A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-17 / 50. szám
Bandi mindent tudott. Talán még Frédinél is tájékozottabb volt. Gyakran ejtette bámulatba őket. És nemcsak a földi dolgokban ismerte ki magát, hanem az égiekben is. Akkoriban elég sűrűn küldözgették már a szputnyikokat földkörüli pályákra, s az emberek is felcsaptak már űrutazóknak. És csupán azért, mert a kíváncsiságuk nagyobb volt a félelmüknél, tudni akarták, hogy 200—300 kilométer magasból hogyan néz ki a Föld. Valóban gömbölyű-e az az égitest, amelyik a lakóhelyük? Talpraesett véleményt mondott a jövőről és a tudományos fejlődésről. Asztalosnak tanult ki, de megfelelt volna tanítónak is. Szerették hallgatni, ő meg élvezte, hogy leköti a figyelmüket. Az ura néha annyira eltátotta a száját, hogy még a csibukjából sem szállt fel a füst. A könyökével kellett oldalba taszítania, hogy csukja be a száját. Ami az ország dolgait illeti, arról szinte minden esetben elismerően szólt. Persze, a szentnek is maga felé hajlik a keze. A soha azelőtt nem tapasztalt építkezési lázról beszélt a legelismerőbben. Vagyis arról, hogy ha tíz keze lenne, mindegyiknek kerülne hétvégi munka. A világ szépségkirálynője körül sem forognak annyian, mint manapság az iparos ember körül. Megkörnyékezik, kedvébe járnak, finom ételekkel kínálják, sörrel, borral traktálják, és a kért borsos összegre még ráadást is adnak. Mindez azért történik így, hogy csak az ő házát építsék hétvégeken, és véletlenül sem a szomszédét. Meg azért is, hogy az iparosember lássa: a tegnapi fukar már nem veri fogához a garast. Van mit a tejbe aprítania ! Az ura egyszer nem toldotta volna meg, amit mondott. Egyszer nem vett volna el belőle. Jó benyomást keltett. Úgy is mint iparos. Úgy is mint fiatalember. Úgy is mint az olyan, aki már sok mindent összeolvasott. Csupán a kivasalt beszédével, vagyis ahogy falun mondják, a rátartiságával keltett ellenszenvet. Városba járt dolgozni. Reggel ment, délután jött, mindig elegánsan, barett sapkában, pantallóban, nyakkendőben, és fütyörészve, mint az úriemberek. Mint az olyan, akinek semmi néven nevezendő gond nem nyomja a lelkét. Eszik, alszik, dolgozik, és nagyra van azzal, hogy a családi házak építői sűrűn nyitogatják nála az ajtót. Ffogy fontos ember, akinek a munkája nélkül nem lenne eternittetős, tornyos, emeletes épület a falvakban. Csinos, gesztenyebarna hajú fiatalember volt. Vidám, életrevaló, aki már-már túl is becsülte, micsoda lehetőségekkel kecsegeti asztalosszakmája, hiszen az új házakba ablakok, ajtók kellenek, a konyhába kredencek, székek, asztalok. Sajnos, ő maga mégsem vitte semmire. Rossz társaságba került a vállalatnál. Olyanok közé, akik mindig kitalálnak valamit, hogy ünnepelhessenek, ihassanak. Számon tartották a név- és születésnapot, a keresztelőt; éjfélig ünnepelték a májusi vagy a novemberi felvonulásokat, a tervteljesítést, és a jónak ígérkező fusikat. És Bandi olyannak mutatkozott, akit nem volt nehéz táncba hívni! Mikor először látta dülöngélni hazafelé egy kora tavaszi estén, házasságának a későbbi esztendeiben, ugyanúgy megrázta a szánalmas látvány, mint Emőkének az a váratlan bejelentése,, hogy férjhez megy. A kúttól tartott befelé éppen, amikor megpillantotta a kapujukban. Legszívesebben elosont volna a szeme elől, de nem tudott hova elbújni. A lépcsőjüknél összetalálkoztak, s felpaprikázta nagyon, hogy Bandi elállta az útját. — Ilyen állapotban jönni végig a falun. Nem szégyelled magad? — lökte félre. — Akinek nem tetszik, ne nézzen rám — mondta gorombán, és barett sapkáját a szemébe húzta. A nyál habbá sűrűsödött a szája szegletében. — Nem restellsz a feleséged elé állni? — szólt rá mérgesen. — Eliszod a pénzt a családodtól? — Hála istennek keresek szépen. Marad nekik is — mondta, s megpróbált kiegyenesedni előtte, de megroggyant a térde. — Azt tetszik hinni, el tudnám inni, amit a fuskákon keresek? A fizetésemet meg egv fillérig hazaadom! — adta a nagyot, és összegyűrt százasokat rángatott ki a zsebéből. — No jól van. Meni szépen haza — szelídítette meg a hangját, mert látta, hogy durvasággal semmire sem megy vele. — Hermin néném haragszik rám? — kérdezte nyájasan, és törleszkedve át akarta ölelni a nyakát. — Dehogy haragszom. Csak menj már! — tolta el Hágától. — Ne is haragudjon rám. Mert tetszik tudni, én nagyon szeretem Hermin nénémet. Magánál nincs iobb asszony a világon. Én ezt mondom mindenkinek. Aki az árván maradt feleségemet felnevelte, annál nincs jobb asszony! — magyarázta ide-oda billenve, és már nemcsak nagyokat csuklóit közben, de a könnycseoo is kibuggyant a szeméből. — Jól van no, jól van. De már csakugyan menj szépen haza! — mondta, s otthagyta. Bement a konyhába. Házasságuk néhány esztendeje után többször látta részegen dülöngélni hazgfelé. Azonbgn ügyelt arra, hoav sem a lépcsőjüknél, sem az udvarukon, sem az úton ne találkozzanak össze. Mert milyen a részeg? Egyszer goromba, támadó, kötekedő. Másszor meg nyájasan hízelgő, töleszkedő. Emőkének nem akart szólni, hogy mi lesz ebből. Miiven címen gvgtkozott volna bele a házasságukba? Férjhez ment, méghozzá az akaratuk ellenére. Amit főzött magának, egye is meg. Pedig számtalanszor tapasztalta, hogy az új házukhoz ragadt régiben, az apjukéban, nagyapjukéban, ég a villany. Hogy hangosan csapódik a szobaajtó. Hogy fület bántó hangos szavak csorognak ki az éjszakába. A házassága első éveiben még kenyérre kenhető« mindenkihez kedves, figyelmes Bandi éjszakánként ordítozott és fenyegetőzött, nem hagyott békét Emőkének. Ő rúgott be, ő botorkált haza dülöngélve, de neki állt feljebb. Nem hagyta aludni a feleségét, meg őt sem. Egyre jobban aggódott Emőkéért. Egy-egy zűrös, lármás éjszaka után úgy ment ki az udvarra, hogy ha összetalálkozik Emőkével, szóváteszi neki az egyre nyugtalanítóbb éjszakákat. De a szándéka sokáig csak szándék maradt. Mikor szemtől szemben álltak egymással az udvaron, az isten szabad ege alatt, mindig beleszorult a szó. Mindig felülkerekedett a józanabb esze. Milyen címen tegyen szóvá valamit is, ha Emőke nem panaszkodik? így hát az Emőke sorsáért való aggódását csak az urával osztotta meg. Esténként az ágyban összebújva ismételték felváltva, hogy milyen igaz a mondás: az emberek lakva ismerik meg egymást. Ami annyit jelentett, hogy Bandi a berukkolása előtt még a rendes fiúk közé számított, katonasága és főleg a házassága után azonban már ő is csak azt a véleményt rfyomósította, amely az iparosemberekről nagy általánosságban kialakult. Vagyis hogy pénzre kelnek, pénzre fekszenek. A gyakori toroköblítésre futja miből! Igaz, addig dolgoznak, ameddig látnak. És a hétvégeket, a szombatokat és a vasárnapokat nem sajnálják, ők a falvak új házsorainak a sokszor névtelen és teljesen ismeretlen építői: asztalosok, kőművesek, ácsok! Csak messziről el tudná kerülni a kocsmát. Negyedannyi baj sem lenne a családjukban. Házasságuk nem futna olyan gyakran zátonyra, életük nem torkollna tragédiába .. . Amit végképp nem értettek az urával, hogy Emőke évekig tudott tűrni. Nem nyílt panaszra a szája. Persze, egészen fiatalon kisgyermekei édesapjának sok mindent elnéz az édesanya. Csak a kicsijére figyel. Szoptatja, eteti, öltözteti, mosdatja, tisztába rakja, kocsiba fekteti, és büszkén tologatja végighosszig a falun. Vasárnap délutánonként az ura oldalán teszi ugyanezt. Ha beteg, virraszt fölötte, és a gyermekorvos rendelőjébe utazik vele. Egyszóval, míg Emőke gyermekei is egészen kicsik voltak, az ura csak másod- vagy harmadrangúnak számított az életében. Férjhezmenése után elég gyakran benyitott hozzá. De nem volt beszédes. így Emőkének nem sok haszna volt a látogatásából. Soha nem panaszolta fel a szótlanságát. Hány olyan idősebb asszony él a faluban, aki benyit a szomszédba, helyet foglal a zséken vagy a karoslócán, s azután, hogy szép jó napot vagy szép jó estét köszönt, már nem szól többet, csak ül a helyén, mint akit odaragasztottak, és pislog, mint akit szótlanságra kárhoztattak. ' Úgy viselkedett ő is, valahányszor benyitott Emőkéhez, mintha egy nagy, tölcsérszerű füllé alakult volna át. Minden idegszálával a szavaira figyelt. Mert Emőkét hiába kötötték le a gyerekek, hiába emésztette lelkét az ura iszákossága, mindent tudott. Mi történik a szövetkezeti telepen, az irodában, a műhelyben, a mák- vagy a kukoricaföldön. Néha csak kérdezett, de tőle feleslegesen várta a feleletet. Igaz-e, hogy jövőre többet fizetnek a szövetkezetben, és lesz sok osztalék is? Igaz-e, hogy a taljánoknak kedvük kerekedett a falunkba utazgatni hizlalt bikákért? Kuporgott a székén vagy a karoslócán, és csupán pislogott, hallgatott vagy gondolkozott, mert a kérdésekből egészen jól lehetett dolgokra következtetni. És Emőke főzés, vasalás, varrás vagy mosás közben mindenről beszélt neki. Új ruhát akar venni a kisfiának. Az urát is szépen szeretné öltöztetni. Megérdemli, szépen keres. Hallani sem akar róla, hogy ő is munkába járjon. Mindenről beszélt neki, csak arról hallgatott következetesen, hogy miért ég náluk sokszor még éjfélkor is a villany, miről veszekednek az urával, miért hallatszik át hozzájuk néha a sírása? Úgy viselkedett, mintha jól ment volna a sora. Mintha csak a gyermekei etetése, öltöztetése lett volna a gondja. Meg a ház körüli munka, ami abból állt, hogy varrt, mosott a családjára ugyanúgy, mint ő egész életében. No, azért ne túlozzon. Jóval könnyebben. Hol volt az ő idejében falusi asszonynak mosógépe, porszívója? De nemcsak előtte titkolta, hogyan pusztítja természetes életkedvét a Bandi iszákossága, hanem a falu előtt is. Ha mentek valahová, úgy csimpaszkodott az ura karjába, mintha ők lettek volna a vidék legboldogabb házaspárja. Őt azonban nem tudta megtéveszteni a képmutatásával. Úgy ismerte, mint a tenyerét. Mindent kiolvasott a szeméből és a szája szögletéből. És akkoriban már csak jobban rá kellett nézni. Gyönge, finom arcbőre petyhüdt lett. A szeme alja meg karikás, mint az olyan asszonyé, aki egész éjszaka alvás helyett az urát várja, amikor meg már nem várja, veszekedik vele, és hiába fogadja meg magának százszor is, hogy a gorombaságait és a sértőszavait elereszti a füle mellett, u szívére szed mindent, s reggelig sír. Mikor meg a párja kijózanodik, mindent megbocsát. Ugyanis az ura semmire nem emlékszik, amivel a feleségét vérig sértette. Becézgeti, szeretgeti, megalázkodva a bocsánatát kéri, és a végén még a testét is követeli. Ismert egy ilyen részeges embert a faluban! (Folytatjuk) 10 Máes József,
