A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-19 / 46. szám
sok is meginogtak, mint Thomas Mann, vagy Anatole France. „Magyarország sorsa, sőt a magyarságé, szívünk és lelkünk adós-levelén van. Semmi buta nacionalizmus, a magyarság dolga nagyobb dolog . . . magyar vagyok és magyarul és emberül a legbecsületesebb internacionalista". Az a költő mondja ezt, aki utolsó üzenetében is népe sorsáért aggódik. A legyőzöttek nevében a győzőkhöz szól: Ne tapossatok rajta nagyon, Ne tiporjatok rajta nagyon, Vér-vesztes, szegény szép szívünkön, Ki, íme, száguldani akar. Baljóslatú, bús nép a magyar. Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a Ffáborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok. Szíve utolsó dobbanásáig az elnyomottak pártján áll, s forradalmisága eljutott a munkásosztállyal való szövetség vállalásáig. Még csak mártír-fényt sem akartam, Csak amiről a Sors tehet: Odaadni magamtól, szépen, Ezt a nem kért, kicsúfolt semmit, Forradalmas lelkemet. A háború szörnyűsége csak erősítette azt a meggyőződését, a forradalom nem várathat sokat magára. Az „összebúvó félelem" óráiban is a mindent megtisztító forradalom képét idézi, s ennek adja le névjegyét: Ki bírja még e szürkeséget, Ki hazugokat tündököl? Már jöjj, ököl: Boruljon föl e nem-jó Élet S jöjjön valami más, Oh, forradalmak, miért késtek? És bár véletlen összeesésről van szó, mégsem mellékes, hogy Lenin Októberének 60. és Ady születésének 100. évfordulójára csaknem egyidőben emlékezünk. Vezéralakja volt ő a magyar forradalom előkészítői szellemi elitjének, s tudta, hogy a világhaladás ügye egy és oszthatatlan. Mint a Vörösmarty Akadémia elnöke aláírja a magyar értelmiséghez címzett nyilatkozatot, s amikor egy-két hónappal halála előtt a Nemzeti Tanács képviselői meglátogatják, félig szélütötten így válaszolt: „Dadogva, gyáván, de mégis némi büszkeséggel mondok köszönetét önöknek, a forradalmi magyar nemzeti tanácsnak, aki eljött a költőhöz. Betegen és meghatottan, hálásan szorongatom a felém nyújtott kezeket. Dadogva, mert életemben sokat kiabáltam — dadogva is mondom, milyen jólesik nekem ez a mindennél nagyobb kitüntetés. Úgy érzem, hogy való és bekövetkezett az én forradalmam." Utolsó versének címzettjei (üdvözlet a győzőnek) a magyar forradalmat ugyan leverték, az orosz példa, az 1917-es Októberi azonban győzedelmesen ellenállt, hogy aztán negyedszázaddal később életre segítse — most már európai méretben — azt az új életet, melyet Ady remélt a forradalomtól. így érnek most a kiteljesedésre az új idők új dalai, melyeket ifjú szívekbe ágyazott, s melyek ma orosz, szlovák, román, cseh és francia nyelven kiáltják világgá a költői próféciát: örök virágzás sorsa már az enyém Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény, De virágzás, de Élet és örök. ADY ENDRE: A csillagok csillaga Sohse hull le a vörös csillag: Nap, Hold, Vénusz lehullott régen S ő dölyföl a keleti égen. Sohse vörös a hulló csillag: Rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt, Szeszélye az égi világnak. Hulló csillag, hullj, hullj, rogyásig, Ezer eséssel, ezer jajjal: Egy csillagból is jöhet hajnal. Vörös csillag, ragyogj és trónolj, Mióta ember néz az égre, Vörös csillag volt a reménye. Intés az őrzőkhöz Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Csillag-szórók az éjszakák, Szent-János-bogarak a kertben, Emlékek elmúlt nyarakon, Flórenc nyarán s összekeverten Búcsúztató őszi Lidónak Emlékei a hajnali Párás, dísz-kócos tánci termen, Történt szépek, éltek és voltak, Kik meg nem halhatnak soha, Őrzött elevenek és holtak, Szívek távoli mosolya Reátok még, aggódva, árván, őrzők: vigyázzatok a strázsán. őrzők vigyázzatok a strázsán, Az Elet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek, Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét, S akik még vagytok őrzőn, árván, őrzők: vigyázzatok a strázsán. A tűz csiholó ja Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Aldassék: A Tűz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Ügy nézett, mint jogos adóra. Mint egy Isten, hóban vacogva Fogadta szent munkája bérét: Még ma is minden bátor ember Csörgedezteti az ő vérét. Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak: Legkülönb ember, aki bátor S csak egy különb van, aki: bátrabb. S aki mást akar, mint mi most van, Kényes bőrét gyáván nem óvja: Mint ős-ősére ütött Isten: A fölséges Tűz csiholója. Ifjú szívekben élek Ifjú szívekben élek s mindig tovább Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, Mert életem millió gyökerű. Szent lázadások, vágyak s ifjú hitek Örökös urának maradni: Nem adatik meg ez mindenkinek, Csak aki véres, igazi életű. Igen, én élni s hódítani fogok Egy fájdalmas, nagy élet jussán, Nem ér föl már szitkozódás, piszok: Lányok s ifjak szívei védenek. örök virágzás sorsa már az enyém, Hiába törnek életemre, Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény, De virágzás, de Élet és örök. 3