A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 1-2. szám
Interjú Hejkallal Gyermekkorának legsötétebb emlékei közé tartoznak a második világháborús berepülések, bombázások. Gondolta volna-e akkor, hogy harminchat évesen újra borzalmas légitámadást él át. Otthonától távol, Damaszkuszban. Szörnyű látványban volt része. Halottak, sebesültek százai szanaszét. Schróber kollégájával filmfelvételeket készítettek a tragédiáról. S mentek tovább. Mert az újságírónak mennie kell tovább. Űzi, kergeti az újabb ismeret- és izgalomszerzés szenvedélye. Irány a Sinaifélsziget. Az akkor annyit emlegetett 101-es kilométerkő! Alig hagyták el azt a helyet, ahol forgattak, óriási robbanások remegtették meg a földet a hátuk mögött. Az izraeli légi kötelékek időzített bombákat is szórtak Damaszkuszra. Ha néhány perccel tovább forgatnak azon a helyen: kész, bevégeztetett! Egyik ember erősebb, a másik gyengébb idegzetű. Schróber kollégája nem bírta elviselni a megrázkódtatást. Súlyos idegösszeroppanással kellett hazajuttatni Budapestre. A kockázatvállalás eredménye? A Magyar Televízió egyedül mutatott be filmfelvételt a Szíriái főváros bombázásáról. Nem az újságírói bravúr, az öncélú kockázatvállalás, a látványos produkció kedvéért teszi mindezt, hanem az ellentmondásos világ jobb megismeréséért, az igazmondó tájékoztatásért, vallja az életveszélyes helyzetekről, az olykor izgalmas és kalandos riporteri feladat teljesítéséről. Mindig az igazat akarja elmondani. E cél érdekében vállalja a kockázatot. Az utóbbi években sokszor utazott a Közel-Kelet térségébe. A libanoni polgárháború véres heteiben Bejrut romos utcáin láttuk a televízió képernyőjéről. Riportfilmjeiből kiderül, hogy a polgárháború szintén a térség válságához kapcsolódik. Ugyanakkor társadalmi gyökere is van. A jobb- és baloldal, a szegények és a gazdagok között folyik a küzdelem. Találkozik Arafattal, a Palesztin Felszabadítási Szervezet elnökével. Gemayellel, a Falangista (fasiszta) Párt vezetőjével. Megszólaltat katonatiszteket, egyszerű embereket mindkét oldalról. S a forgatás ideje alatt akna robban, fegyver ropog a környéken. És ha már az interjúknál tartunk! Külön műsort szerkesztett Hejkallal, a Kairóban megjelenő Al-Ahram volt főszerkesztőjével. Maga az érintett fél, Szadat is reagált az interjúra. Chrudinák beszélgetett az egyiptomi nemzetgyűlés elnökével és libanoni miniszterekkel. Békés útjai is voltak a puskaporos levegőjű térségben. Amikor Kuvait, az olajoázis című filmjét forgatta. A szocialista újságírók közül elsőként jutott el az emirátusokba. Vagy amikor Algériában, Líbiában, Marokkóban, Irakban és Jemenben járt. (Befejezés a következő számban) Színes felvétel: Miroslav Tuleja Arafat és Kállai Gyula miniszterelnök társaságában LEJTŐRŐL SZAKADÉKBA I. Szomorú kimenetelű, tragikus történet ez, melynek gyökerei tulajdonképpen sokkal mélyebbre nyúlnak vissza, mint az 1975. augusztus harmincadikén elkövetett gyilkosság napjára. Egy olyan elszomorító eset ez, melyben egy alkoholista féktelen haragja két emberéletet követelt; a harmadik életet — a gyilkosét — a társadalom, pontosabban az emberi igazságszolgáltatás oltotta ki. De nem azért, hogy megbosszúlja magát, hanem azért, hogy védekezzen. Hogy a kétszeres gyilkos ne tudjon többször ölni, hogy ne ragadhasson újra kést a kezébe! Olyan eset ez, melynek nem kellett volna megtörténnie, ha ... Ha a gyilkossá alacsonyodon férfi nem zuhan az élet lejtőjéről a sors szakadékéba, ha sorsát esetleg már régen határozottabb, előrelátóbb környezet befolyásolja ... Mert ebben a történetben minden előjel baljós véget sejtetett, s nem kellett ahhoz különösebb fantázia, hogy józan ésszel már jóelőre lássa valaki: ez a féktelenül iszákos ember a vesztébe rohan. Sajnos, a társadalom nem rendelkezik olyan eszközökkel, melyekkel kiközösíthetné az ilyen egyéneket — legföljebb akkor, ha már elkövették szörnyű tettüket. Rendszerint azonban ilyenkor már megtörtént a baj, a „leszámolás“ már csak utólagos ... Az emberek, a környezet ellenben rengeteget tehet valaki érdekében... Talán ennek a kettős gyilkosságnak sem kellett volna megtörténnie, talán ennek a szörnyű családi drámának is elejét lehetett volna venni!__ § § § Laciról mindenki tudta, hogy rengeteget iszik, senki előtt sem volt titok, hogy az ital a leghűségesebb barátja és cimborája. Pohár pohár után, üveg üveg után szaladt le a torkán. A múló évek során az ivás már nem jelentett számára élvezetet, de csak baráti körben töltött szórakozást sem. Az ital egyszerűen a leghűségesebb társává szegődött, a bor és a pálinka az életszükségletévé vált. Eleinte volt néhány barátja, de idővel ők is cserbenhagyták, lekoptak mellőle. Tartottak Lacitól, mert részegen nagyszájúan hősködött, gyakorta durváskodott s tettlegességekhez is folyamodott. Volt időszak, amikor reggeltől estig szinte szünet nélkül ivott. Amíg csak nyitva voltak a kocsmák, amíg talált otthon egy-egy üveget, amíg csak futotta a pénzéből. De akkor sem jött zavarba, ha egy lyukas garas sem fityegett a zsebében. Ilyenkor mások pénzén ivott. Kéregetett, könyörgött, egy-egy óvatlan pillanatban mások poharát ürítette fenékig vagy ijesztő fenyegetődzéssel kényszerített másokat arra, hogy fizessenek neki egy-egy újabb s újabb kört... Az alig huszonéves Laci végülis az idült alkoholisták jellegzetes betegségébe esett: már a kevés szesz is megártott neki, két-három pohárkától is teljesen lerészegedett és némaságba, alkoholgőzös mámorba zuhant. Mielőtt azonban kábultan elnyúlt volna az asztalon, a padlón vagy akár az ágyon, rendszerint indulatos dühroham kerítette hatalmába. Ilyenkor nem volt tanácsos az útjába kerülni, esetleg visszautasítani egy-egy újabb tíz-, ötven- vagy száz koronás kölcsönre szóló követelődzését, mert többnyire hangoskodva, esetleg az öklével válaszolt... aztán ráadásul kiszaladt még a száján az ijesztő fenyítés, hogy nyomorékká teszi, megöli az illetőt, aki ellene merészel szegülni akaratának. Lehetséges, akkoriban ez még csak meggondolatlan fenyegetődzés volt a részéről; talán még nem sejtette, hogy egyszer valóban két ember: egy védtelen gyerek és egy felnőtt gyilkosává lesz... De a környezetében élő emberek talán már akkor is elgondolkozhattak volna Laci fenyegetődzésein, egyre durvább kijelentésein. Laci fokozatosan környezetének réme lett. Féltek tőle a munkahelyén, ahol csak tessék-lássék, ímmel-ámmal dolgozott; tartottak tőle a családban. Megfélemlítette a szüleit, a nagyszüleit, az egész rokonságot. A szülei titokban szerették Lacit — mint ahogy minden anya és apa szereti a gyermekét —, de ők sem merték őszintén kinyilvánítani érzelmeiket. Ok is csupán azt remélték, hogy valami csoda révén Laci egy szép napon megváltozik. Persze, csodák ma már nem történnek ... § § § A hatvanas évek végén, 1969 tavaszán, Laci először került szembe nyíltan a törvénnyel. Néhány hónapot börtönben töltött, aztán több alkalommal kezelték kórházban is. Első alkalommal hatóságilag utalták alkoholelvonó-kúrára. Eredménytelenül. Alighogy hazatért onnan, Laci alaposan a pohár fenekére nézett. Napokon át részegen járt haza. Apja az egyik éjjel elveszítette türelmét és erélyesen kérdőre vonta fiát, aki egy hirtelen mozdulattal föltépte a konyhaszekrény ajtaját és kést rántott édesapjára. Nem, ekkor még nem ölt, csupán fenyegetődzött. Ismét visszakerült a gyógyintézetbe... de tulajdonképpen akkor már újra bíróság elé kellett volna őt állítani. A szülők azonban — ha olykor helytelenül is — mindent megtesznek gyermekeikért. Laci apja, aki puszta ijedtséggel úszta meg fia támadását, engedékenységből nem tett az ügyben rendőrségi följelentést. Rövid idő elteltével Laci önszántából jelentkezett alkoholelvonó-kúrára. Valaki talán rádöbbentette eddigi életmódjának értelmetlenségére, talán egy józan pillanatban önnönmaga döbbent rá, hogy nem folytathajta így életét. Ki tudja, mi sugallta neki az orvosi kezlés gondolatát, de az akarata ezúttal is tiszavirágéletűnek bizonyult. Ónként jött, önként távozott a kúráról. Egyszerűen megszökött. S az elvonókúrára önként jelentkezőket nem lehet hatóságilag visszakényszeríteni a gyógyintézetbe. Egy évvel később hatóságilag utalták őt újabb elvonókúrára, újabb tizenkét hónap elteltével pedig már negyedszer próbálták leszoktatni Lacit az italról. De pusztán az orvosok jóindulata és igyekezete kevés a remélt sikerhez, ehhez a páciens erős akaratára is szükség van. Laciból pedig az akarat legparányibb szikrája is hiányzott. § § § Az élet gyakorta hoz váratlan fordulatokat Laci egy napon megismerkedett Eszterrel. Ki tudja, mi vonzotta ezt a csinos lányt ehhez a rossz hírben álló fiatalemberhez, ki tudja, mi fűzte hozzá, miért szeretett bele — vagy csupán nem volt, aki lebeszélte volna őt errpl a rossz előjelekkel biztató házasságról. Ez ma már lényegtelen, mert Laci és Eszter egy derűs napsütéssel aranyozott napon egybekeltek. (Folytatjuk) 17
