A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-12 / 45. szám
Tanya — Kucman Eta A MATESZ bemutatóinak rendszeres látogatója több ízben megállapíthatta már, hogy színházunk — lényegében megalakulása óta — megkülönböztetett figyelemmel ismerteti meg a csehszlovákiai magyar színházlátogatók tízezreivel a klasszikus orosz és szovjet drámairodalmat. Különösképpen szimpatikus vonása ennek a céltudatos dramaturgiai törekvésnek, hogy az orosz irodalom klasszikusainak (például Gogol és Csehov) bemutatása mellett bőven jut „szóhoz" a kortárs szovjet színműirodalom népszerűsítése is. E határozott dramaturgiai szándék keretében színházunk választása ezúttal A. Ny. Arbuzovra esett, aki szinte már háziszerzőnek számít a MATESZ-ban, hiszen eddig öt darabját játszották. Azonban elég visszaemlékeznünk az utóbbi három-négy színházi szezon bemutatóira, s akkor Arbuzovon kívül például Rozov, Vampilov, Kornyejcsuk, Edlisz vagy Konsztantyinov és Racev nevével is találkozunk. De ez a felsorolás távolról sem teljes vagy végleges. Mire ezek a sorok nyomdafestéket látnak, már egy újabb szovjet szerző: Óraiban Bokejev, kazahsztáni író is bemutatkozik a hazai magyar közönségnek, ezúttal a MATESZ Thália Színpadán. Mint említettem, évadnyitó premierként azonban Alekszej Arbuzov gazdag drámai termésének egyik legismertebb, leggyakrabban játszott darabját — a Tányát tűzte műsorára színházunk. És az előadásról alkotott véleményemet hadd kezdjem rögtön ezzel a megállapítással: az évadnyitó bemutató iránti, hagyományosan fokozott várakozást a Magyar Területi Színház komáromi együttese sikerként elkönyvelhető, dicséretes színvonalon elégíti ki. Az átgondolt rendezés, az előadás tempója és az alakítások egész sora bizonyítja az alapos felkészülést. A címszerepet Kucman Eta játssza, akinek játékfelfogása, egész színpadi lénye kiválóan közvetíti a Tanya mának szóló üzenetét. Sorsa arról győz meg bennünket — mint azt az előadás műsorfüzete is találóan megállapítja —, hogy nem lehet egyéni alapon, a társadalomtól, a kortól, a körülményektől és a környezettől függetlenül megteremteni (és megtartani) a boldogságot... . . . Tanya huszonkét éves fiatalaszszony, ám valójában bakifis még. Szinte él-hal a férjéért: Hermanért, nincs is más életcélja, mint körülötte lenni. Abbahagyja tanulmányait, állást sem vállal, sőt, hogy ne kelljen senkivel sem osztoznia a szeretetem még gyereket sem akar! Annyira belelovalja magát e látszólagos boldogságba, hogy eszébe sem jut elgondolkozni Herman intő sza-Vidámnak Ígérkező mulatság Tányáék lakásán NAGY LÁSZLÓ felvételei lősségn k és szeretetnek problémáit határolja körül. Sőt, pontosan megrajzolja azt a kört, melyből Tánya csak a saját elhatározásából, csupán önnön erejéből képes kitörni. Rendezése érzékenyen teremt harmóniát a lélektani motivációk, az erkölcsi normák és a színpadon pergő történet egyes fordulatai között, ügyel arra is, hogy a cselekmény változó helyszínei jól elhatárolódjanak. Kucman Eta a címszerepben újra ékes bizonyítékát adja kitűnő színészi tehetségének. Ezúttal is kiválóan érzi a drámai nyelvet, a rendező által meghatározott stílust és hangvételt. Az érzelmek, szenvedélyek és sorscsapások zűrzavarában a részvét mezőire is átvezet bennünket; okosan gazdálkodik a színészi játék és a belülről fakadó indulatok arányaival. Eleinte szertelen, bolondos, csapongó; aztán törékeny, rebbenékeny, sebezhető; orvosként pedig már valóban felnőtt, határozott és céltudatos. Itt már hitet, erőt sugároz és a fiatalos lelkesedés színeit hozza a színpadra. Boráros Imre a férjet alakító Hermánként mutatkozott be újra, több esztendei kassai szereplése után, a MATESZ komáromi együttesében. Szerencsésen, jó színészi eszközöket választva hajlította alkatához a figurát. Kár, hogy a szerző az előadás második felében mostohán bánt ezzel a figurával, alig kapcsolja őt a cselekmény menetébe. Az első részben azonban visszafogott, jól időzített mozdulatai, fényevesztett tekintete hitelesen tükrözte csalódását Tányá ban. Felejthetetlen figurát varázsolt kis szerepéből Ferenczy Anna, aki minden arcrándulásával és gesztusával őszintén tudta kifejezni a boldogtalan sorsú, idős Nénike alakját. Nagyszerű játéka kapcsán jutott eszembe, hogy sajnos régen nyílt alkalmunk Ferenczy AnBugár Béla, Kucman Eta és Fazekas Imre az előadás egyik jelenetében ÉVADNYITÓ BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN vain, aki jóindulatúan arra figyelmezteti Tányát: az ilyen életfelfogás nem egyéb az unalommá, értelmetlenséggé sekélyesedő öncélúságnál. Mert való igaz: az ilyen kalitkába zárt mozdulatlanságban (jelképesen az egész előadás alatt a színpad előterében ott is függ egy ilyen kalitka) legföljebb ideigóráig lehet csak boldogan élni; előbbutóbb törvényszerűen megtörik a látszólagos boldogság csalóka varázsa. Ez a szárnyaszegett mozdulatlanság már-már csehovi ízeket sejtet Arbuzov színművében, de Tányát ekkor nehéz próbák sorára teszi az élet. Herman nem tud egyetérteni ezzel az életfelfogással és Tánya helyett új szerelmet talál. Elválnak s Herman így azt sem tudja meg, hogy Tánya ekkor már ott hordta szíve alatt az oly régen óhajtott gyermeket. . . Tányát újabb csapás éri, amikor a kisgyermek meghal és ő teljesen egyedül marad. Befejezi tanulmányait és a messzi tajgában vállal orvosi állást. Hivatását becsülettel, lelkesen végzi és az itt élő, dolgozó emberek között érti meg az élet értelmét, itt válik valóban felnőtté. A MATESZ budapesti vendége: Nagy András László rendezése stílusában egységes, művészileg érett előadást teremtett, mely belső és külső drámaiságával, a történet ívének és mondanivalójának kihangsúlyozásával mindvégig nagyszerűen leköti a néző figyelmét. Ügy érzem, rendezői mondanivalójának súlypontját épp e gondolati gazdagság megfelelő színpadi tolmácsolásának szándékában kell keresni. Az előadás így az élet összetettségének, az álmoknak és a kegyetlen valóságnak, az illúzióknak és szilárd akaratnak, a felenát tehetségéhez mért nagy szerepben látni ... További erénye az előadásnak, hogy színészi játék tekintetében szinte nincs gyönge pontja: az egész szereplőgárda (Varjú Olga, Lőrincz Margit, Mák Ildikó, Bittó Eszter, Ropog József, Pőthe István, Fazekas Imre, Turner Zsigmond, Bugát Béla és többi színésztársuk) jó teljesítményt nyújt. Téves rendezői elképzelés viszont az egyes képek között elhangzó dalok beiktatása. Az egyszerű, „sima" összekötő zene jobban áthidalta volna a gyakori képváltások közti szüneteket. Az előadást a színészek Csonka István kifejező kosztümjeiben és Platzner Tibor ügyes, a gyakori helyszínváltozás folyamatosságát nagyban segítő díszleteiben játsszák. BORSAI M. PÉTER 15
