A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-12-03 / 48. szám
1 7 5 eves a M e g v á r Nemzeti /Húzeum „ ... szinmutatást nem esmérő magyar szivünkbe belső örömöt éreztünk azon, hogy találtatott ma is oly nagy hazali, ki nemzetünk pallérozására, anyai nyelvünk virágzására s hazánk történeteinek igaz ösmeretére vezető útnak feltalálására, oly nagy áldozatokat teszen .. Szabolcs vármegye rendjei írták ezt a levelet 1808-ban — Széchenyi Ferencnek, amiért 1802. november 25-én megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot. De nem csak a szabolcsiak — egy nemzet volt és maradt hálás e nemes és nagylelkű cselekedetért Széchényinek. A magyar történelem nagy tiszteletet érdemlő neve az övék, hiszen tudott tény, hogy Széchényi Ferenc ‘fia, István, a nagy reformista politikus mi mindent tett meg a nemzetért. A Széchényiek nagyon különböztek az úrhatnámkodó és semmittevő kortárs főnemességtől s a nép, a nemzet szemében ezáltal nyertek igazi tekintélyt. Dolgoztak, gazdálkodtak, s tették ezt önzetlenül nem csak a család, de a nemzet javára is, miközben megmaradtak igaz magyarnak, éltükben s holtukban történelmi példának is. Szellemi és anyagi értékeiket hosszú időkön keresztül tudták a nemzet javára kamatoztatni, úgy, hogy maradandót alkossanak. Széchényi Ferenc szenvedélyes gyűjtő volt. Előbb a tudást, majd a tudás birtokában becsülhető értékeket gyűjtötte, az olyan kincseket, melyek nemcsak az anyagi, de szellemi gazdagság hordozói, az emberi alkotóképesség bizonylatai. írásos tanúbizonylat van arról, hogy már 1786-ban azzal a szándékkal építgette könyvgyűjteményét, hogy azt egyszer a köz javára fordíthassa. E emberi nagyságon és műveltségen alapuló céltudatos gyűjtőszándék vezetett oda, hogy százhetvenöt esztendővel ezelőtt Széchényi Ferenc közel tizenkétezer nyomtatványt, ezermásfélszáz kéziratot, száznegyvenkét kötet térképet és rézmetszetet, kétezernél több nemesi címert, 2675 darab érmét ajánlott fel a nemzeti múzeum alapjául. Az érmegyűjtemény 702 darabja színarany volt, amelyhez még egy szép régiséggyűjtemény s néhány képmás is járult. Az adomány értéke százhatvanezer forintot képviselt, ami száraz anyagiakban kifejezve is négyszerte volt több LÁTOGATÁS LLZÁCIÁBAA Szorb nyoszolyólány A Wotrow község fölött emelkedő dombról messze ellátni befelé e történelmi táj, Felső-Lausitz számos szorb községére. Mögöttünk az itt Csehország felé a határt alkotó Iser-hegység, a Szudéták vonulatának része, előttünk a kiszélesedő lapályon a festői szorb községek. A szorbok vagy vendek a balti szlávok úgynevezett lech ágához tartoznak. A legkisebb szláv néptörzs. Az NDK- hoz tartozó Bautzen és Cottbus vidékén, vagyis Felső- és Alsó-Lausitzban élnek, két egymással össze nem függő területen. Nyelvük a szláv nyelvek nyugati csoportjának tagja. A szorboknak tulajdonképpen két irodalmi nyelve van: a felső-lausitziaké a cseh nyelvhez, az alsó-lausitziake a lengyelhez áll közel. Ez az eltérő történelmi fejlődés következménye. Lausitz — szorb neve Luzsica, magyarul Luzáciának is hívták — történelmi tájegység, a Spree folyó középső és felső folyósa mentén, az Elba és az Odera között. Területére a 9. században telepedtek be szláv törzsek: Felső-Lausitzba a milcek, Alsó-Lausitzba a luzsicek; ezekről kapta a terület elnevezését. Lausitzot a 11. században a meisseni őrgrófok foglalták el s 1303- ban a Brandenburgiaknak adták el. A 14. században Csehországhoz került, 1478-ban az olmützi béke értelmében Mátyás király szerezte meg, de már 1490-ben visszakerült a cseh korona birtokába. 1526-ban, a mohácsi vész után Csehországgal együtt a Habsburgok uralma alá jutott. 1623-ban lllv. Ferdinand császár Lausitzot elzálogosította I. János György szász választófejedelemnek, majd az 1635-i prágai békében végleg átengedte neki. Ezután majdnem kétszáz évig Szászország birtokában volt, míg az 1815-i bécsi kongresszus egész Alsó-Lausitzot és Felső- Lausitz felét Poroszországnak ítélte. A második világháború után Lausitz keleti része, Görlitz vidéke Lengyelországhoz került. A zömmel katolikus Felső-Lausitznak a cseh nyelvhez közel álló nyelvet beszélő szorb lakossága a toleránsa bb Szászországban kulturálisan Csehországra támaszkodhatott, értelmisége zömmel a cseh- és morvaországi egyetemeken tanult. Ezzel szemben a teljes egészében Poroszországhoz került Aisó- Lausitz evangélikus szorb lakossága csaknem teljesen elnémetesedett. A szorboknak a fasizmus idején kegyetlen elnyomásban volt részük a Német Birodalomban. Az NDK-hoz tartozó Lausitzban lakó szorbok lélekszámát ma pontos statisztikai adatok hiányában mintegy 70 ezerre becsülik. Fennmaradásukban az is nagy szerepet játszott, hogy a szorbok zömmel földművelők s így aránylag zárt etnikumban élnek, jobban fennmaradt nyelvük, népi hagyományaik. A háború vége s a hitleri fasizmuson aratott győzelem a fennmaradásukért vívott több évszázados, egyes történelmi korokban tragikus küzdelme után új feltételeket hozott a szorboknak nemzeti létük kibontakoztatásához. 1948 márciusában az ideiglenes szász kor-12
