A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-18 / 8. szám
Az idén valahogy úgy jött ki a lépés, hogy a tél beálltát, az első nagy havazást teljes pompájában sikerült átélnem, igaz, nem itthon . . . Úgy hozta a véletlen, hogy Dél-Csehországba kellett utaznom, ahol igazi, kemény tél fogadott. Előző nap közel fél méteres hó hullott. Reggelre, mire odaérkeztem, már fehér volt minden, és délben újra megindult a havazás. Csehország déli része egyébként is gyönyörű. Halastavai, arányos szépséggel magasodó hegyei, hangulatos, árkádos kisvárosai, fenyőerdőkkel szegélyezett utai a látnivalók teljes skáláját tárják az utazó elé. Az emberek kedvessége, közvetlensége pedig csak fokozza az utazó jó hangulatát. Egy alig párszáz lelket számláló falucskában, Zvíkovské Podhradíban töltöttem három napot. Písektől tizenhat kilométerre. És mit hoz a véletlen? A szállodában a fiatal portáslány a magyar szó hallatán odahív magához és azt mondja: „A szüleim is beszélnek magyarul. Anyukám békéscsabai, apukám cseh, de anyutól ő is megtanult magyarul. Sajnos, bármennyire is szépnek tűnik nekem a magyar nyelv, engem már nem tanítottak meg. Csak olyankor beszélnek magyarul, ha valamit el akarnak előttem titkolni. De azért néhány magyar nóta dallamát, szövegtöredékét így is tudom." A táj szépsége, a szálló és a falu kellemes, csöndes hangulata igen jól jött, kitűnően lehetett itt dolgozni, no meg pihenni is. Csak a harmadik nap vettem észre, hogy a megszokottnál jóval többet eszem. Szinte minden étkezéskor kétszer annyit fogyasztottam, mint itthon szoktam. Ügy gondolom, ezt a jó, friss, semmivel sem szennyezett levegő meg a hosszú séták okozták. Kilométereket tudtam gyalogolni, bolyongani a havas hegyi utakon, anélkül, hogy különösebb fáradtságot éreztem volna. Itthon pedig? Elmegy az ember egyik utcából a másikba és máris fáradtnak, letörtnek érzi magát. A következő állomás Písek volt, az ugyanilyen nevű járás székhelye, az Otava folyó partján. Érdekes hidai, a folyóban úszkáló hattyúk, az óváros megmaradt régi falai, az utcák, terek, festett házak különös hangulatot árasztanak. (A színházban éppen a Csárdáskirálynőt adták.) Innen České Budéjovicébe indultam. Három évvel ezelőtt jártam ott utoljára - aratóünnepélyen. Akkor mutatták meg nekem a főtéren, a szökőkút mellett azt a követ, amelybe egy kereszt van vésve. Az a hír járja erről a kőről, hogy ha az erre járó idegen rálép, útban hazafelé meghal. Nem hiszek a babonában. Akkor is, most is ráléptem. Nagyon sokan rálépnek nap, mint nap. De bármennyire is fanyar humorú ez a legenda, azért kedves. Talán éppen azért, mert babona az alapja, és a város lakók ezzel is azt bizonyítják, hogy vendégszeretőek: aki egyszer megérkezett a városba, az többé ne menjen el, maradjon örökre Svejk városában, megéri, jó szívvel fogadják. Maradtam volna én is, hiszen számomra Csehország legkedvesebb városa Budéjovice, de - nem a babona miatt - mennem kellett. Hazaérkezve furcsán feketének találtam az itthoni tájat. Csak itt-ott maradt meg egy-egy hófolt. A gyönyörű igazi télből jöttem, s ebbe a latyakossáros világba érkeztem. Nem tudom, lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, már nálunk is teljes pompájában mutatja meg magát a tél, sok-sok hóval. De ha nem, hát mutatóban legalább ezeken a képeken lássunk egy kis igazi havat. ZOLCZER JANOS A szerző felvételei FOGORVOSNÁL A folyosón egy fehér köpenyes nővérke szalad, kézenfogva vezet egy hét-nyolc éves fiúcskát: a fiúcska sír, szabad kezével a nadrágját gombolja.- Jesszusom, foglalt, most mit csináljak?! - kiált fel rémülten a nővérke egy fehér ajtó előtt, aztán gondol egyet és továbbfut kis védencével. Bizonyára a legközelebbi illemhely felé.- Bizony, az ilyesmi még egy felnőttel is megesik - tárgyalják az esetet a szemtanúk. - Ki ne félne a fogorvostól? Nem akarok most a tárgyilagos kívülálló pózában tetszelegni, elvégre az újságírónak is van foga, s ugyanúgy fél a rendelőben, mint a többi fájós fogú. De vajon miért félünk?- A legtöbb páciens azért fél, mert nem tisztítja, nem mossa rendszeresen a fogát, s általában csak akkor fordul fogorvoshoz, ha a fogfájása már szinte elviselhetetlen, amikor a fog már legtöbbször „menthetetlen“ — mondja dr. Dogošiová Gizella, akivel Érsekújvárott (Nové Zámky), a Járási Egészségvédelmi Intézet Fogászati Rendelőjében beszélgetünk. A rokonszenves fogorvos egyébként nemcsak az újvári fogászati rendelőnek a vezetője: tulajdonképpen a járás összes fogorvosa a „főnökének" vallhatja őt, hiszen módszertanilag ő irányítja és ellenőrzi a munkájukat. Dr. Dogošiová Gizella különben közéleti emberként is ismert a járásban: ez év márciusáig ő töltötte be a Nőszövetség Járási Bizottsága elnökének a tisztségét:- Sajnos, le kellett mondanom, mert nagyon túl voltam terhelve, sokszor még a munkahelyemről is kénytelen voltam hiányozni, márpedig a pácienseimet nem szeretném elhanyagolni. Azt hiszem, a legfőbb ideje volt, hogy átadjam a helyem a fiataloknak . . .- Hogyan lett fogorvos?- Az apám orvos volt és mindenáron azt akarta, hogy még egy orvos legyen a családban, tehát elsősorban ő ösztönzött. A fogászatot azért választottam, mert akkor már három gyerekem volt - bizony, három gyerek mellett tanultam -, természetes hát, hogy nem akartam éjszakai szolgálatokat vállalni. Mint tudjuk, a fogorvosnak nincsenek éjszakai „fogadóórái". Persze, a dolognak nemcsak ilyen praktikus oldala volt, megmondom őszintén, hogy nekem nagyon tetszett a fogorvosi hivatás. Nem is bántam meg, hogy ezt választottam, szeretek dolgozni. A kollektívánk is jó, éppen most várjuk, hogy megkapjuk a Szocialista Brigád címet.- Ha szereti a hivatását, bizonyára valamelyik gyerekével is meg tudta szerettetni . . .- Nos, az egyik fiam orvos lett, most Prágában dolgozik, a lányom fogorvos, a másik fiam pedig kertész az újvári kórházban. De a férjem sem „lóg ki" a családból, ő meg a járási kórház igazgatóhelyettese.- Mit csinál, ha leteszi a fehér köpenyt, s hazamegy?- Először is vacsorát főzök, aztán . . . hát tudja, mi az a „második műszak". Egy asszonynak mindig van mit tennie.- Végezetül még egy „szakmai" kérdést teszek fel: milyen fogkrémet ajánl a Hét olvasóinak?- A legjobb az Elmex nevű krém. A fogkeféről pedig tudni kell, hogy a görbe nyelű a legjobb, azzal alaposabban meg tudjuk mosni a fogunkat. Az ideális az lenne, ha minden egyes étkezés után fogat mosnánk. így harcolhatunk legeredményesebben a fogszuvasodás ellen. Elvégre a szájüreg higiéniája sem elhanyagolandó dolog. Megköszönjük a jó tanácsokat, s elbúcsúzunk a fogorvostól, hiszen odakinn, a váróteremben nem egy páciens ül a „kispadon": a fogászati rendelő hétköznapjai rendkívül forgalmasak. Úgy látszik, sokan vannak a fájós fogúak. Talán nem leszek nagyon indiszkrét, ha elárulom, hogy maga dr. Dogošiová is fogfájásra panaszkodik; de hát az ő esete egészen más: mikor mehetne fogorvoshoz a fogorvos? Vagy lehet, hogy ő is fél? Lám, ez lett volna talán a legérdekesebb dolog, amit megkérdezhettem volna tőle. VARGA ERZSÉBET 4
