A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-11 / 11. szám
Richard Leakey harmincéves antropológus már gyermekkorában is részt vett az ásatásokon. Felvételünkön annak az ősembernek a másolatával látható, amely - szerinte - kétmillió évvel ezelőtt élt Afrikában. Párizsban kitalálták, hogy a nyakkendőt nők is viselhetik. De nem a nyakukon, hanem a frizurájuk köré kötve. Az új divatsikolyt persze nem nyakiggombolt ruhában mutatják be a manökenek. Kedvező szélre vár Ann Slavit, a bostoni képzőművészeti iskola hallgatója, aki Fejtetőre állított világ című munkáját az iskola melletti múzeum tetőgerincén helyezte el. Hogy a nylonból készült, gázzal töltött „alkotás" teljességében érvényesüljön, egy kis szél is szükséges. Százéves a fülvédő. Feltalálóját, Chester Greenwood angol gentlemant éppen száz éve örökítette meg a felvétel, nagy horderejű találmányával a fülén. Manapság már nincsenek igazi telek, a fülvédö is kiment a divatból: a fiatalok nem is tudják, mi fán termett. # A csillagászok hatalmas alkoholfelhőt fedeztek fel a Tejúton. Ez a felhő több alkoholt tartalmaz, mint amennyit az emberiség egész történelme során termelni (s meginni) tudott. Az alkoholfelhő 30 ezer fényévnyi távolságra van a Földtől, átmérője mintegy 10 fényévet tesz ki. Alkoholtartalma folyékony állapotban 1028 köbkilométer lenne. Azt egyelőre nem tudják a csillagászok, hogyan került a világűrbe az alkohol. Annyi bizonyos: nem a Földről... S szerencsére meglehetősen messze van. De miért éppen a Tejúton? Birma elefánt kiöregedett a „szakmából", nem lép fel többé, de a Sao Paulo-i cirkusz nem vált meg tőle. Új beosztást kapott: az egyhónapos King oroszlánra vigyáz, mert a kölyök igen szeret csavarogni. # Egy jó humorú dán vállalkozó arra a megállapításra jutott, hogy a vámnyilatkozatok kitöltése teljesen felesleges, a vámosok úgysem olvassák el. Bizonyságul hosszú időn át küldeményeinek vámnyilatkozatába ilyesmiket irt: „Elhunyt tisztviselők", „Rózsaszínű télapók", „Használt hurrá kiáltások". Mindebből azért nem következtethetünk arra, hogy a dán vámosok figyelmetlenek. Lehet, hogy egyszerűen csak vámmentesek a „használt hurrá kiáltások"... A Csehszlovák Légitársaság modern személyszállító gépe mellett - mint képünk tanúsítja - „a bátor férfiak gépe", amellyel az első világháború előtt Kašpar mérnök repült valóban csak játékszernek tűnik... SZERETEK VARAKOZNI Fenntartás nélkül viszem gépjárművemet a Wartburg szervizbe. Mert beveszik, ha viszem, ha megjelenek vele az előcsarnokban. Hétfőn reggel hatkor már ott vagyok. — Jó reggelt, uram! — Ezt a szolgálatos mesternek mondom, akinek az a feladata, hogy átvegye javításra a gépjárművemet. Köszönés helyett azt mondja, hogy „pardon, egy kis türelmet”) és elmegy. Imbolygó alakja elvész a közeli és távolabbi csarnokokban. Semmi az egész. Az a dolga, hogy elmenjen, visszajöjjön, mások gondjával-bajával is törődjön. Láthatom is újra körülbelül fél óra múlva. Feliéiegzem, majd kifújom a tüdőmbe szippantott levegőt. Mert a mester éppen csak mutatta magát. Megint eltűnt. A szerelőcsarnokok labirintusában. Amiért megsértődhettem volna, hogy már nem mondta: „pardon, egy kis türelmet”. De hát nem mindegy az nekem? Várok tovább, várok ismét körülbelül fél órát) s akkor váratlanul újra felbukkan, s felém tart. Átveszi a kocsit. Begördül vele a szerelőcsarnokba. — Szerdán jöhet érte — mondja az autóból. Nem tudok érte menni. Csak pénteken este ötkor. Így sem kések el, a szerviz kilenckor zár. Zavartalan a csend az előcsarnokban. A szolgálatos mester sehol. A kapus, a pénztáros találgatja, vajon hol lehet? Talán éppen vacsorázik. Talán éppen vizet vagy sört iszik. Talán elugrott a büfébe cigarettáért. Talán a raktárban keres valamit. Egy soha nem volt alkatrészt. Talán a szerelőcsarnokban maga javít egy kocsit. Telnek a percek. Eltelik egy óra. Nem bosszankodom. Hozzászoktatott az élet a várakozáshoz. Csigalassúsággal kúszik előre a percmutató az orvosi rendelő ajtaja előtt, a húsüzletben, a zöldségesboltban, a kocsmában, kosárra várva az élelmiszerüzletben. Miért lenne a szerviz kivétel? Milyen szerviz lenne az, amelyiknek az előcsarnokában várakozás nélkül bevennék és kiadnák a gépjárművet? A szerencsétlen tulajdonosok megrohamoznák, betörnék az ajtaját, s annyi gépjárművet préselnének be a szerelőcsarnokba, hogy a mesterek, a segédek csak a kocsik tetején tudnának közlekedni. A végén kénytelenek lennének bezárni az ilyen szerviz kapuját a nagy tumultus miatt. Várakozásom hatvanadik percében megjelenik a szolgálatos mester. A szerelőcsarnok másik végéről jön, a világ végéről. Nincs nála nyugodtabb, kényelmesebb ember. Rám vet egy pillantást, illetve a pillantásával kérdezi: mit akarok? Mondom, hogy a megjavított gépjárművemet. Előkeresi a kiadásához szükséges irományokat. S küld a pénztároshoz. Kifizetem a javítási költséget, és visszamegyek az előcsarnokba. Lesem a szolgálatos mestert, mikor tűnik fel az udvar homályából a kocsimmal.. Leshetem. Mereszthetem a szemem. Nem látom sehol. Ügy veszett el a szemem elől, mint mikor a gyöngyhalász alámerül. A különbség csak annyi, hogy az esetleg egy marék gyönggyel jön fel a tenger mélyéből, az én mesterem viszont az autóm nélkül mutatja magát. Sejtelmesen, homályosan, mint egy távoli csillag. Átmegy az egyik csarnokból a másikba. Aztán tíz perc múlva visszamegy. És megint sokáig nem látom. A csarnok úgy nyeli el, mint éhes cápa az áldozatát. További egy óra telt el. Ez még nem sok, magyarázom magamnak. Lehetne több is, ha történetesen reggel. vagy délben jöttem volna a kocsimért. Milyen jó, hogy este jöttem. A szerviz kilenckor bezár. Nem várakoztathatnak éjfélig. A szolgálatos mester újra mutatja magát. Kijön az előcsarnokba, és int nekem. Kecses mozdulattal adja értésemre, hogy tudja, itt vagyok, várok, és legyek nyugodtan, ne féljek, amíg őt látom. S nem felém tart, hanem egy éppen most érkező gépjármű gazdájához. Az ő kocsiját veszi át, viszi be a sejtelmes, rejtelmes szerelőcsarnokok dzsungelébe. Nagy zörejjel kinyílnak, becsukódnak a kapuk. Megint csend borul rám, a szerelőcsarnokra, az előcsarnokra, a kapukezelőre. A szolgálatos mestert mintha elnyelte volna a föld. Nem látom sehol. Már a másik szerelőcsarnokba sem megy át. Mit csinál vajon? Mivel tölti az idejét? Lassan egy újabb óra telik el. Száznyolcvan perc a drága időből. Ha az idő pénz, mennyi ez vajon? És ki téríti meg a várakozónak? Ilyen hülyeségekre gondolok. Töltöm az időt. Közben megjelenik a szolgálatos mester. Az én irományaimmal a kezében. Elmúlt már nyolc óra, amikor közli velem, hogy az önindítót nem tudták megjavítani. Nincs hozzá alkatrészük. Aztán int a fejével, hogy kövessem. Izgalommal eredek a nyomába, hiszen a szerelőcsarnokba idegennek belépni tilos! Meg azért is eredek izgalommal a nyomába, mert láthatom az autóm. Persze ő másért hívott. Azért, hogy rossz az önindító. Meg kell tolni a kocsit. S ki tolja meg, ha nem a gazdája? Beül, tolom, dülled a szemem, s az autóm megsajnál, begyül. Otthagyom. Rohanok vissza az előcsarnokba. Várom. Nem jön. Mi történt? Megyek vissza a szerelőcsarnokba. Szerelnek. A szolgálatos mester a hibás lámpákat javítja. Két fiatal segéd az ajtókat. Fél óra múlva kilenc. Sziszifuszi munka kezdődik. A kocsinak ki kell mennie a szerelőcsarnokból. Szerda óta kész. Várja a gazdáját. Az akkumulátor azonban nincs tekintettel az igyekezetre. Teljesen kimerültén bámul a világba. így elvinni a kocsit nem lehet. A szolgálatos mester azt ajánlja, hagyjam itt, jöjjek érte másnap reggel. Addig feltöltik az akkumulátort. Hallgatok rá. Másnap reggel megyek a kocsiért. A soros szolgálatos mester azzal fogad, hogy „pardon, legyek egy kis türelemmel, mert az akkumulátor üres”. Mondom neki: de hiszen a tegnap esti szolgálatos mester azt mondta, hogy feltöltik az akkumulátort reggelig. A felelet vállvonogatás. Nem tudja, mi történt. Az egerek nem rághatták el a kábeleket. A tegnap esti négy órára ráadásnak további egy óra a várakozási idő. Az új szolgálatos mester tölti az akkumulátort. És előállítja a kocsit. A szokásos átvétel. A hűtőszekrény műanyagtartályára elfelejtették visszacsavarni a tetejét. Vitatkozás. Kölcsönös gyanakodás. A mester azt állítja: anélkül adtam be a kocsit. Én azt állítom, hogy azzal. Szombat, vasárnap eltelte után hétfőn folytatódik a vita. A soros szolgálatos mester nyilván únja már a háborgatást. Meglát, eltűnik a szerelőcsarnokok labirintusában, és hozza a műanyagtartály tetejét. — Lássa, kivel van dolga! — mondja, és fanyar mosollyal faképnél hagy. Én pedig boldogan távozom. Mert hiszen a mester tudta a kötelességét, és visszaadta a kocsimról hiányzó alkatrészt. Mert hiszen megjavították gépjárművemet. Most már csak meg kell tolni és begyül... MÁCS JÓZSEF
