A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-25 / 9. szám
A klub vendége jobbról Németh Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi Petőfi Sándor forradalmi költészetéről Marcel Béla tart előadást miniszterhelyettes KORSZERŰEN AKARUNK ÉLNI... A CSEMADOK XII. országos közgyűlésén sok szó esett a klubtevékenységről. Számos küldött a népművelési munka egyik bevált formájának tekintette. Az utóbbi években egyre népszerűbb a klubtevékenység. Egyre több klub hallat magáról. Ezek közé tartozik a šamoríni (somorjai) is. A CSEMADOK városi szervezete közművelődési klubjának a céljairól ezt olvashatjuk a krónika bevezetőjében: „Minden emberből önmaga nevelőjét kell nevelni.. . Minél több oldalú viszonya van az embernek a világhoz, annál teljesebben képes önmagát emberként megvalósítani, azaz fejlődni.,. Majd tovább: „Értjük és érezzük korunk parancsát: a szó legnemesebb értelmében akarunk korszerűen élni. Ezért hívunk magunk közé olyan embereket, akik ebben a szellemben tettek és tesznek azért, hogy a József Attila-i harmónia fénye egyre jobban beragyogja életünket.“ A klub megalapításának előzményei 1974-be nyúlnak vissza. A CSEMADOK somorjai városi szervezetében pezsgő kulturális élet folyt. A tevékenységnek voltak csúcsai és hullámvölgyei. A hetvenes évek elején indult meg a rendszeresebb, a sokrétűbb munka. Korábban csupán a színjátszásra, az éneklésre és a bálokra korlátozódott a kulturális tevékenység. A CSEMADOK XII. országos közgyűlésén Presinszky Lajos a következőket mondotta: „A CSEMADOK-ban ne csak énekeljünk és táncoljunk. Az idő már többet kíván .. . kisvárosunkban sokan vannak olyanok, akik nem énekelnek, nem tácolnak, nem szavalnak, de igénylik a társaskapcsolatot, a közösségi életet. Szívesen kerülnének másokkal emberközelbe. Tévézés közben ugyanis nem lehet egyre és másra rákérdezni.“ Íme a klubalapítás előzménye. A kezdeményező: Presinszky Lajos. A kivitelezés már egy kisebb stábé. A Somorján lakó Zalabai Zsigmondé, Orosz Tiboré, a magyar oktatásnyelvű gimnázium igazgatójáé, Galambos Lászlónéé, a gimnázium tanáráé és Somorjai József építésztechnikusé. Először volt tehát az ötlet, a felismerés, s ezt követte a gyakorlati munka. A helyiségszerzés. A tevékenység megkezdése. Kezdetben a helyiség nem volt megfelelő. De ez senkinek sem vette el a kedvét. Az utóbbi években már a városközpontban levő Szolgáltató Ház tanácstermében találkoznak a klubtagok. Nem sablonosán, meghatározott időpontban. Az időpontot a meghívott vendégek ideje szabja meg. Első vendég: Szigl Ferenc, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya nemzetiségügyi titkárságának vezetője. A téma: A párt nemzetiségi politikája. A klubtalálkozó nem igényli a katedrát. A vendég a vendéglátók közé ül be. Második vendég: Németh Jenő. A téma: A dunaszerdahelyi járás mezőgazdaságának fejlődése. Következő vendégeink: A MATESZ színészei. Dráfy Mátyás szaval. És sorolhatnánk tovább a vendégek nevét. Megfordult a klubban Lőrincz Gyula, Balogh Edgár, Pálffy József, Molnár Gábor, Vitray Tamás, Végh László szociológus, Kosa László néprajzkutató. Tavaly decemberben például 180 ember volt kíváncsi arra, hogy mit mond dr. Bauer a gyógyszerkutatás eredményeiről. Ide kívánkozik, hogy a Molnár Gábor író nagy érdeklődést kiváltó előadás napján próbált az 55 tagú énekkar, a 30 tagú népművészeti csoport és a 8—10 tagú irodalmi színpad. A klub vezetői nem törekednek különösebben arra, hogy egy-egy találkozójukon több száz ember vegyen részt. Szerintük 40—50 ember teljesen elégséges a klubtevékenységhez. Barátságosabb a hangulat s jobb alkalom kínálkozik a felszabadult, kötetlen beszélgetésre. Nagy tömegben megoszlik a figyelem. Galambosné jóvoltából tavaly tizennyolc-húsz gimnazista már rendszeresen megjelent a klubtalálkozókon. Csak a konkrét program érdekli a somorjaiakat. A városi szervezetben ugyanis sok minden történik, a csupán ismerkedő társas összejöveteleket nem kívánják az emberek. A klubtevékenység azért népszerű, mert a meghívott vendégek különböző témakörökben jártasak és így sokrétű igényeket tudnak kielégíteni. Ha sokáig nem kerül sor klubtalálkozóra, az emberek egyre türelmetlenebbül kérdezik: mikor lesz már a következő? S nemcsak a somorjaiak kíváncsiak. Klubtevékenységük felrázta a nagymegyerieket és a dunaszerdahelyieket. A környező falvakból is vannak vendégeik. A klubtevékenység mögött szervező, aktív kultúrmunkások állnak. Amilyen Presinszky Lajos. Nagyon elfoglalt ember. Naponta bejár Dunaszerdahetyre a munkahelyére. Gondja, feladata a pártoktatás szervezése és irányítása a Marxizmus- Leni n izmus Esti Egyetemen. Ugyancsak gondia, feladata az állandó előadói tevékenység munkahelyén, a pártoktatás más fokozatain. Szakterülete a tudományos kommunizmus, s munkája folyamatos felkészülést kíván. Hétvégeken olvas, tájékozódik. A CSEMADOK központi bizottságának tagja. Somorján a Nemzeti Front városi szervezetének az elnöke és mint képviselő a városi nemzeti bizottság oktatás- és művelődésügyi szakbizottságának elnöke, a városi pártbizottság tagja stb. További ugyancsak lelkes kultúrmunkás Galambos Lászlóné. Matematikatanár a gimnáziumban. A férje kémia szakos tanár. Galambos Lászlóné tanít, ő irányítja a matematikai olimpiászokat az iskolában, tagja az énekkarnak, a CSEMADOK városi szervezete vezetőségének stb. Az énekkar hetente próbál, fellépés előtt kétszer-háromszor is, havonta vezetőségi ülés. „Megértő férjem van. Most lesz hatéves a kisfiam, sokszor dada az apukája“ — mondja Galambos Lászlóné. S röviden még a klubtagokról. Diákok, nyugdíjasok, pedagógusok, középszakkáderek, adminisztratív dolgozók és műszaki értelmiségiek, munkások, szakiparosok járnak öszsze. A belépés díjtalan. Vannak vendégek, akiket külön is meghívnak, de plakáton is hirdetik a találkozók időpontját. Legközelebbi vendégünk: dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára. MACS JÖZSEF ÉVZÁRÓKRÓL RÖVIDEN ■ A CSEMADOK šahyi (ipolysági) szervezetének évzáró taggyűlésén a József Attila Irodalmi Színpad és a Honti Hangok vegyeskórus adott kulturális műsort. Az évzáró taggyűlésen megjelent Szilvássy József, a CSEMADOK KB Elnökségének tagja, Pásztor Lajos, a CSEMADOK Ievicei (lévai) járási bizottságának titkára és Turay László, a járási bizottság dolgozója. Pavlovics István, a városi szervezet elnöke értékelte az elmúlt év legjelentősebb politikai eseményeit, s hangsúlyozta, hogy az irodalmi színpad együttese és az énekkar színvonalas műsorokat tanult be a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. és a februári győzelem 30. évfordulójának tiszteletére. Korpás Pál titkár méltatta a József Attila Irodalmi Színpad munkáját. Az együttes több mint egy évtizede dolgozik eredményesen és jelentős szerepet tölt be a város kulturális életében. A múlt év elején alakult énekkar szintén dicséretet érdemel. Sokat fejlődött és ötször szerepelt közönség előtt. Szeretnének eljutni az idei Kodály-napokra. A CSEMADOK városi szervezete a múlt év folyamán több találkozót, kulturális rendezvényt szervezett. Meghívták körükbe az Irodalmi Szemle szerkesztőit, és megemlékeztek Ady Endre születésének 100. évfordulójáról. Korpás Pál bírálta a passzív tagokat és vezetőségi tagokat. A CSEMADOK városi szervezete fontos feladatának tartja a szórakoztatás, a közművelődés új formáinak keresését. Ilyen céllal alakították meg a Közművelődési Klubot, amely az év elejétől rendszeres tevékenységet fejt ki. A közeljövőben irodalmi, politikai és tudományos életünk kiválóságait hívják meg körükbe: Püspöki Nagy Pétert, Gyönyör Józsefet, Turczel Lajost, Halász Pétert, Pintér Istvánt és Rabay Zoltánt. Szeretnének továbbá kiállításokat, dedikációs délutánokat, színházi előadásokat szervezni a városban. Szakcsoportok létrehozása is a céljuk. Ezek lennének hivatottak feldolgozni, illetve bemutatni a város és a környék irodalmi, történelmi, kulturális és néprajzi hagyományait. CSAKY KAROLY ■ A CSEMADOK svodovi (szódói) helyi szervezetének évzáró taggyűlésén Borka Tibor elnök ismertette a vezetőség beszámolóját. Ismét rendszeresítették az író-olvasó találkozókat. Nemrégen Lovicsek Béla látogatott el körükbe. Megemlékeztek Ady Endre születésének 100. évfordulójáról. Két alkalommal rendeztek ismeretterjesztő, három alkalommal pedig politkai előadást. Szorosan együttműködtek a želiezovcei (zselizi) helyi szervezettel. Közös budapesti színházlátogatáson vettek részt. Három új CSEMADOK- tagot és hat új Hét-előfizetőt szereztek. 340 órát dolgoztak a mezőgazdaságban s 260-at társadalmi munkában. A vitában sok okos szó hangzott el. S a felszólalásokból kiderült, hogy a szódóiak nem elégszenek meg az elért eredményekkel, még jobb munkára törekednek. tJjabb ismeretterjesztő előadásokat és beszélgetést terveznek Dél- Szlovákia munkásmozgalmáról. Meghívják a szervezetbe Csontos Vilmos költőt. ÁBEL GABOR ■ A CSEMADOK vojnicei (bátorkeszi) helyi szervezetének évzáró taggyűlését az új művelődési otthon tanácstermében tartották meg. A megjelenteket Lami Vince, az általános iskola igazgatója üdvözölte. Kólámé Szenczi Gizella, a helyi szervezet elnöke beszámolójában megállapította, hogy szervezetüknek jelenleg 182 tagja van. Ami a kulturális tevékenységet illeti, a vegyeskórus több alkalommal szerepelt sikeresen. Tavaly Kolárovóban (Gútán) részt vettek az énekkarok járási versenyén és második helyezést értek el. Októberben a Nőszövetség járási bizottságának konferenciáján léptek fel. Azonkívül szerepeltek a művelődési otthon megnyitó ünnepségén, a Vöröskereszt helyi szervezetének évzáró taggyűlésén és felléptek a Branéban (Berencsen) megrendezett „Daloló Zoboralja“ találkozón. A CSEMADOK helyi szervezetének tevékenységét mindenben segíti az egységes földművesszövetkezet. Az évzáró taggyűlésen a járási bizottság elismerő oklevelével tüntették ki a legtevékenyebb tagokat. A vegyeskóruson kívül elismerő oklevelet kapott még Karácsonyi Imre, az énekkar vezetője, dr. Pethő Györgyné, Sidó Szilveszterné és Kolárné Szenczi Gizella. Németh Gyula, a CSEMADOK komárnói (komáromi) járási bizottságának titkára a CSEMADOK megalakulásának 25. évfordulója alkalmából megjelent könyvvel jutalmazta Zatykó Istvánt a szövetkezet elnökét és Zapletaj Vincét, a hnb elnökét a helyi szervezetnek nyújtott támogatásukért. MIRIAK FERENC 7