A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-25 / 9. szám
Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárt moszkvai munkalawgatása során fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A belorusz katonai körzetben tartották meg az idén a szovjet csapatok téli hadgyakorlatát, melyen nyugati megfigyelők is részt vettek. KÉPES KRÓNIKA A Breznói Hídelemgyár dolgozói ebben az évebn a tavalyihoz képest 39 millió koronával növelik a termelést. Az igényes feladatok teljesítéséhez nagyban hozzájárulnak a februári győzelem 30. évfordulójának tiszteletére vállalt kötelezettségek. A KGST keretén belüli nemzetközi gazdasági együttműködés elmélyítése érdekében december 15-ig teljesítik idei export tervüket. Az energia, fűtőanyag, és a nyersanyagok hatékony kihasználásával több mint két es fél millió, koronát takarí'anak meg A szolgáltatások minőségének növelését, szakképzettségünk fokozását és környezetük szépítését vállalták a Zvolen melletti Kováčová fürdő egészségügyi dolgozói a februári győzelem 30. évfordulójának tiszteletére. Vállalásaik között szerepel továbbá szemináriumok, tanfolyamok és előadások szervezése, több mint 2000 óra ledolgozása társadalmi munkában. 3000 kg hulladék vas és 1200 kg hulladék papír összegyűjtése. Chicago főutcáin amerikai farme- ^ rek ezrei vonultak fel traktoraikkal, tiltakozva a farmerek egyre rosszabbodó gazdasági körülményei valamint a washingtoni kormánynak a kistermelőkkel szemben folytatott politikája ellen. (Felvételek: CSTK) A BÉKE ŐRHELYÉN A Nagy Októoer Szocialista Forradalom győzelme -.tan a fiatal szovjet állam első és legfontosabb feladata volt megszervezni a, ország védelmét, a munkásparaszt hatalmat Ezért néhány hónappal az ideiglenes kormány megdöntése utón megalakult a szovjet vörös hadsereg. Kerek hatvan évvel ezelőtt létrejött a világ első munkás—paraszt hadserege, melynek élen a munkásokból és parasztok soraiból kikerült hadvezérek és tisztek álltak. A bolsevik párt legjobb fia.t küldte a hadseregbe. Ott találjuk Fiunzét, Csapajevet, Bugyonijt, Vorosiíovot, Lazát, Katovszkijt, Parhomenkót és másokat, akik egyik napról a másikra hadvezérekké nőtték ki magukat és csapóst csapósra zúdítottak a külföldi intervenciós hadseregekre, valamint a Jugyenics, Vrangel és Kornyilov vezette fehérgárdista Hadseregekre. A szovjethatalom védelmében, a külföldi intervenció és a fehérgárdisták elleni ádáz küzdelemben nőtt ki az a szovjet hadsereg, amely a világ elnyomott népeinek reménysége lett, amely hatvan éven keresztül a munkás-paraszt hadsereghez méltón teljesítette internacionalista kötelességét, látta el a szovjet haza védelmét. védelmi erejének növeléséről. Erre szükség is van, hiszen még mindig létezik imperializmus és vele együtt háborús veszély, az imperialista hatalmak nyíltan vagy burkoltan továbbra is a szocialista államok megsemmisítésén mesterkednek. A Szovjetunió és a szocialista országok történelme azt igazolja, hogy az imperialistákat nem a szép szavak fékezik meg és bírják reális nézetekre Amit az imperialisták a legjobban megértenek, az a szocialista tábor és elsősorban a Szovjetunió katonai és gazdasági ereje. A szocialista közösség és a Szovjetunió hadseregei nem támadó hadseregek, létük nem függ össze más népek leigázásával és támadó háborúk vezetésével. A világ leghumánusabb hadseregei ezek, amelyek egyetlen célt szolgálnak: a szocialista haza, a szocializmus vívmányainak védelmét. Ezért vagyunk tanúi annak, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok újabb és újabb békejavaslatokat terjesztenek elő, különböző nemzetközi fórumokon. Javasolták az Európa biztonságát garantáló szerződés aláírását, a fegyveres erők és a fegyverzetek csökkentését, a hadászati fegyverek korlátozására és a teljes Üj típusú hadsereg ez, amelyre az öntudatos fegyelem, a határtalan hazaszeretet, és nem utolsósorban az jellemző, hogy összeforrott a szovjet népek nagy családjával. Ezért a szovjet hadsereg katonájának lenni dicsőség, és az a nép is büszke rájuk, melyből származnak. Csakis egy ilyen hadsereg, amely élvezte az egész nép bizalmát, és támogatását, volt képes olyan hőstettekre, amilyeneknek az egész világ tanúja volt, a második világháború során; gondoljunk csak Leningrad hősi védelmére, a moszkvai és a sztálingrádi csatákra vagy a kurszki térségben végrehajtott hadműveletre, amely a világ legnagyobb csatája volt és végleg megpecsételte a fasiszta német hadsereg sorsát. Hősiesen helytállt a Vörös Hadsereg a Közép- és Kelet-Európa népeinek felszabadításáért vívott harcokban, majd a berlini csatában, ahol saját odújában kényszerítette térdre a fasiszta fenevadat. Száz és száz emlékmű és velük együtt sok-sok katonatemető hirdeti a szovjet hadsereg katonáinak hősiességét, halált megvető bátorságát, kivívta a ma és a jövő nemzedékének örök tiszteletét. Tiszteletet parancsolnak a hősiesség jelképei, de egyben figyelmeztetés is számunkra, figyelmeztetnek a béke védelmének szükségességére, mindazokkal szemben, akik egy új háborúra spekulálnak. A szovjet hadsereg, amely a haza védelmének során vált naggyá és legyőzhetetlenné, a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregeivel szövetségben, ma is a világ békéjének támasza. Ezért a szovjet állam szüntelenül gondoskodik a haza leszerelésre vonatkozó egyezmény megkötését. A békéért folyó harc a szocializmus lényegéből fakad, Ez a társadalmi rendszer a félelem nélküli boldog élet megteremtését, az alkotó munka maximális kibontakozását, a tudomány és a kultúra korlátlan fejlődését, minden ember számára olyan szociális biztonság megteremtését tűzte ki céljául, amelyre nem volt példa a történelemben. Mindezt pedig csak békében lehet megvalósítani. Ugyanakkor azonban nem vagyunk pacifisták, de levonva a történelmi tanulságot, továbbra is megteszünk minden a szocialista haza és a szocialista vívmányok megvédésének érdekében. Ezért egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy még mindig vannak háborús uszítok. Továbbra is éberen kell figyelnünk a különböző kapitalista államok kormányai által támogatott antikommunista központok tevékenységét, valamint a különböző neofasiszta szervezetek aktivizálódását Nyugat-Európa országaiban. A világ és Európa immár harminchárom éve él békében, és a jelenlegi erőviszonyok mellett minden lehetőség megvan arra, hogy még hosszú éveken keresztül béke legyen a Földön. De amikor mindezt elmondjuk, tudatosítanunk kell azt is, hogy a huszadik század második felében nagy szerencséje az emberiségnek, hogy létezik a Szovjetunió és van egy harcokban meg edzett szovjet hadsereg, amely a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregeivel együtt, képes keresztülhúzni a háborús uszítok terveit. VARGA JANOS 5