A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-04 / 6. szám
EGY VAKÁCIÓ TÖRTÉNETE (BERECK JÓZSEF: ÖREGEM, AZ UTOLSÓ) Idestova másfél esztendeje már, hogy e lap hasábjain azon tűnődtem, vajon mi az oka annak, hogy fiatal prózaíróink (egy-két kivételtől eltekintve) a sokat ígérő kezdet után, s annyi biztatás ellenére szinte teljesen elhallgattak, és nemhogy kötettel, de még csak egy elbeszéléssel, karcolattal sem jelentkeznek. Utóbb megtudtam: a helyzet azért korántsem olyan kétségbeejtő; ha némelyek jelenleg nem is publikának, ez még nem jelenti azt, hogy az írással is felhagytak; épp ellenkezőleg, komolyan dolgoznak, sőt néhányuknak kötetre való elbeszélése van, s csupán idő kérdése, hogy első önálló könyvük napvilágot lásson. Mindezt megnyugtató volt hallani, de közben az'idő szaladt, s mi sajnos azóta is hasztalan várjuk ezeknek a műveknek a megjelenését. Most nem tudni, vajon a kiadó késlekedik-e, vagy pedig a szerzők bizonytalanodtak el közben és visszakérték (illetve be sem nyújtották) a kézirataikat? Tény az, hogy Kövesdi János után — akinek másfél esztendeje jelent meg elbeszélésgyűjteménye - csak Bereck József jelentkezett - igaz, immár a második — kötettel. (Arról egyébként, hogy ez a könyv meg fog jelenni vagy két évvel ezelőtt hallottam először, s mivel járatlan vagyok kiadói ügyekben, nem tudom sok-e vagy optimális ez a két év, ami a megjelenésig eltelt?) xxx Bereck tehát kivétel, s ez mindenkép öröm a szomorúságban, ráadásul új kötete - Öregem, az utolsó - kisregény, így még azt is elmondhatjuk, hogy személyében talán egy regényíró bontogatja szárnyait. Mifelénk ugyanis a regényírás — kivált negyvenöt éven alul — nem igen népszerű elfoglaltság. Hamarjában nem is tudnék negyvenöt évesnél fiatalabb csehszlovákiai magyar regényírót megnevezni, valószínűleg nincs is ilyen. Hogy Bereck Józsefből regényíró lesz-e vagy sem, az természetesen a jövő titka; most megjelent kisregénye alapján erről még nem lehet semmi bizonyosat mondani. Ha elfogadható az a megállapítás, hogy a -kisregény (bizonyos esetekben) nem egyéb hosszabbra sikeredett elbeszélésnél, akkor ez kétszeresen is érvényes Bereck József esetében: kisregényének ugyanis létezik egy „novellaelődje" - a Szorongás, és a Vihar előtt című Bereck-kötetben olvashattuk —, amelyből olykor egész mondatokat, bekezdésekét vett át. Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy az Öregem ... nem egyszerűen a Szorongás hosszabb változata, hanem egy magasabb színvonalon megvalósított átdolgozása. Maga az elbeszélés gyengére sikerült, s ezért nincs is nagy jelentősége a két írást összevetni. Inkább csak az érdekesség kedvéért említettem meg ezt a „rokonságot", ezzel is jelezve, milyen hosszú ideig képes egy téma ösztönzőleg hatni. Jóllehet, nincs rá bizonyítékom, nekem mégis az a véleményem, hogy Hury Tamás alakjában Bereck saját magát mintázta meg, és ha sok minden nem is egészen úgy történt, ahogy a kisregényben le van írva, azért a legtöbb motívumnak valós alapja van. A kisregénynek van egy konkrét és van egy virtuális cselekménye. A konkrét cselekmény: Hury Tamás vakációja Baranyában, egy három nemzetiség által lakott faluban, ahová annak idején kitelepítették Görcs Lajost, hősünk nagyapját a Csallóközből. A virtuális cselekmény: Hury Tamás benső énjének átalakulása, a különböző események hatására. A kérdés az, vajon hogyan sikerült Berecknek összhangba hoznia ezt a két folyamatot? Az a világ, melybe Hury Tamás a nyári vakáció során betoppan, meglehetősen exotikusnak tetszik. A kamaszfiú szemszögéből nézve persze hiteles ez az ábrázolás, hiszen egy tizenhat esztendős fiatalembertől nem is várható el, hogy egy szociológus és egy pszichológus felkészültségével szemlélődjék. Amit a faluból láthatunk: néhány ecsetvonással megrajzolt háttér — a sárgafalú vágóhíd, a szőlőhegy, a frissen ácsolt fahíd, melyet az ár úgy is elvisz —, és néhány pillanatfelvétel — az állomásfőnökről, az erdészről, a rendőrről, a két névtelen csacska lányról. Jelzések csupán, melyekből még következtetni sem igen lehet. Erről a faluról, az itt élő emberekről talán még a feneketlen kút árulkodik a legszókimondóbban: ahogy Bereck leírja a vízre leselkedő asszonyok hirtelen megjelenését, az komoly írói teljesítmény. Hogy az olvasó figyelme ne lankadjon, Bereck rögtön az elején néhány titokzatosnak tűnő dolgot iktat be a történetbe. Rejtélyes módon nyoma veszik Tangli Eszternek, a szomszédék csinos lányának, akibe hősünk titokban szerelmes, s aki éjjel-nappal erősen foglalkoztatja a képzeletét. Aztán itt van a vak szódás is, ez a talányos, megfejthetetlen figura, aki gyanúsan viselkedik és a regény vége felé le is lepleződik, mint Tangli Eszter elcsábítója. Róluk gyakran esik szó a történet folyamán, ennek ellenére szerepük korántsem tisztázott, s ha kettejük külön története nem is elképzelhetetlen, e motívum beiktatása erőszakoltnak hat. Mert hát Hury Tamás számára mégiscsak a nagyapja sorsa a legizgalmasabb. Vele vált szót a leggyakrabban - igaz, többnyire fiktív párbeszéd formájában -, érte izgul, nehogy baja essék; az öngyilkosságtól, a Görcs családot sújtó átoktól félti, s amikor a regény végén meghal az öreg, még akkor sem biztos benne, hogy természetes halállal, (ahogy a táviratban külön kihangsúlyozták: ágyban) halt-e meg. De vajon megértette-e Hury Tamás a Görcs Lajos életét beárnyékoló valódi sorstragédiát? A számkivetettséget, a fájdalmas magányt? Vagy másképp fogalmazva: sikerült-e Bereck Józsefnek maradéktalanul elmondania mindazt, ami benne, az íróban már megfogalmazódott, s amit hősével is szeretett volna kimondatni? Ezekre a kérdésekre sajnos nemmel kell válaszoljak. Hury Tamás — nem kis mértékben a családban terjesztett legenda hatása alatt — eltúlozza a Görcs Lajosra leselkedő végzetet. Ha ehhez hozzávesszük a vak szódás és Tangli Eszter történetét is, akkor már túl sok a fantasztikumba hajló elem, s ez megbontja a kisregény egyensúlyát. A leginkább földön járó figura ebben a történetben Mara, a szerb lány, akiről Mészáros László — az Irodalmi Szemle 1977. évi 7. számában — azt írja, hogy ő a kisregény tulajdonképpeni főhőse. Ez persze túlzás, s bizonyos fokig a mű félreértése, de éppenséggel elképzelhető, hogy lehetett volna belőle főhős is, csakhogy ehhez az írónak sokkal messzebbre kellett volna távolodnia élményei és emlékei világától. A borító szövege szerint a helyszín- a magyarok, németek és szerbek lakta falu - a soknemzetiségű Kárpátmedence mintegy kicsinyített mása, s a kisregény ennek a tájnak a jellegzetes atmoszféráját is érzékelteti. Erős szavak ezek, s olyan felelősséget ruháznak az íróra, amelyet ő aligha vállalna ma még. Könyvében legföljebb a három nemzetiség egymás mellett éléséről és nem egymással éléséről van szó. A kettőt ne tévesszük össze! Bereck József stílusa sokat fejlődött, eredeti vonásokkal gazdagodott. Ha nem is minden esetben, de igen gyakran sikerül megtalálnia a kellő hangnemet, a megfelelő kifejezéseket; párbeszédei gördülékenyek, ritka a túlexponálás. Itt-ott felbukkan egy-egy Hemingway vagy Camus modorában írt mondat, de az ilyesmi természetes, úgy gondolom. A kisregény szerkezete a „hagyományos" megoldásokra emlékeztet, bár az egyes fejezeteken belül bátran keverednek a párbeszédek, belső monológok és az álomleírások (ezekből valahogy több lett a kelleténél). Megfigyelhető egyfajta zeneiség is, ahogy a „tételek" váltják egymást, a mondatokban viszont kevés a ritmus. Hury Tamás tizenhat éves kamasz, érthető tehát, hogy elsősorban az érzelmeivel és az ösztöneivel, nem pedig a gondolataival van elfoglalva. Mindez lélektanilag indokolt — mint ahogy az is hitelesnek tetszik, hogy hősünk az idegenek előtt szándékosan magabiztos, olykor már szemtelen pózba vágja magát, hogy leplezze azt a határozatlanságot és belső feszültséget, amely ennek a kornak törvényszerű velejárója. A probléma tulajdonképpen abból adódik, hogy Hury Tamás első személyben mondja el a történetet, az ő szemszögéből látjuk a fejleményeket, s ezáltal, akár tetszik, akár nem, kénytelen vagyunk érzelmiszexuális problémáival is foglalkozni, ami talán érdekes ugyan, de végeredményben nem olyan izgalmas, mint a háttérből felsejlő sorstragédia. Bereck József további fejlődésének feltétele - úgy vélem - az intelektuális látásmód bátrabb alkalmazása. Az élmények, a benyomások eredeti formájukban ma még túlságosan nagy szerephez jutnak írásaiban, s félő, ha így folytatja, „kiírja" magát. Nem az intelektuális elbeszéléseket vagy az esszéregényeket kérem én Berecktől számon, csupán a többet és elmélyültebben gondolkodó hősöket. Kisregényének számtalan részletében már az igazi író mutatta meg oroszlánkörmeit. Ennek tudatában várjuk az újabb Bereck-műveket. (Madách, 1977) LACZA TIHAMÉR BERECK JÓZSEF ÖREGEM, 14
