A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-25 / 9. szám
ELbľEBOL fáklyabordtzékl MEGBECSÜLÉST Érdemlő kultúrmunkasok MOTTÓ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY tünk. Egy alkalommal a želiezovcei (zselizi) Országos Népművészeti Fesztiválon is részt vettünk. Ugyanúgy a gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyen is. Eredményeinkről elismerő oklevelek és köszönő levelek tanúskodnak. Pár sorban szinte lehetetlen leírni azt, amit a citerazenekar tagjai egy-egy eredményes fellépésük után éreznek. Számomra persze az 1974. december 12-i fellépés a legemlékezetesebb. Községünk az elsők között szabadult fel a fasizmus igája alól, s a kerületi és járási párt- és állami szervek képviselőinek jelenlétében mi adtuk az évfordulón az ünnepi műsort. Jó érzés volt hallani a kerületi pártbizottság ideológiai titkárának elismerő szavait. „Ritkán jártam olyan községben, amilyet ilyen ‘ lelkes emberek laknak. Ritkán fordultam meg ilyen kicsi és zsúfolt kultúrházban. Ritkán láttam ilyen színvonalas kulturális műsort. A magyar, a szlovák és az orosz nyelvű számok az internacionalizmus eszméjét hirdették. Köszönetét mondok az élményért.“ Megható szavak voltak ezek. Még nagyobb kedvvel végeztük munkánkat. Nagyon jó érzés szerepelni saját Malik József Kulturális tevékenységünk sokrétű Szülőfalum Ipeľské Predmostie (Ipolyhidvég). A népdalok, a népszokások és a vidámságok faluja. Az Ipoly mentén, a csehszlovák—magyar határ mellett fekszik. Igazi palóc vidék ez. Búzatáblákkal, szőlőkkel, halászati és vadászati lehetőségekkel. Aki megfordul e tájon, ismét visszavágyik ide. E palóc vidék sok népdallal, népszokással dicsekedhet. E szokások és hagyományok ápolása érdekében mi is megteszünk mindent, hogy ne menjenek feledésbe. Én a népzenével nem mint szakember, hanem csak mint amatőr foglalkozom. Előkerültek falunkban a citerák és jelentkeztek a citerázni tudók. Először a régi hangszereken, majd a tökéletesebb, csiszoltabb citerákon igyekeztünk játszani. r A helyi nemzeti bizottság elnökeként húsz éve tevékenykedem, s felelősségteljes beosztásom mellett is mindig akad szabad idő a kulturális munkára. Nem szeretnék magamról írni, mert amit a kultúráért teszek, azt szívből s nem egyéni érdekből csinálom. Községünkben vannak amatőr csoportok. Inkább ezekről fogok beszélni. Hogyan lehet egy kis községben gazdag kulturális tevékenységet kifejteni? Irodalmi színpadunk két alkalommal vett részt a Jókai-napokon, nemcsak helyben, a környék falvaiban is fellépett. Menyecskekórusunknak tizennégy lelkes tagja van. Számos szép sikert ért el. Külön tartják számon az 1975-ös Honti napokon történt szereplésüket. A bíráló bizottság különdíját nyerték el. 1976-ban a járási versenyen is ők lettek az első helyezettek. Citerazenekarunk szintén eredményesen tevékenykedik. Láthattak bennünket a televízió képernyőjén, s 1976-ban a Csehszlovák Rádiónak egv húszperces adásában szerepelA menyecskekórus A citerazenekar községünkben. A lakosság hálás a szép teljesítményért. Kulturális tevékenységünk sokrétű. Az emberek szívesen látogatják a vetélkedőket. A mi falunkban rendeztük meg a Fábry Zoltán vetélkedő járási döntőjét. Sikeresen és rendszeresen rendezünk író-olvasó találkozókat. Az írók elégedetten távoznak községünkből. Munkabeosztásomból eredően a kulturális tevékenység kötelességem. Örömmel vállalom a rám bízott feladatokat. Magától értetődően először munkahelyemen igyekszem eleget tenni kötelességemnek. A járási nemzeti bizottságnak is képviselője vagyok. A CSEMADOK Veľký Krtíš-i (nagykürtösi) járási bizottsága elnökségének tagjaként más helyi szervezetek segítése is a gondom. Szükségem van tehát a helyes munkabeosztásra, a házastárs megértésére, aki szintén mindent megtesz a kulturális munkáért. Hét éve vezeti a menyecskekórust. Bizony, nagyon be kell osztani az időnket, hogy a családdal is törődni tudjunk. Sokszor beszélgetünk róla, nem lenne-e helyesebb felhagyni a mindenképpen többletnek számító kulturális munkával. Különösen akkor esik ilyenről szó, amikor látjuk, hogy sokan félrehúzódnak, pedig lenne tehetségük az emberekkel való foglalkozásra. Sőt, egyeseknek hivatásukból eredően is kötelességük lenne a kulturális munka. Mégis távolmaradnak. Rosszul esik ez, mert valamikor nem voltak ilyen lehetőségek tevékenység kifejtésére. Most. amikor van. akkor válunk közömbösekké? Szerintem a televízió nem minden. Nem pótol mindent. A jól összekovácsolódott közösségben mindenki jól érzi magát. Szerencsére a közömbösek vannak kisebbségben. Ideje lenne, hogy megértsék a hívó szót es tudásuk legjavát adják a község kulturális életének további fellendítéséhez. Továbbra is az a célom, hogy ápoljam és terjesszem a magyar kultúrát. A jövőben is mindent megteszek azért, hogy örömet szerezzek másoknak. Szeretnék a jelenleginél is jobb lehetőségeket teremteni a kulturális élet fejlesztéséhez, a hagyományok ápolásához és megőrzéséhez. Éppen ezért legfőbb vágyam, hogy községünk felszabadulása 35. évfordulójának tiszteletére elkészüljön kultúrházunk átalakítása. Hiszem, hogy a jövőben még többen kiveszik részüket a kulturális munkából. Ezúton is köszönetét mondok azoknak, akik velem velünk együtt a közös cél megvalósításán fáradoznak. MALIK JÓZSEF 6