A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-19 / 46. szám
SZÁZMILLIÓK HALADNAK Az Októberi Forradalom 60. évfordulójának ünnepségei Moszkvában November 2-án és 3-án együttes ünnepi ülést tartott a Kreml Kongresszusi Palotájában az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Leglelsőbb Tanácsa és az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa. Ezzel megkezdődött a Szovjetunióban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának ünnepségsorozata, amely november 7-én a Vörös téren megtartott hagyományos díszszemlével és a dolgozók felvonulásával tetőzött. A díszemelvényen a szovjet vezetők mellett helyet foglaltak a külföldi delegációk vezetői. Az ünnepségsorozatra ■ 104 országból 122 küldöttség érkezett, elhozva a testvérpártok, az egész haladó emberiség üdvözletét a világ első szocialista országa népének, a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Az ünnepi ülést Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára nyitotta meg, majd a jelenlevők viharos tapsának közepette Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke emelkedett szólásra. Beszéde bevezető részében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségével foglalkozva megállapította: „Új történelmi korszak kezdődött: a világ forradalmi újjászületésének, a szocializmusba és a kommunizmusba való átmenetnek a korszaka. Meg-MA EZEN AZ ÚTON! Az ünnepi ülés résztvevői Brezsnyev elvtárs ünnepi beszédét mondja Husák elvtárs tolmácsolta a csehszlovák kommunisták Kádár János elvtárs, a magyar küldöttség vezetője és az egész nép üdvözletét Képtávírón érkezett (CSSZTK — TASZSZ) nyílt az az út, amelyen ma százmilliók haladnak, és amelyre sorsszerűén rátér az egész emberiség." „Október bebizonyította, hogy gyökeresen meg lehet változtatni a társadalmi-politikai alapokat. Az oroszországi proletariátus válaszolt a legégetőbb, legidőszerűbb politikai kérdésre: vajon a kizsákmányolok hatalmi monopóliuma örök, avagy felváltható és fel is kell váltani a dolgozók hatalmával“ — mondotta. Brezsnyev elvtárs ezután felvázolta azt az utat, amelyet a világ első szocialista állama, amely ma már a kommunista társadalmat építi, a forradalom óta megtett, néhány fontos eredménnyel is illusztrálva ezt. Szólt a szovjetek országának mai terveiről, holnapi feladatairól, a problémákat sem hallgatva el. Ezután arról beszélt, milyen következményei voltak az Októberi Forradalomnak a világ fejlődésére, az egész emberiség számára. „Október viharának villámfényei sok ország népe előtt megvilágították a jövőbe vezető utat. A történelem a szó szoros értel-mében hétmérföldes léptekkel haladt előre" — mondotta. „Kétségtelen, hogy a különböző fejlettségi szintű és különböző nemzeti hagyományokkal rendelkező további népeknek és országoknak a szocializmusra való áttérése még változatosabbá teszi majd a szocialista építés konkrét formáit. Ez természetes is. Ugyanakkor, mint az élet bizonyítja, fennmaradnak és továbbra is érvényesek a szocialista forradalom és a szocialista építés általános, alapvető és szükségszerű vonásai" — hangsúlyozta. A nemzetközi kapcsolatok alakulásáról szólva Brezsnyev elvtárs a jelenkor legfontosabb, legsürgetőbb feladataként az egész világra kiterjedő fegyverkezési hajsza megállapítását jelölte meg. Világviszonylatban máris óriási visszhangot keltett és igen nagy megértéssel találkozott Brezsnyev elvtárs beszédének az a része, amelyben javasolja: a kormányok állapodjanak meg abban, hogy minden ország egyidejűleg megszünteti a nukleáris fegyverek és lövedékek gyártását; továbbá az atomhatalmak ezzel egyidejűleg köteleznék magukat, hogy megkezdik a korábban felhalmozott készletek fokozatos csökkentését, lépésről lépésre haladva azok teljes, „százszázalékos" megsemmisítéséig. Beszédének befejező részében Brezsnyev elvtárs konstruktív nemzetközi együttműködést sürgetett az egész emberiséget foglalkoztató más fontos problémák megoldására, amelyek közé például a hatalmas embertömegek élelmiszerrel, nyersanyagokkal, energiával való ellátása és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések tartoznak. Ezután a küldöttségek vezetői emelkedtek szólásra, akik elhozták pártjuk, népük üdvözletét. Gustáv Flusák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, a csehszlovák küldöttség vezetője üdvözlő beszédében nagyra értékelte azokat a jelentős sikereket, amelyeket a Szovjetunió népei értek el a kommunista pártnak, központi bizottságának és Leonyik Brezsnyev elvtársnak vezetésével. „Csehszlovákia egész legújabbkori történelme számos szempontból összefügg az Októberi Forradalommal, az első szocialista állam, a Szovjetunió létrejöttével és fejlődésével ... A szocializmushoz vezető utunk minden szakaszában felbecsülhetetlen segítséget és példát jelentettek és jelentenek számunkra a szovjet kommunistáknak és a szovjet népnek, az Októberi Forradalom eszméi, a marxizmus-leninizmus eszméi úttörő megvalósítóinak, a szocialista és a kommunista társadalmi átalakulások úttörő végrehajtóinak gazdag tapasztalatai" — mondotta Husák elvtárs. 5