A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-19 / 46. szám
HUNN. ÚJ LEGENDA ÚJ VIZEKEN JÁROK ŐRIZEM A SZEMED Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?: Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak S életemnek csak nézői a maiak. Messziről jön s messzire megy az élet S csak: élet ez, summája ezrekének, örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott. S életük ez a mérsékelt csodáknak, Mikben mégis ős állandóság vágtat, Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik. Másolja ám el életét a gyönge, Fúrja magát elélten a göröngybe, Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály. Ne félj hajóm, rajtad a Holnap hőse, Röhögjenek a részeg evezősre. Röpülj hajóm, Ne félj hajóm: rajtad a Holnap hőse Szállani, szállani, szállani egyre Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre, Röpülj hajóm, Szállani, szállani, szállani egyre. Új horizonok libegnek elébed, Minden percben új, félelmes az Élet, Röpülj hajóm, Új horizonok libegnek elébed. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. Ha ki király, Sorsának a királya, Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja, Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül. Nekem beszédes költő-példák némák, Sem a betelt s kikerített poémák, Sem a mutatványos fátum nem kenyerem. Bennem a szándék, sok százados szándék, Magyar bevárás, Úrverte ajándék S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca. Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett S parancsoltam élükre seregeknek Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot. Százféle bajnok mássá sohse válton, ütő legény, aki az ütést álltam: így állva, várva vagyok egész magyar. Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó, Protestáló hit s küldetéses vétó: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat. Ki voltam öreg grammás-diák korban, Égnek lendülten s százszor megbotoltan, Külön jussom: vénen is diák lehetek. Kalapom, szűröm, szívem förgetegben, Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben S visszapattog róluk jég, vád és szidalom. Külön alkuja lehet a Halállal, Akit amikor milliókat vállal, Nem barnított az Élet sok, új kapuja. A tolakodó Gráciát ellöktem, Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem, A Minden kellett s megillet a Semmisem. Én voltam Űr, a Vers csak cifra szolga, Hulltommal hullni: ez a szolga dolga, Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel. Nem kellenek a megálmodott álmok, Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, Röpülj hajóm, Nem kellenek a megálmodott álmok. Én nem leszek a szürkék hegedűse, Hajtson szentlélek, vagy a korcsma gőze: Röpülj hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedűse. SZERETNÉM HA SZERETNÉNEK Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié. DALOK TÜZES SZEKERÉN Vad paripáim, hajrá. Tomporotok ma véresre verem. Ma én vagyok ifjú Apolló. No, ki jön utánunk? Ki éri utói tüzes szekerem? Gyi, keselyem: fiatal Bűn, Gyi, jó lovam: fekete Álom, Mi áttörünk, vad paripáim, Ezen a szürke életen, Mi áttörünk a barna halálon. Kerekeim a sár ne érje, Patáitokat semmi piszok. Fény-országúton, hajrá paripáim Nem vágnak elénk Soha gyönge karú, vén kocsisok. Kis kordék döcögése Átkát utánunk szórja, no, szórja, Ugy-e paripáim? Hol járunk mi akkor Hol jár már akkor Az új daloknak ifjú Apollója? Buday György fametszete (részlet) 11
