A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-19 / 46. szám
TURCZEL LAJOS irodalmi évfordulók ünnepié sét sokan mesterkélt és szók váknyos megnyilvánulásnak tartják. Azzal érvelnek, hogy a nagy írókat nem ünnepi alkalmakkor kel! előrángatni, hanem szellemi hagyató kukkal állandóan együtt kell élni. Az ilyen elgondolásban sok az igazság, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelentős évfordulók jó alkalmat ad nak arra, hogy az ünnepelt író igazi lényegéhez közelebb juthassunk, és életművének mai aktualitását megvilá gíthassuk. Ilyesmi történt néhány évvel ezelőtt is, Petőfi másfél évszázados szü letési évfordulóján, amikor a magyai irodalomtörténetírás négy-öt értékes Petőfi-monográfiával, vagy egyéb feldolgozással gazdagodott. Irodalmunk csodájához: Petőfihez az a költő, Ady Endre áll legközelebb, akinek századik születési évfordulóját az idén ünnepeljük meg. Ady, Petőfiről írt nagy tanulmánya szerint (Petőfi nem alkuszik), azért tisztelte nagy elődjét, mert nem alkudott: elvei és meggyőződése mellett ami egyúttal azt is jelentette, hogy: a nép mellett — sziklaszilárdan állt. Ez a meggyőződés jellemző Adyra is, akinek a „magyar ugarral", a „magyar Pokollal" vívott csatája nagyszerű megismétlődése Petőfi forradalmi kiállásának. Érthető, hogy a két költő ars poeticája is lényegi azonosságot mutat: Petőfi: Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Ady: Bántott, döfölt folytom a Pénz is S szép humanitások játsztak velem: De lelkemből más sohsem érdekelte Fölszánt poéta-ceruzámat, Csupán Politika és Szerelem. Mielőtt rátérnék Ady életművének értékelésére, szóljunk röviden legfontosabb életrajzi adatairól. 1877. november 22-én született az erdélyi Érmindszenten. Kis szülőfalujának magyar és román lakossága volt és van, s ezeknek békés együttélése, együttmunkálkodása alapozta meg Ady internacionalizmusát. Az irodalom iránti érdeklődést és a költői tehetséget édesanyjától örökölte, akit a leveleiben és verseiben „ídes"nek nevez. Apja, a konok és kemény Ady Lőrincz, azt szerette volna, ha elsőszülött fia jogot tanul, és aztán szolgabíróként vagy alispánként visszaszerzi a nemesi eredetű család régi dicsőségét. Ady azonban nem lett jogász. Apja kedvéért beiratkozott ugyan a debreceni egyetemre, de tanulmányait csakhamar félbenhagyva újságírónak csapott fel. Első verseskötete 1899-ben Debrecenben jelent meg. Az új század elején Nagyváradra került, s ez az élénk szellemű város nagy hatással volt emberi és költői továbbfejlődésére. Itt ismerte meg Léda asszonyt, aki szerelmi költészetének legfőbb ihletője lett. Másik jelentős múzsája, későbbi felesége: Boncza Bertuka is erdélyi nő volt, Csúcsáról származott. 1905-ben Ady Pestre ment, s itt élt 1919. január 27-én bekövetkezett haláláig. Azoknak a szellemi mozgalmaknak, amelyek a társadalmi és irodalmi megújhodást szolgálták, a vezető alakja, zászlaja volt. Az irodalmi megújulás híres folyóirata, a Nyugat főmunkatársaként tüntette fel őt. Rendkívüli költői tehetsége harmadik kötetében, az 1905-ben kiadott Új Versek-ben bontakozott ki. A magyar irodalomtörténetírás ennek a kötetnek a jelentőségét olyan nagyra becsüli, hogy az új magyar irodalom indulását tőle számítja. És a kötet ezt a maximálisnak tűnő értékelést teljes mértékben megérdemli. Az éveken át görcsösen próbálkozó költő itt talált rá az igazi hangjára és arra a művészeti stílusra: a szimbolizmusra, amely az egyéniségének és a költői programjának a legjobban megfelelt. Ady szimbolizmusát ma több elemzője is vitatja, és költészetét elsősorban realistának minősíti. A vitázók közül alighanem a mi Fábry Zoltánunknak van igaza, aki egyik kéziratos jegyzetében „reálszimbolistának" nevezi a költőt. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy Adyt híres szimbolikus versei (A magyar ugaron; A Hortobágy poétája; A Tiszaparton; Lelkek a pányván; Vörös szekér a tengeren; Harc a Nagyúrral; Héjanász az avaron stb., stb.) tették országosan népszerűvé. Olyan szimbólumai, mint a „magyar ugar", a „magyar Pokol", a „magyar messiások" stb. rendkívüli érzékletességgel fejezték ki a haladó rétegeknek az ország tragikus elmaradottságával kapcsolatos közérzetét. Szimbólumai, szimbolikus motívumai — melyeket a legalaposabban Földessy Gyula rendszerezett — költészetének kimeríthetetlen eszköztárát alkotják. A szimbolizmusával kapcsolatos vita viszont azért alakulhatott ki, mert Ady módszere erősen különbözik attól, ami a Mallarmé által vezetett francia szimbolista iskolát jellemzi. Az ő bonyolító, rejtőztető módszerükkel szemben Ady szimbólumai a valóság megragadását és éles megvilágítását célozzák. Ady elsősorban politikai költő, aki verseivel mozgósítani, fölháborítani, változtatni akar. Az ilyen költő-típust a régi időkben próféta-költőnek nevezték. Ö is annak tartotta magát: prófétának, vátesznek, messiásnak. Az ország elmaradottságáért — melyet lángoló szavakkal ostorozott — a világi és egyházi uralkodó osztályokat tette felelőssé. Az arisztokrácia iránti gyűlölete az égig csapott. „Sok rossz fehér ököl"-nek és „vad, úri tatárok"-nak nevezte őket, és — megint csak Petőfihez hasonlóan — Dózsát idézte a fejükre, és „rongyos hadak, roppant hadak" sereglését jósolta meg: Hír és dal ma riongva vág szét Városfalak közt, falvan, pusztán: Itt van a nép, megjött a Nép Vihar-irammal, Hadak útján. Itt van a nép, trónt ülni fog most Ezer évig férge a rögnek, ítél a nép, ítélni fog S ezerszer jaj a bűnösöknek. (A hadak útja) Az Adyt rajongva szerető és a gondolatait és verseit harci fegyverként használó Fábry Ady egyik nagy érdemének azt tartotta, hogy — bár nem volt szocialista költő — fölismerte a munkásosztály történelmi hivatását és kiállt a szocializmus mellett. A polgárság haladó csoportjaiban is csalódva a munkásságban kereste a harci szövetséget. Nekik küldte a szövetkezés ősi jelképének tekintett „frigyládát", és őket tekintette a „jövendő fehérei"-nek, a jövő birtokosainak: Ami csak szépség s ami reménység, Mind ti vagytok a Tisza körül. Nincs a világon még annyi bánat S annyi láncosa nincs még a világnak, Mint itt és nincs annyi nagy éhség. Éhe a kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket. Nagyobb igaza sohse volt népnek, Hitványobb Nérók még seholse éltek. Vagytok: a Ma, vagytok: a Holnap. Én, beteg ember, csupán csak várok, Vitézlő harcos nem lehetek. De szíveteket megérdemeltem, Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem: Véreim, magyar proletárok. (Csák Máté földjén) Politikai költészete mellett Ady egyéb verstípusai (szerelmi versek, pénzversek, halálversek, élethimnuszok stb.) is korszakos jelentőségűek. Mondhatjuk úgy is, hogy egész költészete a csúcsát jelenti annak a csodálatos megújulásnak, amelyen a magyar költészet a XX. század első két évtizedében keresztülesett. Költői életművének záró részét: háborúellenes költészetét külön ki kell emelni. Sokan azt tartják az Ady-poézis legértékesebb, eszmeileg-formailag legkiforrottabb részének. Az Adyval telített és azonosult Fábry is a háborúellenes költőt, A halottak élén szerzőjét zárta a legjobban a szívébe és idézte a leggyakrabban: egyik híres soráról, az „Ember az embertelenségben" megrázó formulájáról pedig azt mondta, hogy a magyar nyelv szinte ennek a kimondására lett teremtve. Ady költészete és publicisztikája a csehszlovákiai magyar irodalomra is rendkívül erős hatást gyakorolt. A Fábryt és a Sarlót ért hatás mellett egész sor olyan költőt sorolhatnánk föl — különösen 1918—1938 között —, akik Ady igézetével indultak és haladtak a pályájukon. Haladó folyóirataink és újságjaink az Ady-verseket és cikkeket fegyverként és érvként használták fel. Ady hatása a szlovák irodalomra és szellemi életre is kiterjedt. A szlovákok — és a régi Magyarország más nemzetiségei — a nemzetiségi kérdésben kinyilvánított haladó állásfoglalásaiért szerették meg a költőt. Ismeretes, hogy A magyar jakobinus dala című versére — amelyben „magyarok és nem magyarok" összefogását és a „szláv, magyar, oláh bánat" azonosságát hirdette meg — Hviezdoslav lelkes és szép verssel válaszolt. A két világháború közötti időben a szlovák irodalmi sajtóban nagy vita folyt Ady hatása és értékelése tárgyában. Ebben a vitában az Ady-hívők — s az élükön Emil Boleslav Lukác és Ján Smrek — győztek. Elsősorban ennek a két kiváló költőnek köszönhető, hogy a szlovák közönség Ady költészetével konzseniális fordításokban ismerkedik meg. Zárószóként még említsünk meg egy olyan helyi-földrajzi kapcsolatot, amely Adyt a mi tájainkhoz fűzi. 1910 nyarán a Magas-Tátrában — Ó- és Üjtátrafüreden és Csorbatón — töltött néhány hetet. Csorbatón írta egyik legszebb lírai alkotását, A löltámadás szomorúsága című nagyszabású filozófiai költeményt. Ebben a létezéssel vívódó, gyötrődő gondolatokhoz a táj fenséges részei: az „üvöltő Tátra-erdők" és „a csillogó, tiszta, vad tó" szolgálnak remek szerkezeti keretül. ADY ENDRÉRŐL születésének 100. évfordulóján 14
