A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-04 / 6. szám
Hát igen. Ezt -legfeljebb egy sóhajjal lehet kommentálni. Más: vendéglátóipari epizód. — Három cólát és három kávét kérek. Húsz perc múlva a pincér visszaméltózkodik három kávéval. — Elnézést főúr, de három cólát is kértem. — Nem kért. — Már bocsánat, de . . . — dadog a vendég, miközben a főúr méltóságteljesen elvonul. Majd ő fog egy hülye vendéggel vitatkozni. Egy óra múlva, mielőtt a vendég fizetni akar, még egyszer megrendeli a három cólát. Persze nem kapja meg. Aztán fizet, ötszázassal. A főúr három kávét és három cólát számol. A vendég bátorkodja kiigazítani, hogy csak három kávéja volt három cóla nélkül. Sajnos — teszi hozzá. A pincér komiszul mosolyog s pofátlan cinizmussal úgy ad vissza az ötszázasból, hogy csakis tízkoronás címleteket, meg kétmaréknyi fém-ötkoro-A Madách-kastély A múzeumban egyébként három helyiségben kaptak helyet a Madách Imrével kapcsolatos dokumentumok. Az épület többi részében Skultéty és Janko Kráľ életével ismerkedhetik a látogató, mindenekelőtt az itt kiállított fényképek segítségével. Egy kis szobánást rak az asztalra. A vendég lesüti a szemét, legszívesebben odavágna, de nem teheti, mert ez nem egy kikötői csapszék, ez egy rangos kávéház. Megszégyenülve elvonul. Ide se jön többé. Ehhez természetesen megvan a joga. No de hova menjen? Talán a pincért kellett volna megkérdeznie. Illetve nem is. A főúr tekintetéből világosan kiolvasható volt, hova menjen a kedves vendég. Van ennél jobb is. íróasztalom fiókjából előkeresek két gondosan megőrzött számlát. Mindkettőt egy borozóban kaptam, vagy másfél esztendeje. Az egyiken 265.20, a másikon 139.20 a végösszeg. A különbözet: 126.— korona. Ennyivel akart becsapni a pincér. Csinos összeg, nemde?! Persze reklamáltam. Ezért is van két számlám. Egy a valós összegről és egy minősíthetetlenről. Hozzátartozik a „kalandhoz", hogy ez a pincér megijedt. Olyannyira, hogy le akart fizetni, pénzt kínált azért, hogy hallgasak. Ez is egy formája a szemtelenségnek. Kockázatos ugyan, de hasznos. Máig is bánom, amiért nem jelentettem föl ezt az embert. Igaz, az üzletvezetőnél megtettem, de mint később kiderült, hasztalan, mert a pincér és üzletvezető egy cipőben jártak. Most már tudom, állampolgári kötelességet mulasztottam el, amikor hagytam, hogy büntetlenül fusson az illető, és tulajdonképpen lovat adtam alá . . , Bemegy az ember egy üzletbe, ahol ő az egyetlen vevő. Az eladók négyen vannak. Arcukról leolvasható: szívesebben látnának akármit. . . csak vevő ne ban Mikszáth-emléket láthatunk, ezeket azonban a közeljövőben átszállítják Mikszáth Kálmán szülőfalujába, Sklabinára (Szklabonyára), ahol rövidesen befejeződnek a Mikszáth-házon végzett restaurációs munkálatok, s megnyílik a Mikszáth Múzeum. Madách Imre életének a múzeumban kiállított dokumentumai mindenekelőtt fényképek, fotókópiák. A kastély korabeli bútorai — sajnos — nincsenek a helyükön, ezeket most állítólag Bratislavában restaurálják. Azért mondom, hogy „állítólag", mert a múzeumban nem kísér bennünket az efféle helyeken megszokott múzeumi alkalmazott, aki mindenről pontosan informálhatna. Érkezésünkkor a szomszédos iskolából „ugrott" át egy fiatalember, de csak azért, hogy kinyissa előttünk az ajtót. Aztán eltűnt, mintha nyoma veszett volna, csupán néha-néha jelenik meg egy röpke pillanatra, hogv ellenőrizze, vajon itt vagyunk-e még. Tehát: amire érdemes odafigyelnünk, azok Madách Imre diákköri legyen az. Arcukon unalom, életuntság, undor. A vevő zavartan, illedelmesen ám hasztalanul - köszön. Majd mondja, mit szeretne. Az eladó oda se néz, hátatfordítva válaszol: nincs. A vevő nagy vakmerőségre szánja el magát s bátortalanul megjegyzi: de hiszen az a pulóver ott van a kirakatban. A válasz: az nem a maga mérete! Mit tehet mást, egy másik üzletben próbálkozik, ahol csodák csodájára, az előbbi jelenet szinte pontosan ugyanúqy ismétlődik meg. Aztán egy harmadik, egy negyedik üzlet következik, míg csak bele nem un az egészbe. De mert ugyanez más vérmérsékletű, más szemléletű vevővel is megesik, az ilyen élmények máshogyan is summázhatok. Az embernek például az az érzése támad, mintha a kereskedelem ellene dolgozna. Persze ez csak látszat. A kereskedelemnek elsőrendű érdeke a vásárlók kiszolgálása, zavartalan ellátása, csakhogy a kereskedelem nem minden esetben áll saját helyzetének magaslatán s nem minden esetben tesz elegendőt azért, hogy a vásárlók elégedetten távozzanak a boltokból. Ezzel aztán emberek százainak és tízezreinek munkáját értéktelenítik el, mert az árutermelés hosszú és bonyolult folyamatának végére nem éppen a legdicséretesebb pontot teszik. Ugyan ki ne találkozott volna olyan eladóval, aki miközben kénytelenkelletlen „kiszolgál" — rágógumizik és így beszél a vevővel, ha egyáltalán szóbaáll vele. Úgy látszik ezt is megszoktuk, pedig ez a neveletlenség neMadách Imre emlékműve Adóm szobrával rajzai, Fráter Erzsi menyasszonyi levele 1845-ből, majd egy jóval későbben keltezett levele anyósához, Majthényi Annához: ebben arról ír, hogy szeretne férjéhez visszatérni. Nem tudom, hogyan reagált Majthényi Anna erre a továbbja. A látszat szerint az eladók és üzletvezetők viszont nem így vélekednek. A vevők és eladók megromlott kapcsolatának jellemére számtalan példát lehetne felsorolni s logikus érveléssel lehetne bebizonyítani, hogy kereskedelmünkben holmi vásárlóellenes tendenciák érvényesülnek. Csakhogy ez a bizonyítási eljárás meglehet logikus lenne, ám mégsem objektív, mert nem a tendencia a vásárlóellenes, hanem csupán a helyenként érvényesülő gyakorlat látszik annak. Rossz munkát persze másutt is végeznek, nemcsak a kereskedelemben, csakhogy épp a kereskedelem az a terület, ahol ez nagyon világosan, a vásárlók millióinak szemeláttára kiütközik. A munka minőségére mindenütt különös műgonddal kell ügyelni s e minőségi kívánalmakat a kereskedelemben némi jólneveltséggel is meg kell toldani. Ezekután természetesen meg kéne hallgatnunk a kereskedelmi dolgozók érveléseit is. Hogy nem tesszük, annak egyetlen oka van. Nevezetesen az, hogy elején leszögeztük: tisztelet a kivételnek; akinek nem inge... Nem szándékunk az általánosítás. Ami pedig a felsorolt eseteket illeti: egyik sem kitalált, mindegyiknek konkrét színhelye, konkrét szereplői vannak. „Hőseik" a leírt sorokban könnyen magukra ismerhetnek. Ezekre az esetekre meg ugyan milyen érvet, milyen mentséget tudna felhozni bárki is? Csakis elfogadhatatlant. KESZELI FERENC megrendítő levélre, annyi azonban bizonyos, hogy a „végleges" visszatérés nem sikerült a szomorú sorsú Fráter Erizsinek, az egykori Nógrád megyei alispán lányának. Nagyváradon halt meg 1875-ben, negyvenöt éves korában; ott is temették el, távol férjétől, akit minden bizonnyal nagyon szeretett. Legalábbis a kezdet kezdetén, 1845- ben . . . Madách Imre viszont itt maradt: itt, a szülőföldön, a kastély parkjában, ahol most hatalmas vadgesztenyefák hullatják apró gallyaikat a hófoltokkal tarkított fekete földre. Sírfelirata csupán ennyi: Imre Madách (1823—1864). Mellette nyugszik anyja, a szigorú Majthényi Anna és fia, Madách Aladár is, nekik azonban még ilyen kurta sírfelirat sem jutott. Úgy látszik, a halhatatlanság csak a legnagyobbak privilégiuma ... A síremlék tetején egyébként a Madách teremtette Ádám szobra áll: égre nyújtott kézzel, s mintha kiáltana. VARGA ERZSÉBET (Prandl Sándor felvételei) 13
