A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-18 / 8. szám
uím s KRÍmKA Günter Mittag, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a CSKP KB meghívására néhány napot Prágában töltött. Günter Mittagot fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök. A kambodzsai fegyveres erők sorozatos provokációkat követnek el a Vietnami Szocialista Köztársaság határterületei ellen. Január végén tiz-tizenkét kilométerre hatoltak be vietnami területre, két falut felgyújtottak és több embert legyilkoltak. Képünkön: vietnami katona elsősegélyben részesít egy, az ország területére behatolt, a harcokban megsérült kambodzsai katonát. Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnöke munkalátogatásokon járt Moszkvában. Megérkezésekor a Belorusz pályaudvaron Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke fogadta. (Felvételek: ČSTK) Raul Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács és a Minisztertanács első elnökhelyettese, a kubai forradalmi fegyveres erők minisztere hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban járt. Moszkvában fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A megbeszélésen jelen volt Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. 25 éves a Magyar Területi Színház ÚJABB NEGYEDSZÁZAD KÜSZÖBÉN Huszonöt esztendő! Már egy emberéletben is alkalmas idő a hátrapillantásra, a mérlegelésre, nemhogy egy-egy színház életében . . . Különösen egy, a megalakulásától napjainkig a szocialista nemzetiségi kultúra ügyét szolgáló tájoló színházban, ahol százszorosán meghatványozódnak az amúgyis nehéz és igényes színészi munka természetes velejárói: a fáradhatatlan lelkesedés, a tettvágy, az akarat - és a sok-sok lemondás. A MATESZ megalakulásától, első bemutatójától eltelt negyed évszázad sikereinek és gondjainak összegezésére jöttek össze 1978. január 31-én a Magyar Területi Színház komáromi székházában a társulat tagjai. Az ünnepi összejövetelen megjelent Miroslav Válek ünnepi beszédét tartja párt- és kormányküldöttséget Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a szlovák kormány művelődésügyi minisztere vezette, tagjai Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke és dr. Rabay Zoltán, az SZLKP KB póttagja, az Új Szó főszerkesztője voltak. A rangos vendégek sorában jelen volt még Emil Latta, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára, Anton Hlaváč, a komáromi járási pártbizottság vezető titkára; továbbá dr. György István, a CSEMADOK KB vezető titkára, dr. Zsilinszky Gyula, a Magyar Népköztársaság bratislavai konzulja, valamint a Magyar Népköztársaság Kulturális Minisztériumának, a komáromi járási és városi szerveknek, a Győri Kisfaludy Színháznak és más jelentős kulturális intézményeknek képviselői. A MATESZ komáromi együttesének és 1969-ben alakult kassai (Košice) Thália Színpadának eddig végzett munkáját, a színház művészi törekvéseinek fő jellemzőit, sikereit, illetve mielőbbi megoldásra váró gondjait Konrád József színházigazgató és Fazekas Imre színművész összegezték. Az ünnepi összejövetel vendégeinek első szónoka Miroslav Válek volt, aki közvetlen, baráti szavakkal köszönte meg a MATESZ eredményekben gazdag s nemzetiségi kulturális életünkben meghatározó jelleggel bíró negyedszázados tevékenységét, majd felolvasta s átadta Jozef Lenártnak, az SZLKP KB első titkárának és Peter Colotkának, az SZSZK miniszterelnökének üdvözlő levelét. A kulturális miniszter után a megjelent vendégek — közöttük dr. György István - köszöntötték az „ezüstjubileumát" ünneplő MATESZ-t. Este Ľudovít Pezlárnak, az SZLKP KB titkárának jelenlétében A windsori víg nők c. Shakespearevígjátékot mutatta be a MATESZ komáromi társulata. Másnap a Thália Színpad Kmeczkó Mihály: Mint fű fölé az árnyék című színművét adta elő, s ezzel zárult a jubileumi ünnepségsorozat. (mik-) Nagy László felvétele JOZEF LEN ÁRT elvtárs üdvözlő levele Tisztelt Elvtársak! Engedjék meg, hogy Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága nevében és a saját nevemben őszinte szívvel köszöntsem önöket a Magyar Területi Színház megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Nagyra értékeljük áldozatos munkájukat, amelyet a magyar, a cseh és a szlovák szocialista kultúra terjesztése érdekében végeztek magyar nemzetiségű dolgozóink körében, és hozzájárulásukat öntudatuk, csehszlovák szocialista hazafiságuk, proletár internacionalizmusuk további elmélyítéséért. Az eltelt negyedszázad alatt 2,5 millió néző tekintette meg előadásaikat és fejezte ki hálájukat művészetük, kulturális munkájuk iránt. Különösen nagyra értékeljük azt a tényt, hogy dolgozóinkat falvainkban és városainkban keresik fel, lehetővé teszik számunkra is a kortárs cseh, szlovák, szovjet és más országbeli drámairodalom legjobb alkotásainak megismerését, s így jelentős mértékben hozzájárulnak kulturális és társadalmi életük további gazdagításához. Nagyra becsüljük hozzájárulásukat Dél-Szlovákia tanuló- és munkásifjúságának neveléséhez, esztétikai érzékük megfelelő formálásához. Meggyőződésünk, hogy eszmei és művészi téren egyaránt továbbfejlesztik képességeiket, s még eredményesebben valósítják meg pártunk kulturális politikájának céljait, melyeket a CSKP XV. kongresszusán tűztünk ki. További alkotó munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget kívánunk. JOZEF LENART az SZLKP KB első titkára PETER COLOTKA elvtárs üdvözlő levele Tisztelt Elvtársak! A Magyar Területi Színház megalakulásának 25. évfordulója alkalmából fogadják szívélyes üdvözletemet, őszinte jókívánságaimat. Az elmúlt negyedszázadban színházuk tevékenysége jelentős mértékben hozzájárult a szocialista kultúra eszméinek megvalósításához és népszerűsítéséhez a magyar nemzetiségű dolgozók körében. Nagyra értékeljük színházuk kollektívájának munkáját, amely az egész csehszlovákiai művészeti fronttal közösen lelkesen veszi ki részét a Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusán megszabott kultúrpolitikai irányvonal megvalósításából. Meggyőződésem, hogy a jövőben is becsülettel teljesítik nemes küldetésüket, amihez sok lelkesedést, művészi sikereket és boldogságot kívánok. Elvtársi üdvözlettel PETER COLOTKA, az SZSZK kormányának elnöke 5