A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-04 / 6. szám
VILÉM ZÄVADA: SORS öle biztonságos bárkájából nem felejtő utódokat tett e nyomorult föld partjára Éva. Bokrok alatt siklik a nők barna teste, mint ezüst vipera. Fürdik a naptengerben, mely csillag tündérrózsákig terjed. Ujjunk kéjjel őrli a megperzselt füvet, mélán az emléket, korty langy üdeséget, máig fésülik a göndör négerfejet, s a hízelgő macskaszellő szunnyadni ölükbe fekszik. Mit láttok? Kövek föltűrt gallérjában didergő kastélyt, kátrány csiklandó szagát az udvaron, itt meg kéjeteket nem ismerő, rpégis dalos gázlót, hitves-gyilkosságtól bemocskolt lepelt magával-hurcolót. Mit láttok majd? Nap-döngölve, tenger-rágva, szelek-nyalva, rongyaiból-kiforgatva, fehér csontjáig lehántva fekszik majd itt a föld. Jaj, ha az utolsó bennszülött én vagyok, földem őrlődő sorsát hordom lelkemben megpecsételten, míg valahol a mezőn kisírom a testem tépő könnyes gennyet. Képes leszek-e a lecsusszanó rögről sajnálat nélkül nézni én, az úszó, játékaitok szigetét? FINISTERRE A világban hívó harangok csöngenek, várótermekben zsúfolva az emberek, városok örök ketyegése halkan cseng. Minden út utak végtelenjét nyitja meg, míg egyszer a harangok végóránkat ütik s az egész világ egy ösvénnyé zsugorodik s az már semerre nem vezet. Azon az úton ide-oda kapkodunk, mintha most kéne elintézni száz bajunk, mintha az évek kiszáradt kavicsában kinyílhatnának az éveid, tüzes virágnak. Aki a földnek ama végén áll meg, ellenében erős szél fúj. Megtörik a nappal kékje, elhervad a nap fejéke, melledre fekszik ólomnehéz nyomat, s az állomásról már elment az utolsó vonat. Most már csak ama lóra ülhetsz, melynek patái benned ütnek, ám te vagy a lovas s a ló te, egy helyben földhöz cövekelve. Már a nyeregben alig tartod magad, a gyeplőt isteni lovad nyakába veted, és minden utak végén csak viteted magad. A ló csak üget, üget, a ló üget, s a nagy üveges szemek, a semmibe-meredtek, n.ézik a szürke köveket, a sápadt holddal megezüstözötteket. CSELÉNYI LÁSZLÓ fordításai (Vilém Závada Válogatott versek című kötetéből; a kötet a közelmúltban jelent meg a Madách Kiadó gondozásában) A JÖVŐBE LÁTÓ ÍRÓ (150 ÉVE SZÜLETETT JULES VERNE) Emil Bayard és A. de Neuville illusztrációja Verne Gyuláról sokáig azt hittem, hogy magyar író volt. Nem is csoda, hiszen amikor a Beethoven Lajos vagy a Goethe János Farkas típusú „magyarítások" már réges-régen nevetségesekké váltak, Jules Verne magyarosított neve továbbra is használatban maradt, s még csak nevetni sem nevetünk rajta. Vajon mi lehet ennek az oka? Bizonyára Verne óriási népszerűsége. Mert a jövőbe látó író ma is népszerű: talán népszerűbb, mint valaha. Melyikünknek ne lenne közeli ismerőse a szimpatikus Nemo kapitány, melyikünk ne gondolt volna már izgalmas holdutazásra, ki ne szeretné a kalandot? Verne Gyula is szerette. Apja, a tekintélyes ügyvéd úgy gondolta, hogy Jules fia egy ideig majd mellette gyakornokoskodik, aztán jogi egyetemre megy, Verne Utazás a Holdba című regényéhez s végül az ő nyomdokaiba lép, tehát híres ügyvéd lesz. A szép elgondolás azonban csak elgondolás maradt. Jules „kalandor" hajlamai korán megmutatkoztak. Éppen tizenkét éves volt, amikor beleszeretett unokatestvérébe és megszökött otthonról, hogy a mesés Keletre hajózzék, s elhozza szerelmének az ígért korall nyakéket. Apja a „Coraile" nevű hajó fedélzetén akadt rá szerelmes csemetéjére, onnan térítette vissza „tékozló fiát" a szülői házba . . . Jules aztán a párizsi egyetemre is elkerült, de az irodalom inkább érdekelte őt, mint a jogászat. Vígjátékokat írt, színházi titkár lett, a lapokban cikkei jelentek meg. Művészek társaságába került, megismerkedett az idősebb Alexandre Dumas-val, majd egy Hetzel nevű kiadóval. Hetzel éppen egy ifjúsági lapot készült kiadni, s felkérte Vernét, hogy írjon bele valamit. Verne baráti köréhez egy különös lángész, bizonyos Tournachon is tartozott, aki valósággal megszállottja volt a léghajózásnak. A léghajózás gondolata Vernét sem igen hagyta nyugodni. Elhatározta hát, hogy első tudományos-fantasztikus regényét a léghajóról írja. Órákig üldögélt a könyvtárakban, otthon is állandóan jegyzetelt. S amikor már elegendő jegyzete volt, lázasan írni kezdett. Az öt hét léghajón című regényének kiadási jogáért tízezer frankot kapott Hetzeltől, s a kiadó további húsz esztendőre szerződtette Vernét évi két-két regény megírására. A sorozat a Rendkívüli utazások címet kapta. Az Ot hét léghajón után a Hatteras kapitány, az Utazás a Föld középpontja felé, majd az Utazás a Holdba című regény következett. Verne Gyula sikeres író lett, családjának nem voltak többé anyagi gondjai. Az író házat bérelt egy tengerparti halászfaluban és egy vitorláshajót is vásárolt. Tengerészek, halászok között töltötte életét. Itt született meg a Grant kapitány gyermekei című regénye. Am ekkor támadt az a gondolata is, hogy a tengert csak az ismerheti meg igazán, aki a mélyére hatol. Ismét lázas munka, lázas tanulás következett: Verne megszállottként olvasott mindent, ami a tenger mélyére, a tengeralatti járművekre vonatkozott. Munkájának eredménye a Húszezer mérföld a tenger alatt című regény, amelynek rokonszenves hőse, Nemo kapitány, azóta már halhatatlan lett. A francia-porosz háború befejezése után az író világkörüli utazásra indult: ebből a „kalandból" született aztán a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regénye, amely színdarab formájában is nagy sikert aratott. A Francia Akadémiától kitüntetést kapott, műveinek fordítási jogát számos állam kérte, valósággal dőlt hozzá a pénz. Kalandos utazásokon vett részt, és sorra születtek újabb és újabb regényei: a Sztrogoff Mihály, a Bégum ötszáz milliója, A francia zászló, a Hódító Robur, Az örök Adóm. Magyar tárgyú regényei a Sándor Mátyás és A dunai hajós. Egy korabeli francia újság ezt írta az Utazás a Holdba című regény megjelenése után: „elérhetetlen álom, hogy az ember valamikor is eljusson a Holdba". Ma már mindannyian tudjuk, hogy Jules Vernének igaza volt, a kortársak viszont tévedtek. A jövőbe látó író valóban reálisan ítélte meg az emberiség jövendőjét: „Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóságtól elmarad, mert elkövetkezik majd a pillanat, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein" - állította magabiztosan. Az idő, a tudomány fejlődése őt igazolta ... — v — 11
