A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-18 / 8. szám

o

A HINDUKUS

MEGHÓDÍTÁSA

JOZEF OŠKVAREK

A mostoha, puszta vidéken élénk, ellentmondásokkal teli élet folyik. Az őrülten forgalmas autóút mentén sietség nélkül vonulnak a tevekaravánok, juhnyájak, a türelmes öszvérek, hátukon uraikkal, akiknek lába néha csak arasznyira himbálódzik a föld felett. Az ember néha azt hiszi, látomása van! Vajon hová mennek szünet nélkül ezek a nomádok, ez a csudálatos hazátlan nép?

A látomás szót nem véletlenül használtam. Tapasztalt utazók szerint a természet kábitó hatású, megtámadja az érzékeket, kikezdi a józan észt. Valami ilyesmi történt velünk is. Teljesen bepörögtünk, úgy vágtattunk éjjel-nappal Perzsián, Afganisztánon át, mintha fúriák üldöztek volna. Szinte lélegzetvétel nélkül felfaltunk több mint hatezer kilométernyi fekete aszfaltutat. A következő napok azonban alaposan kijózanitottok.

EGY KIS DARAB OTTHON

Estébe hajlik már a nap, amikor megállunk Kabulban a Csehszlovák

Kereskedelmi Kirendeltség klubjának kapuja előtt. Takaros emeletes ház, a kert közepén áttetszőén kékes vízzel teli igazi fürdőmedence. A nyomasztóan szürke sivatag után ezt szinte délibábnak hisszük. De csak egy pillanatig. Itt vagyunk! Távol idegenben és mégis otthon, ez a kis darab föld a messzi haza képét viseli.

— Érezzék magukat otthon. Itt vannak a zuhanyok, fent a konyha. Minden a rendelkezésükre áll. Este óvakodjanak a skorpióktól, mindenhová befurakodnak ezek az undok férgek — lát el tanácsaival a klub vezetője.

— Nem szándékszunk sokáig itt időzni, holnap este már tovább is mennénk.

— Olyan gyorsan nem engedjük el magukat. Egyébként délelőtt a nagykövetségre hivatalosak. Igyekszem majd jól megszervezni a dolgokat, de az Afgán Köztársaság fennállása első évfordulójának ünnepségeivel összefügő intézkedések megkívánják, hogy legalább egy hetet töltsenek Kabulban. Elég programjuk lesz. Holnap délután a kulturális minisztériumban, holnapié