A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-19 / 46. szám
ADY ENDRE „Érmindszent nekem legelőször is az édesanyámat jelenti." Dehát milyen volt az az édesanya, akinek leghűbb és legigazabb képét talán csak egyetlen fénykép adhatja vissza: a kézfogás kép a fiával, Ady Endrével?! — Nagyon jószívű asszony volt, aki sokat szenvedett a fiát ért vádak és támadások miatt. Emlékszem, különösen az gyötörte meg, amikor valamelyik író azt terjesztette, hogy Ady ilyen, meg olyan beteg és hogy amit ír az nem is magyar. — És Ady Lőrincz? — Kemény és kötekedő embernek ismertem. Mindenkinek adott valami gúnynevet és ha hazafelé tartott, már reszkettünk, vajon mivel köt megint belénk... A felesége meg éppen az ellenkezője, áldott, galamblelkű asszony. Zsebkendőt szorít a szemére. Hallgatunk. A szék, amelyen ülök — egyszerű, hajlított fából készült — az Ady családé volt. Az óra, mely felaprózza a csöndet körülöttünk, Adyhagyaték. Most, hogy a költő születésének századik évfordulóját ünnepeljük, a tárgyak, úgy tűnik, megkezdik új életüket. Mintha különös töltést kapna a legavíttabb bútordarab is: az irodalomtörténet jelenvalósága ez, vagy méginkább a kegyeleté. „Ez itt a falu, az én falum Innen jöttem és ide térek ... És itt pedig magam vagyok Régi tüzek fekete üszke S fölöttünk végzet-szél fütyöl, Szaladj tőlem, átkozz, gyűlölj, Avagy légy rám ujjongva büszke." Két szobája van az érmindszenti kis háznak. Az első üveges szemmel nézi az utcát, talán három arasz magasságból. A „Fehér falak, szőke gerendák (Csöndes, bús falusi házunk" megkapó sorából annyi a való, hogy a falak csakugyan fehérek, de a gerendákat megroppantotta és sötétre pácolta az idő. Itt született a költő. A hátsó szoba, melyet később ragasztottak a házhoz, fél szemmel a temetőt vigyázza. Különös kettősség: egy nádvitorlás fehér hajó az utca, vagyis a nagyvilág és a temető partjai között. És micsoda visszatérő csodás képlete a magyar irodalomnak ez a kísértő nádtető? Mennyi nagyszerű embert adtak ezek a kicsi házak ... A költő szülőszobája szinte üres. Egy ágy van benne, foszladozó takaróval leborítva. Sublót, két üveg-gyertyatartóval. A másik szobában néhány fénykép, kéziratfotók, könyvek. Üvegvitrinben Boncza Berta jegykendője. Ha kilépek az egykori füstöskonyhából, gémeskút mellett kell elhaladni a nagy ház, a kúria felé. A sétányt frissen sarabolják, három munkás most is dolgozik. Az udvaron néhány szilvafa. A kúria megintcsak szórványemlékeket őriz a család életéből. Tárgyak vallomása rég elment lakókról. Lajos, a pedáns és törekvő tanár szobája. Az „ides" néhány bútordarabja. Lőrinc úr borozgatásainak színhelye. Egy maréknyi föld a budapesti sírról. Katica néni fogódzói ezek visszafelé, ha valaki a múltra kíváncsi. Végtére is az ő szolgálatában nem a születésnap a legmaradandóbb, hanem a halál. » A csokor virággal elindulok, egy pillantást vetve a pitvar magasából a kétfelé nyíló útra. Jön-e valaki errefelé az örökkévalóság útján, hogy aztán megittasodva távozzék? Mozdulatlan minden, mintha álmodnának a házak. Egy régi, egykori falusi gyerekről, aki ezen az úton indult el, az Értől, s jutott el a szent, nagy Óceánba. Ilyen vagy hát falu. Ernyedt és ájult és álmodozó. De micsoda roppant ívelésű pálya vezetett be téged az örökkévalóságba! — Visszaemlékezne e arra a januári napra, amikor Ady Endre meghalt? — Igen. Hideg, nagyon hideg reggel volt. Ady Lajosék itthon voltak. Távirat jött Pestről, hogy meghalt Ady Endre. Az édesanyja rögtön elájult. Sírt, zokogott az egész ház. Az öregúr nem volt itthon. Elküldték érte, s ezt a keményszívű embert is letaglózta a hír, hogy úgy kellett hazahozni. Ady Lajos a két összetört szülővel nem mert elindulni a temetésre. Innen, tudomásom szerint csupán két ember volt ott: Vida Mihály, aki akkor Pesten volt „ katona és Tapsony Endre református lelkész. Ő hozott egy kis csokrot a családnak a temetői virágokból. Azok a napok nagyon szomorúan teltek. Az ételt, ahogy bevittük, úgy ki is hoztuk. A tekintetes asszony csak sírt és egyre azt mondogatta: „Ó, de rossz anya voltam, nem éreztem meg, hogy a fiam ilyen halálos beteg." Itt megakad a szó s az öregasszony csöndben kimegy, s aztán egy nagy csokor virággal jön vissza. — Megkérném, ha volna szíves elvinni a budapesti sírra. Ezek nyáron az udvar díszei. Gál Sándor: IDE FORDUL EGY ARC Adynak a 100. november idején a fölkelő nap perce ide fordul egy arc s kérdez milyen út pora ez rajtad hol a te mézed hol a te italod és emelkedik tovább és fényesedik halál-erős daccal oszthatatlanul Az Hét szamara Irta: KIRÁLY ERNŐ
