A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-12 / 45. szám
JIRÍ BLECHA A felderítés vízakadályt jelent. A harckocsizó egység parancsnoka a felderítők jelentését pontosítja a térképen. Aztán odateszi szemét a periszkóphoz és figyelmesen szemléli a harckocsik lánctalpa által felszántot terepet. — Nem — mondja lélekben maga magának —, nem fogok kockáztatni. A harckocsi sokat kibír és sok mindenre képes. Felmászik meredek lejtőkön, átzúdul vízmosásokon és árkokon, mélyen a viz alatt is tud haladni, de valahol van egy határ, amelyen a soktonnás kolosszus nem tud túljutni. A parancsnok művészete abban is rejlik, hogy a pillanatnyi helyzet tekintetbe vételével pontosan felbecsülje ezt a határt. A hosszan tartó esők elmocsarasodott folyót alakítottak ki. Az „ellenség“ nyil. ván mint vízakadállyal számol vele, amely megállítja az elönyomuló harckocsikat. A parancsnok tudja, hogy valóban itt van gépei számára a lehetőségeknek az a határa, amelyen nem lehet keresztülmenni. Már az első gép beleragadhat az iszapba ... — Itt sólyom, itt sólyom, kapcsolok... — Értem, kapcsolok . . . A rövid társalgás az éterben folytatódik: — Kérek hidvetö harckocsit húszonketes irányba, vízakadály, légelhárítást saját eszközökkel biztosítom, kapcsolok... — Értem, küldöm a hidvetöt. Alig fél perc telik el, és az erdő szélén elégett gázolaj füstcsomói emelkednek fel. A hidvetö harckocsi nekirobog a vízakadálynak, egy páncélozott járműtől kísérve, amelynek kocsiszekrényéből fenyegetően emelkedik ki az ikerágyú csöve.
