A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-23 / 29. szám
volt ebben Greguss Pálnak is, aki abban az időben igen érdekes előadásokat tartott a nagyközönség számára Afrika állatvilágáról. Diplomamunkámban a Tisza Tápé—Algyő-i holtágának élővilágát vizsgáltam, elsősorban a moszatokat és a vízi növényeket. Így kerültem először s egyben végérvényesen kapcsolatba a vizek élővilágával, így lett belőlem hidrobiológus. — Professzor úr, az ön kedvencei, ha szabad ezt így mondanom, a moszatok. Miért érdekesek ezek a növények? — Azért érdekesek, mert igen gyorsan reprodukálják magukat, ami magyarul azt jelenti, hogy rövid idő alatt elszaporodnak bármilyen, arra alkalmas közegben, tehát számos tulajdonságukat jól meg tudjuk figyelni viszonylag egyszerű módszerekkel. De nemcsak érdekesek ezek a növények, hanem nagyon fontosak is. Közismert, hogy a levegő oxigénjét a növények termelik. Az oxigén 80 százaléka a vízben keletkezik, elsősorban a tengeri moszatok jóvoltából. Nem érdektelen tehát, hogyan, milyen körülmények között megy végbe ez a folyamat. Az az ember, aki nem a tenger mellett él, alighanem furcsának találja, hogy a moszatok a tenger menti népek fontos tápláléka. A szakembereket komolyan foglalkoztatja a gondolat, hogy a tengeri moszatokból nagy méretekben vonják ki az értékes fehérjét, hogy így is csökkentsék — vagy akár meg is szüntessék — az éhínséget. A moszat-fehérje ugyanolyan tápértékű, mint bármilyen más fehérje, ráadásul nagyon olcsó, hiszen állandóan termelődik, az embernek nem kell vetnie, csak aratnia, s lehet akármilyen idő, a termésért nem kell aggódnia. Jobban mondva: eddig nem kellett aggódnia. Sajnos azonban az utóbbi években mind gyakrabban hallani arról, hogy kőolajat szállító hajók süllyednek el, a tenger felszínét hatalmas területen olajfoltok borítják. Erre csak azt tudom mondani: kész öngyilkosság. Megbomlik a tengerek biológiai egyensúlya, a moszatok nem képesek annyi oxigént termelni, mint korábban, s így egyre kevesebb oxigén jut a légkörbe is, abba a légkörbe, amelyet már amúgy is eléggé megmérgeztünk mindenféle vegyülettel. Az oxigén-hiány kihat az állati szervezetek működésére, a szárazföldön is megbomlik a biológiai egyensúly, a növények is pusztulnak, fokozódik az éhínség, a további fejleményeket már nem nehéz elképzelni. Az édesvízi moszatok, annak ellenére, hogy kevésmár nemcsak a gyógyító víz, de kényelem is várja majd őket. Sajnos, ez valahogy mindig elmarad, s a kisebbnagyobb hiányok kellemetlenséggel járnak, időveszteséggel, ami persze a pihenés óráinak rovására megy. Kubik László hét éve vezeti a 30 hektáron épült fürdőt. Főidényben vasárnapokon is ott található az irodájában, mert a vendégek ügyes-bajos dolgaival kell törődnie. Rengeteget lót-fut, intézkedik, hogy úgy-ahogy eligazíthassa a dolgokat, eleget tehessen a vendégek kívánságainak. Hol villanyfőzőre van valakinek szüksége, hol pótágyra vagy egy takaróval többre; háromszázzal több az ebédrendelés, de ők napjában csak 600—700 adagra készültek fel . . . s így alig van rá ideje, hogy néhány percet rám áldozzon. — A vendégek panaszai jogosak, sajnos a legjobb akarattal sem tudjuk minden igényüket kielégíteni — mondja. — Csatornázásra, megfelelő közvilá. gításra, utakra lenne szükség. A legprimitívebb eszközök állnak csak rendelkezésünkre. Az illemhelyek ósdiak, a szemetet azon az úton hordjuk el, ahol a vendégek járnak. Ez nemcsak esztétikai kérdés: higiéniai is. A fürdőzők a talpukra tapadt elhullott szemetet, tisztatalanságot beviszik a vízbe. Ez bizony fertőz és veszéllyel jár. További probléma: a jelentkezőknek egyhatodót sem tudjuk elszállásolni. Bővíteni kellene a fürdőt, szállodát építeni. Már elkészültek a beruházási termek, de sajnos még mindig a járási nemzeti bizottság valamelyik vasszekrényének a fiókjában hevernek. Pedig már a beruházási keretre is ígéretet kaptunk, most egyszerre megint nincs keret. . . Pedig Pat megérdemelné a fejlesztést. Igazán kár lenne, ha csodálatos gyógyvize kiaknázatlanul maradna, ha nem tennék lehetővé az illetékesek, hogy minél több ember enyhülést találjon itt fájdalmaira, visszanyerje egészségét, ami az ember legfőbb kincse . . . MOYZES ILONA bé „ízletesek" mint a tengeri algák, ugyanolyan fontosak. Táplálékul szolgálnak a halaknak; segítik a víz öntisztulását és nagyon érzékenyek a víz minőségének változásaira: afféle „biológiai indikátoroknak" is tekinthetők. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki és hol szennyezi a folyót, elegendő néhány liter vízmintában megvizsgálni a moszatokat . . . — Professzor úr ma is rendszeresen előad a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, tankönyveket ír. Nem akadályozza ez önt a tudományos-kutató munkában? — Épp ellenkezőleg: nagyon hasznos a számomra. A tudósnak egyrészt kötelessége, hogy gondoskodjék az „utánpótlás" neveléséről, a köz érdekében, másrészt — ezt a saját tapasztalatom alapján mondom — az ember ugyanannyit, ha nem többet tanul a tanítványaitól, mint a tanáraitól. A tudós munkája felelősségteljes, erre oktatom én állandóan a diákjaimat is. Széchenyit idézem nekik, aki azt mondta: „Az ember annyit ér, amennyit használ”, és idézem Móra Ferencet is: „Álmodjunk a valóság párnáján ..mert álmodozni szabad, kell is, de mindig csak a földön állva, A tudósnak egyébként nemcsak a tanítványaira kell gondolnia. hanem azokra az „egyszerű halandókra" is akiknek nem választott hivatásuk ugyan a biológia, de érdeklődnek iránta. A tudományos ismeretterjesztésnek ma, az információ-robbanás korában nagyon fontos szerepe van. Sajnos akadnak olyan tudósok, akik lenézik a tudományos ismeretterjesztést, sőt olykor beosztottjaiknak is megtiltják, hogy ilyesmivel foglalkozzanak. Pedig ma már egyre inkább nyilvánvaló, hogy csakis azok népszerűsíthetik a tudományos eredményeket, akik maguk is elismert művelői annak a tudományágnak, amelyet népszerűsítenek. Én bárhol, bárkinek, bármikor szívesen tartok előadást a hidrobiológiáról, s annak örülök a legjobban, ha gyakran közbekérdeznek, mert akkor biztosan érdekes, amit mondok. Egyébként most nem egyszerű rokoni látogatásra jöttem Csehszlovákiába, hanem előadni. Jártam a vágsellyei Vörösmarty Klubban, ahol nagy szeretettel fogadtak; ma este pedig a diószegieknek tartok előadást, s őszintén bevallom: egy kicsit izgulok. LACZA TIHAMÉR (Görföl Jenő felvétele) 13
