú, erőszakolt modernkedésként hatnának. Kopócs egyik-másik grafikai lapján egyetlen tömör gondolat, egyetlen velős ítélet fejeződik ki, olykor szűkszavúan szinte érdes szigorúsággal. Semmi túlrészletezés, sehol egyetlen mellékes mozzanat. A lehető legtakarékosabb, legfeszesebb fogalmazással is élményt tud nyújtani, igazi műélvezetet. Le tudja kötni a néző figyelmét, megfelelő irányba lendítve képzelőerejét, fantáziáját. Egyszerűek, de lényegre törők ezek a képek. De vannak olyan grafikai alkotásai is, amelyek mosolygós, önfeledt derűt árasztanak, ahogy az embert s környezetét ábrázolja. Mély humanizmus árad ezekből a képekből, meglátszik, hogy a művész szenvedélyesen szereti a természetet, az embert és az általa teremtett világot. S ezt remekbe tudja ötvözni, szintetikus egységbe olvasztani. Kopócs Tibor nem régen foglalko-MClÉSZET és humanitás Kopócs Tibor a műteremben zik portréfestéssel, de néhány alkotásában már igazi művészi értékeket csillant meg. Ábrázolásmódja itt is sajátos, egyéni. Nem próbálkozik meg azzal, hogy átgyúrja, átformálja modelljét, vagy hogy akárcsak egészen jelentéktelen „plasztikai műtétet” hajtson végre rajta. Nem hízeleg, de nem is kajánkodik. A Kopócs festette arcképen mindenki megmarad annak, ami az életben: az üres megmarad üresnek, a szép szépnek, a bölcs bölcsnek, az öreg öregnek, a jó jónak, a gyanakvó gyanakvónak stb. Tehát senki sem veszíti el egyéniségét, megmaradnak jellegzetes vonásai, anélkül, hogy karikatúraszerűen túlságosan kiugornának. Kopócs nem a fényképezőgép lencséjén át nézi s adja vissza modelljeit. Nála fokozottan érvényes, hogy az arc a lélek tükre: ebben a tükörben igyekszik megmutatni az embert, kivetítve belső énjét, mondhatnánk, jellemét. Őszinték, árnyaltak s olykor szinte intimen líraiak ezek a portrék; intim vallomások nemcsak a modellről, hanem elsősorban magának a művésznek lelki világáról. Nem vagyok műkritikus, csak egyszerűen ember, aki szereti, becsüli a művészeteket, élvezetet talál mindabban, ami észtétikailag szép. S mivel Kopócs képeit szépnek találtam, igyekeztem papírra vetni azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyek ezeknek az alkotásoknak a láttán merültek fel bennem. Remélem, sikerült. (Prandl Sándor felvételei) Érettségiző lány (tempera) ^ Bikabűvölő VI. egyre távolabb GÁL SÁNDOR VERSEI; halottaim földjén lépj ki novembereid mögül három kép ó-fejfák korhadó horhosába 1 egyre távolabb piros égaljak méhéből a papír fehérsége miként a folyó hó indul betemetni az éjszakát éjszakai mező miként a part támad nyírfa-erdejű világosság nézd lépésenként közelít 2 örvények óriás-árny halottaim eladott földjén jeges szélfúvás víztölcsérek sodornak itt vagyok mondod s egy kérdőjel-ember nem-járt utaimon egyre távolabb egy akácfa-göb tüskéit önmagába döfi te pedig állsz üzenet nélkül 3 estétől és tegnap s holnap között 3z áradás emlékében hajnaltól is a történelem irtásaira kipöndörítve Kiapadt folyó 11
